- Lily, mi folyik itt? – kérdezte Alice kicsit sem türelmesen.
- Dióhéjban? Jövök haza, zajokat hallok az emeletről, amikor felmegyek meglátom Jamest egy utcalánnyal. Aztán amikor azt mondom Jamesnek, hogy menjen el, minden szó nélkül teljesíti. Előtte viszont még odavág nekem egy Szeretlek-et. Elmegy Siriushoz, tör-zúz, aztán Sirius jön ide, hogy jobb belátásra térítsen és azt akarja, hogy bocsássak meg Jamesnek, mert neki a szőke, csak egy kis kaland volt – a végére már könnyek peregtek az arcomon. Alice magához húzott, mint egy kisgyereket, majd az ölébe fektette a fejemet. Én belekapaszkodtam a térdébe és újra erőt vett rajtam a zokogás. Alice nem kérdezgetett tovább, csak hagyta, hogy kisírjam magam. Úgy tíz percnyi egéritatás után ismét felültem. Letöröltem a könnyeimet és Alice szemeibe néztem.
- Nem kellett volna hallgatnom rád. Ha akkor nem adom be a derekam, valószínűleg most nem bőgnék itt neked, mert a férjem megcsalt. Ha akkor nem erőlteted, te meg Remus, akkor most lehet, hogy vagy az igazival élnék, vagy Őt keresném. De így teljesen elvesztettem a hitem mindenben és mindenkiben.
- Jaj, Lily. Te is tudod jól, hogy ez nem így van. Csak a keserűség mondatja veled ezeket. Megtaláltad az igazit James személyében. Hiába mondod most ezeket. Lehet, hogy ha akkor nem szekáltalak volna akkor ma azt hallgatnám, hogy ha tudtam, hogy összetartoztok miért nem hajtottalak jobban. Akkor meg azért lennél dühös.
- Nem hiszem. Engem James sosem érdekelt úgy igazán. Csak miután belementem abba a randiba. Jaj, Alice. Én olyan boldog voltam. Mit rontottam el, hogy James inkább fizet egy ilyen ribancnak, mint hogy velem legyen? Mit csináltam rosszul? Nem csíptem ki magam eléggé ha mentünk valahova?
- Sssh, nyugodj meg Lily! Nem ér ez ennyit. Nem te voltál a hibás. Jól tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, de azt hittem sokkal később. Hogy hagyja megszáradni az esküvői papíron az aláírásokat.
- Alice, el akarok menni. El messzire. Ahol nem talál meg, ahol találok valakit, akit szerethetek.
- Tudom, drágám. Tudom – mindig akkor szólít „drágámnak” ha valami nagyon bánt. Nem csak engem, hanem Őt is. Érzem, hogy felelősnek érzi magát. Pedig nem az Ő hibája.
- Alice, kérlek. Te nem tehetsz semmiről. Ne haragudj, csak eléggé megviselt. Nem akarom, hogy te érezd magad a hibásnak.
- Lily, én… szeretnék hinni neked. De abban igazad van, hogy észre kellett volna vennem, hogy valami nagyon nincs rendben. Csak hát, én is olyan boldog voltam, hogy Frank megkérte a kezem, meg hogy ti is összeházasodtatok, és akkor a hét elején meg megtudom, hogy babát várok…
- Mi? Állj, állj, állj. Azt mondtad amit hallottam?
- Mi, mire gondolsz? – kérdez vissza félénken. Elég jól ismerem hogy tudjam ez nála annyit tesz, hogy valamit kikotyogott.
- Alice, ... terhes vagy? - bólint, majd nagy szemekkel néz rám. Én meg gondolok egyet és a nyakába ugrok, elfelejtve a saját bajomat. Átölelem, és szorítom ahogy csak bírom. Ő visszaölel.
- Miért nem mondtad eddig? – kérdezem amikor végre elengedem.
- Hát azért jöttem, hogy elmondjam, de aztán neked kisebb gondod is nagyobb mint, hogy engem pesztrálj. És amikor megláttam a bőröndöket, valahogy ki is ment a fejemből.
- Istenem, Alice. Most hagyjunk engem. Mióta tudod? Franknek elmondtad már? Hogy reagált? Fiú vagy lány? Lehetek a keresztanyja? – kérdezem boldogan, bár a könnycsíkok még mindig az arcomon vannak. Nem is szándékozom letörölni őket.
