6. Anya-lánya beszélgetés és egy nem várt látogató

Lassan elérkezett a vacsora ideje is. Mivel reggel se ettem túl sokat, és egész nap csak némi tea-süti duót gyömöszöltem magamba, nekiálltam, hogy főtt ételt készítsek. Főztem egy levest, meg némi tészta ételt. Mikor elkészültem és meg is vacsoráztam, lezuhanyoztam majd ismét a kezem közé vettem a könyveimet. Fél tízkor tört rám az álmosság. Tehát letettem a tankönyveket, majd lefeküdtem.
**********
Másnap reggel fél kilenckor keltem. Megreggeliztem, majd mugli melegítőbe öltöztem és ismét nekiálltam a tanulásnak.

- Ha valakit belső vérzéssel hoznak be, nem szabad SEMMIFÉLE bájitalt beadni neki, mert a vérrel keveredve méreggé alakulhat. Egy néhány milliméteres vágást kell ejteni az adott fertályon, majd a következő varázsigét kell elmondani. A vér mennyiségétől függ, hogy hányszor kell ismételni, de ha semmiképpen nem áll el a vérzés…

Mikor legközelebb felnéztem az órára, már fél kettő volt. Ebédközben eszembe jutott, hogy holnap már el kell költöznöm tekintve, hogy James alá fogja írni a papírokat. Arra jutottam, hogy meg kéne látogatom a szüleimet. Mikor végeztem gyorsan elmosogattam, majd felmentem a szobámba és felvettem egy farmert egy fehér pulóverrel, összekötöttem a hajamat, majd felvettem a cipőmet. Belebújtam a kabátomba és bezártam a házat. Ismét elmentem a hoppanálási ponthoz, majd a szüleim házára koncentráltam. Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, már a házunktól levő első utcában találtam magam. Sétaközben azon gondolkodtam, hogy fognak reagálni a dolgaimra. Kétségtelenül nem fognak örülni és nem is tudom mit fognak mondani. Mikor megérkeztem, az ajtóra néztem, majd egy sóhajtás után elővettem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót. Odabentről a meleg csak úgy áradt kifelé. Nem csoda, hisz anya mindig is fagyos volt. Levettem a kabátom és a cipőm, majd beljebb mentem. A nappaliban nem volt senki, így jobbnak láttam, ha kiabálok egy kicsit.

- Anya, apa! Itthon vagytok? – Néhány perces csend, majd anya jött ki a konyhából kezében egy törlőkendővel.
- Kicsim! – kiáltott fel, amikor meglátott, majd odajött hozzám és jó szorosan megölelt.
- Már azt hittem nem vagytok itthon – mondtam miközben kibújtam az ölelésből
- Nem hallottalak. Viszont apád tényleg nincs itthon.
- Miért? Hova ment vasárnap délután? – eközben beértünk a konyhába és leültünk az asztalhoz. Anya kicsit szomorkásan fordult felém.
- Tudod, Lily… tegnap este kaptunk egy hívást Carmentől, tudod George bácsikád feleségétől. George megbetegedett az utolsó üzleti útján és mielőtt még hazaérhetett volna a malária levette a lábáról. – George bácsi volt a második apám. Kicsi koromba sokat jött el hozzánk, mert neki nem lehetett gyereke. Annyit játszottam vele, annyit beszélgettem, de amikor a Roxfortba mentem, szinte meg is szűnt a köztünk lévő kapocs.
- Mikor? – kérdeztem halkan
- Szombaton hívták fel Carment. Sajnos nem tudtak érte már semmit tenni. – Aztán miután lejárt az egy perces néma csend új, számomra kínos témát hozott fel
- Olyan rég láttalak. Az esküvő után még eljöttetek augusztusban, de aztán nem jelentkeztetek. Már attól féltem, hogy az a zűr a varázsvilágban utolért titeket.
- Nem, csak sok lett a tanulnivaló. Tekintve, hogy Jamesnek nem épp könnyű az auror képző, és én nekem is többet kell tanulnom, mint tavaly… kicsit nehezíti, hogy egyáltalán egymással tudjunk törődni.
- És mi van Jamesszel? Azt ne mondd, hogy most is tanul!
- Nem, nem hiszem –mondtam, majd elkezdtem az ujjammal kis köröket írni az asztallapra. Anya valószínűleg észrevette, hogy baj van, mert megállította az ujjaimat.
- Lily, mi a baj? – sóhajtottam egyet, majd kiböktem, amiért jöttem
- Mit szeretnél először hallani? A jó vagy a rossz hírt?
- Teljesen mindegy, de bökd már ki mi történt. Nagyon megijesztesz.
- Tegnap beadtam a válási kérelmet.
- De hát… miért? Mi történt?
- Csak megváltoztak a dolgok.
- Lily, kérlek, beszélj világosan.
- Megcsalt. Érted anya? Megcsalt? – ránéztem és ismét szúrni kezdték a szemem a könnyek. Anya nézett rám, majd kifújta a levegőt és átült mellém. Egyik karjával átölelt és ringatni kezdett.
- Hogy történt? – Aztán mesélni kezdtem. A végére ismét sírógörcsöt kaptam. Anya nem nyugtatgatott, csak ölelt és a hajamat simogatta.
- Tudod – szólalt meg néhány perccel később – sose hittem volna ezt Jamesről. Dorea és Charlus pedig biztosan nem ilyennek nevelték. Olyan nehéz ezt megérteni. James szeretett téged. Miért tett volna ilyet?
- Nem tudom. De elég jól ismerem, hogy tudjam, egy nő sem tudja átverni. Ha az a ribanc tett valamit az italába csak észrevette, vagy ha ő nem, Sirius biztosan.
- Nem fogod megbánni?
- Nem tudom. Lehet, hogy igen, ha a másik hírt nézzük, de lehet, hogy nincs szükségem rá.
- Akkor, mi a jó hír?
- Kisbabám lesz!

