Az ember nem is tudja elképzelni milyen a boldogság, amíg nem tartja karjaiban a gyermekét. Azt hittem életem legszebb napja az esküvőm volt, de tévedtem. Mikor a pici megszületett és Madam Pomfrey közölte, hogy fiú, azonnal tudtam, hogy csak a Harry James nevet adhatom neki. A Madam letörölgette Harryről a magzatvizet és a vért, majd a karomba akarta adni, de annyira remegtem még, hogy féltem azonnal leejteném. Valószínűleg látta rajtam mi a baj és az engedélyemmel kivitte a kicsit megmutatni a professzoroknak. Nem sokára Perselus lépett be az ajtón és hozzám sétált, majd átadta a fiamat. Szerencsére akkorra már sikerült lenyugodnom és megállítani a remegést így gond nélkül ölelhettem át Harryt. Felültem az ágyban és nekitámaszkodtam a falnak. Harry ráhajtotta a fejét a mellkasomra és nyugodtan aludt tovább. Olyan gyönyörű volt, olyan édes, olyan… tökéletes. Az már biztos, hogy a haját Jamestől örökölte és neki is ugyanolyan szélfútta frizurája lesz. Nem tudom James hány hajkefét tört el a hajában, de Harry is valószínűleg ugyanannyit fog, mire megtanulja, hogy lehetetlen megzabolázni a fürtjeit. Erre a gondolatra mosoly szaladt a számra és már hallottam ahogy szidja a haját, a fésűt, a tükröt és mindent, ami épp az útjába kerül. Egyik ujjammal finoman megsimogattam a buksiját, az arcocskáját, a kis karjait és mindenhol, ahol csak értem. Felemeltem és kis puszikat hintettem a pofijára és a fejecskéjére. Ő nyújtózkodott egyet, majd felém fordult és egyik kezecskéjével átfogta az ujjam. Olyan természetes mozdulat volt ez, olyan apró gesztus és nekem mégis olyan jól esett. Percek teltek el azzal, hogy a kisfiamban gyönyörködtem, talán órák is, nem tudnám megmondani, hogy pontosan mennyi idő. Aztán megmozdult, ásított egyet és kinyitotta a szemét. Sosem gondoltam bele, hogy lehet, hogy az én szemeimet örökli majd. Nekem az volt a fontos, hogy egészséges legyen, nem pedig az, hogyan néz ki. De a szemei, az én szemeim, egyszerűen elbűvöltek és megigéztek. Néhány órás baba volt csak, de a pillantása egy ragadozó és egy ártatlan bárány keverékét adta vissza. Hatalmas szemei, melyek mindenre rácsodálkoztak egy szelíd teremtésre emlékeztettek, míg a smaragdok mélyén ülő csillogás azt sugallta, „Vigyázz velem, veszélyes ellenség tudok lenni”. És a legjobb, hogy ismertem ezt a nézést. Amikor egy párbaj során súlyosan megsérültem James pontosan ezzel a tekintettel állt elém és így nézett farkasszemet a támadómmal. Akár már most aláírom, hogy Harry olyan tetteket fog véghezvinni, amiket ember még sohasem. Egyszer csak két apró kéz nyúlt felém. Harry kibontakozott a takaróból és mindkét karját az ég felé nyújtotta, míg szájacskájával „o”-t formázott. Elmosolyodtam és megadtam, amit kért. Miután őfelsége jól lakott szemei álmosan csillogva csukódtak le és fél percen belül már aludt is.
Néhány óra múlva bejött Madam Pomfrey és McGalagony professzor. Megkértek, hogy adjam nekik Harryt, hogy a Madam meg tudja csinálni az alap vizsgálatokat és, hogy én is tudjak egy kicsit aludni, pihenni. Tudtam, hogy százszázalékosan megbízhatok bennük, így átadtam Minervának a kicsit, én pedig lefeküdtem és szinte azonnal el is aludtam.
Álmomban Harryvel a karomon ültem a Godrick’s Hollow-i házunk nappalijában. Én őt néztem, ő pedig aludt. Egyszer csak felnyitotta a szemeit és elnézett a vállam fölött, majd elmosolyodott. Mikor hátra akartam fordulni nem tudtam, ellenben éreztem, hogy megállt valaki a hátam mögött és a karjait a kanapé tetején nyugtatva az állát a vállamra tette és onnan nézte Harryt, majd egyik kezét felemelve az én hajamat kezdte simogatni. Rossz érzés fogott el, de akárhogy erőlködtem nem tudtam a „támadónkkal” farkasszemet nézni. A végén annyira ficeregtem, hogy Harry kiesett a karjaimból és pillanatok alatt elveszett a minket körülvevő sötétségben. Sikítani akartam… és felébredtem.
Fekete szobában voltam. A bútorok egyszerű, fekete darabok, a fal fehér és a polcokon kísérletek maradványai. Perselus szobája volt. Megnyugodtam, így visszafeküdtem az ágyba és becsuktam a szemem, de fél perc sem telt el és kivágódott az ajtó, majd megjelent Perselus pálcával a kezében és egy tigris elszántságával nézett előre, mintha meg akarna támadni valamit. Mikor a szobában nem talált semmi idegent, vagy ki tudja egyáltalán mit keresett, hozzám lépett és leült mellém.
- Mi történt, Lily? Miért sikítottál?
- Sikítottam? – kérdeztem vissza értetlenül, mire felhúzta a szemöldökét és meglepetten nézett rám.
- Igen, azért is rohantam ide. Azt hittem baj van, hogy valaki bánt.
- Ne haragudj, Pers. Csak rosszat álmodtam. Ott sikítottam.
Magyarázatom végére rám nézett és megnyugodott. Felállt az ágyról, mire felnéztem és megkérdezte szeretnék-e itt maradni éjszakára, kérje-e meg Dumbledore professzort, hogy biztosítson számomra egy szobát, vagy szeretnék inkább hazamenni? A második választási lehetőség mellett döntöttem. Perselus behozott egy táskát, amibe néhány ruhám volt. Kiderült, hogy amíg aludtam Minerva elment anyáékhoz, akik az én lakásomra siettek és összepakoltak néhány ruhát nekem, majd Minerva mindkettejüket elhozta a Roxfortba és most a kisfiamat pátyolgatják. Perselus kiment a szobából, hogy én nyugodtan lezuhanyozhassam és felöltözhessem. Kicsit nehezen álltam meg a lábamon és csak lassan tudtam menni. Eszembe sem jutott volna, hogy ilyen megerőltető a szülés. Miután elkészültem eltüntettem a koszos lepedőket és törülközőket és újakat tettem a helyére, majd kimentem Pers irodájába, ahol régi jó barátom az íróasztala mögötti székben ült és rám várt. Mikor meglátott elmosolyodott és megmutatott egy képet. A képen egy kisbaba kalimpált a fényképezőgép felé és boldogan mosolygott, miközben az őt tartó Minerva Dumbledore professzort pirította valamiért, ami Perselus szerint az volt, hogy nem várt meg engem, hanem rögtön lefényképezte a kicsit. Elmosolyodtam és visszaadtam Perselusnak a képet, mire ő kitette az íróasztalára, a mi képünk mellé. Erre már vigyorogtam és megkértem, hogy kísérjen a szüleimhez. Perselus csöndben átkísért a Roxforton, fel az emeletekre, át a nyugati oldalra, meg még a többi. De láttam rajta, hogyha esetleg rosszul lennék, azonnal elkapna. Alig vártam, hogy a karjaimban tarthassam Harryt. Nem tudom, hogy mikor döntöttem el, hogy Harry lesz a keresztneve, de nem is baj. Nekem tetszik. Harry James… na azt hiszem így nem igazán fogom szólítani. A Harry egyszerű és szép. Kis gombóccá szorult a gyomrom, amikor arra gondoltam, hogy anya mit fog a fejemhez vágni. Milliószor elmondták, hogy ott szeretnének lenni velem a kórházban, de hát én sem így terveztem. Mielőtt beléptünk volna a gyengélkedőre Pers még egyszer rám nézett, mosolygott, majd kinyitotta előttem az ajtót. Azonnal megéreztem a bent kialakult jó hangulatot. Madam Pomfrey és Bimba professzor az egyik ágyon ültek és beszélgettek, kezükben azt hiszem mézsör volt. Ritka alkalmak egyike, de nem is róhatom fel nekik. Dumbledore professzor, Flitwick professzor és édesapám a terem közepén álltak. Pont úgy volt, ahogy megjósoltam. Apa fogta Harryt és ahogy elnéztem anya kissé morcos arcát szinte biztos vagyok benne, hogy amióta megjöttek apa ki sem engedte a kezéből az unokáját. Apa szinte ragyogott a boldogságtól. Anya Minervával beszélgetett és nekik is mézsör formájú ital volt a kezükben. Úgy láttam nagyon jól megértik egymást. Amikor Persszel beléptünk mindenki felnézett. A professzorok mosolyogtak, apa sugárzott, anya arcán is megjelent egy mosoly, de ahogy közeledett felém le is kopott. Megállt előttem és egy picit nézte az arcomat, majd elvigyorodott és megölelt. Tudtam, hogy minden rendben.
- Semmi bajom, anya.
- Miért nem küldtél valakit, hogy szóljanak. Minerva szerint egy órán át vajúdtál – hányta a szememre, mikor már elengedet.
- Őszintén, az kötötte le a figyelmemet, hogy a kis lurkó minél előbb kint legyen – mosolyogtam anyára, majd átvettem Harryt apától. Harry egyik kis kezecskéjével a hajamat birizgálta, a másikat pedig a nyakamnak támasztotta. Ebben a pillanatban pedig elsült egy fényképezőgép, mire mindannyian Dumbledore professzor felé néztünk, aki szemérmes mosollyal az ujjai közt fogta a fényképünket és ránk nézve az mondta.
- Tizenegy év múlva első éves lesz, aztán bekerül a kviddics csapatba, majd prefektus lesz, aztán csapatkapitány és végzős diák. A RAVASZ vizsgák idején pedig majd megmutatjuk neki, hogy az első hely, ahol mosolygott a Roxfort volt.
Erre mindannyian elmosolyodtunk. Dumbledore professzor ugyan mindig mosolygott, de ennyire lelkesnek harmadéves korom óta nem láttam. Akkor is karácsonyra kapott Flitwick professzortól egy pár gyapjú zoknit amibe édességeket csomagoltak. Néhány óráig még beszélgettünk, nevetgéltünk, benézett hozzánk Hagrid is, majd amikor anyáék indulni akartak jutott el a tudatomig, hogy se Elena, se Alice nem tudja, hogy hol vagyok. Mikor ezt megemlítettem anyának, a homlokára csapott és azt mondta.
- Most, hogy mondod, Elena délután eljött hozzánk és megkérdezte nem tudjuk-e hogy hol vagy, mert nem mentél be a kávézóba, otthon sem voltál és ő meg már halálra izgulta magát. Jaj, sajnálom kicsim, de teljesen kiment a fejemből.
Megköszöntem minden segítséget a professzoroknak és a Madamnak, majd elköszöntem tőlük és Persszel megígértettem, hogy hamarosan látjuk egymást. A szüleimmel lementünk Pers irodájába és egy újabb rövid búcsúzkodással zártuk a napot. Mikor mindannyian kiléptünk a kandallóból apa elég hamar vízszintesbe került a kanapémon. Szegény nem bírja jól a hopp-porral való utazást. Hát még a hoppanálását. Amíg apa pihent, anya a konyhába ment, hogy készítsen egy teát. Én, Harryvel a karomon, küldtem egy patrónust Elenának és Alice-nek. Elenának azt, hogy amilyen hamar csak tud jöjjön el hozzám, de egyedül. Ez az utolsó fontos kritérium volt. Mióta Sirius és Elena találkoztak el sem lehet őket választani. Szerencsére Elena tiszteletben tartotta a döntésemet, hogy nem szeretném elmondani Jamesnek Harry létezését, így amikor én nála, vagy a kávézóban voltam, Sirius sosem jelent meg. Alice-nek pedig azért, mert a nyakamat tenném rá, hogy Elena őt is felkereste és most halálra izgulja magát, ami a babának nem tenne jót. Már alig várom, hogy megoszthassam a lányokkal Harry első mozdulatait és magát a kisfiamat is megmutathassam. Szerintem ilyen büszke még semmire sem voltam. És még csak egy napos! Letettem Harryt a szobájában levő kiságyba, majd visszamentem apához. Éppen csak beléptem a nappaliba, amikor megszólalt a csengő. Odamentem és kinyitottam. Azonnal megláttam az én kicsit sem ideges barátnőmet.
- Hol a pokolban voltál? – Mint elefánt a porcelánboltban, úgy lépett Elena az előszobába, ahol levette a cipőjét és a nappali irányába menet is mondta a magáét. – Felkerestem a szüleidet, a nővéredet, elmentem a Mungóba és Alice-hez is betoppantam, amikor a kicsi Neville éppen elaludt és Alice kezdhette előröl az altatást. Éppen Siriuséknál voltam, amikor megtalált a patrónusod. James azonnal jönni akart és leordítani a fejedről a hajat. Hogy őszinte legyek egyetértek vele és hagytam is volna, hogy jöjjön, ha nem lennél terhes… - megérkeztünk a nappaliba, ahol apának egy biccentéssel köszönt, majd rám nézett és karba font kézzel akarta folytatni, de elakadt. - … valahogy olyan más vagy. Mintha hiányozna valami.
- Lily, kicsim, nem akarod megetetni Harryt? Szervusz Elena! Ugye milyen csodás, egyszerűen elképesztő – jött ki anya a konyhából és mosolyogva adott apának egy csésze teát, aki azonnal fel is ült és nekilátott. Elena elképedve és értetlenül böngészte a szüleimet, majd engem. Végül nem bírtam ki és megkérdeztem.
- Akarod látni a fiam? – Azt hiszem ezt a nézést életem végéig nem fogom kiheverni. Elindultam a lépcsőn és néhány pillanattal később Elena is követett. Megálltam a kis szoba előtt és megvártam, amíg utolér. Ezután kinyitottam az ajtót és a kiságyhoz lépve kiemeltem belőle Harryt. Mocorogva akart megfordulni, de amikor meghallotta a szívem dobogását megnyugodott és aludt tovább. Elena csak állt az ajtóban, mintha ide is varázslatot tettem volna. Ez mondjuk nem egy rossz ötlet, meg kell jegyeznem és majd használni. Rám nézett és kék szemei hatalmasra „növekedtek” a csodálkozástól. Csillogó ékkövekkel meredt a karomban tartott csöppségre.
- Nem akarod a karodba venni?
Mintha csak erre várt volna előrelépett. Egyik lábát tette a másik után és csak jött és jött. Mikor odaért elém megfordítottam Harryt, hogy a kis arcocskája legyen Elena felé. Barátnőm ugyanúgy végig mérte minden porcikáját, mint én, amikor először a karomba adták. Aztán keze elindult Harry felé, de mielőtt megérintette volna a buksiját még egyszer rám nézett. Elmosolyodtam és egyik kezemmel a mutatóujját rátettem Harry arcára. Finoman végighúzta a bőrén az ujját, majd a kis fekete fürtökkel is megismételte. Mikor Harry egyik kezével megfogta Elena egyik ujját, ő majdnem sikított örömében. Legalábbis úgy láttam. Arcán egyre nagyobb és nagyobb mosoly, a végére már vigyor, kúszott. Leült az egyik fotelbe és a karjaiba adtam Harryt. Óvatosan ért hozzá és úgy tartotta, mint egy hímes tojást. Aztán rájött, hogy nem fog eltörni, mint a porcelán, de azért továbbra is vigyázva ölelte magához. Leguggoltam melléjük és néztem őket. Elena, akárcsak azok, akik eddig látták Harryt, nem tudtak vele betelni. Percekig figyeltük ahogy alszik. Aztán kinyitotta a szemét. Elenát magával ragadta az enyémhez hasonló smaragd tekintet. Mikor Harry felfogta, hogy újabb embert ismert meg elmosolyodott. Kis fogatlan száján olyan tündéri vigyor keletkezett, hogy Elena azonnal viszonozta és azt mondta.
- Szia csöppség. Nagyon vártunk már, tudod? – néhány percig ismét csönd volt, aztán eszembe jutott valami.
- Amikor megérkeztél…
- Ühüm – bólintott, hogy figyel
- … azt mondtad, hogy Alice-nek éppen sikerült elaltatnia … Neville-t.
- Igen, szegény Frank már teljesen kikészült. Neville percre pontosan két óránként felébred és enni kér.
- Akkor Alice is megszült? – kérdeztem teljes csodálattal. Persze eddig is leeshetett volna, de igazából bele se gondoltam. Alice szintén augusztusra volt kiírva, igaz ő hetedikére, nem ötödikére.
- Igen. Te jó ég, hisz te nem is tudod. Na szóval, Alice tegnap, azaz harmincadikán este fele kezdett el vajúdni. Frank bevitte a Mungóba, az egyik nagyszülő meg értesítette a másik hármat. Szegény lány órákon át szenvedett, mire történt valami. Pontosan július harmincadikán este éjfél előtt tíz perccel született meg Neville Longbottom.
- Te ezt honnan tudod? És nekem miért nem szóltatok?
- Ma délelőtt küldött Alice egy baglyot és megkért, hogy ugorjak át, meg neked is küldött egy levelet. Szóval eljöttem, hogy együtt menjünk át, de nem voltál itthon, szóval átmentem Alice-hez. Neville olyan mint egy golyó. Minden rosszindulat nélkül. Frank már mondta is Alice-nek, hogy nem kellett volna annyit ennie a terhesség alatt. Meg hogy művészet lesz Neville-nek leadni a felesleget majd. Alice meg természetesen hozzávágott egy párnát és elküldte Neville szobájába, hogy hozza rendbe a kiságyat, amit valamelyik nap eltörött. Aztán órák teltek el és nem jöttél. Kezdtünk aggódni úgyhogy eljöttem ismét, de még mindig nem nyitottál ajtót. Szóval elmentem anyukádékhoz, aztán Petuniáékhoz. Komolyan mondom nem értem, hogy lehetsz rokona annak a nőnek? Majdhogy nem hisztériás rohamot kapott, amikor szóba került a neved. Na onnan hamar eljöttem, aztán küldtem egy patrónust Alice-nek, hogy előkerültél-e, de amikor kétségbeesetten azt válaszolta, hogy nem elmentem Jameshez. Ő mégiscsak régebb óta ismer mint én, hátha van valami kedvenc helyed, ahova elmentél, de ő sem tudott semmi ilyesmiről és egyből rohant volna az aurorokhoz, de aztán megjött a patrónusod. Sirius alig bírta visszafogni Jamest, mivel már említette, hogy ő is jönni akart. Megígértem neki, hogy amint hazamegyek elmesélem Siriusnak, hogy mi volt és ő meg majd átmegy hozzá.
- Értem. Sajnálom, hogy ilyen galibát okoztam.
- Inkább azt mondd meg, hogy hol voltál.
- Perselusnál. A Roxfortba mentem, hogy beszélgessünk és aztán elfolyt a magzatvíz és nem volt időnk bejönni a Mungóba, úgyhogy Madam Pomfrey segítségével az iskolában szültem meg Harryt.
- Nem hiszem, hogy más diák is elmondhatná magáról, hogy a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakközépiskolában született – mosolygott Elena.
- Hát én sem hiszem – mosolyogtam vissza, majd átvettem Elenától a fiamat és leültem a másik fotelbe. Beszélgetni kezdtünk a továbbiakról, Neville-ről és hogy össze kellene jönnünk Alice-szel és csapni egy babás délutánt. Aztán átterelődött a szó Jamesre. Vagyis igazából Elena átterelte.
- … annyira aggódott érted.
- Tudom és hálás vagyok neki. Nem is tudod, mennyire fáj, hogy nem adhatom a karjaiba a fiát.
- Már miért ne adhatnád. Csak át kellene menned vele a lakására és bemutatnod őket egymásnak.
- Nem. Nem akarom, hogy közöm legyen Jameshez. Tökéletesen elleszünk mi Harryvel.
- De, Lily…
- Nem szeretném, ha ez a téma még egyszer feljönne Elena. Sajnálom, de én már így döntöttem. Harry James Evans és én leszünk a boldog család.
- Harry James Potter.
- Nem.
- De igen. Megkérdeztem az egyik ügyvéd barátomat. Mivel a házasságotok alatt fogant ezért az apja nevét adják neki. Ez alap dolog. Ha nem lettetek volna házasok, azt mondom oké. Még azt sem kellene megengedned, hogy James lássa a fiát bírói végzés nélkül. De mivel igenis összeházasodtatok Jamesnek is vannak jogai a fia felett. És a név az ilyen. Sajnálom, Lily, de ezt nem én mondom. Hanem a törvény.
Néhány percig csak néztem a fiam és eszembe jutott az apja. Az első pillantás. Hatalmas vigyorral az arcán lépett be a kupénkba Siriusszal az oldalán. Hangosak voltak, szemtelenek és elviselhetetlenek, de mégis olyan álomszerűek. Azt mutatták, hogy nem érdekli őket, hogy eltávolodtak a családjuktól és egy teljesen új szakasz kezdődik az életükben. Aztán a csúfolódás, amiért Perselus a mardekárba akart kerülni. A beosztás után pedig ők ketten szorítottak helyet nekem, természetesen maguk között. Csipkelődtek és tetszett nekik, hogy egynéhány kérdésükre zavarban éreztem magam. Tudták, hogy ki nem állhatom a kviddicset, de mégis minden meccsen ott voltam és együtt örültem a többiekkel, amikor Sirius eltalált a gurkóval egy mardekárost és amikor James elkapta egy bravúros mozdulattal a cikeszt. Gondolom ebből merítette az erejét James, amikor be akart hálózni. Felrémlettek előttem a boldog percek, órák, amiket együtt töltöttünk. Az esküvői előkészületek, ahol én tiszta ideg voltam, James meg egy jót nevetett rajtam és azon, hogy mennyire akarom, hogy tökéletes legyen. Mindent egybevéve, igazán nem tehetek mást.
- Harry James Potter! Nem is rossz – mosolyogtam Elenára, akinek szemei ékkövekként csillogtak. Tudtam, hogy belelátja a reményt a dolgokba, de nem akartam most erről veszekedni vele. Csak néztem a fiam. És boldog voltam.