- Lily, egyszerre csak egyet. Kedd óta tudom,vagyis három napja. Franknek még nem mertem elmondani. Eddig voltam két kivizsgáláson. Az egyik hogy tényleg terhes vagyok-e, a másik meg, hogy minden rendben van-e a kicsivel. Még a nemét nem tudom. És azért akartam először neked elmondani, mert nagyon szeretném ha elfogadnád a felelősséget, ami a keresztanyasággal jár.
- Oh, Alice. Nagyon, nagyon szívesen. De, Franknek hogyhogy nem mondtad még el?
- Igazából nem tudom hogy adjam elő. Ha csak úgy rázúdítom a hírt, az túl egyszerű. El nem vihetem sehova, hisz az mégiscsak az Ő feladata.
- És mikor akarod elmondani?
- Hogy őszinte legyek, szeretném ha karácsonyig nem is tudná meg.
- Karácsonyi ajándékként egy pár kiscipő a fa alatt? Isteni.
- De még mindig nem tudom hogy fog rá reagálni. Hiszen még csak fél éve volt az esküvőnk. És
neki még másfél éve van vissza az auror képzőből, nekem viszont csak fél tekintve, hogy a gyógyító képző csak két éves. De akkor is. Most mit csináljak?
- Nézd. Szerintem Frank nagyon fog örülni. És amiatt ne aggódj, hogy mi lesz az iskolával. Férjes asszony vagy, egy gyerek pedig teljesen normális, még ha ilyen fiatalok is vagyunk. A lényeg hogy…
- Stop. Nyelvbotlás volt, hogy többes számban beszéltél? – ránéztem és az én tudatomig is eljutott, amit mondtam. Lehajtottam a fejem és vártam mit következtet ki. Nem kellett sokáig várnom.
- Lily, te is állapotos vagy igaz? – kérdezi halkan. Én finoman bólintok. Megfogja a kezem és felemeli a nyakunkig. Ez annyit jelent : Figyelj rám!
- Lily, ezért érint ilyen rosszul, hogy James hűtlen volt igaz? – nem válaszolok
- Lily, nézz rám! Kérlek – felemelem a fejem és belenézek Alice tengerkék szemeibe.
- Lily, mit szeretnél tenni?
- Nem tudom – válaszolok halkan
- Mit súg a szíved?
- A szívem sodort ilyen gondba, nem akarok rá hallgatni – Alice átölel, én pedig ismét könnyezni kezdek. Azt hittem nem maradt egy könnycseppem se, erre még mindig nem apad el. Először Alice szólal meg.
- Lily, kérlek válaszolj őszintén.
- Rendben – elengedjük egymást.
- Szereted még Jamest? – lehajtom a fejem.
- Néhány óra alatt nem tudom kiverni a szívemből. De megtalálom a módját, hogy minél hamarabb elfelejtsem – válaszolom nagyon halkan, de biztos vagyok benne, hogy meghallotta.
Fél óráig még beszélgettünk a kicsikről. Milyen neműt szeretnénk, kinek a mijét örököljék, legyenek griffendélesek, ahogy mi voltunk. Aztán amikor meg akartam hívni vacsorázni, felkapta a fejét és az órára nézett. Gyorsan elmotyogott egy :
Sajnálom Lily, de Franknek azt mondtam csak két órát leszek nálad, erre tessék már mindjárt hét van. Sietnem kell haza.
Megértettem, majd kikísértem és elköszöntünk. Megbeszéltük, hogy a jövő héten is találkozunk, és befejezzük a beszélgetést.
Miután Alice dehoppanált, a konyhába megyek, ahol az elkészült teám már ki is hűlt. Kevés energiát érzek ahhoz, hogy megigyam, ezért inkább ott hagyom. Felmegyek az emeletre, ám a hálószoba ajtaja előtt megállok. Az ágyneműt még a bepakolás után eligazítottam, így most olyan mint ha mi sem történt volna. Becsukom az ablakot. Előveszek egy pizsamát, és a fürdő felé veszem az irányt. Beállok a zuhany alá. Langyosra kapcsolom és hagyom, hogy a víz megpróbálja lemosni rólam a keserűséget. Sokáig állok így, mivel egyszer csak az eddig sem meleg víz, elviselhetetlenül hideg lesz. Gyorsan elzárom a vizet és kilépek a zuhanyzóból. Felveszem a hálóinget kilépek a folyosóra. Már fordulnék balra, amikor azonban meglátom az ajtót, hihetetlen hányinger tör rám. Gyorsan megkapaszkodok a kilincsben. Mikor néhány perc múlva enyhül ez az érzés, újra felállok. Ismét az ajtóra nézek, de végül mégis jobbra fordulok.
Még szerencse, hogy négy szoba van az emeleten - Ezzel a gondolattal az egyik vendégszobaként üzemelő lak felé indulok. Benyitok a harmadik ajtón. Leülök az ágyra és körbenézek. Hirtelen minden emlék eszembe jut. A bútor vásárlás, a falfestés, a rendezkedés. Túl sok ez nekem. Befekszem az ágyba, és beállítom az ébresztőórát.
Holnap felkeresem Danielt és lerendezem a válási papírokat. Nem akarom többé látni. Soha többé – ezzel a gondolattal adom át magam az álmoknak.
************************
Másnap reggel fél nyolckor az óra csörgésére ébredek. Kinyújtom a kezem, és lecsapom a vekkert. Visszacsukom a szemem, és a másik oldalamra fordulok, hogy hozzábújjak Jameshez. Ám nincs ott. Nem hallom a halk szuszogását. Nem érzem az illatát, és a testéből áradó meleget. Az óra csörgésénél mindig átszokott karolni, de most ez is elmarad. Kinyitom a szemem, és ahogy meglátom a sárga takarót értetlenül ülök fel. Két percig nézem a szobát, aztán minden beugrik. Jamest elköltöztettem, az indok és a tegnapi hír. Kezem akaratlanul is a hasamra csúszik. Könnyeim ismét elerednek. Felhúzom a térdem és a takaró alatt átölelem őket. Néhány percig még sírok, majd meggyőzöm magam, hogy nem érdemes. Felállok, és átmegyek a tegnapig még szobámnak nevezett helyiségbe. Odamegyem a szekrényhez és megállok a ruháim előtt.
Mit is terveztem mára? Ja igen. Elmegyek Danielhez
Tekintve, hogy mégiscsak emberek közé igyekszem és ráadásul még egy elég előkelő ügyvédi irodába is, elővettem egy sötétzöld térdig érő szoknyát és blézert, valamint egy fehér inget. Leteszem őket az ágyra, majd elindulok a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyozom, aztán haj és fogmosás. Amint megtörölközöm egy gyors varázslattal megszárítom a hajam, majd be is szárítom. Visszamegyek a szobába és felveszem a kikészített ruhákat. Ékszereim közül kiveszek egy gyöngysort, és az órámat. Előveszem a fekete csizmámat, felveszem, majd odaállok a tükör elé. Kis mosolyt engedek meg magamnak. Ahogy végignézem az összeállítást eszembe jut, amikor Sirius először látott meg ebben. Nem az volt a lényeg, hogy kiöltöztem, vagy hogy csinos vagyok. Nem!
Lily! És még te voltál griffis. Egy vérbeli mardekáros megirigyelhetné ezt a szerelést.
Talán igaza van. De a vörös túlságosan előnyben részesíti a hajamat, és akaratom ellenére is folyton elpirulok. A zöld egész jól kiemeli a szememet – majd ehhez is eszembe jut egy régi beszélgetésünk Jamesszel.
--------------------------
- James!
- Hm? – kérdezte miközben a hajammal játszott a klubhelyiségben – Mi a baj?
- Baj az nincs. Csak kérdeznék valamit.
- Ki vele – elkezdte csókolni a nyakamat, amitől nekem végigfutott a bizsergés a gerincemen.
- Mit szeretsz bennem?
- Ez meg milyen kérdés? – kérdezte és szembefordított magával.
- Összetett. Kérdőszó, ige, határozó szó.
- Tudod, hogy nem az elemzését kértem. Miért kérdezed?
- Csak érdekel. Az eddigi barátnőid mind porcelánbabák voltak. És én nagyon nem hasonlítok hozzájuk.
- Igazad van. Te sokkal szebb vagy – majd újra birtokba vette a nyakam. Nagyon jól esett, de most inkább az eszemre hallgattam.
- James, kérlek - Ő abbahagyta és a szemembe nézett. Néhány percig nézhettük egymást, mikor oldalra döntötte a fejét és szemébe huncutság költözött.
- A szemedet. Olyan gyönyörű. Mandulavágású smaragdok. Tudod mennyire szeretem a Griffendél színeit, de neked a szemed színéhez kéne öltöznöd. Akkor mindenki csak azokat figyelné – az ölébe bújtam és elmosolyodtam.
-----------------------------------
Ismét szúrni kezdik a szemem a könnyek, de most inkább elmorzsolom őket. Még egy utolsó pillantás és elindulok a lépcsőn. Mikor leérek, a konyhába megyek, de közben hangokat hallok a nappaliból. A szoba közepén az én drágalátos férjem áll, nekem háttal.
- …francba Siriusszal. Miért van, hogy mindenféle szar bájitala van, csak másnaposság elleni nincs. Hogy az a… - itt fordul meg, és vesz észre engem. Én eközben a falnak dőlve figyelek és nem tagadhatom, hogy jó szórakozom a látottakon. Ám amikor megfordul, kicsit megijedek. Hol az én férjem? – kérdezem magamtól. James szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek, az arca nyúzott, a haja lapos, a szemei fénytelenek. Állhatunk még így néhány percig,de engem várnak az irodában. Mikor megszólalok, a hangom nekem is idegenül magasnak tűnik.
- Szia – ő értetlenül néz rám, majd amikor a konyha felé indulok ő is megszólal.
- Lily… - én csak megyek tovább. A konyhába érve a kávéfőzőhöz lépek. Bekapcsolom, közben hallom, hogy James is megérkezik és így folytatja:
- … Lily, kérlek, hallgass meg – megfordulok és néztem ezt a férfit.
Meg se hallgatod? Mégis csak a férjed! –jut eszembe Sirius tegnapi kirohanása. Sóhajtok egyet, majd Jamesre nézek.
- 5 percet kapsz. Csak addig amíg lefő a kávé – Ő kis mosolyt erőltet magára, majd leül. Én is helyet foglalok vele szemben. Egy kis ideig szótlanul ül, majd a szemembe néz és belekezd
- Tegnap, miután elmentél, megjelent Sirius ahogy mindig. Együtt mentünk az auror képzőbe. A harmadik óra után viszont jött az igazgató, hogy valaki látni akar minket. Az irodában Dumbledore volt. Elvitt minket a Rend főhadiszállására és megkért, hogy csatlakozzunk. Mi igent mondtunk, majd a beszélgetés végén mondta, hogy nincs értelme már visszamenni az iskolába. Így Siriusszal beültünk a Foltozott Üstbe. Ittunk már pár pohárral és kicsit részeg is lehettem, amikor megjelent az a lány. Elkezdett flörtölni velem, aztán belerakott valamit az italomba. Innen már csak homályos képeim vannak. Belekarolok, végighoz az utcán, bejövünk - lesüti a szemét és nem folytatja.
Még jó. Azért azt már nem bírná a gyomrom - Felpillant rám. Nézem a szemeit és már majdnem elhiszem neki amikor megszólal egy hang a fejemben:
Emlékszel arra amikor heted évben részeg volt és rá akart mászni egy ugyanilyen liba. Nem hagyta magát, mert azon kevés emberek közé tartozik akik részegen is tudják mit csinál.
Ez a gondolat teljesen igaz volt. Tényleg elzavarta, pedig már jó néhány üveg lángnyelven túl volt. Felállok és lekapcsolom a kávéfőzőt.
- Lily, ugye hiszel nekem? – kérdezi egész közelről. Tudtam, hogy felállt, mert hallottam a szék lábának nyikorgását, de arra nem számítottam, hogy mögém is mer jönni. Megfordulom. James túl közel van. Érzem a teste melegét, a karja szinte hozzáér az enyémhez. Az arca néhány cm-re van az enyémtől. Érzem a leheletét az arcomon, a szeme reménnyel telve csillog.