Anya arca meglepődött volt és a keze simogatása is megállt a hátamon. Smaragdzöld szemeiben kétség, félelem és aggódás volt látható, de ott volt az öröm is. Kezét levette a hátamról és mélyen a szemembe nézett. Nem tudom mit keresett, de egy idő után feladta és megszólalt.

- Milyen idős?
- A gyógyító szerint három hetes – válaszoltam úgy hogy az asztallapot néztem
- És James mit mondott? Azt ne mondd, hogy hagyta, hogy úgy váljatok el, hogy terhes vagy.
- Nem mondtam meg Jamesnek. – Kis (hatás) szünet után anya kifújta a levegőt.
- Miért nem? James nagyon szeret téged. Ha hazavitte azt a… nőt biztos, hogy megátkozták és igazán remek apa lenne. Emlékszel Steve unokabátyád is elhozta a kis Brendat az esküvőre és milyen jól megvoltak!
- Nem amiatt nem mondtam meg, mert félek, hogy nem lenne jó apa. Azért nem mondtam meg, mert nem akarom, hogy tudjon róla. Elvenné tőlem!
- Dehogy. Lily James nem tenne olyat.
- De igen. Anya, kérlek, gondolkodj. Aranyvérű varázsló, az egyik leggazdagabb és legősibb családdal maga mögött. Ki tudná jobban felnevelni, mint egy ilyen nagy múltú aranyvérű dinasztia. Nem, nem akarom elveszteni. És nem akarom, hogy más nő legyen az anyja. Azt nem bírnám ki – fakadtam ki
- Te nagyon félreismerted Jamest. Tényleg azt hiszed, hogy elvenné tőled? Hogy elvenne más nőt csak azért, hogy a kicsinek anyja legyen?
- Hát, ha nem is így de… felejtsük el. Nem akarom látni, nem akarok hallani róla, nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzá. A kicsihez meg amint aláírta a papírokat semmi érted, semmi köze – nem értettem miért néz olyan bánatosan. Ma már tudom, hogy nagy hibát követtem el, de akkor még eszembe sem jutott, hogy anyám milyen szomorú lett.
- Rendben. Látom, nem tudlak meggyőzni. Felejtsük is el és beszéljünk arról, hogy hogyan akarod felnevelni.
- Előre hozott vizsgákat akarok tenni a gyógyító képzőben. Ha jól számoltam, március közepén le tudom tenni őket. Tegnap, Daniel után, a londoni parkba mentem gondolkodni. Nagyon rossz idő lett így bementem egy kávézóba. Megismertem a tulajt, aki egy velem egykorú, nagyon kedves lány, és ráadásul még boszorkány is. Mondta, hogy elvesztette a cukrászát és felajánlotta, hogy ha van kedvem, akkor nekem adja az állást. Elfogadtam, mert igazából csak minden második nap kell majd mennem, így a tanulást sem akadályozza és munkám is lesz. Úgy gondoltam, a vizsgák után maradnék segíteni Elenának, aztán amikor megszületett a pici és már nem kell vele annyit otthon maradnom, vállalnék munkát a Szt. Mungóban. Végül is azért lettem gyógyító, hogy gyógyítsak. Nevelni szerintem tudnám, amikor meg eléri a tizenegy éves kort, így is úgy is behívják a Roxfortba – miután befejeztem anyám felállt és egy kis teát öntött két csészébe. Megfordult és letette elém az egyiket, majd ismét leült. Kis ideig még csendben volt, aztán fásult hangon megszólalt.
- Tényleg azt hiszed, hogy könnyű gyereket nevelni. Mert ez sajnos nem így megy – csettintett egyet –, az elképzelésed szép és jó, de a baj mindig a legváratlanabb pillanatban és helyen üt be.
- Igen, tudom. De mi mást csinálhatnék. Jamesben eddig sem bíztam meg túlságosan, mert tudtam, hogy eljön ez a nap. Most meg végkép félek tőle, hogy ha beszélek neki a kisbabáról, vagy elveszi, vagy a gyerek érdekli, de én nem.
- Kicsim, tudod, hogy ránk mindig számíthatsz. Szeretem a kicsit már most, csak nehéz megértenem a döntésed. Te mindig olyan józan, olyan egyenes voltál. Sose jutott eszembe, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülj.
- Igen, tudom. Én sem így képzeltem az életem. De ezen már nem tudok és nem is akarok változtatni.
- Rendben. Na, gyere ide, Lilykém! – Ezzel a végszóval ölelt meg. Jó érzés volt tudni, hogy van valaki, aki ténylegesen mellettem áll. Mikor elengedett, gyorsan megittam a maradék teámat, majd elköszöntem anyától a lelkére kötve, hogy még nem mondd semmit apának. Így is épp elég neki a bátyja halála. Majd ha már azon túl lesz, szólok neki. Felvettem a kabátomat és az ajtóhoz léptem. Anya kikísért és egy utolsó ölelésben részesített. Kiléptem az ajtón, majd elindultam a felé, a kis utca felé, ahonnan jöttem és haza hoppanáltam. Nagyon elbeszélgettük anyával az időt, így gyorsan megvacsoráztam, és újra a tankönyvekbe temetkeztem. Nem tudom mikor, hol és melyik fejezetnél nyomott el az álom, de olyan szépet régen álmodtam már. Egy békés világ, ahol nincs veszély, szomorúság, csak én, James, és a kisbabánk.

1980. március 30.
- Hivatalosan is gyógyító lettem! – Ezzel üdvözöltem Elenát péntek reggel. Tegnap volt a vizsgám, melyben kilenc órára a Szt. Mungóban kellett lennem és délután négy órakor engedtek el. Addig meg kellett gyógyítanom egy ételmérgezést, egy törött kart, egy kisebb agyrázkódást, valamint egy súlyosabb esetet, amelynél az illető igencsak sok vért veszített. Minden mozdulatomat három gyógyító leste. De megvan a… a muglik úgy mondják, hogy diploma, nálunk pedig egy oklevél, miszerint elvégeztem a gyógyító képzőt, és megfeleltem a vizsgán is. Végül is ugyanaz.
- Gratulálok, Lily! Megmondtam, hogy sikerülni fog – ugrott a nyakamba kedvenc barátnőm
- Pedig olyan ideges voltam. Amint beléptem az ispotályba, diónyira zsugorodott a gyomrom. De egész végig azt mondogattam, hogy meg kell nyugodnom, nehogy baja legyen a kicsinek.
- Ez a jó hozzáállás. Amúgy meg nem akarsz mondani nekem valamit? – kérdezte felhúzott szemöldökkel és mosollyal, miután elengedett.
- Mit is kellene?
- Köszönetet, amiért hétfőn hazaküldtelek. Megmondtam, hogy ki kell pihenned magad és meglesz a vizsgád. És meg is lett! – húzta ki magát büszkén
- Igen, igazad van. Túlzásba vittem a tanulást, meg a sütést. Köszönöm, Elena.
- Nagyon szívesen. De légy szíves, figyelj oda magadra. Nem szeretném, ha megint elájulnál, vagy rosszul lennél, mert nem pihensz eleget.
- Tudom, és nagyon hálás vagyok, hogy ennyire törődsz velem.
- Ugyan, mire jók a barátnők, ha nem erre?

Mosolyogva fogtunk hozzá egy újabb sütemény elkészítéséhez. Ez speciel egy torta lesz, egy huszadik születésnapját ünneplő fiatal férfinek. Nemsokára megszólalt az ajtóra rögzített csengő, ami nemcsak azt jelezte, hogy vendég, hanem hogy varázsló, vagy boszorkány érkezett. Elena felállt és kisietett, majd néhány percen belül egy nővel tért vissza és a konyhából nyíló hátsó helyiségbe vezette. Általában ott látjuk el a sérült embereket, akiket Dumbledore professzor küld hozzánk, azaz inkább csak Elenához, mivel a prof. nem tudja, hogy itt dolgozom. Azt hiszem, bár kinézem belőle, hogy tudja. Én visszafordultam a tésztához és hagytam, hogy Elena, mint annyiszor már, megnyugtassa a sérültet, majd meggyógyítsa. Belemerülve a kevergetésbe eszembe jutott, hogy mennyire hihetetlen, hogy mi minden történt velem néhány hónap alatt. Először is elválltam Jamestől, aztán megtudtam, hogy babát várok, elvesztettem a nagybátyámat, szereztem egy nagyon jó barátnőt, aki ha így folytatja vetélytársa lesz Alice-nek, és sikerült letennem a gyógyítói vizsgát. James állta a szavát, aláírta a válási papírokat, és átíratta a nevemre a házat. Több mint négy hónapja nem láttam, de hallani igenis hallottam róla. Nem egyszer látogatott meg Remus, Sirius, Alice, Frank, sőt, még Peter is eljött hozzám, és elmondták, mennyire szörnyen néz ki James és milyen nehezen viseli a válásunkat. Sokszor szúrni kezdték a szememet a könnyek, ahogy hallgattam őket, hiszen minek tagadjam, még mindig szeretem. Szeretem, jobban, mint azt bárki hinné. De bízni már nem tudok benne, és ha az nincs meg, nincs értelme a szerelemnek sem. Sokszor azt is elképzeltem, hogy virágokkal jelenik meg az ajtóban és bocsánatot kér. Vagy azt, hogy egy másik nővel látom meg az utcán kéz a kézben sétálni, vagy csókolózni, és ilyenkor darabokra szakad a szívem. Általában Elena vállán sírom ki magam, ha elkap a zokogás, ő pedig hiába próbál vigasztalni az ő és Kevin esetével, az nem ugyanaz, mert Ő fellángolásból ment hozzá a volt férjéhez, és viszont színtiszta szerelemből. Nem egy ilyen kirohanásom után Elen megpróbált rábeszélni, hogy mondjam el Jamesnek, hogy kisbabánk lesz, vagy legalább látogassam meg és beszéljek vele. De én mindig gyorsan eltereltem a témát, vagy mérges lettem Elenára, hogy hogyan kérhet tőlem ilyet. A lényeg annyi, hogy érzelmileg elég labilis vagyok mostanában, és Elenán kívül ezt nem sok ember képes kezelni. Már Alice-szel is vannak kisebb nagyobb összezördüléseink, de mindig megoldjuk. Viszont érzem, hogy nemsokára valami történni fog fogadott nővérem és köztem. Egyre makacsabbak vagyunk, egyre nehezebben találjuk meg az összhangot. Alice ezt nehezebben viseli, tekintve, hogy ő egyke és nem tudja, hogy ezek a kis csetepaték testvérek közt normálisak, és mindig Elenára fogja a dolgot. Pl.: néhány napja azt vágta a fejemhez, hogy mióta Elenánál dolgozom őt jobban kerülöm, és nem bízik Elenában, mert a családja ennyi idő óta a sötét oldalon áll, meg igazából semmi nem bizonyítja, hogy amit Elena mond magáról, az igaz, meg hasonlókat. Tény és való, hogy Alice-szel kevesebbet találkozunk, mert az előre hozott vizsgáim miatt sokkal többet és huszonnégy órában tanultam, átmenni meg csak akkor szerettem, ha tudtam, hogy Frank nincs otthon, mert bármennyire legyen is Alice hatással Frank-re, ő mégiscsak James egyik legrégibb barátja, még ha nem is a legjobb, biztos, hogy azonnal elmondaná Jamesnek, hogy babát várok, amint meglátná gömbölyödő pocakomat. Sajnos Alice elég nehezen viseli a terhességet. A fene se tudja miért, de veszélyeztetett terhes, így a gyógyító képzőt is csak levelezőn végezheti el és vizsgái kitolódnak a szülés utánra. Tudom, hogy nagy szüksége van rám, és most, hogy a vizsgáim megvannak, sokkal többet fogok vele foglalkozni.
George bácsikám temetése után írtam egy levelet a gyógyító képzőnek és kértem őket, hogy családi trauma miatt engedjék meg, hogy levelezőn folytassam a képzést és, hogy előbb vizsgázzam. Fogalmam sincs hogyan, de még azon a héten megkaptam a választ, amiben biztosítanak részvétükről, és hogy minden segítséget meg fognak adni az előre hozott vizsgáimhoz. Örültem, hogy ennyivel megúsztam a dolgot és nekiálltam százhúsz százalékon tanulni. Mondanom sem kell, hogy egyből ledöntött a lábamról valami vírus. Anya ápolt, amíg lábra nem tudtam állni, majd őt felváltotta Alice és Elena. Miután felgyógyultam újra beálltam a konyhába és sütögetni kezdtem. Elképesztő volt, hogy amennyire üresnek éreztem a kávézót az első napon, mennyivel többen rendelnek alkalmakra. Az első néhány héten alig bírtam tartani a tempót, aztán szépen belejöttem. A vendégek elégedettek voltak velem, mint cukrásszal, mi meg a sütögetés alatt nagyon jó barátnőkké kovácsolódtunk Elenával. Mindent megbeszéltünk, ami csak az eszünkbe jutott. Nem bírtam ki és kicsit kérdezősködtem az álomférfiről, és nagyon sok hasonlóságot vettem észre Sirius és Elena ízlése, elvárása és személyisége között is. Megígértem Elenának, hogy amint kihevertem Jamest, bemutatom Siriusnak. Erre ő azt válaszolta, hogy kíváncsi a srácra, de nem szeretne ismét elhamarkodni egy házasságot, így bánjak csak óvatosan velük.
Visszaemlékezésem utolsó mondatánál csipogott le a sütő, azaz elkészült a tészta. A krémet már kikevertem és minden díszítőanyagot kikészítettem. Hagytam egy kicsit kihűlni, majd díszíteni kezdtem. Semmi csicsa, csak egy egyszerű krém réteg, néhány citromkarika, egy Boldog 20. születésnapot lapocska és egy marcipánból készült vörös hajú boszorkány. Megmosolyogtam a figurát. Elena azt mondta, hogy a hölgy, aki a tortát rendelte, kifejezetten vörös hajú boszorkányt kért. Pont, amikor az utolsó simításokat végeztem a tortán, akkor jelent meg Elena. Arca nyúzott volt és sápadt. Nyakát masszírozva ült le az egyik székre, majd felém fordulva kért egy pohár sütőtöklevet. Erre a szokásra sajnos én szoktattam rá. Mikor elmeséltem neki, hogy a Roxfortban hét éven keresztül minden reggelt sütőtöklével kezdtem, ki akarta próbálni és nagyon rákapott. Letettem elé az italt, ő elvette és miután megitta beszélni kezdett.

- A neve Gemma Martinez, harminchat éves. A vőlegényét jött meglátogatni, aki egy félvérű férfi és az Abszol úton dolgozott egy jó hírű patikában. Az otthonában kapta el a srácot négy halálfaló, de mivel nem tudtak kiszedni belőle semmi használhatót megölték. Aztán hogy szemtanú ne maradjon őt is meg akarták gyilkolni, de megérkeztek az aurorok. A háta és a jobb válla sérült meg. Fogadok az egyik átkozott le akarta róla választani a ruhát, de mivel nem hagyta magát, kicsit erősebbre sikerült az átok az indulatok miatt.
- Hogy került ide?
- Az aurorok vezetője, valami féllábú, köpcös ember, ideküldte, mert nem merte megkockáztatni, hogy hoppanáljon és mi közelebb voltunk.
- Ő valószínűleg Mr. Mordon. James mesélte, hogy mindig morog valami miatt, és nem kicsit paranoiás, de egyébként zseniális és minden ízében mellettünk áll.
- Alig tudtam megnyugtatni szegény lányt. Annyira félt és zokogott – láttam rajta, hogy mindjárt ő is elsírja magát. Sajnos mi nem tudunk mit tenni ezek ellen a szörnyetegek ellen. Amit mi tehetünk az, hogy minél több embert gyógyítunk meg és segítünk nekik túlélni a szeretteik elvesztését. Még mielőtt bármit is mondhattam volna a megnyugtatására, megszólalt a csengő.
- Maradj itt, csinálj magadnak egy kamilla teát és próbálj megnyugodni. Valószínűleg a tortáért jöttek. Kiviszem és jövök vissza. Rendben?
- Köszönöm. – Megfogtam a dobozt, amibe a tortát tettem, majd levéve a kötényt magamról kimentem és a pult mögé álltam.
- Jó napot! Miben segíthetek?
- Egy citromtortáért jöttem. Jó napot Miss Evans.
- McGalagony professzor! – ismertem fel a professzorasszony hangját, majd felnéztem a blokkról, amit épp írtam, és valóban a régi házvezető tanáromat láttam a pult előtt. Sötétzöld köpeny, hegyes sapka, szemüveg és egy apró, de boldog mosoly az arcán.
- Örülök, hogy újra láthatom, Lily!