Első körben kiderül, hogy mi miatt akar Lily elválni Jamestől! Jó hírekkel érkezik haza, erre olyan történik otthon, amit ugyan sejtett, de nem hitte volna, hogy ilyen hamar megtörténik.
Szereplő: Lily Evans Potter, James Potter, Sirius Black, Alicia Graham Longbottom, más szereplő
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet, Erotikus tartalom
Lily Evans Potter egy fiatal, tizenkilencedik életévét élő, férjes asszony. A férje James Potter, az az aurornak tanuló ifjú, akit két éve még a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola legnagyobb csínytevőjeként tartottak számon. Három éve Lily bevallotta, nem csak magának, hanem Jamesnek is, hogy szereti a szabályszegő Tekergőt. A nyáron megtartott esküvőjük után pedig mindenki arra számított, hogy majd nyolcvan év múlva a halál lesz az egyetlen, ami elválaszthatja őket. De Lily akkor MÉG nem tudta, hogy nem így lesz.
**********************
1979. december 14.
Szomorú és szeles délután volt. Az eső lába nagyon lógott már, így aki csak tudott, hamar hazament, vagy besietett egy kávézóba, esetleg kocsmába. Egyetlen hölgy járta a rideg utcákat. Hosszú, fekete kabátjába bele-belekapott a hideg szél, csavarta az egyébként vastag anyagot. A nő kis mosollyal az arcán gyalogolt, majd minden észérvet félretéve egy kis sikátorba lépett. Ez a személy nem ijedt meg a zsákutcában lévő mocsoktól és szennytől. Ő csak egy kis ideig akart ott tartózkodni, és a céljának éppen megfelelt. Nem volt egyszerű halandó. Ő egy boszorkány volt, és csak azért állt a két tízemeletes ház között, hogy onnan szabadon és nyugalommal tudjon hoppanálni. Ám először még körbenézett, hogy nem látja-e valaki. Amikor megbizonyosodott, hogy egyedül van, becsukta a szemét, majd egy kis pukkanás kíséretében eltűnt.
Amikor legközelebb felbukkant, már egy kisváros egyik mellékutcájában találta magát. Körbenézett, majd elindult az utca egyik vége felé. Itt is ugyanolyan hideg volt, de a barátságos környezet kissé segített ezt elfelejtetni. A nő csak sétált, és nézegette a kis családi házakhoz tartozó gyerekjátékokat. Apró mosoly suhant át az arcán, mely belopta magát a szívébe, hogy onnan ne tudjon eltűnni. Ma már nem ez volt az első mosolya, de talán ez azt az érzést írta le, ami a mai napon meghatározó érzelem volt számára. Hiszen… Legszívesebben mást se csinált volna egész nap, mint nevetett volna. Néhány órával ezelőtt eszébe se jutott volna, hogy van oka a nevetésre. Hát, tévedett. A hazafelé út megmaradt néhány percében felidézte, hogy miért is örül annak, hogy eljött a mai nap.
*****************************
- Jó napot! – köszönt egy vörös hajú fiatal lány egy idősebb hölgynek. A negyvenes éveiben járó, fekete hajú asszonyon fehér köpeny volt, valamint egy kórlapot tartott a kezében, mikor megérkezett a páciens.
- Áh! Jó napot, Mrs. Potter! Kérem, foglaljon helyet! – intett egy szék felé. A nő bólintott.
- Köszönöm! Nos, Dr. Patil, elárulná, mi a bajom? – kérdezte kissé türelmetlenül az előbb megszólított hölgy. A gyógyító ezen csak mosolygott, majd leült a nővel szemben.
- Kérem, Mrs. Potter. Vegyük át a tüneteket! – Az említett bólintott. – Több napja nem alszik, és reggel a rosszullét kerülgeti. A hangulata és az energiaáramlása változó. Amelyik ételt eddig szerette, azt most nem kívánja, és az eddig szagtalannak érzett bájitaloktól hányinger jön magára.
- Igen, így van. De doktornő, ezeket a múltkor már megbeszéltük. Én arra az eredményre lennék kíváncsi, amit a kezében tart. – A gyógyító csak elmosolyodott, de ez a mosoly az arcán is maradt. Felállt, majd odaadta a papírokat a fiatalasszonynak. Ő elkezdte nézegetni, majd az első lap felénél feladta, és visszaadta a nőnek.