Ügyes. Ezeknek a szemeknek eddig soha sem tudtam ellenállni. Hát, a kivétel erősíti a szabályt – gondoltam, és oldalra léptem, majd bementem a nappaliba. Megállok neki háttal, és kezem a hasamra csúszott – Sajnálom kicsim. De a te érdeked is – megfordulok és James-re nézek. Nagylevegő.
- Tudod mit James? Elhiszem amit mondasz, de nagyon jó ismerlek, hogy tudjam egy nő sem tud átverni téged.
- Mire célzol? – néz rám értetlent tettetve.
- Lehet, hogy a lány kezdte. Lehet, hogy beletett valamit az italodba, és annak hatására tetted, amit tettél. De biztos vagyok benne, hogy észrevetted, vagy ha nem is te, akkor Sirius.
- Azt akarod mondani, hogy önszántamból hoztam haza azt a kurvát? – lett ideges James. Szinte ordított. Én pedig nyugalmat erőltetve magamra a szemébe nézek.
- Igen James, azt – ezt az arcot azt hiszem életem végéig nem fogom lefelejteni. Azt a csalódottságot, amit a szemében látok. Már majdnem elfordítom a fejem, amikor rajtakapom, hogy végigmér.
Na most mit találtál ki? – kérdezem csak úgy magamtól ám, az a düh ami átfut az arcán néhány másodperce elgondolkodtat. Már majdnem megkérdezem, amikor hidegen megkérdezi.
- Hova mész? – még mindig értetlenül válaszolok.
- Az Abszol útra.
- Persze. Kivel találkozol? – na most már leesett.
Drágám, nem kell féltékenykednem. De ha te ezt hiszed rólam akkor, akkor még jobb is lesz ha elválunk már most.
- Nem gondolod ugye, hogy elhiszem, hogy egy egyszerű vásárlásra, így kiöltözöl. Ki vele. Ki a pasas? Ismerem?
- James, nem találkozom senkivel. Vagyis igen, de az más tészta. Daniel Portmanhez megyek.
- Az ügyvédünkhöz? Minek?
- Kérni akarom tőle a válási papírokat – a mondatom végén, a szeme teljesen elkerekedik, és némi csalódottságot is fel tudok fedezni benne. Mikor néhány másodperc után újra rám néz, szinte könyörög a tekintete.
- Lily, kérlek. Ne tedd ezt velem! Velünk!
- James, emlékszel még az első randevúnkon mit mondtam? – percekig értetlenül szemezett velem, aztán rájött – Azt mondtam: Egy esélyt kapsz. Ha elszúrod, elveszítesz! És én tartom a szavam.
- Pedig mennyire tökéletesnek tűnt a kapcsolatunk. Küzdök érted, és te engedsz. Eljegyzés, házasság, ház. Már csak a gyerekek hiányoztak – ennél a szónál a gyomrom ököl nagyságúra zsugorodik – Még szerencse, hogy így a házasságunk elején akarsz válni. Mi lett volna, ha van már egy csöppség is. Mert, hogy nem engedtem volna át neked a nevelését, az hot sicher – a gyűrűjét kezdi el nézni, majd forgatni.
– Nem tudok semmi olyat mondani amivel megváltoztatnád a döntésed. Igaz? – gondolkodnom kell egy kicsit. Fejemet lehajtva, inkább a kanapét kezdem el nézegetni. Ahogy a gyerekről beszélt, az olyan őszintének tűnt. De gondolkodj már te buta liba. Azt a ribancot se hozta volna ide ha nem akarja.
- Nem! Ezt már, eldöntöttem – nem nézek rá. Az előszobába indulok, ahol leveszem a kabátomat az akasztóról és felveszem. Mikor végzek megfordulok.
- Tudom, hogy ez a te házad. De amíg a válás zajlik, kérlek maradj Siriusnál. Utána visszakapod.
- Nem kell nekem a ház. Olyan üres lenne nélküled. Minden sarok, minden fal, minden bútor rád emlékeztetne –mondja szomorúan. Én pedig igazat adok neki. Végül is Ő megvette, én berendeztem. Az ajtóhoz lépek.
- Tudod, én lettem volna a legboldogabb, ha ez a tündérmese csak évekkel később ért volna véget. Ég veled James! Légy nagyon boldog!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése