10. A Liliom, az igazgató és a születésnapos

Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, amíg felkerült ez a fejezet, de remélem nem vettem nagyon el a kedveteket a folytatástól! Jó olvasást! Esperansa



Mivel Sirius és Elena is egyetértettek vele, egy „Akkor később” felkiáltással el is tűntek a kandallóban, én pedig elvégeztem a bűbájt. Reménykedtem, hogy sikerült, mert ha nem, akkor elköltözöm nem csak az utcából, de lehet, hogy Londonból is oda, ahol James nem talál meg. 
****
Miután elvégeztem a bűbájt elküldtem a patrónusomat Elenához, aki néhány perccel később meg is jelent az ajtóban Jamesszel és Siriusszal. Elena megpróbált besétálni, de mintha egy láthatatlan védőfal megállította volna, megrekedt a küszöbön. James és Sirius próbálkoztak néhány gyengébb, majd erősebb varázslattal, de persze oda kellett figyelniük, hogy mugli ne vegye észre őket. Mivel mindegyik lepattant abba is hagyták. Behívtam Elenát, aki olyan simán csusszant az előszobába, mintha semmi sem védené a házat. Jamesnek és Siriusnak ennyi bőven elég is volt, majd miután őket is behívtam, ha nem tettem volna Elena két kezével fojt meg, odaadtam nekik egy pergament rajta a bűbájjal, hogy végezzék el a saját házaikon, lakásaikon is és adják tovább Remusnak is. Megegyeztünk abban, hogy nem csinálunk belőle nagy ügyet, mert bármennyire szeretnénk hinni a Rend biztonságosságában és ártatlanságában, valaki mégis áruló lett. Hogyan máshogy kaphatna Tudjukki információkat és jelentéseket Jamesről és Siriusról? Miután ezt megbeszéltük James és Sirius egy „Nagyon vigyázz magadra! és Csak szólj, ha valamiben segítség kéne!” búcsúszóval el is ment. Természetesen hopp porral, mert a házat hoppanálás gátló bűbájjal is kezeltem. Elena még maradt egy kicsit. Megbeszéltük a ma történteket és mesélnek kellett egy kicsit Siriusról. Szegény barátnőmnek nagyon megtetszett a Griffendél ex-szépfiúja. Elmondtam mindent, amit tudni szeretett volna, aztán ő is hazament. De mielőtt belépett volna a kandallóba megtiltotta, hogy holnap bemenjek a kávézóba. Megígértem, hogy pihenni fogok, aztán elköszöntünk.
Olyan fáradt voltam, hogy csak egy egyszerű tükörtojást ettem vacsorára, majd lezuhanyoztam és, szó szerint, bedőltem az ágyba. Nyugtalan és hosszú éjszakám volt. Rémálmomban újra megismétlődtek az aznap történtek, de sokkal rosszabb véget értek. Amikor reggel felébredtem cseppet sem voltam friss, vagy éber, de egy gyors zuhany kicsit segített. Miután felöltöztem felvettem az éjjeliszekrényemre kirakott köpenyt és Perselus ajándékát, mert szándékomban állt már ma meglátogatni a Roxfortot. Megreggeliztem, majd ellenőriztem, hogy a kicsivel minden rendben van-e. Felvettem a táskámat és a taláromat, aztán az ajtó bezárása után Roxmortsra koncentráltam. Mikor legközelebb kinyitottam a szemem már valóban a kis falu utcáin találtam magam. A Mézesfalástól álltam néhány méterre. Zonkó csodabazár boltjából furcsa zajok szűrődtek ki, míg a Három Seprűből a szokásos zsivaj és illat áradt. Roxfortos diákot, hétköznap lévén, nem láttam az utcákon. Elindultam a kastély felé és közben felidéztem a régi, szép emlékeket. Az első roxmortsi utamat, az első vajsörömet és mézboromat, a sok finomságot és idegesítő csínytevést. A jó barátokat és ellenségeket. A faluból kiérve megpillantottam a Szellemszállást is és eszembe jutott, amikor megláttam Remust vérfarkasként, Jamest szarvasként és Siriust kutya képében. Még mindig borsódzik a hátam, ha csak arra gondolok, hogy Remus, aki mindig is csendes és nyugodt természettel rendelkezett, egyszer csak csap a mancsával egyet és vagy egyik, vagy másik már nem is él. Mielőtt észbe kaphattam volna már a szárnyas vadkanokkal díszített kovácsoltvas kapu előtt álltam és azon gondolkoztam, hogy kéne küldenem egy patrónust a professzornak, amikor a kapu kinyílt és megjelent egy bagoly csőrében egy nekem címzett levéllel.
Kedves Ms. Evans!
Kérem, jöjjön az irodámba! A jelszó karamellás csilibombon.
Üdvözlettel: Albus Dumbledore
Igazán újíthatna a professzor – mosolyodtam el.
„ - Erre megkérdezte, hogy nincs-e karamellás csilibombonom!
– Ez tényleg elég Dumbledore-os volt” – emlékeztem vissza az első Elenával folytatott beszélgetésemre. Elindultam a kastély felé. A Tiltott Rengeteg szélén láttam Hagridot, amint egy nagy ládát cipel a háza mögé és eldöntöttem, hogy elbeszélgetek vele, ha indulok haza. Aztán láttam néhány diákot, akik egy-egy fa alatt üldögéltek vastag könyvek és hosszú jegyzetek fölött. Olyan nebulókat, akik az üvegházak felé siettek. A kastélyba belépve is nagy nyüzsgés fogadott, bár nem akkora, mintha ebédidőben lennénk. Elindultam a professzor irodájához. A folyosókon elhaladva hallottam McGalagony professzor hangját, Frics szidalmait és találkoztam Félig Fej Nélküli Nickkel is. Amikor elértem Dumbledore professzor irodáját elmondtam a kőszörnynek a jelszót, ami azonnal félreugrott. Ráléptem a lépcsőre és a következő pillanatban az iroda ajtaján kopogtam be.
- Szabad! – hangzott a professzor nagypapás hangja, amire elmosolyodtam és lenyomtam a kilincset. Akárcsak tegnap most is az asztala mögött ült a magas, támlás székében és kék szeme is ragyogott és mosolygott, nemcsak a szája. – Örülök, hogy újra látom, Ms. Evans! Kérem, foglaljon helyet.
- Köszönöm, professzor.
- Nos, Alastor Mordon beszámolt nekem a tegnap történt incidensről. Őszintén szólva nagyon meglepődtem, amikor tegnap nem találtam itt, amikor megjöttem. Mikor Dippet professzor elmondta, hogy elment, de egy órán belül visszatér, nem aggódtam, de amikor két óra elteltével sem érkezett meg megkértem Dippet igazgató urat, hogy menjen el az ön házába és a Rend főhadiszállására is. Aztán azzal az információval jött vissza, hogy magát, Alicia és Frank Longbottomot megtámadta a Sötét Nagyúr. És, hogy akart valamit magától és James Pottertől.
- Ez valóban így van. Először is sajnálom, hogy tegnap csak úgy eltűntem, de elfelejtettem ajándékot hozni Perselusnak és úgy gondoltam egy óra bőven elég lenne, hogy találjak neki valamit. Aztán összefutottam Alice-szel és Frankkel, majd megtámadtak minket. Tudjukki James láthatatlanná tévő köpenyét akarta tőlem, majd megjelent James és az aurorok. Sikerült kiszabadulnunk, de attól tartok, hogy Tudjukkinél nagyon kihúztam a gyufát.
- Igen, hallottam, milyen hősiesen és elegánsan tört ki a Nagyúr fogságából. Valamint a fenyegetésről is tudok.
- Dumbledore professzor, azért jöttem, mert szeretném a segítségét kérni.
- Bármiben örömmel állok rendelkezésére!
- Szeretném, ha önre bízhatnám a köpenyt. – Azzal elővettem az említett tárgyat és odatettem a professzor asztalára. Ő magához húzta és megfogta.
- Tudja, tegnap este Mr. Potter idejött és nagyon feldúlt volt.
- Tessék? – kerekedtek ki a szemeim. James egy szóval sem említette, hogy ide készül.
- Mr. Potter arra kért, amire most maga. Hogy helyezzem biztonságba a köpenyt és Önt. Azt mondta maga hallani sem akar arról, hogy aurorok figyeljék és védjék meg.
- Ez valóban így van. Nincs szükségem… De ezt már Jamesnek is megmondtam…
- Igen és Mr. Potter azt is mondta, hogy maga nagyon ideges lesz, ha meghallja az auror szót. – Erre én egy kis szégyenérzetet éreztem, hisz a professzor még csak a hangját sem emelte fel, én meg kiakadok ok nélkül. – Na szóval, James majdhogynem könyörgött nekem, hogy védjem meg Önt. Természetesen a köpeny védelmét elfogadom és örömmel teljesítem. De ön nem tárgy. Magát nem tudom egy dobozba tenni és az iskola valamelyik részére elrejteni. Ha maga nem kér a védelmünkből, akkor nem tudok önnek segíteni. – Átható pillantással nézett rám, de éreztem benne az aggodalmat. Tessék, még a világ leghatalmasabb mágusa is az én védelmemet akarja, mert a volt férjem megkérte rá. Mégis mit csináljak? – Miért nem akarja elfogadni a barátai és a szereleme segítségét?
- Bonyolult dolog, professzor. Kérem, bocsásson meg, de ennél többet most nem szeretnék mondani.
- Természetesen elfogadom a döntését. A köpeny miatt ne aggódjon. Tökéletes biztonságban lesz itt. De most váltsunk témát. Hogy működik az ispotály? Ms. Windjammertől még mindig kapok információkat, de az utóbbi időben egyre kevesebbet.
- A betegeink száma viszont folyamatosan nő. Elena egyre kimerültebb a sok rossz miatt, amit lát és hall, de próbálja palástolni. Egy-egy ügy komolyan megviseli és félek, hogy az idegeinek fog ártani.
- Sajnos a mostani világban az ilyen nem ritka dolog. Mondja meg kérem Ms. Windjammernek, hogy szüksége van egy kis pihenésre, egy kis kikapcsolódásra.
- Azt hiszem, ezt Sirius elintézi nekünk – mosolyogtam az igazgatóra, aki ugyan visszamosolygott, de értetlen arcot vágott. – Tegnap találkoztak a házamban, de olyanok, mintha évek óta együtt élnének. Remélem, hamarosan már készülhetünk is az esküvőjükre. Bár azok után, amik Elenával történtek, nem vagyok benne biztos, hogy ismét beleugrik egy kapcsolatba.
- Nos, bármi is lesz kettejük között, remélem pihentető lesz Ms. Windjammernek.
- Igen. Professzor, köszönöm, hogy segít nekünk, de ha nem bánja, akkor én megyek. 
Felálltam a székből és magamhoz vettem az időközben levett taláromat és táskámat. A professzor még biztosított, hogy bármiben szívesen áll a rendelkezésemre. Mikor kiléptem a folyosóra ismét elöntött az ismerős érzés, hogy otthon vagyok. Imádom azt a házat, amit James vett és nagyon otthonosan be is rendeztük, de akárhányszor hazamegyek mindig egyedül vagyok és ezt nem szeretem. A szüleimet és Elenát pedig nem akarom folyton zavarni és rájuk erőltetni a társaságomat. A Roxfort tizenegy éves koromtól kezdve az otthonom volt és valószínűleg az is lesz, amíg élek. Amelyik folyosón elmentem eszembe jutott egy-egy emlék és van, amelyiken nyíltan elmosolyodtam és van, ahol még kuncogtam is. Néhány perccel azután, hogy elhagytam az igazgatói irodát kicsengettek, így diákok özönlöttek ki a termekből és siettek a következő órákra. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki mosolygott. Találkoztam néhány lánnyal, akik akkor voltak negyed, vagy  ötödévesek, amikor én végzős és tessék, most ők a legidősebbek. Kicsit beszélgettünk, kérdezgettek a RAVASZ-ról és a gyógyítói munkáról, majd rohantak, hogy beérjenek csengetés előtt. Én is lementem a lépcsőn és az előcsarnokba érve megcéloztam Hagrid házát. Mentem is volna, ha meg nem hallok valakit.
- Mr. Dawson! Szálljon le, Mr. Romonovról! Mégis mit képzel? Hol van? Még szerencse, hogy pálcát nem rántott! Bár még az is jobb lett volna, mint ez a mugli stílus!
- De, Piton professzor! Nem én kezdtem, Romonov sértegetni kezdte Millyt a származása…
- Nem érdekelnek a kifogásai, Mr. Dawson. Húsz pont a Griffendéltől és holnap este várom öt órára az irodámba!
- De, professzor úr! Holnap kviddics edzés lesz, szombaton meg meccs.
- Akkor gondolom, nagyon fog sietni kipucolni az üstöket.
A házak pontszámláló homokórájára nézve láttam, hogy a Griffendél vörös rubintjai fogyatkoznak. A két fiú arcáról olvasni lehetett. A griffendéles dühös volt, nemcsak a mardekárosra, hanem Perselusra is. A másik fiú viszont olyan elégedett képet vágott, mintha már most a kezében lenne a kviddics kupa. Perselus nem sokat változott. A haja olyan volt, mint mindig. A bőre, most is legalább olyan fehér, mint ami sose látott napfényt. Fekete talárt viselt. Minden fekete volt rajta, kivéve a bőrét. Mikor a griffendéles lány elhúzta a fiút, felsegítette a mardekárost, majd hátba veregette és elindította az ajtó fele. Amikor utána nézett, meglátott engem is. Az arca egy pillanatra megnyúlt, de hamar rendezte a vonásait és olyan érzéketlen lett, mint amilyen az utolsó években volt. Néztük egymást néhány másodpercig.
- Szervusz, Perselus! – Néhány lány és fiú lopva, vagy nyíltan megálltak és ránk csodálkoztak. Perselus szerintem azt latolgatta, hogy valóban ott vagyok-e vagy sem.
- Szia, Lily! Mit csinálsz te itt?
- Volt egy kis megbeszélni valóm Dumbledore professzorral.
- Értem – mondta, majd elég volt ránéznie a nebulókra és azok már el is indultak a termeikbe.
- És veled is beszélni akartam. – Úgy láttam, ez egy kicsit felkeltette az érdeklődését, de semmit sem lépett, így folytattam. – Szeretnék bocsánatot kérni, mindenért, ami az utolsó években történt. – Nagy szemekkel nézett rám, mintha nem értené, mit mondanék. Addig keresztbe tett karjait maga mellé engedte és olyan volt, mint aki néz, de nem lát.
- És, boldog születésnapot is kívánnék. – Elővettem a kis dobozt, ami a medált és a nyakláncot rejtette – Ez a tied.
- Nem érdemlem meg, bármi is az – mondta és biztosra vettem, hogy komolyan is gondolja.
- Vegyük úgy, hogy tiszta lappal indulunk. Mind a ketten.
Odasétáltam hozzá és a kezébe adtam a kis dobozt, majd rámosolyogtam és elindultam a kijárat felé. Örültem, hogy nem vágta hozzám az ajándékot és nem kezdett el ordítozni. Biztosra vettem, hogy nem fog utánam szólni, de tévedtem.
- Én is sajnálom. Remélem meg tudsz bocsájtani. – Megálltam és visszanéztem. Először láttam meg azt a Perselust, akivel tizenegy éves koromban megismerkedtem a játszótéren és, aki mesélt nekem a varázsvilágról és a Roxfortról.
- Fátylat rá. Felejtsük el a dolgot. – Évek óta először mosolygott rám és mutatta, hogy menjek a pince felé. Eszembe jutott, hogy McGalagony professzor azt mondta, megkapta a bájitaltant és a Mardekár házat is. A lépcsőn lefelé haladva láttam a Nagyteremből kikukucskálni néhány első és másodévest, sőt még ötöd-hatodéveseket is egy-egy szobor mögé elbújva. Azt hiszem Perselus is tudta, hogy ott vannak, mert mielőtt utánam jött a lépcső tetején még így szólt.
- Aki most azonnal nem megy az órájára, a következő hétvégét az irodámban tölti és a háza is elbúcsúzhat a pontjaitól.
A pince még mindig ugyanolyan sötét és hideg volt, mint három évvel ezelőtt. Ahogy elhaladtunk a bájitaltan terem előtt megcsapott az előző órán készített bájitalok émelyítő szaga. Mióta terhes vagyok az ilyeneket sokkal intenzívebben érzékelem, mint eddig, és ez nem volt éppen felemelő érzés. De szerencsére hamar elmúlt a szédülés és a hányinger is. Szerintem Perselus észre sem vette, hogy egy kicsit meginogtam. Kinyitotta előttem az irodája ajtaját és megvárta, amíg bementem és csak azután csukta be maga mögött. Amikor Lumpsluck professzor uralta ezt a szobát mindenhol a híresebbnél híresebb diákjainak képe virított és minden polcon egy-egy üveg cukrozott ananász pihent. Perselus inkább a kísérleteinek és bájitalainak szentelte ezt a helyet. A bútorok egyszerűek és kissé kopárak voltak. Az íróasztalán halomban álltak a házi dolgozatok tekercsei. A polcokon és szekrényeken mindenféle bájital alapanyag állt, egyesek kis üvegekben, másikak dobozokban. Semmi személyes tárgyat nem láttam az irodájában. Se fényképeket, se apró tárgyakat, de még a versenyeken elnyert kupákat sem. Perselus megvárta, amíg körbenéztem a szobában, majd intett, hogy üljek le az íróasztalával szemben levő székek egyikére. Miután helyet foglaltam néhány másodpercig még néztünk egymás szemébe, majd Pers szólalt meg.
- Miért most?
- Nem tudom.
- Mi történt, hogy most hirtelen beszélgetni akarsz velem és születésnapi ajándékot hozol, amikor tudod jól, hogy ki nem állhatom a születésnapokat – kulcsolta össze az ujjait, majd rájuk tette az állát.
- Tegnap egy barátnőm cukrászdájában voltam, amikor megjelent McGalagony professzor… - Szépen elmeséltem neki a dolgokat egészen odáig, hogy nem hoztam ajándékot, és vissza kellett mennem az Abszol útra. Rövid vonalakban felvázoltam a Nagyúrral való találkozást és megmenekülést, de nem árultam el neki, hogy mit akart tőlünk. Nem azért, mert nem bízom benne, de már akkor kikerekedtek a szemei, amikor megemlítettem, hogy a születésnapjára jöttem ide, hát még akkor, amikor megjelent a Sötét Nagyúr.
- De mit akart tőled? – tapintott rá a lényegre.
- Azt nem tudta megkérdezni, mert megjelentek az aurorok – mondtam nyugodtan egy vállrándítás kíséretében. Reméltem, hogy nem szúrja ki, hogy hazudok. Ahhoz sajnos nagyon ért.
- Ugye semmi bajod? Mármint, se testi, se lelki?
- Ne aggódj, kutya bajom! Csupán megijedtem egy kicsit és ennyi.
- Csodálkozom, hogy Potter egyedül mert hagyni, meg azt is, hogy elengedett ide. Egyáltalán tudja, hogy visszatértem, mint tanár?
- Nem hiszem. De Jamesnek már nincs szava az enyém mellett. Elváltunk – mondtam értetlen tekintetét látva. Perselus arcán hirtelen ezer meg egy érzelem mutatkozott. Öröm, kíváncsiság, rosszallás, bánat, sugárzó boldogság és még sorolhatnám. Apró mosollyal az arcán hátradőlt a székén és keresztbe fonta a karjait.
- Tudom, hogy nem szabadna ezt mondanom, de ennél okosabb dolgot nem is tehettél volna.
- És miért is? – Azonkívül, hogy ki nem állhatják egymást mi más indoka lenne?
-  Potter nagyon nyíltan tevékenykedik a Sötét Nagyúr ellen és ez mindenkinek szemet szúrt, aki a sötét oldalon áll. Nem csak itt, a Roxfortban, voltak ellenségeik. Azok, akik valaha móresre akarták tanítani Pottert és Blacket, bármit megtennének, hogy megnehezítsék, vagy pokollá tegyék az életüket. Ennek egyik legjobb módszere, ha a családtagjaikat, barátaikat elteszik láb alól. Te elsőszámú áldozat voltál addig, amíg Potter felesége voltál és nem csak azért, mert mugli születésű vagy.
- És ezt te honnan tudod? – Nagyon úgy beszélt, mintha minden nap ezt hallgatná. Kicsit már gyanúsan sokat tud. Úgy látszik ő is így gondolta, mert visszavett egy kicsit a stílusából.
- A varázsló hall ezt meg azt, amikor bemegy a Zsebpiszok közbe néhány bájital alapanyagért - rántotta meg a vállát, de testtartása megfeszült egy kicsit. Nem akartam megbontani a kialakulóban levő új barátságunkat, így nem firtattam tovább, de biztos lehet benne, hogy ezt még később előveszem. Talárja zsebéből elővette az ajándékomat, majd forgatni kezdte, de mivel nem jött rá, mi van benne, rám nézett.
- Ez micsoda? – kérdezte úgy, mint az első születésnapján, amin ajándékot adtam neki. Ismét olyan volt, mint egy izgatott kisgyerek.
- Nyisd ki és megtudod. Ne aggódj, nem fog robbanni! – úgy láttam nem igazán örül az utolsó szavaknak, de elkezdte a masnit kibontani, majd a kis doboz tetejét is levette és láttam az arcán, hogy már készül az ártó bűbájt levenni arról, amit benne talált, vagy akár magáról. Ehelyett a medált és a láncot találta benne és az arcán őszinte meglepetés látszott. Kezébe vette a nyakláncot és kiemelte a dobozból, de olyan óvatosan, akár egy méregdrága porcelánt. Elmosolyodtam az óvatosságán. A tizenkettedik születésnapjára egy könyvet kapott tőlem, amit hasonló gyöngédséggel kezelt. Szerintem soha sem gyűrte meg egyetlen lapját sem, még véletlenül sem. Mikor befejezte a medál aprólékos megvizsgálását feltette a nyakába a láncot és rám nézett.
- Köszönöm, ez gyönyörű.
- Örülök, hogy tetszik.
- Viszont én sem adtam neked már évek óta semmit.
- Úgyis közelít az én születésnapom is – kacsintottam rá és ő erre aprót ugyan, de elmosolyodott. – És nem csak az enyém –jegyeztem meg halkan csak úgy magamnak, de a szoba csendjében ez úgy hatott rám, mintha legalább felemeltem volna a hangom.
- Kinek a születésnapja lesz még a közeljövőben?
- Pers, előtted sosem voltak titkaim és ez így is marad – jelentettem ki. Tudtam, hogy nem kellene már az első nap elmondanom neki mindent, de annyira jó volt újra önmagának látni és nem Avery és bandája mögött, hogy ez engem is vakmerőbbé és meggondolatlanabbá tett. – Öt hónapos terhes vagyok.
Ahogy Perselusra néztem nem tudtam eldönteni, hogy mi mehet végbe benne. A testtartása ismét megfeszült, ami rosszra enged gondolni. De a szemébe kis csillogás költözött, ami meg a remény jele. Úgy láttam próbálja összeszedni a gondolatait és nem is akartam kizökkenteni. Amikor úgy tűnt, hogy minden lehetőséget és eshetőséget lejátszott a fejében megszólalt.
- Akkor miért váltál el Pottertől? – Egyből a közepébe. Pers mindig is túl okos volt, hogy olyan kérdést tegyen fel, amire már amúgy is sejti, vagy tudja a választ.
- Ez kicsit bonyolult.
- Azt hiszem meg fogom érteni, ha elmondod – mondta kicsit gúnyosan, mintha legalább az értelmi képességeiben kételkednék.
- De nem fog tetszeni, amit hallani fogsz – figyelmeztettem, mert jól tudtam, hogy így lesz.
- Tégy próbára – mondta magabiztosan.
- Még mindig szeretem Jamest és valószínűleg ez sosem fog változni. – Igazam volt, ez valóban nem tetszett neki. Olyan volt, mint akit legalább arcon csaptak, de folytattam. – Pont ezért tartottam meg a babát, mert nem akartam megtagadni a lehetőséget a picitől, hogy élhessen. Viszont el akartam válni Jamestől, mert lehet, hogy önszántából, lehet, hogy csapdába csalták, de úgy mentem haza, hogy egy nővel feküdt az ágyunkban.
Perselus várt egy kicsit és próbálta feldolgozni, amit mondtam, de úgy láttam nem nagyon zavarta meg a hír, hogy házasságtörés miatt váltunk el Jamesszel. Nekem viszont ismét szúrni kezdték a könnyek a szememet. Sajnos mindig ez van, ha a válásról beszélek, hiába telt el már öt hónap. Hogy a könnyeket elrejtsem ránéztem az órámra és hitetlenkedve tapasztaltam, hogy fél tizenkettő van. Felálltam és magamhoz vettem a holmimat, majd Perselusra néztem és megszólaltam.
- Sajnos most mennem kell. Örülök, hogy tisztáztuk a dolgokat.
- Ha legközelebb is szeretnél beszélgetni, csak gyere. Én innen nem megyek sehova. Csak kérlek, küldj egy baglyot, mert lehet, hogy órám van.
- Persze. Nos, akkor én megyek. – Megöleltem és adtam neki két puszit, majd kis mosollyal kimentem az irodából. Perselus még utánam szólt, de nem jött ki az irodából.
- Vigyázz magadra!
Az elhatározásommal ellentétben nem látogattam meg Hagridot, hanem a kapun kiérve elindultam Roxmorts utcái felé és amint lehetett hoppanáltam. Otthon nekiálltam az ebédnek és készítettem valami süteményt is, hogyha Alice délután megérkezik, legyen mivel megkínálnom. Sütés-főzés közben pedig gondolkodtam és örültem, hogy Perselus otthagyta a „barátait” és ismét olyan lett, mint gyerekkorunkban.

