Karácsonyra szeretettel

Őszinte szívvel szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni minden kedves blogolvasómnak!

Valószínűleg csak a Karácsony Szelleme fékez titeket és a billentyűiteket, amiért hálás vagyok :)

Csak egy kicsit legyetek még türelemmel és megígérem, hogy még a karácsonyi szünetben hozom a következő fejezeteket! Ez lesz az én "kissé megkésett" karácsonyi ajándékom Nektek!

Üdvözlettel: Esperansa DeLavega

Isten nyugosztaljon Paul Walker !

  Habár ez egyáltalán nem tartozik a Harry Potter világhoz, úgy gondolom, hogy egy nagyszerű ember elvesztése minden világot megráz, illetve meg kellene, hogy rázzon...

("Ha egy nap a sebesség megölne, ne sírj, mert én mosolyogtam")

Paul Walker, amerikai filmsztár, 2013. november 31-én 40 évesen autóbalesetben életét vesztette. A tragédia része, hogy ő csupán utas volt. Barátja, a tapasztalt autóversenyző Roger Rodas, elvesztette az autójuk felett az irányítást, így oszlopnak csapódtak, a jármű felrobbant és még akkor is lángolt, amikor a helyszínre érkező rendőrök, tűzoltók és mentősök megpróbálták kimenteni az áldozatokat. Az orvosi jelentés szerint Paul és Roger közvetlenül az ütközésbe halhattak bele, így nem szenvedtek sokat. Az okot, hogy miért nem tudta kézben tartani az autót a szakember, a Santa Clarita-i rendőrség még vizsgálja. A legvalószínűbb, hogy műszaki hiba történt. Ezt erősíti meg Antal Krisztián magyar autóversenyző, aki személyesen ismerte Paul Walkert: 

"Rodas szintén autóversenyző volt, nem is akármilyen, éppen ezért is tartom furcsának, hogy egy egyenes szakaszon elveszítette volna az uralmát az autó felett, még ha ilyen erős és gyors kocsiról van is szó. Két valószínű okot tudok elképzelni, ami miatt a tragédia bekövetkezhetett. Az egyik a műszaki hiba, ami tekintve, milyen autóról van szó, nem tűnik valószínűnek. A másik - ami szerintem valószínűbb -, hogy volt még egy résztvevője a balesetnek. Lehet, hogy egy gyalogos miatt rántotta félre a kormányt a sofőr, vagy éppen valaki ökörködni akart velük, esetleg versenyezni, látván, milyen autóról van szó"  (az említett autó egy Porsche GT)

Pault gyermekkora óta láthattuk a képernyőn. Karrierje alig néhány hónaposan kezdődött, amikor is egy Pampers pelenka reklámban szerepelt. A '90-es évek elején kezdett komoly szerepeket kapni. 2001-ben komoly szerepre vállalkozott, ami végül meghozta a valódi sikert számára. A Fast & Furious, vagy magyarul Halálos iramban c. filmsorozatban Brian O'Connor bőrébe bújt. A Halálos iramban szériának idén (2013) jelent meg a hatodik része. A filmben a másik főszereplő Vin Diesellel szoros baráti, végül testvéri viszony alakul ki köztük. Sok színésznek még a legkevésbé veszélyes jeleneteit is kaszkadőr vállalja át, de Paul Walker minden autós, versenyzős és már már akrobatikus jelenetét maga forgatta, ami tiszteletre méltó.

Pontosan tudom, hogy naponta százan, ha nem ezren halnak meg az utakon, betegségben és vagy erőszakos módon. Én mégis úgy gondolom, hogy ha egy felkapott színész képes ember maradni, azt meg kell említeni. 

Kevesen tudják Paulról, hogy a színészkedés előtt tengerbiológiából diplomázott és a National Geographic Channel egy cápás műsorához 11 hónapon keresztül tanulmányozta testközelből a kiadott cáparajt. 

Ezenkívül 2010-ben az első hírességek között volt, aki Haitire utazott a katasztrófában csapdába esett, illetve beteg lakosok megsegítésére. Valamint Chile-be is elutazott az ottani földrengés okozta károk kijavítására. Szintén 2010-ben megalapította a Reach of Worldwide nevű jótékonysági szervezetet. Ezen alapítvány segítségével élelmet, iható vizet, gyógyszereket és minden szükséges tárgyat (ruha, takaró) küldött és vitt a katasztrófa sújtotta országokba. 

A következő videóban a Reach of Worlwide alapítványról egy kis anyagot láthattok, érdemes megnézni. 
http://www.youtube.com/watch?v=ZiGCqsq9aCE

Végezetül azt kell mondanom, hogy semmilyen balhéjáról nem tudok. Nem volt problémája a rendőrséggel, alkohollal, droggal, nőkkel... Ex-barátnőjétől született egy lánya, aki jelenleg 15 éves. 

Én nagyra tartottam Pault. Mint színészt, mint embert. És mivel én is nőből vagyok végezetül meg kell említenem, hogy nincs a világon más színész, vagy átlag férfi, akinek olyan gyönyörű kék szeme és igéző mosolya van/volt, mint Paulnak. Amikor a vásznon elmosolyodott, nem volt ember, aki ne mosolygott volna vele. 

Nagyon fog hiányozni és őszinte részvétem a családjának! 

(Élj gyorsan, halj fiatalon)

31. Ha a repülő autó elszabadul...

Kedves olvasók! Hosszas kihagyás után következik egy hasonlóan hosszú szünet, de meghoztam a 31. fejezetet. Ebben a részben Harry másodéves életének első felével ismerkedhetünk meg. Meg persze Lily érzéseivel. Jó olvasást kívánok! Maradok őszinte hívetek: Esperansa DeLavega

Kedves Lily és Diego!

Őszintén nem tudom, mit mondhatnék. Először talán egy szívből jövő bocsánatkérés lenne illendő. Nem tudom Ronaldnak, hogy jutott eszébe működésbe hozni az autónkat, ráadásul varázslatot is alkalmazni rajta mugli környezetben… Nagyon remélem, hogy Harrynek nem esett baja ez alatt, a kis kaland alatt. Fel nem foghatom Ronald tettét. Biztosíthatlak benneteket, hogy mind Arthurtól, mind tőlem megkapja a magáét, amint őszi szünetben hazaér. Még egyszer elnézést kérek az ő nevében is. Remélem, a jó viszonyunk ezzel nem szűnik meg és Harryt sem tiltjátok el tőlünk, hisz az egész család úgy megszerette. Kérlek titeket, őszi szünetben, mikor a gyerekek újra itthon lesznek, gyertek el hozzánk egy vacsorára és a kis Selenát is hozzátok.

Minden jót és Merlin óvjon benneteket!

Molly és Arthur Weasley

- Szegény Molly… teljesen el lehet keseredve - mondtam Diegónak, amikor letettem Ron édesanyjának levelét a konyhaasztalra.

Szeptember 2.-a volt és már végeztünk a vacsorával. Selena a másnapi iskolás kellékeit pakolta a táskájába, Diego pedig nekem segített leszedni az asztalt, amikor Tekergő bagolykopogásra figyelmeztetett bennünket.

Ahogy elolvastam Molly levelét csordultig telítődött a szívem szeretettel. Mikor előző délelőtt nem tudtam elbúcsúzni Harrytől az állomáson elkapott valamiféle idegesség. Diego nyugtatgatott, hogy biztos felvitték a ládáikat a vonatra és újra találkoztak a barátaikkal és elfelejtettek elbúcsúzni tőlünk. Még Selena is egyetértett vele, hisz a fiúk már hetek óta arról leveleztek, vagy beszélgettek, hogy milyen jó lesz újra az iskolában lenni a griffendélesek körében. Hát gyomorgörccsel, de annyiban hagytam. Erre aznap este kaptam egy levelet apától, hogy a fiúk elvitték a Weasley család repülő autóját és  nemrég érkeztek meg az iskolához, ahol egyből belerepültek a fúriafűzbe. Ahogy elolvastam a levelet először is le kellett ülnöm, majd ahogy elképzeltem a jelenetet hirtelen nevethetnékem támadt, hisz nem is James vére folyna az ereiben, ha nem akart volna kikezdeni a fúriafűzzel. Aztán ahogy ez a fajta roham alábbhagyott tört rám az idegeskedés. Bevettem egy fejfájás csillapító bájitalt és végiggondoltam a lehetőségeimet. Nem akartam, hogy Harry még jobban eltávolodjon tőlem, így tehát nem rohantam a Roxfortba felelőségre vonni. Egyszerűen vártam és jobban is tettem.

-          - Én személy szerint Ront sajnálom. Biztos, hogy nem kis letolást kapott már most is. Szerintem Molly olyan rivallóban részesítette, hogy még Roxmortsban is azt hallgatták – mosolygott Diego és nyomott egy puszit az arcomra.

-          - Na, igen… azért őt se kell félteni – mosolyodtam el én is.

-          - És, te? Mit akarsz csinálni? Rivallót írsz, vagy kivételesen ezt a professzorokra hagyod?

-          - Nem tudom. De mindenképpen aludnom kellett egyet ahhoz, hogy ne tegyek olyat, amit később megbántam volna.

-          - Újabb levelet kaptunk! – szaladt be Selena mosolyogva. A levélen Harry kézírása állt, így nem is csodáltam, hogy vigyorgott, mint a vadalma.

-          Jól van… nézzük csak.

Diego leült a konyhai székek egyikére, Selena az ölébe ült, Tekergő pedig a konyhaszekrény és a fal találkozásához tette le magát, míg én az asztalnak dőltem.

Kedves Anya és Apa!

 Kérlek titeket, ne küldjetek rivallót! Még mindig cseng a fülem attól, amit Mrs. Weasley írt, pedig nem is nekem szól.

--    Azt elhiszem – kuncogott Diego.

Higgyétek el, meg tudom magyarázni.

--  Biztos vagyok benne – kommentáltam én is.

Nem az volt, hogy különcködni akartunk, vagy felvágni, vagy rosszalkodni. Csak nem tudtunk átmenni a falon. Mármint láttuk, hogy ti eltűntök a „kapuban”, majd mi is elindultunk Ronnal, de az átjáró nem akart megnyílni nekünk. Szilárd volt a fal és ahogy nekimentünk elestünk és szétszóródtak a dolgaink. Mire összeszedtük magunkat meg a holminkat pont hallottuk, ahogy megszólal az Expressz kürtje és bepánikoltunk, hogy ha mi nem tudtunk bemenni, akkor lehet, hogy ti sem tudtok kijönni és féltünk, hogy nem jutunk el az iskolába. Jobb ötlet nem lévén Ron az autójukat akarta használni én meg belementem, mert ez volt a legjobb esélyünk. Csakhogy én még sosem ültem olyan autóban, mint az volt, Ron meg nem tudta kezelni, így látott meg néhány mugli minket. A fúriafűzes eset meg nem igazán a mi hibánk volt. Mármint Ron azt mondta, hogy nem fogott a fék, és a kormányt sem tudta elforgatni, mintha beragadt volna, így nekimentünk a fának. Utána az autó meg életre kelt és kiköpött minket meg a csomagjainkat, majd eltűnt az erdőben.

- Tényleg van ilyen? Hogy az autó életre kel? Nekünk is lehet élő kocsink? – kérdezte Selena mosolyogva.

-          Nem kicsim, tudtommal még elvarázsolt autó sem képes önálló döntéseket hozni – magyarázta Diego lányunknak, aki egy kicsit el volt szontyolodva a hírtől, de hamar összeszedte magát.

Tudom, hogy csalódtatok bennem, de kérlek, ne tegyetek semmi meggondolatlant. Mármint, nem szeretném elhagyni a Roxfortot és Rontól sem szeretnék megválni. Amúgy meg Perselus és Minerva néni már annyira leharapta a fejem, hogy ha a gégém még a helyén van, akkor jól jártam. Megígértem, hogy idén nem lesznek olyan kalandok, mint tavaly és hogy mindent elmondok, ami történik velem, a legkisebb dologtól kezdve.

Szóval, a mai újdonság az a Sötét Varázslatok Kivédése óra volt, ahol Lockhart professzor semmit sem tanított, csak a saját nagyságát, díjait és egyéb történeteit ecsetelte másfél órában. A fiúkkal halálra untuk magukat, ennyire még egy mágiatörténelem óra sem volt unalmas.

- Akkor tényleg nagyon unhatták… - gondoltam vissza Binns professzor száraz és lélektelen óráira.

- Nem igaz. Gilderoy Lockhart egy igazi hős. Olyan sok rossz varázslóval számolt le, hogy azt már alig tudja fejben tartani, így inkább leírja őket – durcáskodott Selena. Összenéztünk Diegóval és elnevettük magunkat. – Mi olyan vicces? – kakaskodott Selena.

- Kicsim, én ismerem Gilderoyt már gyerekkorom óta. Ő nem bátor és főként nem az elesettek védelmezője.

- Nem?

- Nem. Gilderoy olyan szépfiú, akinek nincs mása, csak a külseje.

-  De hát, azok a történetek? 

- Mind csak mesék. Olyanok, mint a mesekönyveidben szereplő történetek, csak felnőtteknek kitalálva.

- Biztos? – lett könnyes a lányom szeme.

- Oh, drágám. Na, gyere ide – öleltem meg Selenát. – Nincs semmi baj. Diego, kérlek, folytasd a levél olvasását – adtam át fiunk levelét neki én pedig leültem Selenával.

Végül is hamar eltelt a nap és nem történt semmi egyéb érdekesség. Jó persze, összefutottunk Malfoyjal, meg a pribékjeivel, de ezt ugye nem tudjuk elkerülni. Aztán hallottam valami csúszó hangot. Nem tudom, mi volt az, de nem tetszett. Hermione és Ron azt mondta, hogy ők nem hallották, Hermione meg ráfogta, hogy bevertem a fejem a fúriafűzzel való randinál és igaza is lehet.

Most viszont elköszönök, mert holnap reggel korán kelünk. Jó éjszakát és szeretlek titeket. Meg persze Selenát is.

                                                                                               Ölel: Harry

- Na, jól van, hercegnőm. Irány fürdeni! – tette le Diego Harry levelét, majd átvette Selenát és elindultak az emeletre.

Fogtam Harry levelét és a nappaliba mentem. Elővettem egy dobozt és beletettem fiam küldeményét a többi közé… azok közé, amelyeket tavaly írt Selenának. Nem volt szívem eldobni ezeket az irományokat, hisz egy nap, mikor felnőtt lesz és talán már gyerekei is lesznek, meg tudom mutatni őket az unokáimnak. Már előre hallom a hangomat, amint kijelentem: „Apátok is égetnivaló kölyök volt… de ő így hozott színt az életünkbe.” A gondolatra elmosolyodtam. Hallottam, hogy Diego lesétál a lépcsőn, majd megkérdezte, hogy kérek-e egy pohár bort. Mire feleszmélhettem volna, már a kezembe is adta a poharat és kézen fogott, majd kivezetett a kertbe, ahol leültünk a függőágyra. A kellemes esti levegő jót tett az egész napos hőség után. Csendben kortyolgattuk italunkat és figyeltük, ahogy Tekergőt ingerli egy kósza tücsök, majd egyetlen kutyánk egy idő után feladja türelmét, hogy minden erejével a „kis zenész” nyomába eredjen. Tekergő idős kutya volt, de nem tudta volna megmondani róla az ember. Ugyanúgy játszott a gyerekekkel, mint amikor azok még nagyon picit voltak. Egy ilyen kis lény, mint a tücsök, is olyan izgalomba hozta, hogy sokszor féltettem, nehogy a nagy játék után egyszer csak lefeküdjön és ne kelljen fel többet.

- Mire gondolsz? – kérdezte felém fordulva Diego.

- Csak Tekergőt figyeltem.

- Szerinted késő már, hogy párt keressünk neki? – Erre a kérdésre kuncogni kezdtem. – Most miért? Gyönyörű és szófogadó kutya. 

- Igen, de szerinted milyen gazdi fogadná el, mint apa kutyát? Azt sem tudjuk, milyen fajta, hát akkor a kicsikből mi lenne?

- De ez annyira nem fair…

- Mi?

- Hogy egyedül öregedjen meg.

- Hisz itt vagyunk neki mi. Mi vagyunk a családja.

- Igaz – nyomott puszit a homlokomra és átölelt.

- És ha hoznánk haza egy másik kutyát?

- Hozzunk! – hallottuk Selena hangját.

Hátrafordultunk és kislányunk állt mögöttünk pizsamájában, majd hozzánk sietett és kettőnk közé ült. Már mondta is a magáét. Milyen fajta, milyen nemű, milyen színű legyen és miként fogjuk tanítgatni, milyen trükköket fogunk beleplántálni. Lelőni alig lehet ezt a gyereket, ha elkezd beszélni… Pont olyan, mint a nagynénje, Melissa. Tekintve, hogy másnap iskola, kaptam egy puszit Selenától, majd Diego felvitte a szobájába lefektetni. Mire egyedül maradtam volna Tekergő sétált a lábamhoz és lefeküdt a hinta alá. Gondolkodni kezdtem. Nem volt konkrét elképzelésem, csak elengedtem a gondolataimat. Hamar megtaláltam, ami a legjobban nyugtalanított. A téma: Perselus.

Tavalyi évben nem sokat beszélgettünk egymással. Én magasabb beosztásba kerültem az ispotályban, neki pedig a gyerekekkel kellett foglalkoznia. Jó, persze, az ünnepeken és születésnapokon mindig beszélgettünk, de mindegyik az a felületes társalgás volt. Bántott a dolog, de hát egy nap csak huszonnégy órából áll és nem tudtam semmit kivenni, hogy vele leülhessek egyet csevegni. Aztán jöttek az aggodalmas időszakok, amikor Ron Perselust vádolta a Bölcsek kövének ellopási kísérleteivel. Harry és én is nehezen tudtuk ezt megemészteni. Emlékszem karácsonyi szünetben Harry nagyon sokat kérdezett arról, hogy milyen volt Perselus az iskolában, mennyire hatottak rá a mardekáros eszmék. Mivel tudtam, Selena révén, hogy miért kérdezte, minden kérdésre teljesen őszintén válaszoltam… de én választ nem kaptam, hogy pontosan miért is kellenek ezek az információk. Jó, Harry sumákolt és nem is örültem neki, de most már túl vagyok rajta. Igazából talán nem is nekem, hanem Harrynek volt ez egy felettébb kínos szituáció. Hisz Ron éjjel-nappal neki ecsetelte rosszabbnál rosszabb ötleteit, hogy mire is akarná felhasználni Perselus a Bölcsek kövét és ő, Ron, mit tenne Perselusszal, amint sikerülne neki megakadályozni a lopást. Ron nem tudta, hogy „kedvenc” bájitalprofesszoruk Harry keresztapja. És mivel Harry nem is kívánta az első félévben beavatni barátait, ő maga két tűz közé került. Vagy elmondja a teljes igazságot és félő, hogy elveszti Ron barátságát, vagy megpróbálja kideríteni, ki akarja besározni Perselust, hogy az igazság későbbre halasztódjon. Fiam persze a nehezebbik utat választotta.  Neki Perselus nem egy nagyra nőtt denevér, aki képtelen hatékonyan hajat mosni, vagy gúny nélkül mosolyogni. Számára a keresztapja egy szigorú, de kiváló bájitalmester, aki sokszor lebuktathatta volna előttem, vagy bármelyik roxforti professzor előtt, amikor tilosban járkált, de sosem tette. Mondhatni cinkostársak voltak. Olyanok, akik pontosan tudják, mit várhatnak a másiktól és ez számukra a legjobb és legkézenfekvőbb megoldás. Nem mondhatnám, hogy nagy szeretetet mutatnak a másik felé… Perselusban azért benne van az érzés, hogy mégiscsak James fia… James Potter fiának keresztapja. Mikor először tudatosult benne, hogy milyen szerepre kérem fiam életében, egyszerre vágott olyan képet, mint aki citromba harapott és kezdett el féktelenül nevetni. Nem mondom, engem is szórakoztatott a gondolat, hogy ha egyszer ez James fülébe jut, kit öl meg előbb, Perselust, vagy engem?

Aztán a hosszabb beszélgetésekről szólva eszembe jutott, amit már a nyári szünetben itthon tartottunk Harryvel… az egész évről. Mindig is tudtam, hogy ha valami nem tiszta neki, valami rejtélyt talál, azt kötelességének érzi megfejteni. De nem voltam képes rájönni, hogy ezt az egészet miért csinálta. Hogy miért kockáztatta az életét és a barátai életét valami olyanért, aminek a létezéséről alig tudott többet, mint a muglik a sárkányokról… csupán egy legendát, egy elkapott szót a szélből. Nehezére esett válaszolni. Láttam rajta, hogy fél megadni a választ. Pedig sosem voltam rá kimondottan mérges. Sosem büntettem meg komolyan és soha, egyetlen egyszer sem emeltem rá kezet, így végképp nem értettem, hogy miért tette. A válasz egyszerű volt. Bizonyítani akarta, hogy képes helyt állni a Roxfortban. Hogy nem kell folyton attól rettegnem, hogy valaki bántja, mert igenis meg tudja védeni magát.

Nem tudtam, hogy megkönnyebbüljek-e, vagy vigyem be Harryt Diegóék egyik csapatedzésére és kérjem meg őket, hogy tanítsák ki a párbajozásra, még a Roxfort előtt. Legszívesebben bezártam volna a szobájába és nagyon messzire elhajítottam volna a kulcsot, hogy még csak véletlenül se tudjon kijönni és senki se árthasson neki. De ez holtában született ötlet. Még be se fejeztem a gondolatmenetet, amikor tudtam, hogy úgyse tenném meg. Diego tanácsára hallgatva hagytam, hogy azt csináljon, amit akar. Az övé volt az egész nyár, hogy felejtsen és újra élvezze a gyerekkort. Nekem pedig volt két és fél hónapom összeszedni magam és az erőmet egy új tanévre. Ami lehet, hogy hamar elfogy, ha fiam ilyen manővereket hajt végre.

 Két héttel iskolakezdés után Londonba látogattam egy szombat délelőtt. A Fekete Rózsában találkoztam Elenával és Narcissával. Mi hárman egész közel kerültünk egymáshoz, habár csupán az én férjem tudott róla, hogy hol vagyunk és kivel. Ha Lucius, vagy Sirius rájönne, hogy drága feleségük kivel is teázik, csúnya világ lenne. Mindenesetre én Sirius győzelmére fogadnék, és nem csak azért, mert a régi házszellem vezérel, hanem mert legjobb barátja a minisztériumi aurorparancsnok, és Sirius is elég közel van a tűzhöz. Narcissával sokat beszélgettünk a fiaink kapcsolatáról. Persze, Dracotól elvárja az apja, hogy mindenkivel olyan lekezelően bánjon, ahogy ő tette anno a Roxfortban. De Cissy sajnos úgy érzi, hogy hiába minden igyekezete, a fia lassan minden tekintetben az apjára fog ütni.

Megbeszéltük a legutolsó levelet, amit Harry írt. Mint fiam kifejtette, Lockhart nem a professzorok mintaképe. Elengedni egy kalitka kelta tündért az osztályteremben, majd magukra hagyva a diákokat rohanni kifele és visszakiáltva, hogy „A maradékot igazán bezárhatnátok a helyükre, gyerekek!”, nem nevezném kifejezetten dicséretesnek, vagy példásnak. De az már más, amikor párbajra kényszerít két diákot.  Harry úgy írta le, hogy nem teljesen Lockhart hibája, tekintve, hogy Perselus volt az ötletadó, de a Sötét Varázslatok Kivédése tanárnak az a feladata, hogy megtanítsa a nebulóknak a védekezést és ez nem a „Legjobb védekezés a támadás” elven alapul. Mindenesetre Harry és Draco párbaja mind az iskolát, mind minket megrendített egy kicsit. Draco csupán néhány szavas levelet írt róla Cissynek, amiben elismeri, hogy haragjában a fiam által elszenvedett megaláztatásért, megidézett egy mérges kígyót. Se Lockhart, se Perselus nem voltak felkészülve egy ilyen tettre. Ha Harry nem lép közbe, lehet, hogy halálos áldozat is lett volna, mire feleszmélnek a döbbenetből. Az igazi probléma azonban csak ezután jött. Kiderült, hogy Harry képes irányítani a kígyókat, beszélni hozzájuk úgy, hogy megértik. Ennek fényében a diákok egy része úgy gondolja, hogy ő Mardekár utódja, ő nyitotta ki a Titkok kamráját. Másik fele a gyerekeknek csupán nem érti, hogy lehet ekkora véletlen, hogy pont jár egy párszaszájú diák az iskolába, amikor az átok elszabadult.

Hajdan még a roxfortos éveimben hallottam pletykákat a Titkok Kamrájáról. Olvastam róla és az idősebb évfolyamosok az első években még ijesztegettek is vele. Mardekár szörnye hasonlított a muglik mumusához. Még maga Bimba professzor mesélt az ötven évvel ezelőtti esetről, amikor az iskolát ki kellett üríteni, a diákokat hazaküldeni. Valaki kiszabadította a kamrából a szörnyet, ami végzett egy lánnyal. A szörnyet megtalálták és a felelőst kicsapták. Mint később megtudtam, apámnak nem volt választása. Minden bizonyíték Hagridra mutatott és az ő egyik házi kedvencére.

Ismét féltettem Harryt, de hiába akartam távol tartani a veszélytől, úgy látszik, a veszély mindig megtalálja őt. Kérdeztem Cissyt, hogy mit tud a történetről, tekintve, hogy mardekárosként biztos részletesebben ismeri, mint én. Ő azt válaszolta, hogy egyet tud csupán. Mardekár Malazár egy céllal telepítette a szörnyét az iskolába, hogy megtisztítsa az ősi folyosókat a sárvérűektől. 

Dobby feltűnésével kezdődnek a bonyodalmak

Hosszas, hosszas, hosszas kihagyás után új fejezet. Nem mentegetőzöm és valószínűleg nem is fogom tudni hetente hozni az újabb fejezeteket, de talán nem lesznek is hosszú szünetek. Mindenkinek jó olvasást kívánok! Maradok őszinte hívetek: Esperansa DeLavega

****

A nyár ugyanolyan eseménytelenül zajlott, mint addig valaha. Vagyis, nem pontosan. Harry barátai, a szégyenlős Ron és az örökmozgó Hermione gyakran jöttek látogatóba. Mint kiderült a gyerekek olyan barátokra leltek a másik kettőben, mintha örök életükben együtt játszottak, nevettek volna. Szinte mindent tudtak a másikról. Az elején aggódtam, hogy fognak reagálni, ha megtudják Harry titkát, de alaptalan volt az aggodalmam. Ron élvezte, hogy annyi kalandban és kiruccanásban vehet részt, míg Hermionét a tudás hajtotta és a vigyázni akarás. Tény és való, hogy idősebb volt a fiúknál és nem volt testvére, így ráfogtam, hogy most próbálja kiélni a nővéri aggodalmakat és kötelességeket. Mondjuk két akkora csirkefogóval, mint ez a kettő, nem volt könnyű dolga. Selena pedig örült, hogy már nem csak Melissával lehetnek csajos délutánjai, aki persze elfoglalt a tanulmányai és a kiállításai miatt. Hermione és Selena nagyon hamar összeszoktak. Előfordult, hogy amíg Harry, Ron és Diego kviddicseztek, addig én a lányokkal sütögettem és beszélgettünk. Hermione pedig Selena minden kérdésére válaszolt. A nyár végére Diegóval úgy éreztük, újabb gyerekeink vannak.

Ismét az Abszol úton vettük meg a tanévre való szükséges kellékeket. Ám idén a Weasley és a Granger család is csatlakozott hozzánk. Utunk utolsó állomása a Czikornyai és Patza könyvesbolt volt. A csődület, ami ott fogadott minket viszont megdöbbentő volt. Diego engem, én pedig Arthur Weasley-t kérdeztem, hogy mégis mi folyik itt, mire sóhajtott egy nagyot és csak a könyvek fölé emelt pódiumra mutatott. Odanézve egy volt iskolatársunkat, a szépfiú Gilderoy Lochhartot pillantottuk meg. Aranyszőke haj, üstökös csillogású mosoly és a legújabb szabású selyem talár. „Mindig is piperkőc volt.” – gondoltam, majd elmagyaráztam kedvesemnek, hogy Lockhart utazásai során mindig valami hihetetlen kalandba keveredett mágikus teremtményekkel és gonosz varázslókkal, boszorkányokkal, akik ártatlanokat bántottak, mire ő megmentette őket. Diego rám nézett és, minden rosszindulat nélkül kijelentette, hogy egy zsebtolvaj lecsukását sem bízná a fickóra. Elmosolyodtam és egyetértettem vele. Biztos voltam benne, hogy írónak kiváló az ürge, de nem a saját történeteit írta meg. Vagy kitaláció, vagy hallotta valahol. Ám, amíg Hermione és a fiúk egyetértettek velem, addig se Molly-t, a Weasley gyerekek édesanyját, se Ginny-t, Ron húgát, se a saját lányomat, Selenát nem tudtam volna meggyőzni az igazamról. Kellemetlen meglepetésként pedig megjelent Lucius Malfoy és a fia, Draco.

Narcissával elrendeztük a dolgainkat, kéthavonta összeültünk egy teára és süteményre Elenánál. A gyerekeink azonban egyáltalán nem kedvelték egymást. Az elején betudtam annak, hogy míg Harry ereiben James vére folyik, addig Dracót Lucius nevelte. Aztán rájöttem, hogy Harryt egyszerűen idegesíti, hogy Draco annyira fennhordja az orrát és folyton folyvást ismételgeti az apja által a szájába rágott mondatokat, bizonyos jelzőkkel. Draco pedig nem mer ellenszegülni Luciusnak. Mikor erről kérdeztem Narcissát, ő csak megkért, hogy ezt a témát ne feszegessem. Egyetlen kérdésem volt csupán hozzá. „Bántotta valaha is Lucius bármelyiküket, akár fizikai, akár lelki sérülést okozva?” Nem felelt. És megkaptam a választ.

Hamar lefutottuk a szokásos köröket. Lucius becsmérelte a Weasley családot kevéske vagyona és sok gyermeke miatt, nekem és Hermionének pedig származásunkra tett kellemetlen megjegyzéseket. Diego ugyan közbeszólt és megvédett, de Lucius nem olyan ember, aki hagyja magát megfosztani a lenézés és kárörvendés kiváltságaitól. Végül kiadta az „Induljunk” parancsszót addig mellette szobrozó fiának. Miután elmentek gyorsan megvettük a könyveket és elköszöntünk a többiektől, hogy visszatérhessünk Spanyolországba.

***

Harry szemszöge

Augusztus 31.

Az utolsó ruhákat és könyveket pakoltam a ládámba a holnapi induláshoz. Egész nyáron arra vártam, hogy visszatérhessek a Roxfortba Ronnal és Hermionéval. Imádtam itthon lenni és mindenki nagyon fog hiányozni, meg persze a nagyapáékkal is töltöttem néhány hetet a kastélyban, de oda nem engedték, hogy elhívjam a többieket. Mondjuk nem unatkoztam. James térképét használva nagyon sok átjárót fedeztem fel és alig vártam, hogy Ronnak is megmutathassam. Persze Hermione nem lesz tőle elragadtatva, de amint rájön, hogy egy-két alagút segítségével mennyi időt spórolhatunk és nem kell rohanni az órákra, már tetszeni fog neki. Ezen a gondolaton elmosolyodva zártam le a ládámat. Ám ahogy lecsuktam, hátra is ugrottam. A ládám mögött, az ágyamon egy érdekes lény ült. Kigúvadó szemeivel engem nézett. Csont sovány volt, fülei pedig az álláig értek. Valami ócska rongyot viselt. Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha egészséges lenne.

-          - Hello… te… ki vagy?

-          - Azt… azt… azt mondta, hogy…  KI? – dadogta feltűnően magas hangon a lény. Szemei talán még jobban elkerekedtek, de nem volt elég időm jobban megnézni, mert hirtelen eltűnt egy kis porfelhőt hagyva maga után. Homlokomat ráncoltam és körbenéztem a szobámban, de sehol sem láttam. Már kezdtem azon aggódni, hogy hallucináltam, amikor valaki köhögött mögöttem.  Villámsebességgel fordultam meg. – Még senki sem kezelte Dobby-t élőlényként. Dobby mindig csak tárgy volt.

-          - Szóval, a neved… Dobby?

-          - Igen Harry Potter – helyeselt és még meg is hajlott.

-          - Azt hiszem, rosszul tudod… az én nevem Harry Alvarez.

-          - Oh, igen, uram. Tudnom kellett volna, hogy ezt a nevet használja. Rossz Dobby, rossz, rossz… Dobby-t meg kell büntetni – mondta és teljes erejéből a falnak futott. Akkorát csapódott, hogy azt hittem kibontja a falat. Gyorsan mögé álltam és elkaptam vékony karját.

-          - Ezt fejezd be.

-          - De Dobby-t ki kellett javítani, amivel felesleges idejét pazarolta Harry úrnak. Dobby rossz volt és bűnhődnie kell – válaszolta és indult ismét, de megint csak elkaptam a karját.

-          - Inkább mondd el, hogy ki vagy, hogy kerülsz ide, miért vagy itt és honnan tudod, hogy ki vagyok?

-          - Dobby a Malfoy család tulajdonában áll és Dobby egy üzenetet hozott Harry Alvarez úrnak.

-          - Üzenetet Malfoyéktól?

-          - Nem éppen. Dobby, nehéz szívvel vallja be, de hallgatózott, amikor Harry uram édesanyja egyszer látogatóban volt a Malfoy kúriában Narcissa úrnőmnél, mikor az úr üzleti úton volt. Dobby onnan tudja, hogy Harry uram igazából kicsoda és Dobby mindenképpen segíteni szeretne Harry uramnak.

-          - Ha segíteni szeretnél először is hagyd el az urazásokat. Szerintem te idősebb vagy, mint én. Ha pedig mondanivalód van, azt egy kis ennivaló mellett is megbeszélhetjük.

-          - Oh, igen, Dobby idehozza Harry uramnak, amit csak szeretne.

-          - Nem Dobby, félreértettél, én téged kínállak ennivalóval.

-          - Oh… Dobby elsírja magát. Meg sem érdemli Harry uram nagylelkűségét, hisz Dobby olyan rossz házimanó. Dobby-t még sosem kínálták étellel. – A nagy kesergés közepette tényleg elsírta magát, majd a rongyába törölte mind a szemét, mind az orrát. – Harry uram, kérem hallgasson Dobby-ra. Idén ne menjen vissza a Roxfortba.

-          - Miért?

-          - Rossz dolgok fognak történni. Dobby meg akarja védeni Harry uramat. Ne menjen vissza. A Sötét Nagyúr nem kaphatja el Harry uramat.

-          - Szóval túlélte? Hogyan? Hol van most?

-          - Dobby nem tudja. De nem biztonságos a Roxfort Harry uram számára.

-          - Ha valóban visszatért, akkor a nagyapa mellett vagyok a legnagyobb biztonságban.

-          - Harry uram, kérem… Legyen megfontolt.

-          - Dobby, értékelem, hogy felkerestél és elmondtad, amit tudnom kellett, de vissza kell mennem a Roxfortba.

-          - Harry uram nagyon meg fogja bánni, és akkor Dobby hiába jött el a gazdájától. Dobby-t így is megbüntetik, de most értelme is lesz, hisz nem sikerült meggyőznie Harry uramat.

Ezután egy szó nélkül eltűnt. Sokáig pislogtam a helyre, ahol nem sokkal előbb állt, majd nem tudva, hogy mit kezdjek az információval, megkerestem anyát.

***

Lily szemszöge

Fogalmam se volt, hogy mit kéne csinálnom. Tudtam, hisz apám felkészített rá, hogy Voldemort nem tűnt el végérvényesen. De nem gondoltam volna, hogy már most elég erős a visszatéréshez. Utolsó alkalommal még csak egy szellem volt, most pedig már veszélyt jelent a fiamra. Miután vacsoráztunk és lefektettem Harryt és Selenát Diegóval beszélgetni kezdtünk. Megegyeztünk, hogy minden lehetséges módon fel kell készülnünk, ha Voldemort a fiunkat akarja. Későn feküdtünk le, de még a fáradtság sem hozott álmot a szememre. Egész éjjel álmatlanul hánykolódtam az ágyban. Szegény Diego… sokszor úgy érzem, meg sem érdemlem, hogy mellettem van. Sok mindent kellett kibírnia mellettem és úgy érzem, egyre több minden kerül a listára. Az is megfordult a fejemben, egy gyenge pillanatban, hogy vajon James mit csinálna, ha a hír a fülébe jutna… Ha meghallaná, hogy Voldemort visszatért? Valószínűleg azonnal újra mozgásba lendítené a Rendet és minden éjszaka és nappal őrjáratot tartana utcáról utcára. Elmosolyodtam a gondolatra. Annyira Jamesre vallana, hogy nem bír megülni a fenekén. Aztán egy sóhajtás közepette leolvadt a mosoly az arcomról. Miért gondolok én még most is állandóan Jamesre. Neki is családja van. Ott van a felesége, Adelaide. A francia mágiaügyi minisztérium egyik nagyfejesének a lánya. Modell karrierét tizenhat éves korában indította. Szőke, kék szemű, magas és vékony. Mi más kellene egy olyan férfinek, mint James. „Savanyú a szőlő” – mondaná rá egy mugli. De miért lenne? Csodás családom van. A gyerekeimet imádom, Diego pedig a legangyalibb férfi a világon, akit csak ismerek. És még ha nem is jó a házasságuk, ahogy azt Elena elejtette Harry születésnapi partiján, még mindig ott van a Selenával egyidős lányuk, Belle. Egy karácsony alkalmával, amikor együtt voltunk Elenáéknál, kiderült, hogy Belle teljes mértékben az anyjára ütött. Legalábbis külsőben. Ugyanaz a szőke haj és kék szem, már most kifejezően szép az arca és vagy fél fejjel magasabb, mint Selena. De szerencsére az apja kedvességét és humorérzékét örökölte, amit viszont Adelaide szívesen próbál elnyomni bizonyos tevékenységekkel, mint a hegedűleckék és a millió és egy vásárlási és kozmetikai megbeszélés, amire természetesen a lányát is magával viszi. Egy utolsó sóhajtás keretében bebújtam férjem karjai közé, amik azonnal körülfonták a derekamat és a mellkasára hajtva a fejemet végül, valahogy elaludtam.

Másnap reggel korán keltünk. Reggeliztünk és készülődtünk. Harry izgatott volt, de láttam rajta, hogy Dobby megjelenése felkavarta. Legközelebb jobban oda kell figyelnem, mit mondok és csinálok a Malfoy kúriában. Miután összeszedtük magunkat, Harry játszott egy utolsót Tekergővel, majd Hedviget a kalitkájába parancsolva útra készen állt és várta, hogy elinduljunk. Diegó a ládáját összekicsinyítette és súlytalanította, majd zsebre vágta.

Nem sokkal később már a King’s Cross-on álldogáltunk és Harry kis barátait vártuk. Hermione nem sokkal később megérkezett, majd azzal a mondattal, hogy „Foglal helyet.” előrement a szüleivel. Néhány perccel később a Weasley család is megjelent egy mugli kocsiban. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, tekintve, hogy ahányan vannak nem gondoltam volna, hogy beférnének egy öt személyes autóba, de amint kiszálltak mosolyt varázsoltam az arcomra és köszöntöttem őket. Pár perces beszélgetés után elindultunk befele. Harry és Ron zárta a sort a ládáikkal. Előttem Selena faggatta Ginny-t, hogy milyen elsőévesnek lenni, mennyire várta a pillanatot, fél-e, hova akar kerülni, tudja-e, hogy kik lesznek az évfolyamtársai… stb. A kőfal előtt még hátranéztem a fiúkra, akik ugyanúgy beszélgetve jöttek utánunk és tolták egymás után a kulijukat. Diego megfogta a kezem, én ránéztem és mosolyogva léptünk át a bejáraton.

***

Harry szemszöge

-          - És biztos vagy benne, hogy nem kapnak el minket? – kérdezte izgatottan Ron.

-          - Teljesen – mosolyodtam el magabiztosan -, mindenki a hálótermében lesz és próbálják kipihenni a kiadós vacsorát. Senkit sem fog érdekelni, ha elmegyünk egy kicsit csavarogni a kastélyon belül.

-          - Huhh, már alig várom, hogy végre odaérjünk – válaszolta.

Egyet értettem vele. Miután anyáék beléptek a kapunk, egymásra néztünk Ronnal és nekifutottunk a falnak. Szememet becsuktam és vártam, hogy meghalljam a baglyok és macskák hangját, az embertömeg sivalkodását. De az elképzelés helyett csak egymásnak ütköztünk Ronnal és mindketten felbuktunk. Értetlenkedve nyitottam ki szememet és néztem Ronra, aki ugyanolyan zavartan nézett vissza rám. Miután egy járőröző rendőr ránk szólt, hogy legyünk óvatosabbak és összeszedtük a holmiinkat, odasiettem a falhoz és megpróbáltam a kezemet átnyomni rajta, de pontosan olyan szilárd volt, mint egy átlag kőfal. Nem tetszett ez nekem, de ekkor megszólalt az óra és pontosan tizenegyet ütött.

-          - Elmegy a vonat – mondta kétségbeesetten Ron.

-          - Nem teheti ezt velünk – válaszoltam. Visszasétáltam a kulinkhoz és elkezdtem gondolkodni. Ha megvárjuk, míg anyáék visszajöjjenek, akkor ők el tudnak hoppanálni velünk a kastélyba és bőven még a többiek előtt megérkezünk. De ha azt várják, hogy elbúcsúzzunk tőlük a peronon, akkor még nagyon sokáig nem jönnek ki és kérdés, hogy itt ki tudnak-e jönni. Még egyszer megnéztem és valóban a kilenc és tízedik vágány között álltunk.

-          - Gyere, van egy ötletem – kiáltotta Ron és már szaladt is kifele az állomásról.

-          - Ron, várj! – De barátom meg se hallotta.

Ahogy kiértünk láttam, hogy az autójuk felé siet és behajigálta a ládáit a csomagtartóba. Gondolom, az övén is súlytalanító varázs volt.

-          - Ron, mit csinálsz?

-          - Ez varázs kocsi. Apa megbűvölte. Tud repülni és így sec perc alatt utolérjük a vonatot.

-          - Ron, ez veszélyes. Nem is tudjuk irányítani, a lábunk nem éri el a pedált.

-          - Nem is kell. Harry, varász kocsi, csak a pálcánkat kell használnunk. Gyorsan, pakolj be!

Mivel jobb ötletem nem volt, bevarázsoltam a csomagjaimat a hátsó ülésre és beszálltam az anyós ülésre. Ron beindította a motort és tanácstalanul megnyomott egy gombot, mire az autó megremegett és perceken belül a levegőben voltunk. Ijedtemben kinéztem az ablakon és három-négy muglit láttam, akik nem hisznek a szemüknek.

-          - Ron, gyorsan kapcsold be a láthatatlanító gombot.

-          - Azt keresem – magyarázta idegesen. Hirtelen a kocsi elindult és Ron csak ismét rácsapott az egyik gombra, ami szerencsére a jó gomb volt.

-          - Ron, irányítsd, mert nekimegyünk valaminek!

-          - Azon vagyok – kiáltotta, majd épp csak el tudta rántani a kormányt egy emeletes ház elől. – Néhány percnyi utazás után megláttuk az Expresszt, amint nyugodtan, de nagyon gyorsan halad Skócia felé.

-          - Ron, kizárt, hogy rá tudjunk szállni, még egyáltalán utolérni sincs elég esélyünk.

-          - Majd meglátjuk.

Egy rossz kormánymozdulattal azonban oldalra dőltünk és szerencsétlenül nekiestem a kilincsnek, így majdnem kizuhantam az ajtón. Ron sivított, hogy maradjak nyugodtan, meg fogjam meg a kezét, mikor már éppen elfogyott az erőm, akkor sikerült felhúznia. Az út megmaradt részét imádkozva töltöttem és hol Merlinhez, hol Szent Maddalénához küldtem segélykérő kiáltásokat. Este fele, már a kastélyhoz tartozó birtokon voltunk, amikor az autó ismét saját életre kelt és egyenesen egy hatalmas és terebélyes fához irányította magát, ami a veszedelmes fúriafűz volt. Perselus már mesélt nekem arról a fáról korábban és magam is rájöhettem már, hogy nem érdemes a közelébe menni, de hiába rángattuk a kormányt, az olyan volt, mintha beragadt volna. Egyenes a fának mentünk. Az autóban kisebb-nagyobb károk keletkeztek és mielőtt megkérdezhettem volna Ront, hogy jól van-e, felkiáltott és a pálcájára mutatott.

-         -  Eltört… Harry, eltört a pálcám!

Ekkor a fúriafűz életre kelt és ágaival benyomta az autó oldalát, az üveget, majd elhajította magától. A holmink és mi kiestünk a kocsiból, majd az lámpát bekapcsolva beszambázott a Tiltott Rengetegbe. Azon a napon talán tucatszorra néztünk össze Ronnal, majd magamra vállaltam, hogy ládáinkat magunk mögött lebegtetve indultunk el a kastély felé. Ron is megpróbált varázsolni, következményként pedig kisebb erdőtüzet okozott a fúriafűz környékén.

Ahogy beértünk a kastélyba Perselus és Minerva vártak ránk. Alapos fejmosást kaptunk és még csak el sem hitték nekünk, hogy nem volt más lehetőségünk. Minerva majdnem kicsapott minket az iskolából, de szerencsére mégsem. Viszont pokolian dühös volt és meg is értettük. Vacsora nélkül küldtek fel minket a hálókörletbe, ahol Hermione aggodalmasan fogadott minket. Miután elmondtuk, hogy mi történt jó éjszakát kívántunk és elmentünk aludni. Zuhanyzás és kipakolás közben még mindig a történteken járt az agyam és nem fért a fejembe az egész. De annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam tovább gondolkodni és miután kiengedtem Hedviget a kalitkából, befeküdtem az ágyba és reméltem, hogy a holnapi jobb nap lesz.

Top Secret

Köszönöm szépen Evelynnek, hogy gondolt rám!

Ez a díj szerintem egy kicsit többet foglalkoztatja az olvasót, mint az írót, bár be kell valljam, néhány kérdésnél komolyan kellett törnöm a fejem, hogy mi is az igazság... Ha esetleg van valami, ami itt nem szerepel, de szeretnél választ kapni rá, nyugodtan írd meg és ha lehetséges, válaszolok rá.

1. Ha megkapd a díjat készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet.

2. Őszintén kell válaszolni a kérdésekre.

3. Összesen 5 személynek kell továbbadnod,

4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra kivétel a válaszokat.

5. A díjat visszafelé nem lehet adni. (Akitől kaptad annak nem adhatod, de kaphatsz díjat 2-szer is)

Kérdések:
Mi a keresztneved?
Krisztina

Melyik dalon tudsz igazán sírni?
Nickelback - Lullaby

Félsz a sötétben?
Van, hogy igen, de nem is a sötétségtől, hanem a képzeletemtől.

Szerelmes vagy valakibe?
Momentán úgy gondolom... alakul valami

Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami történt veled életedben?
Hol is kezdjem? ...
Általános iskolában szólampróbára kellett járnom minden hétfőn délután. Egyik alkalommal késtem és már csak hátul volt hely, így siettem és megbotlottam és nekimentem az egyik osztálytársam bátyjának, aki épp felállt, hogy el tudjak menni mellette. A tanárnő mosolyogva megkérdezte, hogy: "Na, megvolt az ismerkedés?" és meg rátüsszentettem... 

Gondolatban öltél meg már valakit?
Régen nem értük volna meg a hét milliárdot, ha képes lennék telepatikusan ölni...

Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
Semleges. 

Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Tinilány vagyok... Ezzel mindent elmondtam.

Hallgatsz olyan zenét, amit a barátaid előtt szégyellsz?
Nem.

Kiskorodban sírtál, amikor szurit kaptál?
A hiszti nem egyenlő a sírással. 

Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
Valószínűleg felhasználnám a befolyásomat és próbálnám észre téríteni a fejeseket.

Szoktál álmodozni?
A nap minden percében

Járnál Chace Crawforddal?
Realista vagyok. (De nem zárnám ki a lehetőségét)

Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány arány, neveik?
Egy lány ikerpárt. Hajnalka és Violetta.

Adni, vagy kapni jobb?
Személyiségtől függ.

Titkom:
Ha valaminek titoknak kell maradnia, nem érdemes második embert beavatni.

Bakancslista:
- Bejárni a világot
- Spanyolországban élni
- Olyan diplomát szerezni, amivel meg lehet élni
- Befejezni minden elkezdett írásomat és fordításomat
- Szívből szerelmesnek lenni
- Megérni, hogy az emberek felhagynak a kapzsiságukkal

Akiknek továbbadom:
Alicia Mirza
laom28
Sayara
ememese
rheni

Maradok őszinte hívetek: Esperansa DeLavega

Happy new year! :D

Nagyon boldog új évet kívánok!

"Múlik a nap, s múlik az év, 

Ami rossz volt, elmúlt már rég. 

Holnap egy új évre ébredsz, 

S ehhez kívánok Neked nagyon sok szépet!"

Minden kedves blogolvasómnak és erre tévedőnek sikerekben, szerencsében és egészségben gazdag boldog új esztendőt kívánok!

Maradok őszinte hívetek: Esperansa DeLavega