9. Rövidnek induló hosszú beszélgetés

-          Rendben. Hazaviszünk.

-          James, csak kimerültem, nem vagyok halálos beteg. Haza tudok menni egyedül is.

-          Azt mondtuk, hazaviszünk, Lily. Ezt nem úszod meg – szólalt meg Sirius is.

Na, tessék nekem. Ha a két Tekergő eldönt valamit, hat ökrös szekér sem tántorítja el őket. Fújtam egyet, majd beleegyezően bólintottam. Alice-re néztem és megkértem, hogy holnap jöjjön át valamikor a délután folyamán. Biztosított, hogy ott lesz, majd eltátogta Elena nevét és már biztos is voltam benne, hogy mire hazaérek Elena már az ajtómban fog álldogálni. Még egy utolsót rámosolyogtam Remusra, aki ezt félénken, de bátorítóan viszonozta. Megéreztem James karját a derekamon, Sirius kezét pedig a vállaimon. Mintha legalábbis bármelyik percben elájulhatnék. Piszkosul jól ismernek. Aztán jött a hoppanálással járó kellemetlen érzés.

*********

Egyből a ház elé érkeztünk, pedig ezt csak nagy ritkán szoktuk bevetni. Sirius szinte azonnal elengedett, majd váltott egy pillantást Jamesszel és elindult az utcában. James engem támogatva lépkedett az ajtó felé. Elővettem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót, majd bementünk és becsuktuk az ajtót. Amint beértünk levettem a kis kabátot és a helyére tettem. James követte a példámat és a talárját felakasztotta a fogasra, majd a cipőjét levetve, a szekrény alsó polcáról leemelt egy papucsot és bement a nappaliba, majd elhelyezkedett a kedvenc fotelében. Olyan rutinból és nyugodtan csinálta mindezt, mintha még mindig itt lakna. Megismételtem a mozdulatsorát, majd bementem a konyhába és bevettem egy enyhe fájdalomcsillapító főzetet és megvizsgáltam magam, hogy nem lett-e semmi baj. Szerencsére tényleg csak kimerültem és semmi komoly. Aztán meghallottam Elena hangját.

-          Lily! Lily, mi történt? Alice küldött egy patrónust, hogy… - de itt elakadt és mivel mást nem hallottam biztos voltam benne, hogy észrevette Jamest. Gyorsan kimentem a konyhából és igazam lett. James és Elena egymással szemben álltak kivont pálcákkal.

-          Lily? – kérdezte Elena, mire én csak intettem.

-          Tegyétek el a pálcát. James, Ő Elena Windjammer, az egyik barátnőm. Elena, Ő James Potter, a volt férjem. – Elena leengedte, majd eltette a pálcáját. James, még ugyan egy kicsit bizonytalanul, de a mellette álló asztalra tette a sajátját. Elena szó szerint végigmustrálta Jamest, akit ez marhára nem zavart, majd előre lépett kinyújtott kézzel.

-          Örülök, hogy megismerhetlek. Már sokat hallottam rólad. – James kezet rázott vele, de közben engem figyelt.

-          Érdekes, én még sose hallottam a neved.

-          Emiatt ne Lilyt okold – mondta Elena látva, hogy James és köztem egy kicsit vibrál a levegő és sajnos ez nem a „szenvedély” jele volt. Sokkal inkább a „miért nem mondtad” érzés – Aznap ismerkedtünk meg, amikor Lily benyújtotta a válópert.

-          Igen, hol? – Az, hogy Elenában nem bízik meg egy dolog. Életében először látja, akkor is a nappalinkba érkezik a kandallón keresztül. Na de, hogy az én ítélőképességemet is kritizálja egy kicsit már betett a mai napnak. Úgy láttam Elenának sem igazán tetszett a hangnem, mert így folytatta.

-          A kávézómban. De addig nem mondom meg, hogy hol van, amíg ilyen ellenségesen viselkedsz.

-          Sajnálom, ha nem vagyok épp barátságos, de épp most támadták meg Lilyt a halálfalók és maga a Sötét Nagyúr. Szóval remélem megérted, hogy egy kicsit feszült vagyok.

-          Igen, megértem. Én is azért jöttem, mert Alice üzenetet küldött, hogy szükséged lenne egy barátnőre, de neki Frank mellett kell maradnia, nehogy valami baj legyen. - mondta rám nézve.

Örültem, hogy Alice már nem tartotta „gonosz boszorkánynak” Elenát. Intettem nekik, hogy üljenek le, majd én is lepakoltam magam Elena mellé. Miközben elmondtam Elenának, hogy hogyan és miért kaptak el minket, észrevettem, hogy James elég sokszor bámult kifelé és ahányszor egy sötét kabátos emberke ment el az ablak előtt, mindig megfeszítette az izmait, mint egy támadásra kész tigris. Kicsit elmosolyodtam, amit Elena is észrevett, majd értetlen tekintetét látva James felé böktem a fejemmel, aki megint vadmacskát játszott két részeges férfi ellen. Erre Ő is elvigyorodott.

-          Most mit akarsz csinálni? – kérdezte a mesélés végeztével Elena

-          Még nem tudom. Az biztos, hogy a házat a lehető legtöbb védővarázzsal fogom levédeni.  A Nagyúr most már tudja, hogy nálam van, amit akar, szóval se Jamest, se a többieket nem fogja zargatni. Amúgy meg, hónapokon keresztül nem tudta megmondani neki senki, hogy hol lakom. Ő maga mondta, hogy sehol sem talált. Nem hiszem, hogy pont most fogja valaki azt mondani neki, hogy „Elnézést kérek Nagyúr, de tudom, hol van Lily Evans háza, mert épp arra jártam, amikor hazaért.”

-          Erről szólt az egész? – kérdezte James feszülten és nem kicsit idegesen.

-          Miről? – kérdeztem valódi érdeklődéssel, mert tényleg fogalmam sem volt, hogy mire gondol.

-          Arról, hogy biztonságban legyek? Én is, meg a többiek is? Ezért akartál elválni?

-          Nem, James, nem csak ezért. Megismétlem, amit aznap reggel mondtam neked. Egy esélyt kaptál és elbaltáztad.

-          Még hányszor mondjam el, hogy csőbe húztak. Nem ismerem azt a lányt és nem is tudom mi történt?

-          Én máshogy emlékszem. *Ittunk már pár pohárral és kicsit részeg is lehettem, amikor megjelent az a lány. Elkezdett flörtölni velem, aztán belerakott valamit az italomba. Innen már csak homályos képeim vannak. Belekarolok, végighoz az utcán, bejövünk…* - idéztem vissza James szavait arról a napról.

-          Na jó, erről már ne veszekedjünk! – kapta fel a vizet – Inkább add ide a köpenyt.

-          Minek? – kérdeztem és rossz előérzetem lett

-          Elviszem a Gringottsba. Az engedélyem nélkül úgyse mehet be a széfbe senki, oda betörni pedig lehetetlen dolog.

-          Nem!

-          Hogy mondtad? – kérdezte Ő, majd szemei olyan szinten elkerekedtek, hogy hasonlított arra, amikor szarvassá alakul. Kis ideig emésztette a dolgot, majd jó hogy nem kezdett ordítani. – Lily, ez nem vicc. A Gringotts a legbiztonságosabb hely. Aztán amint betettem szépen szólunk az egyik kémnek a halálfalók közt, aki elmondja Tudjukkinek, hogy nálam van, így szépen békén hagynak téged. Ha meg mégsem, akkor is aurorok fognak figyelni rád, szóval ők meg majd megállítják az ellened irányuló támadásokat.

-          Először is, eszem ágában sincs odaadni a köpenyedet, mert nem fogom feltúrni az egész lakást, hogy előkerítsem – azzal James felvette a pálcáját és egy Invito elmondása után mosollyal nézett rám. De hiába próbálta nem jött a köpeny és leolvadt az arcáról a vigyor, és méreg vette át a helyét. – Lezártam a dobozt, amibe beletettem, hogy még csak véletlenül se jusson eszembe kinyitni. Másodszor, azért sem keresem meg, mert ha elhíreszteled, hogy átadtam neked, akkor te, a szüleid és a barátaink kerülnek veszélybe. Harmadszor – emeltem fel egy kicsit a hangom, mert láttam, hogy közbe akar szólni – már megmondtam neked az Abszol úton is, hogy nem egyezek bele az aurori kíséretbe, és ha nem egyezek bele, nem tehetsz semmit. Nem vagyok se gyanúsított, se pedig fontos ember, így a Minisztériumot is hiába győzködnéd, akkor sem fizetnének az aurorjaiknak, hogy rám vigyázzanak. Meg is őrülnék a tudattól, hogy egyfolytában emberek vannak a nyomomban és minden mozdulatomat lejegyzik – ránéztem Elenára segítségért és kaptam is volna, ha Jamesből nem szakad ki az indulat.

-          Lily, felfogtad egyáltalán, hogy mit mondtam? Az évszázad legokosabb boszorkánya vagy az istenért. Igazán megérthetnéd, hogy nem foglyot akarok csinálni belőled, hanem meg akarlak védeni. Úgyhogy most vagy előveszed a köpenyt, vagy az utolsó négyzetcentiig átkutatom az egész házat. – „Sok sikert”, akartam mondani, mivel a fényképes dobozt szépen elrejtettem egy olyan búvóhelyre, amit Ő még nem tudott, hisz már nem élt velem. De nem tudtam még kinyitni sem a számat, mert Sirius jött be a bejárati ajtón, majd cipőjét és talárját egy kupacba leejtette az ajtó mögé.

-          Hát, azt hiszem nem követtek minket. Átnéztem az utakat és a szomszéd utcákat is. A sikátorokban sem találtam semmit… - kezdte, ahogy belépett az ajtón. Egész végig Jameshez beszélt, majd amikor rám nézett és meglátta a mellettem ülő Elenát, torkára forrt a szó. Elenára is rápillantottam és láttam rajta, hogy már tudja ki áll előtte, de nem hisz a szemének. Felálltam és ő is velem. Mikor rám nézett csillogott a szeme és ajkán apró mosoly játszott, amiről tudtam, hogy csak akkor jelenik meg, amikor izgatott. Megtettem az első lépést.

-          Sirius, bemutatom az egyik barátnőmet, Elena Windjammert. Elena, ő Sirius Black, James legjobb barátja.

-          Már inkább a bátyja vagyok, mint barátja – nézett rám kicsit szemrehányóan, mire én csak megforgattam a szemem. Hamar közelebb lépett Elenához és egy cifra meghajlást mutatott be. Mi Jamesszel egymásra néztünk és bár az ő szeme is egy kicsit elkerekedett, még mindig mérges arcot vágott. Amin még jobban meglepődtem, és azt hiszem nem csak én, hogy Elena pukedlivel válaszolt Siriusnak.

-          Lily már mesélt nekem rólad.

-          Remélem egy szavát sem hitted el – válaszolta Sirius végig Elena szemébe nézve. Elena elmosolyodott és úgy folytatta.

-          Állítólag egy egomániás, szoknyapecér, született bajkeverő vagy – nem kell mondanom, hogy Sirius gyilkos szemekkel nézett rám, ami kicsit megenyhült Elena befejezésétől - , akinek aranyszíve van és jobb napjain igazán vicces is.

-          Nos, ha az egész nem is, de egy része igaz. Mondd csak, te nem a holland Windjammerek közé tartozol, ugye?

Azt hiszem erre a témára már James is ráharapott, szóval úgy gondoltam addig én főzök egy teát, így kimentem a szobából. Mikor feltettem a vizet cipőkopogást hallottam, az ajtón pedig James lépett be, majd levágta magát az egyik székre és addig nem is szólalt meg, amíg a filtert bele nem tettem a forró vízbe.

-          Miért nem fogadod el, hogy segítsek?

-          Mert nem akarom, hogy veszélybe kerülj! Te, a szüleid, vagy bárki, akit ismerek.

-          Szerinted azzal, hogy magadnál tartod a köpenyt nem teszel ki mást a veszélynek, csak magadat?

-          Teljesen mindegy kinek adom, vagy hova teszem a köpenyt. Tudjukki úgy tudja, hogy nálam van és amilyen makacs vagyok nem adom oda másnak, csak neki, hogy senkinek ne essen baja.

-          Szerinted a szüleiddel mi lesz, ha nem adod oda? Vagy a nővéreddel? Alice-szel, Frankkel, Remusszal vagy Elenával? A halálfalókat marhára nem érdeklik, hogy kit kell megölni, vagy megkínozni, hogy elérjék a céljukat.

