8. Szemtől szemben

- Én is mondok valami újat magának. Már nem vagyok James felesége.
- Ez esetben Ő nem is lenne féltékeny, ha én most elbeszélgetnék magával, igaz?
---------------
- Féltékeny talán nem, de dühös biztosan – vágtam vissza remélve, hogy annyiban hagyja a témát. Hónapokon keresztül reméltem, hogy James biztonságban van most, hogy a sárvérű feleségétől elvált és el is költözött. Reménykedtem, hogy békén hagyják tekintve, hogy milyen ősi aranyvérű család leszármazottja. Ezek szerint viszont ez nem jött össze. Ki ad ki információt Jamesről? Áruló lenne köztünk? Mert ha ez a mocsok jelentést kap róla, akkor biztos, hogy Siriusról, Remusról és a többi auror tanoncról, valamint a Főnix Rendje tagjairól is kap. De ki a tégla?
- Nos, igen – folytatta Voldemort miközben én elmélkedtem – a griffendéles férfiak hajlamosak, hogy dührohamot kapjanak. Általában az oroszlán vérük okozza a vesztüket. – Nem tetszett nekem, hogy ilyen közvetlen. A szolgáival szigorúbban szokott bánni. Legalábbis az eddig elkapott halálfalók közül elég sokan kérték az Azkabant, vagy a dementor csókot, minthogy elengedjék ha esetleg ártatlannak bizonyulnának. Egyszer a halálfalók maguk adtak át egy férfit (félholtan ott hagyták a minisztériumtól néhány sarokra), akit előtte a Minisztériumban hallgattak ki, aztán amikor az aurorok bevitték az ispotályba, valamilyen fertőzésnek köszönhetően, aki csak hozzáért néhány napon belül meghalt a halálfalóval együtt. De a lényeg, hogy az elkapottakon nem egyszer találtak súlyos sérüléseket, amiket egy halálfaló szerint kisebb hibákért kaptak büntetésül. Mi az oka, hogy velünk ennyire más?
- Minek köszönhetjük a látogatását? – kérdezte Alice felemelt fejjel, de közben Frankre pillantott, aki még mindig nem tudott mozogni.
- Tudja Alicia, hogy találtunk magukra? – Miután se Alice, se én nem válaszoltunk folytatta. – Tabut tettem a nevemre. Aki ki meri mondani a nevem, azt megtanítjuk arra, hogy mi is az a tisztelet. És mint tudjuk, csak Dumbledore emberei hajlandók arra, hogy kinyissák a szájukat. Ők pedig tökéletesek rá, hogy demonstrálják a többi varázslónak és boszorkánynak, varázslénynek, vagy magának Dumbledore-nak, hogy mi lesz azokkal, akik nem tisztelik a Sötét Nagyurat.
- Ha tiszteletet akar, miért nem a jóval érdemli ki? Mennyivel jobb, hogy van egy kisebb hadserege, akik, ha jön egy nagyobb erő vagy egy több pénzzel kecsegtető lehetőség, azonnal hátat fordít magának? – tette fel a számomra is választalan kérdést Alice. Én eddig nem voltam képes rájönni a nyitjára, de elkönyveltem, hogy vannak született gonosz emberek.
- Alicia, ez nem olyan, amit maga és a barátai megértenének. A jó és rossz relatív dolog. Ám ami kézzel fogható az a pénz és a hatalom. Ezzel a kettővel pedig a világot uralhatom, míg a jóval csupán a fejemet nyomnál a Guillotine alá.
- „Hogy a világot uraló erőszakon győzhess, önmagadon légy uralkodni képes” – Ez egy szadista állat, aki mások felett akar uralkodni azért, mert ehhez tartja „úri kedve”. Jobb, ha egy kis bölcsességet is bever az ember a fejébe, mert mindig lesz olyan, aki vagy ami miatt nem fog tudni uralkodni az elméjén és az érzelmein.
- Johann Wolfgang von Goethe. Maga igazán okos, Lily. Kár hogy nem tiszta a vére. Ha az lenne felajánlanám, hogy abban a megtiszteltetésben lehet része, hogy csatlakozhatna közénk. De aztán rá kéne jönnöm, hogy maga nem okos, hanem vakmerő és esztelen. Én pedig jobban szeretem magam körülvenni intelligens nőkkel.
- Akkor gondolom csupán a vére miatt fogadta el a Bellatrix Lestrange-féle szajhákat – mondtam a szeme közé. Ekkor azonban Rodolphus előre lépett és rám szegezte a pálcáját.
- Ha még egyszer ilyet mondasz a feleségemre, helyben megöllek.
- Ne aggódj Rodolphus, megkapja a magáét a szemtelenségéért. – Rám nézve folytatta – De nem itt és nem most.
- Még egyszer megkérdezem, mit akar tőlünk?
- Tudja, Lily… van valami a férjénél, pardon az ex-férjénél, ami kell nekem.
- Bármi is legyen az, James nem fogja magának átadni. Ha a sötét oldalnak szüksége van valamire, ami nála van, akkor azt ő inkább egy vulkánba dobja, minthogy a halálfalók megkaparintsák.
- Én is így gondolom, de tudok egy jó megoldást. – Hófehér ujjai egyre közeledtek az arcomhoz, majd két ujja közé csípte az állam és jobbra-balra forgatni kezdte a fejemet, végül pedig úgy állított be, hogy egyenesen a két szemébe nézzek – Ahogy James Pottert ismerem a sírba vinné a köpenye titkát. Ám ha élete szerelme lenne a tét… ki tudja, szerintem megtenné nekem bármit is kérnék.
- Ebben az egy dologban igaza van!

Kérlek, Merlin, mondd, hogy rosszul hallottam! De nem volt szerencsém. Amint balra kaptam a fejem meg is láttam Jamest, mögötte az auror diákokat, előtte pedig a tanáraikat. James nem sokat változott ez alatt a durván öt hónap alatt. Legalábbis avatatlan szemnek így tűnhetne, de én tizenegy éves koromtól kezdve ismerem és körülbelül azóta is figyelek rá. A szeme körül sötét karikák jelentek meg, az arca kissé beesett volt. Azonban ami nem változott, hogy büszkén és egyenesen állt szemben a halálfalókkal. Mellette az elmaradhatatlan barátja, Sirius. Ő sem változott szinte semmit. Talán csak a haja lett hosszabb és egy kicsit sápadtabb lett. Lehet, hogy csak túl sok időt töltöttem Elenával, de egyre több hasonlóságot fedeztem fel köztük.

- Lám csak lám. Olyan kiszámítható a fehér oldal. Nem megmondtam fiúk, hogy csak elő kell venni a megfelelő csalit és a nagy hal már rá is harap? – kérdezte Voldemort, mire a csatlósai mind röhögni kezdtek, majd egyetlen intésre azonnal elhallgattak – Tudod Potter, nem kell ez a cirkusz. Én csak veled akarok beszélni.
- Hallgatom. Higgye el, nincs olyan, amit a barátaimnak ne kelljen hallania – azzal körbemutatott az aurorokon és a diákokon is. James szeme csak úgy izzott. Ha a Sötét Nagyúr csak egy rossz mozdulatot tesz, Jamest nem fogja érdekelni a tucatnyi halálfaló, azonnal nekiugrik a főnöküknek.
- Hát legyen. Hol van a köpenye? – Jamesnek szó szerint leesett az álla, akárcsak Siriusnak és még Remusnak is elkerekedtek a szemei. A professzorok és a tanulók érdeklődve néztek Jamesre. Ő, miután összeszedte magát, Voldemortra, majd rám pillantott. Én finoman megráztam a fejem. Ő aprót bólintott, de csak úgy, ahogy még a Roxfortban ha egy órán akart valamit. Csak én vettem észre és csak én értettem.
- Nálam van. – Idióta, szerinted miért ráztam a fejem!? Akartam ordítani, de az aggodalomtól és méregtől nem tudtam. Ismerem magam és ha mérges vagyok, márpedig most az vagyok, kicsit megvillannak a szemeim, akárcsak egy macskának. James ezt húsz méter távolságból is észrevehette, mert a szája sarka egy kicsit felfelé görbült. Amíg mi egymással voltunk elfoglalva, a hátunk mögött a halálfalók mozgolódni kezdtek. Úgy tűnik a minisztériumi aurorok is megérkeztek és most kerítették be a halálfalókat. Voldemort ellenben tökéletes nyugalommal álldogált, sőt egy kis kacajt is megengedett magának.
- Nem hiszem. Tudja Potter, van valamim, ami kiszűri az igazságot és a hazugságot.
- Csak nem jó ítélőképessége? – kérdezte Sirius. A tanoncok elmosolyodtak, a tanárok egy kicsit lazítottak a testhelyzetükön, James pedig nyíltan elvigyorodott. Én sem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. Voldemort arcáról leolvadt a vigyor és rideg nyugalommal folytatta.
- Sirius Black. A Black család szégyene. Őseid forognak a sírjukban.
- Legalább nem csak nekem vannak álmatlan éjszakáim. Remélem nem baj, ha kárörvendő vagyok – vágott vissza Sirius a tőle szokásos hanyagsággal. Tipikus. Halálfalók ide vagy oda, Voldemorttal az élen, nem ingatja meg az önteltségét és az egóját. Na, nem is baj, kell egy ilyen bohóc a csapatba. Azt hiszem a hangulat egy kicsit javult volna, ha a Sötét Nagyúr nem int az engem fogva tartó melákoknak, majd az ő csúszós, csontos keze kezdte markolni a felkaromat. Maga mellé húzott, de úgy, hogy a kígyója felém kezdett kúszni, ráadásul nagyon úgy tűnt, hogy mindjárt átcsúszik az én vállamra, majd keresztbe a nyakamon.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy visszatérjünk az üzletre – azzal pálcáját a nyakamnak nyomta és égő szemekkel nézett Jamesre
- Ha nem akarod, hogy a kedves feleséged, elnézést, a volt feleséged itt előtted kerüljön pokolra, átadod a köpenyt – James újra kiegyenesedett és szinte láttam, ahogy minden izmát megfeszíti.
- Jelen pillanatban nincs nálam. A gringottsi széfemben van.
- Akkor mi most elmegyünk és majd küldök valakit a köpenyért.
- És mi lesz Lilyvel? – kérdezte James olyan elszánt hangon, hogy biztos voltam benne, akár a kígyófészekbe is utánam jönne. Kellemes érzés áradt szét a testemben ettől a gesztustól és könnyek kezdték szúrni a szemem. Nem, nem fogok itt bőgni és nem is hagyom, hogy James olyan dolgot ígérjen, amit nem tud megoldani és aztán meg rosszul érezze magát.
- Amint nálam lesz a köpeny, visszavitetem a Minisztériumba. Ne aggódj Potter! Senki sem fogja bántani. Hisz olyan kedves, meg okos. Élmény lesz a társasága. – Mindezt olyan hangsúllyal és vigyorral, hogy szó szerint felfordult a gyomrom.
- Ha csak egy ujjal is hozzáér… - kezdte a fenyegetőzést James és lépett előre néhány lépést, de Sirius és Remus két oldalról kapták el, a tanárok közül pedig egy alacsony köpcös ember lépett elé.
- Elég Potter, ezzel nem segít a nején – szólalt meg a professzor, akire azt hiszem, ráillik a Mordon név. Mintha James sokat emlegette volna még tavaly. Állítólag egy paranoiás vénember, de az egyik legkiválóbb auror.
- Nem kell segítenie, mert nem tud. Nincs nála a köpeny. Nálam van!

Mindenki felém fordult. Jamesben megállt az ütő. Legalábbis abból, ahogy a szemembe nézett úgy éreztem, hogy rohamot kap. Szinte hallottam a fejemben, ahogy elkezd kiabálni. „Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? Miért nem hagyod, hogy én intézzem el a dolgot? Miért nem vagy képes elfogadni a segítségemet?” stb. Sirius és Remus viszont nem tűnt meglepettnek. Ellenben a halálfalók mozgolódni kezdtek, Voldemort pedig olyan hirtelen és olyan erővel fordította maga felé a fejemet, hogy hallottam ahogy megreccsen a nyakam és biztos voltam benne, hogy legalább egy csigolyámtól elbúcsúzhatok. Szemével az enyémbe nézett és szúrást érzékeltem a koponyámban. Legilimentál, döbbentem rá. Gyorsan okklumenciát alkalmaztam, majd előkerestem azt az emléket, amikor James cuccait pakoltam össze. A nagy bőröndöket már Sirius elvitte, így csak a hirtelen eszembe jutott apróságokat pakoltam egy kisebb dobozba. Ott voltak a születésnapra kapott seprűkarbantartó mütyürök, az addig összeszedett fényképek, a Tekergők Térképe és akkor tettem bele James láthatatlanná tevő köpenyét is. Ezután Voldemort kiszállt a fejemből, majd Jamesre nézett.

- Nem csodálom, hogy elvette feleségül Potter. Úgy tűnik Lilynek sokkal több esze van, mint magának.

Intett a csatlósainak, akiknek már nagyon mehetnékjük volt, majd maga köré gyűjtötte őket. Mi Alice-szel egymásra néztünk és bólintottunk. Egyszerre ragadtuk ki a karunkat a fogva tartóink markából. Elkaptam Voldemort kígyóját és a kitátott száját a gazdája nyakába vágtam. Voldemort felordított és meg se próbált elkapni. A halálfalókat hirtelen érte a támadásunk, így Alice ki tudta kapni a közelben álló halálfaló kezéből a pálcáinkat majd odadobta nekem az enyémet. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor James és Sirius felébredt és azonnal elkábítottak néhány halálfalót, így Alice, a gémberedett tagokkal vánszorgó Frank és én ki tudtunk törni a halálfalók gyűrűjéből. Az auror professzorok és diákok egyből elénk álltak és megkezdődött az összecsapás. A halálfalók meglepően gyorsan felfogták a helyzetet. Körbeállták a még mindig sakálként ordító főnöküket és ellentámadásba lendültek. De mit volt mit tenni, tíz halálfaló kontra negyven auror, vagy annak tanuló fiatal, azért azt hiszem érezhető volt, ki fog nyerni. Amikor Voldemort végre abbahagyta a sikítozást felemelte a fejét és azonnal a szemembe nézett. A szájával szavakat formált, de a hangzavarban nem hallottam semmit. De azt a gyűlöletet, ami a szemeiben izzott, azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni. Rémálmaimban biztos meg fog jelenni. Dehoppanáltak. Minden még eszméleténél levő halálfaló pillanatok alatt eltűnt. A hivatásos aurorok az elkábított vagy megsérült halálfalókhoz, James, Sirius, Remus és a tanoncok pedig hozzánk siettek. Alice Franknek próbált segíteni, de szegény olyan erős kábító átkot kapott, hogy még mindig szédült, azt pedig csak egy jó hosszú alvással lehet kipihenni. Alice-nek sem volt semmi komoly baja. Az ijedtség meg talán nem ártott meg a babájának. És remélhetőleg az enyémnek sem. A francba! James meg fogja látni, hogy terhes vagyok és majd számon kér, meg patáliát csap. De sajnos elmenekülni már nem volt időm, mert az elmélkedésem végére James oda is ért hozzám.

- Lily, Lily jól vagy? Semmi bajod? Hozzád ért az a mocsok vagy bármelyik halálfaló? Mi történt mielőtt ideértünk volna? Komolyan mondom csak mutass rá valamelyikre, amelyik akár pálcával, akár fizikai erővel megsebesített és esküszöm puszta kézzel nyúzom meg. Hogy lehettél ennyire felelőtlen? Ilyen időkben az Abszol úton mászkálni, ráadásul csak Alice-szel meg Frankkel? És miért kellett megmondanod, hogy nálad maradt a köpeny? Teljesen elment az eszed? Miért nem fogadtad el, hogy én legyek a Fekete Péter? És miért nem hagytad, hogy segítsek? – Na tessék, előre tudtam. Dőlt belőle a kérdés, válasz, megrovás és aggódás. Annyira örülök, hogy ilyen. Legalább tudom, hogy még szeret. A fenébe, nem szabad sírnom. Azt kell mutatnom, hogy semmi bajom. Se érzelmileg, se fizikailag. De ez olyan nehéz. Még mindig iszonyatosan szeretem és úgy tűnik ő is – De most már mindegy. Azonnal megyek és megbeszélem Mordonnal, hogy éjjel-nappal aurorok fognak vigyázni Rád és a házra. Sehova sem mész aurori kíséret nélkül. Legalábbis addig, míg el nem kapjuk azt a szemétládát.
- Hogy mi van? Állj, állj, állj! James, örülök, hogy aggódsz értem, de Merlin bolyhos papucsára, nem vagyok már gyerek – kezdett leesni, hogy miket beszél és nem igazán tetszett a tartalma. Még hogy kíséret? És minden nap jelentést kapna rólam? Elenáról, a boltról és a kicsiről? Na azt már nem! – Nincs szükségem testőrségre. Meg tudom magam védeni.
- Lily, felfogtad, hogy mi történt néhány perce? – kérdezte olyan hangsúllyal, mintha gyengeelméjű lennék – Megtámadott és sarokba szorított az évszázad leggonoszabb varázslója. Megfenyegetett, amikor eltűnt. Nem hallottad mit mondott? „Ezzel még nincs vége. Mindegy hova megy, elkapom!!” Nem Lily, nem engedem.
- James, itt nincs olyan, hogy engeded-e vagy sem. Már nem vagy a férjem, sőt ha még az is lennél sem hagynám, hogy minisztériumi aurorok vegyenek körül napi huszonnégy órában.
- Tévedsz Lily! Igenis el fogod tűrni, mert ha törik, ha szakad, nem foglak legközelebb egy ravatalozón látni, szép fekete koporsóban, amire az van írva, hogy „Lily Evans, élt 20 évet”.

Jamesből csak úgy dőlt a szó. Meg se lehetett állítani. Hiába nyitottam ki legalább tízszer a számat, hogy közbevágok, vagy kiosztom, vagy egyszerűen leszedem a fejét és megkérdezem kinek is képzeli magát. Aztán eszembe jutott ez a vehemencia az utolsó roxforti évből, az együttélésből és a hálószobában. Kicsit elmosolyodtam és egyben utat engedtem egy könnycseppnek. Az lefolyt az arcomon, majd eltűnt a kabátom gallérján. Felnéztem Jamesre, akibe belefagyott a szó. Arca egy pillanatra megmerevedett a csodálkozástól, majd lassan újra az én Jamesem lett belőle. Kézfejével letörölte a könnyemet. Olyan régen éreztem az érintését, hogy mint egy engedelmes kiscica szinte azonnal belesimultam a tenyerébe. Mikor újra felnéztem rá, úgy tűnt kicsit megnyugodott. Keze a vállamról a felkaromra csúszott, majd letért a csuklómhoz. Arca egyre közelebb került az enyémhez. Tudtam mit csinál, tudtam mit tennék, ha megtörténne. De nem történt meg. Nem ott és nem akkor. A hasam szúrni kezdett, és nehezen vettem a levegőt. Letérdeltem és mély levegőket kezdtem venni. James eléggé megijedt, mert azonnal leguggolt mellém és kérdezgetni kezdett.

- Rosszul vagy? Eltalált valami? Remélem nem puszta kézzel ütött meg valaki, mert most fogom megnyúzni! Lily, mi történt? Tudod mit? Ne válaszolj! Azonnal megyünk a Szent Mungóba. Sirius! – Sirius azonnal ott termett a felszólításra.
- Mi történt Ágas? – majd rám nézett és arra, ahogyan görcsösen szorítom a hasam, majd egyetlen szó nélkül átkarolt Jamesszel és felállítottak – Indulunk a Mungóba, igaz?
- Nem! Nem megyünk sehova, csak haza – mondtam olyan meggyőzően, ahogy csak tudtam.
- Lily, ez nem vicc. Eltaláltak, hát megyünk az ispotályba – vágta rá azonnal James
- James, nem találtak el, csak ez a meglepetés és a stressz nem volt épp kíméletes a mai naphoz. Már így is elég strapás délelőttöm volt – mondtam, majd ránéztem. Basszus, de jól néz ki így közelről. A szeme, bár fakóbb egy kicsit, még mindig ugyanolyan igéző és csoki barna. Gyorsan nyeltem egyet és folytattam – Csak haza szeretnék menni. Pihenek egy kicsit és holnapra kutyabajom sem lesz. Nem tudom tudod-e, de már letettem a gyógyítói vizsgát. De ha ez sem győz meg megígérem, hogy holnap elmegyek a Mungóba, ha nem leszek jobban.

James Siriusra és a közelben álló Remusra nézett. Mikor Alice bólintva adta tudtára, hogy szerinte is az lenne a legjobb, ha otthon pihennék, újra az én arcomra nézett. Azt hiszem egy leltározó pillantást vetett rám. Olyat, hogy minden rendben és a helyén van-e. Majd ez után megszólalt.

- Rendben. Hazaviszünk.
- James, csak kimerültem, nem vagyok halálos beteg. Haza tudok menni egyedül is.
- Azt mondta, hazaviszünk, Lily. Ezt nem úszod meg – szólalt meg Sirius is.

Na, tessék nekem. Ha a két Tekergő eldönt valamit, hat ökrös szekér sem tántorítja el őket. Fújtam egyet és beleegyezően bólintottam. Majd Alice-re néztem és megkértem, hogy holnap jöjjön át délután fele. Biztosított, hogy ott lesz, majd eltátogta Elena nevét és már biztos is voltam benne, hogy mire hazaérek Elena már az ajtómban fog álldogálni. Még egy utolsót rámosolyogtam Remusra, aki ezt félénken, de bátorítóan viszonozta. Megéreztem James karját a derekamon, Sirius kezét pedig a vállaimon. Mintha legalább bármelyik percben elájulhatnék. Rohadt jól ismernek. Aztán jött a hoppanálással járó kellemetlen érzés.