Díj 2

Ismét kaptam egy díjat Alice656-tól, aki az "aliceinwonderland-alkonyat.blogpsot" szerkeszktője. Nagyon köszönöm Neki, hogy újra gondolt rám.



- Tedd ki a logót a blogodra!
- Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
- Írj magadról 7 dolgot!
- Küldd tovább 7 írónak és linkeld be a blogjukat!
- Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés!

- Megvan.
- Megvolt.
- Ki nem állhatom a Hannah Montana-t és vele együtt Miley Cyrust
  Általános harmadikas koromig nem szerettem olvasni
  A sulis testnevelés órákat nagyon nem szeretem
  Kerolos barna a bőröm
  Az egyik barátom nyert egy csikót (nekem xD) az egyik falunapon
  Van egy kis motorom
  Szeretem a lila, piros, narancssárga és zöld színeket
- Laom28 (Shikamaru & Temari)
  Manci (Sasuke & Sakura)
  Sayara (Kalózvér)
  Lilyke94 (Stockholm szindróma)
  Casia (Ördögi Színjáték)
  Heteira (Egyszer volt)
  Alice Holmes(A Sors keze volna)
- Meglesz.

Díj

Kaptam egy díjat Alice656-tól, aki az "aliceinwonderland-alkonyat" c. blogot üzemelteti. Nagyon köszönöm és megtisztel azzal, hogy gondolt rám. Sok puszit küldök Neki!

1. Tedd ki a blogodra a képet.

2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad.

3. Írj magadról 7 dolgot.

4. Küldd tovább 7 írónak (ne felejtsd el belinkelni a blogjukat).

5. Értesítsd őket arról, hogy meglepetés várja őket.

Csak szép sorjában:
1. Meg van.
2. Meg volt.
3. Angolul és németül tanulok, de a spanyolt is szeretném bevenni a listába.
    Napokon keresztül hallgattam Beyonce és Alejandro Fernandez - Amor Gitano c. számát
    Egyik álmom, hogy egy hátizsákkal és a párommal bejárom Spanyolországot.
    Szeretek zenét hallgatni és olvasni.
    Két hónapig voltam az emo-style rabja.
    A kutyámat Öcsinek hívják.
    Ian Somerhalder által megformázott Damon Salvatore az ideálom. xD
4. Laom28 - http://www.laom28.eoldal.hu/ (Shikamaru & Temari)
    Manci - http://www.laom28.eoldal.hu/  (Sasuke & Sakura)
    Sayara - http://delusion.gportal.hu/ (Kalózvér)
    Lilyke94 - http://stockholmszindroma.blogspot.com/ (Stockholm szindróma)
    Casia - http://www.harryhermione.freeiz.com/ (Ördögi Színjáték)
    Heteira - http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=8062 (Egyszer volt)
    Alice Holmes - http://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=11273 (A Sors keze volna?)
5. Amint lehet értesítem őket... xD

Mindenkinek további szép vasárnapot és jó olvasást kívánok!
Esperansa

9. Rövidnek induló hosszú beszélgetés

-          Rendben. Hazaviszünk.

-          James, csak kimerültem, nem vagyok halálos beteg. Haza tudok menni egyedül is.

-          Azt mondtuk, hazaviszünk, Lily. Ezt nem úszod meg – szólalt meg Sirius is.

Na, tessék nekem. Ha a két Tekergő eldönt valamit, hat ökrös szekér sem tántorítja el őket. Fújtam egyet, majd beleegyezően bólintottam. Alice-re néztem és megkértem, hogy holnap jöjjön át valamikor a délután folyamán. Biztosított, hogy ott lesz, majd eltátogta Elena nevét és már biztos is voltam benne, hogy mire hazaérek Elena már az ajtómban fog álldogálni. Még egy utolsót rámosolyogtam Remusra, aki ezt félénken, de bátorítóan viszonozta. Megéreztem James karját a derekamon, Sirius kezét pedig a vállaimon. Mintha legalábbis bármelyik percben elájulhatnék. Piszkosul jól ismernek. Aztán jött a hoppanálással járó kellemetlen érzés.

*********

Egyből a ház elé érkeztünk, pedig ezt csak nagy ritkán szoktuk bevetni. Sirius szinte azonnal elengedett, majd váltott egy pillantást Jamesszel és elindult az utcában. James engem támogatva lépkedett az ajtó felé. Elővettem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót, majd bementünk és becsuktuk az ajtót. Amint beértünk levettem a kis kabátot és a helyére tettem. James követte a példámat és a talárját felakasztotta a fogasra, majd a cipőjét levetve, a szekrény alsó polcáról leemelt egy papucsot és bement a nappaliba, majd elhelyezkedett a kedvenc fotelében. Olyan rutinból és nyugodtan csinálta mindezt, mintha még mindig itt lakna. Megismételtem a mozdulatsorát, majd bementem a konyhába és bevettem egy enyhe fájdalomcsillapító főzetet és megvizsgáltam magam, hogy nem lett-e semmi baj. Szerencsére tényleg csak kimerültem és semmi komoly. Aztán meghallottam Elena hangját.

-          Lily! Lily, mi történt? Alice küldött egy patrónust, hogy… - de itt elakadt és mivel mást nem hallottam biztos voltam benne, hogy észrevette Jamest. Gyorsan kimentem a konyhából és igazam lett. James és Elena egymással szemben álltak kivont pálcákkal.

-          Lily? – kérdezte Elena, mire én csak intettem.

-          Tegyétek el a pálcát. James, Ő Elena Windjammer, az egyik barátnőm. Elena, Ő James Potter, a volt férjem. – Elena leengedte, majd eltette a pálcáját. James, még ugyan egy kicsit bizonytalanul, de a mellette álló asztalra tette a sajátját. Elena szó szerint végigmustrálta Jamest, akit ez marhára nem zavart, majd előre lépett kinyújtott kézzel.

-          Örülök, hogy megismerhetlek. Már sokat hallottam rólad. – James kezet rázott vele, de közben engem figyelt.

-          Érdekes, én még sose hallottam a neved.

-          Emiatt ne Lilyt okold – mondta Elena látva, hogy James és köztem egy kicsit vibrál a levegő és sajnos ez nem a „szenvedély” jele volt. Sokkal inkább a „miért nem mondtad” érzés – Aznap ismerkedtünk meg, amikor Lily benyújtotta a válópert.

-          Igen, hol? – Az, hogy Elenában nem bízik meg egy dolog. Életében először látja, akkor is a nappalinkba érkezik a kandallón keresztül. Na de, hogy az én ítélőképességemet is kritizálja egy kicsit már betett a mai napnak. Úgy láttam Elenának sem igazán tetszett a hangnem, mert így folytatta.

-          A kávézómban. De addig nem mondom meg, hogy hol van, amíg ilyen ellenségesen viselkedsz.

-          Sajnálom, ha nem vagyok épp barátságos, de épp most támadták meg Lilyt a halálfalók és maga a Sötét Nagyúr. Szóval remélem megérted, hogy egy kicsit feszült vagyok.

-          Igen, megértem. Én is azért jöttem, mert Alice üzenetet küldött, hogy szükséged lenne egy barátnőre, de neki Frank mellett kell maradnia, nehogy valami baj legyen. - mondta rám nézve.

Örültem, hogy Alice már nem tartotta „gonosz boszorkánynak” Elenát. Intettem nekik, hogy üljenek le, majd én is lepakoltam magam Elena mellé. Miközben elmondtam Elenának, hogy hogyan és miért kaptak el minket, észrevettem, hogy James elég sokszor bámult kifelé és ahányszor egy sötét kabátos emberke ment el az ablak előtt, mindig megfeszítette az izmait, mint egy támadásra kész tigris. Kicsit elmosolyodtam, amit Elena is észrevett, majd értetlen tekintetét látva James felé böktem a fejemmel, aki megint vadmacskát játszott két részeges férfi ellen. Erre Ő is elvigyorodott.

-          Most mit akarsz csinálni? – kérdezte a mesélés végeztével Elena

-          Még nem tudom. Az biztos, hogy a házat a lehető legtöbb védővarázzsal fogom levédeni.  A Nagyúr most már tudja, hogy nálam van, amit akar, szóval se Jamest, se a többieket nem fogja zargatni. Amúgy meg, hónapokon keresztül nem tudta megmondani neki senki, hogy hol lakom. Ő maga mondta, hogy sehol sem talált. Nem hiszem, hogy pont most fogja valaki azt mondani neki, hogy „Elnézést kérek Nagyúr, de tudom, hol van Lily Evans háza, mert épp arra jártam, amikor hazaért.”

-          Erről szólt az egész? – kérdezte James feszülten és nem kicsit idegesen.

-          Miről? – kérdeztem valódi érdeklődéssel, mert tényleg fogalmam sem volt, hogy mire gondol.

-          Arról, hogy biztonságban legyek? Én is, meg a többiek is? Ezért akartál elválni?

-          Nem, James, nem csak ezért. Megismétlem, amit aznap reggel mondtam neked. Egy esélyt kaptál és elbaltáztad.

-          Még hányszor mondjam el, hogy csőbe húztak. Nem ismerem azt a lányt és nem is tudom mi történt?

-          Én máshogy emlékszem. *Ittunk már pár pohárral és kicsit részeg is lehettem, amikor megjelent az a lány. Elkezdett flörtölni velem, aztán belerakott valamit az italomba. Innen már csak homályos képeim vannak. Belekarolok, végighoz az utcán, bejövünk…* - idéztem vissza James szavait arról a napról.

-          Na jó, erről már ne veszekedjünk! – kapta fel a vizet – Inkább add ide a köpenyt.

-          Minek? – kérdeztem és rossz előérzetem lett

-          Elviszem a Gringottsba. Az engedélyem nélkül úgyse mehet be a széfbe senki, oda betörni pedig lehetetlen dolog.

-          Nem!

-          Hogy mondtad? – kérdezte Ő, majd szemei olyan szinten elkerekedtek, hogy hasonlított arra, amikor szarvassá alakul. Kis ideig emésztette a dolgot, majd jó hogy nem kezdett ordítani. – Lily, ez nem vicc. A Gringotts a legbiztonságosabb hely. Aztán amint betettem szépen szólunk az egyik kémnek a halálfalók közt, aki elmondja Tudjukkinek, hogy nálam van, így szépen békén hagynak téged. Ha meg mégsem, akkor is aurorok fognak figyelni rád, szóval ők meg majd megállítják az ellened irányuló támadásokat.

-          Először is, eszem ágában sincs odaadni a köpenyedet, mert nem fogom feltúrni az egész lakást, hogy előkerítsem – azzal James felvette a pálcáját és egy Invito elmondása után mosollyal nézett rám. De hiába próbálta nem jött a köpeny és leolvadt az arcáról a vigyor, és méreg vette át a helyét. – Lezártam a dobozt, amibe beletettem, hogy még csak véletlenül se jusson eszembe kinyitni. Másodszor, azért sem keresem meg, mert ha elhíreszteled, hogy átadtam neked, akkor te, a szüleid és a barátaink kerülnek veszélybe. Harmadszor – emeltem fel egy kicsit a hangom, mert láttam, hogy közbe akar szólni – már megmondtam neked az Abszol úton is, hogy nem egyezek bele az aurori kíséretbe, és ha nem egyezek bele, nem tehetsz semmit. Nem vagyok se gyanúsított, se pedig fontos ember, így a Minisztériumot is hiába győzködnéd, akkor sem fizetnének az aurorjaiknak, hogy rám vigyázzanak. Meg is őrülnék a tudattól, hogy egyfolytában emberek vannak a nyomomban és minden mozdulatomat lejegyzik – ránéztem Elenára segítségért és kaptam is volna, ha Jamesből nem szakad ki az indulat.

-          Lily, felfogtad egyáltalán, hogy mit mondtam? Az évszázad legokosabb boszorkánya vagy az istenért. Igazán megérthetnéd, hogy nem foglyot akarok csinálni belőled, hanem meg akarlak védeni. Úgyhogy most vagy előveszed a köpenyt, vagy az utolsó négyzetcentiig átkutatom az egész házat. – „Sok sikert”, akartam mondani, mivel a fényképes dobozt szépen elrejtettem egy olyan búvóhelyre, amit Ő még nem tudott, hisz már nem élt velem. De nem tudtam még kinyitni sem a számat, mert Sirius jött be a bejárati ajtón, majd cipőjét és talárját egy kupacba leejtette az ajtó mögé.

-          Hát, azt hiszem nem követtek minket. Átnéztem az utakat és a szomszéd utcákat is. A sikátorokban sem találtam semmit… - kezdte, ahogy belépett az ajtón. Egész végig Jameshez beszélt, majd amikor rám nézett és meglátta a mellettem ülő Elenát, torkára forrt a szó. Elenára is rápillantottam és láttam rajta, hogy már tudja ki áll előtte, de nem hisz a szemének. Felálltam és ő is velem. Mikor rám nézett csillogott a szeme és ajkán apró mosoly játszott, amiről tudtam, hogy csak akkor jelenik meg, amikor izgatott. Megtettem az első lépést.

-          Sirius, bemutatom az egyik barátnőmet, Elena Windjammert. Elena, ő Sirius Black, James legjobb barátja.

-          Már inkább a bátyja vagyok, mint barátja – nézett rám kicsit szemrehányóan, mire én csak megforgattam a szemem. Hamar közelebb lépett Elenához és egy cifra meghajlást mutatott be. Mi Jamesszel egymásra néztünk és bár az ő szeme is egy kicsit elkerekedett, még mindig mérges arcot vágott. Amin még jobban meglepődtem, és azt hiszem nem csak én, hogy Elena pukedlivel válaszolt Siriusnak.

-          Lily már mesélt nekem rólad.

-          Remélem egy szavát sem hitted el – válaszolta Sirius végig Elena szemébe nézve. Elena elmosolyodott és úgy folytatta.

-          Állítólag egy egomániás, szoknyapecér, született bajkeverő vagy – nem kell mondanom, hogy Sirius gyilkos szemekkel nézett rám, ami kicsit megenyhült Elena befejezésétől - , akinek aranyszíve van és jobb napjain igazán vicces is.

-          Nos, ha az egész nem is, de egy része igaz. Mondd csak, te nem a holland Windjammerek közé tartozol, ugye?

Azt hiszem erre a témára már James is ráharapott, szóval úgy gondoltam addig én főzök egy teát, így kimentem a szobából. Mikor feltettem a vizet cipőkopogást hallottam, az ajtón pedig James lépett be, majd levágta magát az egyik székre és addig nem is szólalt meg, amíg a filtert bele nem tettem a forró vízbe.

-          Miért nem fogadod el, hogy segítsek?

-          Mert nem akarom, hogy veszélybe kerülj! Te, a szüleid, vagy bárki, akit ismerek.

-          Szerinted azzal, hogy magadnál tartod a köpenyt nem teszel ki mást a veszélynek, csak magadat?

-          Teljesen mindegy kinek adom, vagy hova teszem a köpenyt. Tudjukki úgy tudja, hogy nálam van és amilyen makacs vagyok nem adom oda másnak, csak neki, hogy senkinek ne essen baja.

-          Szerinted a szüleiddel mi lesz, ha nem adod oda? Vagy a nővéreddel? Alice-szel, Frankkel, Remusszal vagy Elenával? A halálfalókat marhára nem érdeklik, hogy kit kell megölni, vagy megkínozni, hogy elérjék a céljukat.

-          Tudom. Ezért is fogok megszabadulni a köpenytől – mondtam, mire James felállt a székből és elém állt.

-          Remélem emlékszel rá, hogy az családi örökség.

-          Sajnálom, James, de nem úgy… - kezdtem volna, de James sosem a türelméről volt híres, kivéve, amikor engem szédített.

-          Évszázadok óta apáról fiúra száll a családban és kissrác korom óta azt akartam, hogy az én fiam is használhassa. Hogy őszinte legyek reméltem, hogy azzal megússza majd a büntetőmunkákat a Roxfortban, ahogy én tettem… - Remek. Szóval fiút akar. Én nem kértem a gyógyítótól, hogy mondja meg milyen nemű lesz a gyerek, mert nekem teljesen mindegy. A születésénél úgyis kiderül. De Ő már most, sőt, kölyökkorában tudta, hogy fiút szeretne. – Viszont a legkevésbé sem érdekel, hogy mit csinálsz a köpennyel, ha így biztonságban leszel.

-          Hogy mondtad? – kerekedtek ki a szemeim és tértem vissza a valóságba.

-          Ha akarod, akkor most azonnal elégethetjük azt a vackot, aztán az emléket szépen elküldjük Tudjukkinek.

-          Fel akarod gyújtani a köpenyt?

-          Nem te mondtad, hogy meg akarsz szabadulni tőle? – kérdezte értetlenül.

-          Nos, de igen. Azonban én arra gondoltam, hogy el kéne vinni a Roxfortba – és tényleg így is gondoltam. Igazából nem tudtam, hogy csúszott ki a számon, de pontosan ezt terveztem. James ellenben úgy nézett rám, mintha megoldottam volna a gorgiusi csomót.

-          Zseniális vagy! –azzal szó szerint felkapott, mint az esküvőnkön és a levegőben megperdített. Az agyam lezsibbadt és kicsit hányingerem is lett. Gondolom a terhesség miatt. Erősen meg is kapaszkodtam a vállában, majd amikor letett még mindig rá kellett támaszkodnom, mert forgott velem a világ. Ő viszont mintha lenyelt volna egy egész csillárt, úgy világított az örömtől.

-          Dumbledore biztos elvállalja, hogy az irodájában rejtsük el a köpenyt. Annyi kacat van abban a szobában, hogyha Tudjukki még ha be is törne oda, egyszerűen lehetetlen lenne, hogy megtalálja. Hé, rosszul vagy? – kérdezte, amikor rám nézett és még mindig a vállát szorongattam. Erre most mit lehet mondani? Hiányoztál és azért nem engedlek el? Részben igaz. Helyette azonban ezt válaszoltam.

-          Kicsit hirtelen vált el a lábam a talajtól. Meg fáradt vagyok. Ma este alszom egy nagyot és holnapra már semmi bajom sem lesz.

-          Elég sápadt vagy. Tényleg jobb lenne, ha lepihennél – aggodalmaskodott James. Egyik pillanatban leordítja a fejemről a hajam, mert nem engedem, hogy aurorok vigyázzanak rám, a másikban olyan boldog, mint aki két centivel a föld fölött lebeg, a harmadikban pedig visszatért az aggodalmas lovag. Sose igazodtam ki rajta és valószínűleg sose fogok.

-          Elkészült a tea. Azt még kiviszem Siriuséknak, aztán megkérem Elenát, hogy maradjon még. Beszélnem kéne vele.

-          Nem akarom megkérdőjelezni, az emberismeretedet, de biztos vagy benne, hogy ez a lány nem fog neked ártani? – kérdezte teljesen őszintén. Egy árnyalatnyi gúny, vagy sértés sem volt a hangjában, csak az őszinte kíváncsiság.

-          Biztos. Nem is tudod, Elena mennyit segített nekem az utóbbi időkben.

Azzal tálcára tettem a négy csészét és elindultam a nappaliba, ahol érdekes, de várható eseménynek voltam szemtanúja. Elena és Sirius olyan közel ültek egymáshoz a kanapén, hogy a combjuk és a térdük is összeért és nagyon elmélyülten beszélgettek.

-          … aztán fogtam magam és eljöttem. Ha ott maradok valószínűleg hozzáadnak valami gazdag, unalmas aranyvérű öregemberhez, akinek első dolga lett volna, hogy eldicsekedjen vele, személyesen is ismeri a Sötét Nagyurat. Ilyen jó pajtások, olyan jó ismerősök.

-          Hasonló volt a helyzet nálam is. Csak én tizenöt évesen lógtam meg otthonról. Ágasékhoz mentem, ahol mindig is otthon éreztem magam. Dorea meg Charlus pedig már fiukként szeretnek. Nekem ott voltak a barátaim így nem voltam egyedül. De te egy szál magadban hagytad ott a családodat, az ismerőseidet, mi több az országból is eljöttél. Azért ehhez rengeteg bátorság kellett.

-          Inkább csak egy elképesztően idegtépő család és már nem is vagyok olyan bátor, csak marhára elkeseredett.

Olyan jól néztek ki egymás mellett. Fekete hajukon meg-megcsillant a fény, a szemük ragyogása pedig nagyon hasonlított a mugli tűzijátékra. Nem igazán akaródzott, hogy megszakítsam ezt a pillanatot, de amikor hátrálni akartam Jamesbe ütköztem, aki hamiskás mosollyal nézett rám, majd vissza Siriusékra. Ezzel még baj nem is lett volna, csakhogy a hátralépésnél a tálca is megbillent a kezemben és az egyik csésze leesett róla és csörömpöléssel ért földet. Sirius persze azonnal támadóállásba ugrott pálcát előreszegezve, Elena pedig szintén így tett, csakhogy nem tudott volna előremozdulni, mert Sirius szó szerint a háta mögé utasította. Ez láthatólag egy kicsit bosszantotta Elenát, másfelől viszont bebújt az Sirius árnyékába. Ezek ketten alig tíz perce ismerik egymást, és már ismerik a másik mozdulatait. Megáll az eszem!

-          Nyugalom Sirius, csak mi vagyunk!

Mondta James, majd vigyorogva lehajolt a csészéért és egy egyszerű mozdulattal újra összeragasztotta és feltörölte a teát. Sirius azonnal leeresztette a kezét, és azt hiszem egy kicsit el is pirult a hirtelen szituációtól. Elena, szintén kicsit pirosan, helyet foglalt a kanapén. Sirius követte, de közel sem ült olyan közel a barátnőmhöz, mint az előbb. Leültem az egyik fotelbe és odaadtam Elenának, majd Siriusnak az egyik-egyik csészét. James közben kiment a konyhába és a kiömlött tea helyett hozott egy másikat. Mikor ő is leült a szemben levő fotelbe a csésze pereme fölött láttam, hogy fültől fülig ér a szája. Persze nem csodálkoztam rajta. Elena még mindig kicsit pirosan iszogatta a teáját és nagyon odafigyelt, hogy egyetlen porcikája se érjen hozzá Siriushoz. Amikor rám nézett nem tudtam megállni, hogy ne kacsintsak rá és szegényem ettől csak még pirosabb lett, de a szája sarkában már megjelent egy kis mosoly. Addig egyikünk sem szólalt meg, amíg a teánk el nem fogyott. Leraktam a csészémet a kis asztalra és mindenki más is követte a példámat. De még mindig nem törtük meg a csendet. Mi Jamesszel egymásra néztünk és nem tudtuk megállítani, kitört belőlünk a nevetés. Elena kicsit nézet minket, majd keze a szája elé került, így próbálta megállni, hogy ne csatlakozzon hozzánk. Siriusnál viszont elszakadt a cérna.

-          Merlin szent nyuszis papucsára! Úgy érzem magam, mint amikor a Roxfortban rám nyitottál egy randi után.

Mondta James szeme közé, aki ettől, nem hogy megnyugodott volna, hanem még jobban röhögött, majd lefordult a fotelből. Na, ezen már Elena is teljes hangerővel kacagott és Siriusból is kitört a röhögés. Felállt és segített feltápászkodni Jamesnek, nekem pedig az jutott eszembe, hogy nem húsz, hanem tizenhat évesek vagyunk. Miután James visszaült a fotelbe nyugodtabb hangon megszólalt.

-          Bocs, Tapi! Csak annyira belemerültetek egymásba, hogy nem akartunk titeket megzavarni, viszont sajnos sikerült. Aztán amikor rájöttetek, hogy nem vagyunk halálfalók olyan arcot vágtatok, mintha legalább aktus közben törtük volna rátok az ajtót – vigyorogott továbbra is, minek köszönhetően nem vette észre, hogy egy párna repül egyenesen a képébe. Olyan szépen telibe találta, hogy még a szemüvege is elferdült az orrán. Aztán láttam, hogy Sirius folytatja a röhögést és hogy Elena, ugyan még mindig pirosan, de mosolyog a telitalálatán. Sirius leült a barátnőm mellé, és karját Elena vállára tette, Ő meg mintha évek óta így lenne, odabújt Sirius mellkasához. Azon már nem is csodálkoztam volna, ha dorombolni is elkezd. James megigazította a szemüvegét, majd mosolyogva a legújabb álompárra nézett. Azt hiszem kijelenthetem, hogy nem csak nekem tetszettek így együtt.

-          Lily, mit szólnál hozzá, ha kedden délután helyettesítenél a kávézóban? Sirius meghívott, hogy menjek el vele a kedvenc csapata meccsére. Ugye nem baj?

-          Dehogyis, menjetek csak. Majd én tartom a frontot.

-          Én pedig benézek, hogy minden rendben van-e – mondta James, amire nekem megállt a szívem. Nem, nem, nem… Nem akarom, hogy odajöjjön. Most is csodálkozom rajta, hogy nem veszi észre a terhességemet, nem kell nekem, hogy egyik pillanatban csak rácsodálkozzon. Nem akarom!

-          James, úgy tudom, hogy amelyik csapatnak Sirius drukkol, annak te is. Ne hagyd ki ezt a meccset miattam.

-          Ugyan, annyiszor láttam már őket játszani és ez sem lesz más. A fogó az idő felénél elindul és fél percen belül a kezében van a cikesz.

-          James, komolyan mondtam. Nincs szükségem babycsőszre – ám mielőtt válaszolhatott volna Elena komoly kérdést tett fel.

-          Hogy döntöttetek a köpennyel kapcsolatban? – ez kicsit felrázott minket és abbahagytuk a még el nem kezdett veszekedést.

-          Odaadjuk Dumbledore-nak megőrzésre – mondta lazán James, majd így folytatta -, aztán egy kémmel elhíreszteljük Tudjukkinek, hogy már nincs nálunk a köpeny, így békén hagyja Lilyt.

-          Ez jó ötletnek tűnik, csak az a baj, hogy Tudjukkinek nagyon kell az a köpeny. Szerintem meg akarja majd tudni, hol van, és hogyan szerezhetné meg! –mondta Sirius

-          Igen, úgyhogy holnap első dolgom lesz beszélni Mordonnal, és kérvényezni, hogy aurorok vigyázhassanak Lilyre.

-          Az isten szerelmére, James, felfogtad, amikor azt mondtam, hogy nincs szükségem aurorokra? – kérdeztem mérgesen, mire ő szintén emelt hangon válaszolt.

-          És te felfogtad, hogy nem hagylak egyedül, amikor az évszázad leggonoszabb varázslója vadászik rád?

-          Ki mondta, hogy egyedül vagyok? Naphosszat a Mungóban vagyok képzett gyógyítókkal, vagy pedig Elenával, esetleg Alice-szel és hidd el vagyunk olyan jó párbajozók, mint a minisztériumi aurorok.

-          Nem is kétlem, csupán próbállak biztonságban tudni.

-          Köszönöm, de én itt is biztonságban vagyok – mondtam és éreztem, hogy kezdem elveszíteni a türelmem. Mondjuk sose voltam túl türelmes, ha Jamesről volt szó, de ezen a napon szó szerint kirobbant belőlem mindent.

-          Mit szólnátok, ha Lily hozzám költözne? – érdeklődött tök nyugodtan Elena, mire James felé fordította a fejét és érdeklődve hallgatta – Az én lakásom London kellős közepén van és a kandallómon kívül mérföldnyi sugárban nem is lehet hoppanálni, vagy dehoppanálni. Onnan pedig közel van a kávézó és a Mungó is.

-          Ez már kimondottan jó ötlet. Nem, James? – kérdezte a szokásos farkas vigyorral Sirius. James is egészen megnyugodott, de egy kicsit még bizalmatlan volt Elena irányában, akármi is történt az elmúl negyed órában. Én viszont teljes nyugalommal elutasítottam az ajánlatot.

-          De miért, Lily? – kérdezte őszintén Elena

-          Azért, mert bármennyire is szeretlek most, hogy egymásra találtatok Siriusszal, nem szeretnék folyton a lábatok alatt lenni – mondtam, mire láttam, hogy Elena már kezdi is a tiltakozást, de gyorsan belefojtottam a szót -, és hiába mondjátok, hogy nem igaz, még az idegeneknek is tök feltűnő lenne ez a hirtelen jött barátság, hát még nekünk, akik úgy ismerünk titeket, mint a rossz pénzt.

-          Oké, de akkor mit akarsz csinálni? – kérdezte Sirius

-          Itt maradok.

-          Lily, ne legyél már ilyen makacs. Most, hogy Tudjukki úgy tudja, nálad van, ami neki kell, minden emberét rád fogja állítani és pillanatok alatt rájönnek, hogy hol laksz.

-          Ha eddig nem tudták meg, márpedig kerestek, akkor most sem fogják.

-          Nem vitatkozunk. Holnap kérni fogom a kíséretedet és minden percben a közeledben lesznek.

Olyan komoly hangon mondta James, hogy biztos voltam benne, akár hozzá is láncolna az aurorokhoz. Néhány másodpercig egymás szemébe néztünk. Az övében elszántság és aggodalom keveréke csillogott, sőt még egy kis huncut pajkosság is megjelent. Mérges voltam rá és az egész világra, hogy ez megtörténhet. Én csak szerettem volna nyugodtam megszülni, majd nevelni a kisfiamat, vagy lányomat úgy, hogy James nem tud minden lépésemről. Dühömben felálltam és a könyves szekrényhez sétáltam, ami akkora volt, hogy a nappali egy egész falát elborította, majd kis keresgélés után megtaláltam, amit kerestem. L.J. Smith írása a vámpírokról egyszerűen lenyűgöző és hihetetlen tanulságos. Odatettem James ölébe a könyvet, majd néztem rá. Ő értetlenül olvasta el a címet, majd felém fordult.

-          Az aurorok gondolatától a frász is kiráz, de a vámpírokat elviselnéd magad körül?

-          Dehogy. Gondolom nem olvastad még ezt a könyvet.

-          Tény és való hogy nem, de nem értem mit akarsz elérni ezzel.

-          Mit tudsz a vámpírokról?

-          Azt, hogy vért isznak és ki nem állhatják a boszorkányokat és varázslókat. Ezért is nem segítenek se a Sötét Nagyúrnak, se nekünk.

-          És még?

-          Mit kéne még?

-          Azt tudtat, hogy nem léphetnek be egy házba, ha a tulajdonos nem hívja be őket?

-          Nem, de még mindig nem értem…

-          A könyvben le van írva az az átok, amelyik nem engedi be a hívatlan vendégeket a házba. Ha azt rámondom a házra, csak a vámpírt boszorkányra, varázslóra cserélem, nem tud senki sem bejönni az engedélyem nélkül és teljesen mindegy, hogy megtalálnak-e vagy sem.

-          Értem és jó tervnek hangzik, de az Imperiusszal kijátszható nem? Vagy ha az utcán kapnak el.

-          Minden varázslat lepereg a védőfalról. Amúgy meg akkor mostantól, csak hoppanálni vagy hopp porral fogok utazni. Megfelel?

-          Rendben – mondta kis gondolkodás után James -, akkor álljunk neki!

-          Tessék? – kérdeztem

-          Kimegyünk az utcára Siriusszal meg Elenával, aztán ha végeztél megpróbálunk bejutni.

-          Szerinted nem lesz feltűnő, hogy kint álldogáltok hárman a ház előtt?

-          Oké, akkor elmegyünk mondjuk hozzám és küldesz egy patrónust ha végeztél – állt elő a tervvel James. Mivel Sirius és Elena is egyetértettek vele, egy „Akkor később” felkiáltással el is tűntek a kandallóban, én pedig elvégeztem a bűbájt. Reménykedtem, hogy sikerül, mert ha nem, akkor elköltözöm nem csak az utcából, de lehet, hogy Londonból is oda, ahol James nem talál meg. 

8. Szemtől szemben

- Én is mondok valami újat magának. Már nem vagyok James felesége.
- Ez esetben Ő nem is lenne féltékeny, ha én most elbeszélgetnék magával, igaz?
---------------
- Féltékeny talán nem, de dühös biztosan – vágtam vissza remélve, hogy annyiban hagyja a témát. Hónapokon keresztül reméltem, hogy James biztonságban van most, hogy a sárvérű feleségétől elvált és el is költözött. Reménykedtem, hogy békén hagyják tekintve, hogy milyen ősi aranyvérű család leszármazottja. Ezek szerint viszont ez nem jött össze. Ki ad ki információt Jamesről? Áruló lenne köztünk? Mert ha ez a mocsok jelentést kap róla, akkor biztos, hogy Siriusról, Remusról és a többi auror tanoncról, valamint a Főnix Rendje tagjairól is kap. De ki a tégla?
- Nos, igen – folytatta Voldemort miközben én elmélkedtem – a griffendéles férfiak hajlamosak, hogy dührohamot kapjanak. Általában az oroszlán vérük okozza a vesztüket. – Nem tetszett nekem, hogy ilyen közvetlen. A szolgáival szigorúbban szokott bánni. Legalábbis az eddig elkapott halálfalók közül elég sokan kérték az Azkabant, vagy a dementor csókot, minthogy elengedjék ha esetleg ártatlannak bizonyulnának. Egyszer a halálfalók maguk adtak át egy férfit (félholtan ott hagyták a minisztériumtól néhány sarokra), akit előtte a Minisztériumban hallgattak ki, aztán amikor az aurorok bevitték az ispotályba, valamilyen fertőzésnek köszönhetően, aki csak hozzáért néhány napon belül meghalt a halálfalóval együtt. De a lényeg, hogy az elkapottakon nem egyszer találtak súlyos sérüléseket, amiket egy halálfaló szerint kisebb hibákért kaptak büntetésül. Mi az oka, hogy velünk ennyire más?
- Minek köszönhetjük a látogatását? – kérdezte Alice felemelt fejjel, de közben Frankre pillantott, aki még mindig nem tudott mozogni.
- Tudja Alicia, hogy találtunk magukra? – Miután se Alice, se én nem válaszoltunk folytatta. – Tabut tettem a nevemre. Aki ki meri mondani a nevem, azt megtanítjuk arra, hogy mi is az a tisztelet. És mint tudjuk, csak Dumbledore emberei hajlandók arra, hogy kinyissák a szájukat. Ők pedig tökéletesek rá, hogy demonstrálják a többi varázslónak és boszorkánynak, varázslénynek, vagy magának Dumbledore-nak, hogy mi lesz azokkal, akik nem tisztelik a Sötét Nagyurat.
- Ha tiszteletet akar, miért nem a jóval érdemli ki? Mennyivel jobb, hogy van egy kisebb hadserege, akik, ha jön egy nagyobb erő vagy egy több pénzzel kecsegtető lehetőség, azonnal hátat fordít magának? – tette fel a számomra is választalan kérdést Alice. Én eddig nem voltam képes rájönni a nyitjára, de elkönyveltem, hogy vannak született gonosz emberek.
- Alicia, ez nem olyan, amit maga és a barátai megértenének. A jó és rossz relatív dolog. Ám ami kézzel fogható az a pénz és a hatalom. Ezzel a kettővel pedig a világot uralhatom, míg a jóval csupán a fejemet nyomnál a Guillotine alá.
- „Hogy a világot uraló erőszakon győzhess, önmagadon légy uralkodni képes” – Ez egy szadista állat, aki mások felett akar uralkodni azért, mert ehhez tartja „úri kedve”. Jobb, ha egy kis bölcsességet is bever az ember a fejébe, mert mindig lesz olyan, aki vagy ami miatt nem fog tudni uralkodni az elméjén és az érzelmein.
- Johann Wolfgang von Goethe. Maga igazán okos, Lily. Kár hogy nem tiszta a vére. Ha az lenne felajánlanám, hogy abban a megtiszteltetésben lehet része, hogy csatlakozhatna közénk. De aztán rá kéne jönnöm, hogy maga nem okos, hanem vakmerő és esztelen. Én pedig jobban szeretem magam körülvenni intelligens nőkkel.
- Akkor gondolom csupán a vére miatt fogadta el a Bellatrix Lestrange-féle szajhákat – mondtam a szeme közé. Ekkor azonban Rodolphus előre lépett és rám szegezte a pálcáját.
- Ha még egyszer ilyet mondasz a feleségemre, helyben megöllek.
- Ne aggódj Rodolphus, megkapja a magáét a szemtelenségéért. – Rám nézve folytatta – De nem itt és nem most.
- Még egyszer megkérdezem, mit akar tőlünk?
- Tudja, Lily… van valami a férjénél, pardon az ex-férjénél, ami kell nekem.
- Bármi is legyen az, James nem fogja magának átadni. Ha a sötét oldalnak szüksége van valamire, ami nála van, akkor azt ő inkább egy vulkánba dobja, minthogy a halálfalók megkaparintsák.
- Én is így gondolom, de tudok egy jó megoldást. – Hófehér ujjai egyre közeledtek az arcomhoz, majd két ujja közé csípte az állam és jobbra-balra forgatni kezdte a fejemet, végül pedig úgy állított be, hogy egyenesen a két szemébe nézzek – Ahogy James Pottert ismerem a sírba vinné a köpenye titkát. Ám ha élete szerelme lenne a tét… ki tudja, szerintem megtenné nekem bármit is kérnék.
- Ebben az egy dologban igaza van!

Kérlek, Merlin, mondd, hogy rosszul hallottam! De nem volt szerencsém. Amint balra kaptam a fejem meg is láttam Jamest, mögötte az auror diákokat, előtte pedig a tanáraikat. James nem sokat változott ez alatt a durván öt hónap alatt. Legalábbis avatatlan szemnek így tűnhetne, de én tizenegy éves koromtól kezdve ismerem és körülbelül azóta is figyelek rá. A szeme körül sötét karikák jelentek meg, az arca kissé beesett volt. Azonban ami nem változott, hogy büszkén és egyenesen állt szemben a halálfalókkal. Mellette az elmaradhatatlan barátja, Sirius. Ő sem változott szinte semmit. Talán csak a haja lett hosszabb és egy kicsit sápadtabb lett. Lehet, hogy csak túl sok időt töltöttem Elenával, de egyre több hasonlóságot fedeztem fel köztük.

- Lám csak lám. Olyan kiszámítható a fehér oldal. Nem megmondtam fiúk, hogy csak elő kell venni a megfelelő csalit és a nagy hal már rá is harap? – kérdezte Voldemort, mire a csatlósai mind röhögni kezdtek, majd egyetlen intésre azonnal elhallgattak – Tudod Potter, nem kell ez a cirkusz. Én csak veled akarok beszélni.
- Hallgatom. Higgye el, nincs olyan, amit a barátaimnak ne kelljen hallania – azzal körbemutatott az aurorokon és a diákokon is. James szeme csak úgy izzott. Ha a Sötét Nagyúr csak egy rossz mozdulatot tesz, Jamest nem fogja érdekelni a tucatnyi halálfaló, azonnal nekiugrik a főnöküknek.
- Hát legyen. Hol van a köpenye? – Jamesnek szó szerint leesett az álla, akárcsak Siriusnak és még Remusnak is elkerekedtek a szemei. A professzorok és a tanulók érdeklődve néztek Jamesre. Ő, miután összeszedte magát, Voldemortra, majd rám pillantott. Én finoman megráztam a fejem. Ő aprót bólintott, de csak úgy, ahogy még a Roxfortban ha egy órán akart valamit. Csak én vettem észre és csak én értettem.
- Nálam van. – Idióta, szerinted miért ráztam a fejem!? Akartam ordítani, de az aggodalomtól és méregtől nem tudtam. Ismerem magam és ha mérges vagyok, márpedig most az vagyok, kicsit megvillannak a szemeim, akárcsak egy macskának. James ezt húsz méter távolságból is észrevehette, mert a szája sarka egy kicsit felfelé görbült. Amíg mi egymással voltunk elfoglalva, a hátunk mögött a halálfalók mozgolódni kezdtek. Úgy tűnik a minisztériumi aurorok is megérkeztek és most kerítették be a halálfalókat. Voldemort ellenben tökéletes nyugalommal álldogált, sőt egy kis kacajt is megengedett magának.
- Nem hiszem. Tudja Potter, van valamim, ami kiszűri az igazságot és a hazugságot.
- Csak nem jó ítélőképessége? – kérdezte Sirius. A tanoncok elmosolyodtak, a tanárok egy kicsit lazítottak a testhelyzetükön, James pedig nyíltan elvigyorodott. Én sem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. Voldemort arcáról leolvadt a vigyor és rideg nyugalommal folytatta.
- Sirius Black. A Black család szégyene. Őseid forognak a sírjukban.
- Legalább nem csak nekem vannak álmatlan éjszakáim. Remélem nem baj, ha kárörvendő vagyok – vágott vissza Sirius a tőle szokásos hanyagsággal. Tipikus. Halálfalók ide vagy oda, Voldemorttal az élen, nem ingatja meg az önteltségét és az egóját. Na, nem is baj, kell egy ilyen bohóc a csapatba. Azt hiszem a hangulat egy kicsit javult volna, ha a Sötét Nagyúr nem int az engem fogva tartó melákoknak, majd az ő csúszós, csontos keze kezdte markolni a felkaromat. Maga mellé húzott, de úgy, hogy a kígyója felém kezdett kúszni, ráadásul nagyon úgy tűnt, hogy mindjárt átcsúszik az én vállamra, majd keresztbe a nyakamon.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy visszatérjünk az üzletre – azzal pálcáját a nyakamnak nyomta és égő szemekkel nézett Jamesre
- Ha nem akarod, hogy a kedves feleséged, elnézést, a volt feleséged itt előtted kerüljön pokolra, átadod a köpenyt – James újra kiegyenesedett és szinte láttam, ahogy minden izmát megfeszíti.
- Jelen pillanatban nincs nálam. A gringottsi széfemben van.
- Akkor mi most elmegyünk és majd küldök valakit a köpenyért.
- És mi lesz Lilyvel? – kérdezte James olyan elszánt hangon, hogy biztos voltam benne, akár a kígyófészekbe is utánam jönne. Kellemes érzés áradt szét a testemben ettől a gesztustól és könnyek kezdték szúrni a szemem. Nem, nem fogok itt bőgni és nem is hagyom, hogy James olyan dolgot ígérjen, amit nem tud megoldani és aztán meg rosszul érezze magát.
- Amint nálam lesz a köpeny, visszavitetem a Minisztériumba. Ne aggódj Potter! Senki sem fogja bántani. Hisz olyan kedves, meg okos. Élmény lesz a társasága. – Mindezt olyan hangsúllyal és vigyorral, hogy szó szerint felfordult a gyomrom.
- Ha csak egy ujjal is hozzáér… - kezdte a fenyegetőzést James és lépett előre néhány lépést, de Sirius és Remus két oldalról kapták el, a tanárok közül pedig egy alacsony köpcös ember lépett elé.
- Elég Potter, ezzel nem segít a nején – szólalt meg a professzor, akire azt hiszem, ráillik a Mordon név. Mintha James sokat emlegette volna még tavaly. Állítólag egy paranoiás vénember, de az egyik legkiválóbb auror.
- Nem kell segítenie, mert nem tud. Nincs nála a köpeny. Nálam van!

Mindenki felém fordult. Jamesben megállt az ütő. Legalábbis abból, ahogy a szemembe nézett úgy éreztem, hogy rohamot kap. Szinte hallottam a fejemben, ahogy elkezd kiabálni. „Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? Miért nem hagyod, hogy én intézzem el a dolgot? Miért nem vagy képes elfogadni a segítségemet?” stb. Sirius és Remus viszont nem tűnt meglepettnek. Ellenben a halálfalók mozgolódni kezdtek, Voldemort pedig olyan hirtelen és olyan erővel fordította maga felé a fejemet, hogy hallottam ahogy megreccsen a nyakam és biztos voltam benne, hogy legalább egy csigolyámtól elbúcsúzhatok. Szemével az enyémbe nézett és szúrást érzékeltem a koponyámban. Legilimentál, döbbentem rá. Gyorsan okklumenciát alkalmaztam, majd előkerestem azt az emléket, amikor James cuccait pakoltam össze. A nagy bőröndöket már Sirius elvitte, így csak a hirtelen eszembe jutott apróságokat pakoltam egy kisebb dobozba. Ott voltak a születésnapra kapott seprűkarbantartó mütyürök, az addig összeszedett fényképek, a Tekergők Térképe és akkor tettem bele James láthatatlanná tevő köpenyét is. Ezután Voldemort kiszállt a fejemből, majd Jamesre nézett.

- Nem csodálom, hogy elvette feleségül Potter. Úgy tűnik Lilynek sokkal több esze van, mint magának.

Intett a csatlósainak, akiknek már nagyon mehetnékjük volt, majd maga köré gyűjtötte őket. Mi Alice-szel egymásra néztünk és bólintottunk. Egyszerre ragadtuk ki a karunkat a fogva tartóink markából. Elkaptam Voldemort kígyóját és a kitátott száját a gazdája nyakába vágtam. Voldemort felordított és meg se próbált elkapni. A halálfalókat hirtelen érte a támadásunk, így Alice ki tudta kapni a közelben álló halálfaló kezéből a pálcáinkat majd odadobta nekem az enyémet. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor James és Sirius felébredt és azonnal elkábítottak néhány halálfalót, így Alice, a gémberedett tagokkal vánszorgó Frank és én ki tudtunk törni a halálfalók gyűrűjéből. Az auror professzorok és diákok egyből elénk álltak és megkezdődött az összecsapás. A halálfalók meglepően gyorsan felfogták a helyzetet. Körbeállták a még mindig sakálként ordító főnöküket és ellentámadásba lendültek. De mit volt mit tenni, tíz halálfaló kontra negyven auror, vagy annak tanuló fiatal, azért azt hiszem érezhető volt, ki fog nyerni. Amikor Voldemort végre abbahagyta a sikítozást felemelte a fejét és azonnal a szemembe nézett. A szájával szavakat formált, de a hangzavarban nem hallottam semmit. De azt a gyűlöletet, ami a szemeiben izzott, azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni. Rémálmaimban biztos meg fog jelenni. Dehoppanáltak. Minden még eszméleténél levő halálfaló pillanatok alatt eltűnt. A hivatásos aurorok az elkábított vagy megsérült halálfalókhoz, James, Sirius, Remus és a tanoncok pedig hozzánk siettek. Alice Franknek próbált segíteni, de szegény olyan erős kábító átkot kapott, hogy még mindig szédült, azt pedig csak egy jó hosszú alvással lehet kipihenni. Alice-nek sem volt semmi komoly baja. Az ijedtség meg talán nem ártott meg a babájának. És remélhetőleg az enyémnek sem. A francba! James meg fogja látni, hogy terhes vagyok és majd számon kér, meg patáliát csap. De sajnos elmenekülni már nem volt időm, mert az elmélkedésem végére James oda is ért hozzám.

- Lily, Lily jól vagy? Semmi bajod? Hozzád ért az a mocsok vagy bármelyik halálfaló? Mi történt mielőtt ideértünk volna? Komolyan mondom csak mutass rá valamelyikre, amelyik akár pálcával, akár fizikai erővel megsebesített és esküszöm puszta kézzel nyúzom meg. Hogy lehettél ennyire felelőtlen? Ilyen időkben az Abszol úton mászkálni, ráadásul csak Alice-szel meg Frankkel? És miért kellett megmondanod, hogy nálad maradt a köpeny? Teljesen elment az eszed? Miért nem fogadtad el, hogy én legyek a Fekete Péter? És miért nem hagytad, hogy segítsek? – Na tessék, előre tudtam. Dőlt belőle a kérdés, válasz, megrovás és aggódás. Annyira örülök, hogy ilyen. Legalább tudom, hogy még szeret. A fenébe, nem szabad sírnom. Azt kell mutatnom, hogy semmi bajom. Se érzelmileg, se fizikailag. De ez olyan nehéz. Még mindig iszonyatosan szeretem és úgy tűnik ő is – De most már mindegy. Azonnal megyek és megbeszélem Mordonnal, hogy éjjel-nappal aurorok fognak vigyázni Rád és a házra. Sehova sem mész aurori kíséret nélkül. Legalábbis addig, míg el nem kapjuk azt a szemétládát.
- Hogy mi van? Állj, állj, állj! James, örülök, hogy aggódsz értem, de Merlin bolyhos papucsára, nem vagyok már gyerek – kezdett leesni, hogy miket beszél és nem igazán tetszett a tartalma. Még hogy kíséret? És minden nap jelentést kapna rólam? Elenáról, a boltról és a kicsiről? Na azt már nem! – Nincs szükségem testőrségre. Meg tudom magam védeni.
- Lily, felfogtad, hogy mi történt néhány perce? – kérdezte olyan hangsúllyal, mintha gyengeelméjű lennék – Megtámadott és sarokba szorított az évszázad leggonoszabb varázslója. Megfenyegetett, amikor eltűnt. Nem hallottad mit mondott? „Ezzel még nincs vége. Mindegy hova megy, elkapom!!” Nem Lily, nem engedem.
- James, itt nincs olyan, hogy engeded-e vagy sem. Már nem vagy a férjem, sőt ha még az is lennél sem hagynám, hogy minisztériumi aurorok vegyenek körül napi huszonnégy órában.
- Tévedsz Lily! Igenis el fogod tűrni, mert ha törik, ha szakad, nem foglak legközelebb egy ravatalozón látni, szép fekete koporsóban, amire az van írva, hogy „Lily Evans, élt 20 évet”.

Jamesből csak úgy dőlt a szó. Meg se lehetett állítani. Hiába nyitottam ki legalább tízszer a számat, hogy közbevágok, vagy kiosztom, vagy egyszerűen leszedem a fejét és megkérdezem kinek is képzeli magát. Aztán eszembe jutott ez a vehemencia az utolsó roxforti évből, az együttélésből és a hálószobában. Kicsit elmosolyodtam és egyben utat engedtem egy könnycseppnek. Az lefolyt az arcomon, majd eltűnt a kabátom gallérján. Felnéztem Jamesre, akibe belefagyott a szó. Arca egy pillanatra megmerevedett a csodálkozástól, majd lassan újra az én Jamesem lett belőle. Kézfejével letörölte a könnyemet. Olyan régen éreztem az érintését, hogy mint egy engedelmes kiscica szinte azonnal belesimultam a tenyerébe. Mikor újra felnéztem rá, úgy tűnt kicsit megnyugodott. Keze a vállamról a felkaromra csúszott, majd letért a csuklómhoz. Arca egyre közelebb került az enyémhez. Tudtam mit csinál, tudtam mit tennék, ha megtörténne. De nem történt meg. Nem ott és nem akkor. A hasam szúrni kezdett, és nehezen vettem a levegőt. Letérdeltem és mély levegőket kezdtem venni. James eléggé megijedt, mert azonnal leguggolt mellém és kérdezgetni kezdett.

- Rosszul vagy? Eltalált valami? Remélem nem puszta kézzel ütött meg valaki, mert most fogom megnyúzni! Lily, mi történt? Tudod mit? Ne válaszolj! Azonnal megyünk a Szent Mungóba. Sirius! – Sirius azonnal ott termett a felszólításra.
- Mi történt Ágas? – majd rám nézett és arra, ahogyan görcsösen szorítom a hasam, majd egyetlen szó nélkül átkarolt Jamesszel és felállítottak – Indulunk a Mungóba, igaz?
- Nem! Nem megyünk sehova, csak haza – mondtam olyan meggyőzően, ahogy csak tudtam.
- Lily, ez nem vicc. Eltaláltak, hát megyünk az ispotályba – vágta rá azonnal James
- James, nem találtak el, csak ez a meglepetés és a stressz nem volt épp kíméletes a mai naphoz. Már így is elég strapás délelőttöm volt – mondtam, majd ránéztem. Basszus, de jól néz ki így közelről. A szeme, bár fakóbb egy kicsit, még mindig ugyanolyan igéző és csoki barna. Gyorsan nyeltem egyet és folytattam – Csak haza szeretnék menni. Pihenek egy kicsit és holnapra kutyabajom sem lesz. Nem tudom tudod-e, de már letettem a gyógyítói vizsgát. De ha ez sem győz meg megígérem, hogy holnap elmegyek a Mungóba, ha nem leszek jobban.

James Siriusra és a közelben álló Remusra nézett. Mikor Alice bólintva adta tudtára, hogy szerinte is az lenne a legjobb, ha otthon pihennék, újra az én arcomra nézett. Azt hiszem egy leltározó pillantást vetett rám. Olyat, hogy minden rendben és a helyén van-e. Majd ez után megszólalt.

- Rendben. Hazaviszünk.
- James, csak kimerültem, nem vagyok halálos beteg. Haza tudok menni egyedül is.
- Azt mondta, hazaviszünk, Lily. Ezt nem úszod meg – szólalt meg Sirius is.

Na, tessék nekem. Ha a két Tekergő eldönt valamit, hat ökrös szekér sem tántorítja el őket. Fújtam egyet és beleegyezően bólintottam. Majd Alice-re néztem és megkértem, hogy holnap jöjjön át délután fele. Biztosított, hogy ott lesz, majd eltátogta Elena nevét és már biztos is voltam benne, hogy mire hazaérek Elena már az ajtómban fog álldogálni. Még egy utolsót rámosolyogtam Remusra, aki ezt félénken, de bátorítóan viszonozta. Megéreztem James karját a derekamon, Sirius kezét pedig a vállaimon. Mintha legalább bármelyik percben elájulhatnék. Rohadt jól ismernek. Aztán jött a hoppanálással járó kellemetlen érzés.