-          Tudom. Ezért is fogok megszabadulni a köpenytől – mondtam, mire James felállt a székből és elém állt.

-          Remélem emlékszel rá, hogy az családi örökség.

-          Sajnálom, James, de nem úgy… - kezdtem volna, de James sosem a türelméről volt híres, kivéve, amikor engem szédített.

-          Évszázadok óta apáról fiúra száll a családban és kissrác korom óta azt akartam, hogy az én fiam is használhassa. Hogy őszinte legyek reméltem, hogy azzal megússza majd a büntetőmunkákat a Roxfortban, ahogy én tettem… - Remek. Szóval fiút akar. Én nem kértem a gyógyítótól, hogy mondja meg milyen nemű lesz a gyerek, mert nekem teljesen mindegy. A születésénél úgyis kiderül. De Ő már most, sőt, kölyökkorában tudta, hogy fiút szeretne. – Viszont a legkevésbé sem érdekel, hogy mit csinálsz a köpennyel, ha így biztonságban leszel.

-          Hogy mondtad? – kerekedtek ki a szemeim és tértem vissza a valóságba.

-          Ha akarod, akkor most azonnal elégethetjük azt a vackot, aztán az emléket szépen elküldjük Tudjukkinek.

-          Fel akarod gyújtani a köpenyt?

-          Nem te mondtad, hogy meg akarsz szabadulni tőle? – kérdezte értetlenül.

-          Nos, de igen. Azonban én arra gondoltam, hogy el kéne vinni a Roxfortba – és tényleg így is gondoltam. Igazából nem tudtam, hogy csúszott ki a számon, de pontosan ezt terveztem. James ellenben úgy nézett rám, mintha megoldottam volna a gorgiusi csomót.

-          Zseniális vagy! –azzal szó szerint felkapott, mint az esküvőnkön és a levegőben megperdített. Az agyam lezsibbadt és kicsit hányingerem is lett. Gondolom a terhesség miatt. Erősen meg is kapaszkodtam a vállában, majd amikor letett még mindig rá kellett támaszkodnom, mert forgott velem a világ. Ő viszont mintha lenyelt volna egy egész csillárt, úgy világított az örömtől.

-          Dumbledore biztos elvállalja, hogy az irodájában rejtsük el a köpenyt. Annyi kacat van abban a szobában, hogyha Tudjukki még ha be is törne oda, egyszerűen lehetetlen lenne, hogy megtalálja. Hé, rosszul vagy? – kérdezte, amikor rám nézett és még mindig a vállát szorongattam. Erre most mit lehet mondani? Hiányoztál és azért nem engedlek el? Részben igaz. Helyette azonban ezt válaszoltam.

-          Kicsit hirtelen vált el a lábam a talajtól. Meg fáradt vagyok. Ma este alszom egy nagyot és holnapra már semmi bajom sem lesz.

-          Elég sápadt vagy. Tényleg jobb lenne, ha lepihennél – aggodalmaskodott James. Egyik pillanatban leordítja a fejemről a hajam, mert nem engedem, hogy aurorok vigyázzanak rám, a másikban olyan boldog, mint aki két centivel a föld fölött lebeg, a harmadikban pedig visszatért az aggodalmas lovag. Sose igazodtam ki rajta és valószínűleg sose fogok.

-          Elkészült a tea. Azt még kiviszem Siriuséknak, aztán megkérem Elenát, hogy maradjon még. Beszélnem kéne vele.

-          Nem akarom megkérdőjelezni, az emberismeretedet, de biztos vagy benne, hogy ez a lány nem fog neked ártani? – kérdezte teljesen őszintén. Egy árnyalatnyi gúny, vagy sértés sem volt a hangjában, csak az őszinte kíváncsiság.

-          Biztos. Nem is tudod, Elena mennyit segített nekem az utóbbi időkben.

Azzal tálcára tettem a négy csészét és elindultam a nappaliba, ahol érdekes, de várható eseménynek voltam szemtanúja. Elena és Sirius olyan közel ültek egymáshoz a kanapén, hogy a combjuk és a térdük is összeért és nagyon elmélyülten beszélgettek.

-          … aztán fogtam magam és eljöttem. Ha ott maradok valószínűleg hozzáadnak valami gazdag, unalmas aranyvérű öregemberhez, akinek első dolga lett volna, hogy eldicsekedjen vele, személyesen is ismeri a Sötét Nagyurat. Ilyen jó pajtások, olyan jó ismerősök.

-          Hasonló volt a helyzet nálam is. Csak én tizenöt évesen lógtam meg otthonról. Ágasékhoz mentem, ahol mindig is otthon éreztem magam. Dorea meg Charlus pedig már fiukként szeretnek. Nekem ott voltak a barátaim így nem voltam egyedül. De te egy szál magadban hagytad ott a családodat, az ismerőseidet, mi több az országból is eljöttél. Azért ehhez rengeteg bátorság kellett.

-          Inkább csak egy elképesztően idegtépő család és már nem is vagyok olyan bátor, csak marhára elkeseredett.

Olyan jól néztek ki egymás mellett. Fekete hajukon meg-megcsillant a fény, a szemük ragyogása pedig nagyon hasonlított a mugli tűzijátékra. Nem igazán akaródzott, hogy megszakítsam ezt a pillanatot, de amikor hátrálni akartam Jamesbe ütköztem, aki hamiskás mosollyal nézett rám, majd vissza Siriusékra. Ezzel még baj nem is lett volna, csakhogy a hátralépésnél a tálca is megbillent a kezemben és az egyik csésze leesett róla és csörömpöléssel ért földet. Sirius persze azonnal támadóállásba ugrott pálcát előreszegezve, Elena pedig szintén így tett, csakhogy nem tudott volna előremozdulni, mert Sirius szó szerint a háta mögé utasította. Ez láthatólag egy kicsit bosszantotta Elenát, másfelől viszont bebújt az Sirius árnyékába. Ezek ketten alig tíz perce ismerik egymást, és már ismerik a másik mozdulatait. Megáll az eszem!

-          Nyugalom Sirius, csak mi vagyunk!

Mondta James, majd vigyorogva lehajolt a csészéért és egy egyszerű mozdulattal újra összeragasztotta és feltörölte a teát. Sirius azonnal leeresztette a kezét, és azt hiszem egy kicsit el is pirult a hirtelen szituációtól. Elena, szintén kicsit pirosan, helyet foglalt a kanapén. Sirius követte, de közel sem ült olyan közel a barátnőmhöz, mint az előbb. Leültem az egyik fotelbe és odaadtam Elenának, majd Siriusnak az egyik-egyik csészét. James közben kiment a konyhába és a kiömlött tea helyett hozott egy másikat. Mikor ő is leült a szemben levő fotelbe a csésze pereme fölött láttam, hogy fültől fülig ér a szája. Persze nem csodálkoztam rajta. Elena még mindig kicsit pirosan iszogatta a teáját és nagyon odafigyelt, hogy egyetlen porcikája se érjen hozzá Siriushoz. Amikor rám nézett nem tudtam megállni, hogy ne kacsintsak rá és szegényem ettől csak még pirosabb lett, de a szája sarkában már megjelent egy kis mosoly. Addig egyikünk sem szólalt meg, amíg a teánk el nem fogyott. Leraktam a csészémet a kis asztalra és mindenki más is követte a példámat. De még mindig nem törtük meg a csendet. Mi Jamesszel egymásra néztünk és nem tudtuk megállítani, kitört belőlünk a nevetés. Elena kicsit nézet minket, majd keze a szája elé került, így próbálta megállni, hogy ne csatlakozzon hozzánk. Siriusnál viszont elszakadt a cérna.

-          Merlin szent nyuszis papucsára! Úgy érzem magam, mint amikor a Roxfortban rám nyitottál egy randi után.

Mondta James szeme közé, aki ettől, nem hogy megnyugodott volna, hanem még jobban röhögött, majd lefordult a fotelből. Na, ezen már Elena is teljes hangerővel kacagott és Siriusból is kitört a röhögés. Felállt és segített feltápászkodni Jamesnek, nekem pedig az jutott eszembe, hogy nem húsz, hanem tizenhat évesek vagyunk. Miután James visszaült a fotelbe nyugodtabb hangon megszólalt.

-          Bocs, Tapi! Csak annyira belemerültetek egymásba, hogy nem akartunk titeket megzavarni, viszont sajnos sikerült. Aztán amikor rájöttetek, hogy nem vagyunk halálfalók olyan arcot vágtatok, mintha legalább aktus közben törtük volna rátok az ajtót – vigyorogott továbbra is, minek köszönhetően nem vette észre, hogy egy párna repül egyenesen a képébe. Olyan szépen telibe találta, hogy még a szemüvege is elferdült az orrán. Aztán láttam, hogy Sirius folytatja a röhögést és hogy Elena, ugyan még mindig pirosan, de mosolyog a telitalálatán. Sirius leült a barátnőm mellé, és karját Elena vállára tette, Ő meg mintha évek óta így lenne, odabújt Sirius mellkasához. Azon már nem is csodálkoztam volna, ha dorombolni is elkezd. James megigazította a szemüvegét, majd mosolyogva a legújabb álompárra nézett. Azt hiszem kijelenthetem, hogy nem csak nekem tetszettek így együtt.

-          Lily, mit szólnál hozzá, ha kedden délután helyettesítenél a kávézóban? Sirius meghívott, hogy menjek el vele a kedvenc csapata meccsére. Ugye nem baj?

-          Dehogyis, menjetek csak. Majd én tartom a frontot.

-          Én pedig benézek, hogy minden rendben van-e – mondta James, amire nekem megállt a szívem. Nem, nem, nem… Nem akarom, hogy odajöjjön. Most is csodálkozom rajta, hogy nem veszi észre a terhességemet, nem kell nekem, hogy egyik pillanatban csak rácsodálkozzon. Nem akarom!

-          James, úgy tudom, hogy amelyik csapatnak Sirius drukkol, annak te is. Ne hagyd ki ezt a meccset miattam.

-          Ugyan, annyiszor láttam már őket játszani és ez sem lesz más. A fogó az idő felénél elindul és fél percen belül a kezében van a cikesz.

-          James, komolyan mondtam. Nincs szükségem babycsőszre – ám mielőtt válaszolhatott volna Elena komoly kérdést tett fel.

-          Hogy döntöttetek a köpennyel kapcsolatban? – ez kicsit felrázott minket és abbahagytuk a még el nem kezdett veszekedést.

-          Odaadjuk Dumbledore-nak megőrzésre – mondta lazán James, majd így folytatta -, aztán egy kémmel elhíreszteljük Tudjukkinek, hogy már nincs nálunk a köpeny, így békén hagyja Lilyt.

-          Ez jó ötletnek tűnik, csak az a baj, hogy Tudjukkinek nagyon kell az a köpeny. Szerintem meg akarja majd tudni, hol van, és hogyan szerezhetné meg! –mondta Sirius

-          Igen, úgyhogy holnap első dolgom lesz beszélni Mordonnal, és kérvényezni, hogy aurorok vigyázhassanak Lilyre.

-          Az isten szerelmére, James, felfogtad, amikor azt mondtam, hogy nincs szükségem aurorokra? – kérdeztem mérgesen, mire ő szintén emelt hangon válaszolt.

-          És te felfogtad, hogy nem hagylak egyedül, amikor az évszázad leggonoszabb varázslója vadászik rád?

-          Ki mondta, hogy egyedül vagyok? Naphosszat a Mungóban vagyok képzett gyógyítókkal, vagy pedig Elenával, esetleg Alice-szel és hidd el vagyunk olyan jó párbajozók, mint a minisztériumi aurorok.

-          Nem is kétlem, csupán próbállak biztonságban tudni.

-          Köszönöm, de én itt is biztonságban vagyok – mondtam és éreztem, hogy kezdem elveszíteni a türelmem. Mondjuk sose voltam túl türelmes, ha Jamesről volt szó, de ezen a napon szó szerint kirobbant belőlem mindent.

-          Mit szólnátok, ha Lily hozzám költözne? – érdeklődött tök nyugodtan Elena, mire James felé fordította a fejét és érdeklődve hallgatta – Az én lakásom London kellős közepén van és a kandallómon kívül mérföldnyi sugárban nem is lehet hoppanálni, vagy dehoppanálni. Onnan pedig közel van a kávézó és a Mungó is.

-          Ez már kimondottan jó ötlet. Nem, James? – kérdezte a szokásos farkas vigyorral Sirius. James is egészen megnyugodott, de egy kicsit még bizalmatlan volt Elena irányában, akármi is történt az elmúl negyed órában. Én viszont teljes nyugalommal elutasítottam az ajánlatot.

-          De miért, Lily? – kérdezte őszintén Elena

-          Azért, mert bármennyire is szeretlek most, hogy egymásra találtatok Siriusszal, nem szeretnék folyton a lábatok alatt lenni – mondtam, mire láttam, hogy Elena már kezdi is a tiltakozást, de gyorsan belefojtottam a szót -, és hiába mondjátok, hogy nem igaz, még az idegeneknek is tök feltűnő lenne ez a hirtelen jött barátság, hát még nekünk, akik úgy ismerünk titeket, mint a rossz pénzt.

-          Oké, de akkor mit akarsz csinálni? – kérdezte Sirius

-          Itt maradok.

-          Lily, ne legyél már ilyen makacs. Most, hogy Tudjukki úgy tudja, nálad van, ami neki kell, minden emberét rád fogja állítani és pillanatok alatt rájönnek, hogy hol laksz.

-          Ha eddig nem tudták meg, márpedig kerestek, akkor most sem fogják.

-          Nem vitatkozunk. Holnap kérni fogom a kíséretedet és minden percben a közeledben lesznek.

Olyan komoly hangon mondta James, hogy biztos voltam benne, akár hozzá is láncolna az aurorokhoz. Néhány másodpercig egymás szemébe néztünk. Az övében elszántság és aggodalom keveréke csillogott, sőt még egy kis huncut pajkosság is megjelent. Mérges voltam rá és az egész világra, hogy ez megtörténhet. Én csak szerettem volna nyugodtam megszülni, majd nevelni a kisfiamat, vagy lányomat úgy, hogy James nem tud minden lépésemről. Dühömben felálltam és a könyves szekrényhez sétáltam, ami akkora volt, hogy a nappali egy egész falát elborította, majd kis keresgélés után megtaláltam, amit kerestem. L.J. Smith írása a vámpírokról egyszerűen lenyűgöző és hihetetlen tanulságos. Odatettem James ölébe a könyvet, majd néztem rá. Ő értetlenül olvasta el a címet, majd felém fordult.

-          Az aurorok gondolatától a frász is kiráz, de a vámpírokat elviselnéd magad körül?

-          Dehogy. Gondolom nem olvastad még ezt a könyvet.

-          Tény és való hogy nem, de nem értem mit akarsz elérni ezzel.

-          Mit tudsz a vámpírokról?

-          Azt, hogy vért isznak és ki nem állhatják a boszorkányokat és varázslókat. Ezért is nem segítenek se a Sötét Nagyúrnak, se nekünk.

-          És még?

-          Mit kéne még?

-          Azt tudtat, hogy nem léphetnek be egy házba, ha a tulajdonos nem hívja be őket?

-          Nem, de még mindig nem értem…

-          A könyvben le van írva az az átok, amelyik nem engedi be a hívatlan vendégeket a házba. Ha azt rámondom a házra, csak a vámpírt boszorkányra, varázslóra cserélem, nem tud senki sem bejönni az engedélyem nélkül és teljesen mindegy, hogy megtalálnak-e vagy sem.

-          Értem és jó tervnek hangzik, de az Imperiusszal kijátszható nem? Vagy ha az utcán kapnak el.

-          Minden varázslat lepereg a védőfalról. Amúgy meg akkor mostantól, csak hoppanálni vagy hopp porral fogok utazni. Megfelel?

-          Rendben – mondta kis gondolkodás után James -, akkor álljunk neki!

-          Tessék? – kérdeztem

-          Kimegyünk az utcára Siriusszal meg Elenával, aztán ha végeztél megpróbálunk bejutni.

-          Szerinted nem lesz feltűnő, hogy kint álldogáltok hárman a ház előtt?

-          Oké, akkor elmegyünk mondjuk hozzám és küldesz egy patrónust ha végeztél – állt elő a tervvel James. Mivel Sirius és Elena is egyetértettek vele, egy „Akkor később” felkiáltással el is tűntek a kandallóban, én pedig elvégeztem a bűbájt. Reménykedtem, hogy sikerül, mert ha nem, akkor elköltözöm nem csak az utcából, de lehet, hogy Londonból is oda, ahol James nem talál meg.