– Kérem, én ebből csak részleteket értek. Lenne szíves elmondani, ha halálos beteg vagyok, vagy műteni kell, vagy elkaptam valamilyen influenzát? Kérem, szerintem kibírom, akármi bajom is van. – A fekete hajú nő elvette a lapokat és visszaült a helyére, majd még mindig mosolyogva megszólalt.
- Én magam ellenőriztem le, és azt kell mondanom, Mrs. Potter … Ön állapotos. Gratulálok! – A vörös hajú nő először fel sem fogta a gyógyító mondanivalóját, majd amikor igen, kezét a szájához emelte.
- Ez biztos? – kérdezte kissé rekedt hangon. – És milyen idős már a kicsi?
- Csak sejteni tudom… De szerintem három hetes lehet. Mindenesetre a múltkori tesztek segítettek kideríteni néhány dolgot, és azt kell mondanom, semmi ok az aggodalomra. Minden jel szerint a baba tökéletesen fejlődik.
- De azt hogyan tudja megállapítani? Egy három hetes magzat még nem elég „érett” ahhoz, hogy akármit is meg lehessen tudni róla!
- Ebbe ne menjünk bele. Ha jól tudom, Ön is gyógyítónak készül, és ha nem is az elkövetkezendő időben, de Ön is tanulni fogja ezt a módszert, amit alkalmaztam.
- Értem – válaszolta nyugodtan a nő, miközben keze lecsúszott a még lapos hasára.
- Nézze, Mrs. Potter! Elég vészterhes időket élünk. Ezért szeretném megkérni, hogy ne nagyon menjen ki a házból egyedül. Valaki mindig legyen magával. És … Annyit tudok tanácsolni, próbáljon meg nyugodt maradni, mert ha nem így cselekszik, az nem tesz jót a gyermekének. Pihenjen sokat, és ne végezzen mugli módra semmilyen házimunkát, és ne cipekedjen. Ne erőlködjön, és vigyázzon magára!
- Köszönöm! Igyekezni fogok.
- Helyes. Most menjen, és újságolja el a jó hírt Mr. Potternek!
- Úgy lesz. Még egyszer köszönöm! Viszlát!
- Viszlát, Mrs. Potter!
*****************************
Lily szemszöge:
- Végre itthon! – gondoltam. Megálltam a Godric’s Hollow-i házunk kapujánál. Eszembe jutott, amikor James először hozott ide. Bekötötte a szemem, majd amikor levette a kendőt, kijelentette, hogy mostantól nem akar elválni tőlem soha. És hogy ez a MI házunk, mert megvette. Csak nekem és magának. Néztem a barack színűre festett falakat, a nyáron virágokkal pompázó kertet, és magát a barátságos családi házat. Beléptem a kapun, és az ajtóhoz mentem. Kulcsomat előkeresve kinyitottam, majd beléptem rajta. Mikor becsuktam az ajtót, mintha hallottam volna valami zajt az emeletről.
<i>Nem! Hisz Jamesnek ma még órái vannak az auror képzőben, és utána Sirius biztos elrángatja valami kocsmába, vagy mit tudom én, hova. Biztos nem csukta be rendesen az ablakot, amikor elment, és most csapkodja a szél.</i>
Levettem a kabátomat, és egy vállfára akasztottam. A cipőmet a is helyére tettem, majd a konyhába mentem. Feltettem a teavizet, majd elővettem a teafiltert, a cukrot és a citromlevet. Ekkor újra meghallottam az éktelenül hangos zajt.
Már megint. Na mindegy. A teának úgyis forrnia kellene még. Mire visszaérek, már meg is csinálhatom – ezzel a gondolattal indultam el az emeletre. Mikor a háló ajtajához értem, egy furcsa érzés lopta be magát a szívembe – Nem értem. James soha nem csukja be az ajtót... –, majd lenyomtam a kilincset, és finomam kinyitottam az ajtót, de ilyen látványra nem számítottam.
James… Az ÉN férjem félmeztelenül állt az ágy előtt, az ágyon pedig egy szőke, nagymellű utcalánynak kinéző nő feküdt. Az ajtó nyikorgására mindketten odakapták a fejüket. A lány nem reagált semmit. Mintha az lenne a legtermészetesebb számára, hogy majdnem meztelenül fekszik az ágyunkon, és néz engem és a férjemet. Viszont James! James olyan ijedten állt ott, amilyennek még soha nem láttam. Még akkor sem, amikor Sirius majdnem húsz métert zuhant egy kviddics meccs alkalmával. Fogtam magam, sarkon fordultam, és becsuktam magam után az ajtót. Lementem a konyhába, ahol a teavíz már javában forrt. Levettem a tűzhelyről, beleraktam a teafiltert, majd a mosogatóhoz léptem, és megengedtem a vizet. Levettem egy poharat, és megtöltöttem jéghideg vízzel. Már emeltem a számhoz, amikor megjelent az ajtóban James. Egy farmert és egy sötétzöld pulóvert viselt, a haja most is ugyanolyan kuszán állt, mint amikor megismertem a Roxfort Expresszen, alig tizenegy évesen. Fejét lehajtva lépett a konyhába. Levettem róla a tekintetem, és befejeztem a mozdulatot. Ittam egy kortyot, majd a többit kiöntöttem, és letettem a poharat. James közelebb lépett.
- Lily, kérlek, hallgass meg.! Beszéljük ezt meg felnőttek módjára…
- Hagyd el a házat, James! A holmidat majd Siriusszal elküldöm. És a szeretődnek is üzenem, hogy nem kívánatos személy. – Próbáltam higgadt maradni, és azon voltam, hogy ne hallatszódjon a hangomon, mennyire szeretnék sírni.
- Lily, kérlek… Én…
- Arra van az ajtó – mutattam balra, majd megfordultam, és a teát kezdtem készíteni.
- Lily…- hallottam a hangját, de nem fordultam meg. Aztán már csak a lépteit hallottam, utána meg az ajtó nyitódását – Szeretlek – mondta, és elment.
- …én is téged – válaszoltam az üres lakásnak, és utat engedtem a könnyeimnek. Leroskadtam egy székre, és arcomat a kezembe temetve zokogtam.
Fél óra sírás és egy óra semmibe tekintés után reszkető léptekkel állok fel. Teljesen elzsibbadtak a tagjaim, és mindegyik mintha ólomból lenne. Bemegyek a nappaliba, és lerogyok az egyik kényelmes, bézs színű fotelba. <i>Ezt is Ő választotta</i>, fut át az agyamon ez a gondolat. Ismét könnyezni kezdek.
<i>Tudhattam volna, hogy nem lesz képes megtartani a fogadalmait. Azt is megígérte, hogy nem hagyja, hogy Sirius csak úgy betoppanjon, akár az éjszaka közepén. Azt is megígérte, hogy nem hagyja nappaliban a cipőit. Miért pont a házassági esküjét kellett volna komolyan vennem? Mindig is önfejű volt, és szabadságra törekedett. Miért bíztam meg benne? Engem is képes volt csapdába csalni, mint bármelyik három napos „barátnőjét”. Csak én sokkal rosszabb voltam. Az én naivságomnak hála már nem csak én szenvedek, hanem a kicsi is. Istenem! Hogy mondjam el Jamesnek? Nem, nem tudom, elmondjam-e egyáltalán neki. Mit nyerek vele, ha visszajön? Minden nap késő este jön haza, a kicsivel sem fog foglalkozni, és már nem engem fog szeretni, hanem az aznapi ribancát. NEM! Nekem nem kell ilyen férj. Holnap felkeresem az ügyvédemet, és kérem a válási papírokat. Nem tudom, hogy fogok tudni felnevelni egy gyereket, hisz én is szinte most léptem ki a szüleim házából. Petunia örülhet. Ő megmondta, hogy nem egy hűséges fajta a férjem… És igaza lett. </i>Sírva felállok, és a lépcső felé indulok.
Felmegyek a szobánkba, ahol a bevetetlen ágynemű jelzi, hogy nem olyan régen még egy idegen nő és James hancúrozott benne. Elkap a hányinger. Kinyitom az ablakot, majd előveszek egy bőröndöt. Tudom, hogy Sirius nemsokára meg fog jelenni, hogy védje a legjobb barátját, de én nem akarom, hogy „gondolkodási időt” adjon. Megtömött bőrönddel fogom várni, ami jelzi, hogy komolyan gondolom. Először a szekrényhez lépek. Kinyitom a kétszárnyú bútordarabot, majd James feléhez lépek. Kettesével, hármasával szedem le a polcokról a nadrágjait, majd a pulóvereit. Utána jönnek a pólók, végül pedig az ingek. Az alsónadrágjait és a zoknijait a bőrönd tetejére teszem. Belépek a fürdőbe, és minden holmiját becsomagolom. Mikor ezzel végeztem, az utazóláda már teljesen megtelt, így kénytelen voltam a kabátjainak, a cipőinek és a személyes holmiinak másik koffert elővenni.
<i>A hálószobával és a fürdővel végeztem, a cipők és a ruhaneműk megvannak. Az emelet kész.</i> Lemegyek a földszintre, majd a nappaliba. Az ő családjának képeit összeszedem, és még jó néhány másikat, amin a Tekergők és mi vagyunk. A személyes dolgait, mint a születésnapjára kapott ajándékokat, vagy az italait, amiket a házavató bulira és a lakodalmunkra hoztak a barátaink, beteszem a második bőröndbe. Az esküvőnkre leginkább háztartási gépeket, szakácskönyveket és egyéb házaséletet segítő eszközt kaptunk, így azokat nem csomagolom el. A konyhában is van néhány fényképünk. Összeszedem azokat is, majd berakom őket egy dobozba. Aztán az esküvői képeinken felejtettem a tekintetem. A szüleimnek olyanokat is csináltunk, amik nem mozogtak. Leültem a fotelba és elkezdtem nézegetni őket.
Milyen boldog voltam! Azt hittem, az életem legszebb napja. Hogy akkor döntöttem a legjobban, amikor igent mondtam arra a randira még hetedikben. És most mi lett belőle? Akkor kellett volna erősnek maradnom. Minek hallgattam én Alice-re? Mindig is jól tudtam, milyen James. Csak magamat csaptam be, amikor kimondtam az igent. És most is, amikor rajtakaptam itthon, képes elmenni, azt az egy szót maga után hagyni, amit sohasem érzett irántam. Szeretlek. Te sose szerettél mást, csakis magadat, James.
Felállok, és ahelyett, hogy a józan eszemre hallgatnék, utoljára a szívem vezérel, így a képeket, amiket eddig becsomagoltam, most kiszedem, és beleteszem egy albumba. Varázslattal lezárom, hogy még csak véletlenül se jusson eszembe kinyitni. Az asztalra teszem, és visszalépek, hogy lezárjam a második bőröndöt. Épp a cipzárt húzom be, amikor halk pukkanás jelezte hogy vendégem jött. Meg se kellett fordulnom, hogy tudjam, ki érkezett.
- Lily!
- Szervusz, Sirius! – Megfordultam és egy kicsit ideges, de ugyanakkor csalódott arcot láttam. A mindig vidám és hamiskásan csillogó kék szemek most érzelemmentességet tükröztek. Nevetséges maga a feltételezés is, de Sirius most kimondottan komoly.
- Foglalj helyet! – invitáltam őt. Általában mosolyogtam, ha a fiúk valamelyike megjelent nálunk, de Sirius már elég jól kiismerhetett, hogy tudja, MOST nincs kedvem vitatkozni. Ez egy védekező mechanizmus nálam. Ha ideges vagyok, vagy csalódott, esetleg mérges, mindig hideg és kimért módra váltok. Szerintem érzi, hogy érzelmileg nem vagyok a topon, így óvatosan hárít.
- Köszönöm, nem. Lily, szeretnék veled beszélni. Jamesről.
- Nem hiszem, hogy sok újat, vagy jót tudnál mondani róla – leülök és keresztbe vetem a lábam.
- Lily, meg sem próbálod meghallgatni? Mégis csak a férjed! – kelt ki magából Sirius. Én komolyan megpróbáltam nyugodt maradni, legalább a gyerek miatt. De Sirius ezzel a két mondattal elérte, hogy felhúzzam magam.
- Igen. Tényleg a FÉRJEM. De ne várd, hogy fejvesztve fogok rohanni utána.
- Lily! Hallod egyáltalán, mit mondok? Te is tudod, hogy James mennyire szeret, nem gondolhatod, hogy volt egy komoly kapcsolata a hátad mögött.
- Nem ezt nem gondolom…
- Hát akkor? Hol itt a probléma? - Na most már ideges vagyok!
- A probléma ott van, hogy én mindig úgy képzeltem el a házaséletet, hogy nincsen benne a szerető szó. Hogy lehettem akkora idióta, hogy bedőltem Jamesnek?
- Merlinre, Lily, ne dramatizáld túl! – forgatta a szemét Sirius, de amikor rám nézett, kicsit mintha megrendült volna. Nem voltam elég gyors, hogy megnyugodjam, így indulataim egy része a felszínre törtek
- Ne dramatizáljam túl, igaz? De Ő hazahozhat egy útszéli cafkát, és simán lefektetheti abban az ágyban, amiben minden éjjel alszunk. Én IS, nem csak Ő! Ő eltitkolhatja, hogy hány szeretője volt, de nekem nincs jogom ahhoz, hogy egy kicsit is dühöngjek!
- Lily, kérlek, hallgasd meg! Egyáltalán nem úgy van, ahogy te azt gondolod. A csaj csőbe húzta, ő meg beleesett a csapdába…
- Mi van, felcsaptál védőügyvédnek?
- …viszont ő még mindig téged szeret a legjobban a világon. Lily, Merlinre kérlek. hallgasd meg! Utána eldöntöd, hogy hiszel-e neki vagy nem.
- Nézd, Sirius! Te nagyon jól tudod, hogy semmi bajom veled. De attól, mert James nyakig sáros, nem kell, hogy te is bemocskold magad. Érted? James felnőtt férfi, ha lenne valami mondanivalója, ő jött volna vissza, nem te. De neki még csak egy magyarázkodásra sem vagyok érdemes, teljesen mindegy, milyen gyenge lett volna az a kifogás, mégiscsak személyesen itt lett volna. De nem, ő…
- Azért jöttem én, Lily, mert James jelenleg olyan, mint egy megvadult dúvad. Két órája hoppanált a házamba, de esküszöm neked, több dolgot tört el, mint hét éven keresztül a Roxfortban. Üvölt, mint a sakál. Káromkodik, mint egy rosszabb fajta mugli kocsis. Úgy mertem otthon hagyni, hogy odakötöztem a fotelhez. Érted? Ha nem érdekelnéd, ha nem szeretne, szerinted így viselkedne?
Nem. De nem érdekel, mit csinál. Eljátszotta a bizalmamat. Most már teljesen mindegy, mivel próbálkozik.
Már éppen folytattam volna ezt az eszmecserét, amikor megszólalt a csengő a bejárati ajtó felől. Intettem Siriusnak, hogy üljön le, én pedig nemsokára jövök. Ő leült, én pedig az ajtó felé indultam. Még hallottam egyszer a csengőt, majd kinyitottam az ajtót. A küszöbön nagy meglepetésemre legjobb barátnőm, Alice Longbottom állt.
- Lily! Szia! Ugye nem zavarok? – köszöntött egy nagy baráti öleléssel.
- Alice! Kerülj beljebb! Dehogy, a legkevésbé sem – elvettem barátnőmtől a kabátját, felakasztottam, és a nappaliba irányítottam.
- Sirius!
- Szia Alice! Vagy ragaszkodjam a formalitáshoz, és szólítsalak Mrs. Longbottomnak? - mosolygott Sirius, de én láttam, hogy az utolsó szónál a tekintetemet keresi. Hiába.
- Mi szél hozott, Alice? – kérdeztem legjobb barátnőmet, miközben helyet foglaltunk a kanapén.
- Ejnye, Lily. Ezt úgy mondod, mintha nem örülnél nekem –mosolygott, de szeme megakadt a bőröndökön. – Ez mi? Csak nem téli nyaralást szerveztek Jamesszel?
- Nem. Lily épp most dobta ki Jamest. Ezek az ő cuccai – válaszolt keményen Sirius. Alice szeme kikerekedett, és egyenesen az arcomat nézte, miközben én elővettem Siriusnak egy
„ha jól emlékszem, nem én csaltam meg Jamest” pillantást, majd Alice-re néztem.
- Később elmondom – szóltam, majd Mr. Blackre néztem, és fejemmel intettem a bőröndök felé. Ő fogta az adást, de még mindig mérgesen és csalódottan állt fel a kanapéról.
- Alice, nagyon remélem, te jobb irányba tudod terelni. Nekem nem sikerült – mondta, majd megfogta a koffereket, és már hoppanált is… Ahogy jött, eltűnt, én pedig egyedül maradtam a még mindig semmit sem értő Alice-szel.
- Lily, mi folyik itt? – kérdezte Alice kicsit sem türelmesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése