A Liliom titka: december 2012

Hohohóóó... mit hozott a Télapó?

Csak nem... de igen... a következő fejezetet!

Őszintén bevallom, hogy ha most leírnám ide, amit védelemként megírtam magamnak, holnap reggel is itt ülnék a gép előtt, szóval... mondjunk egy nagy köszönetet Joulopukinak / a Mikulásnak, hogy sikeresen megérkezett a huszonnyolcadik fejezet.

Előtte viszont egy képpel szeretnék kedveskedni nektek, melyhez egy kis versike első versszaka is tartozik... a többit, majd a gyertyagyújtásokkor kapjátok meg :)

Talán senkinek sem újdonság, hogy december másodikán meggyújtottuk az első adventi gyertyát a négy közül, amiből az következik, hogy még három hét és karácsony!!! Remélem ti is annyira izgatottak vagytok miatta, mint én! De most jöjjön a versike.

A szeretet nagy ünnepén,

Amikor minden csupa fény,

Amikor minden csupa pompa

És csillogó a karácsonyfa,

Mikor az angyal szárnya lebben

És békesség van szívekben,

Nagynak, kicsinynek gyönyörül,

Amikor gazdag és szegény örül,

...

28. fejezet

Cím: Karácsonyi izgalmaktól az első megpróbáltatásig

December 24

Spanyolország, Valencia

- Selena, ha szeretnéd kiszaggatni a mézeskalács figurákat, gyere!

Kiáltottam ki a nappaliba a karácsonyfát díszítő lányomnak. Diegóval már délután behoztuk a fát az udvarról és három óra óta kötözgetik a szaloncukrokat, gömböket és égősorokat. A csúcsdíszt pedig szokás szerint vacsora után fogjuk feltenni. De az is megeshet, hogy csak holnapután, Harry hazaérkezésekor. Hallottam, ahogy Selena leteszi a kezében levő üvegdíszt az asztalra és még megkérdezi az apját, hogy boldogulni fog-e egyedül. Diego valószínűleg rámosolygott és megsimogatta a fejét, majd nézte, ahogy Selena boldogan szalad be a konyhába, hogy a neki kikészített kis gyúródeszkára tett tésztát kezdje szétszaggatni. Kezébe fogta a hóember formájút és a szélétől kezdve csinált belőle egy sort, majd a csillag, fenyőfa, szívformákkal megismételte. Én szépen sorban tettem bele a kivajazott tepsibe és az utolsó után a sütőbe csúsztattam. Megnéztem a vacsorát és örömmel láttam, hogy minden rendben. A valódi lakoma holnap este lesz, de Diego szavaival élve, már ma is egy kisebb hadsereget tudnánk megetetni. Megterítettünk Selenával és meggyújtottuk a gyertyákat, majd az asztalra helyeztük az ételt is. Mielőtt nekiálltunk volna az evésnek, Tekergő tálját tömtük tele finom falatokkal és tettük az előszobába, ahol télen az ételt kapta. Ezután behívtuk Diegót az étkezőbe és mi is enni kezdtünk. A vacsora szokás szerint jó hangulatban telt. Selena végig azt találgatta, hogy milyen ajándékot fog kapni és vajon Harry mit fog mesélni az ünnepi Roxfortról.

Valahol Skóciában, Roxfort

A téli szünetre a diákok nagy része hazalátogatott, de voltak, akik ezt nem tudták megtenni családi ügyek miatt. Az iskolában maradt diákok közt ott volt Harry és új barátja, Ron. Harry úgy tervezte szüleivel, hogy a szentestét és a karácsony első napját a Roxfortban tölti a nagyapjával és a professzorokkal, majd karácsony másnapján Lily elmegy érte és a karácsonyi ebédet már Valencián Mercedes és Ricardo nagyszülők birtokán fogyasztja el az egész család jelenlétében. Vacsorára pedig Londonba utaznak, hogy Viola nagymamával és Petunia néni családjával is ünnepelhessenek. Harry örült, hogy nem kellett azonnal hazautaznia, hanem egy kicsit a Roxfortban élvezhette a szünetet. Ronnal egyedül voltak a hálószobában, minden cuccuk elfért, a griffendél klubszobájában pedig mindig volt helyük a kandalló melletti kényelmes fotelekben. Varázslósakkoztak is, de mindig Ron nyert, ami egy picit bosszantotta Harryt. Bár nem lehetett panaszra oka, hisz Ricardo sokszor mondta neki, hogy játszanak, unokájának mindig inkább a kviddics állt közelebb a szívéhez és csak nagy nehezen ült le az asztalhoz, hogy belekezdjenek egy menetbe.

A diákok szentesete vacsora után még beszélgettek, majd jó éjszakát kívántak és lefeküdtek aludni. Mikor reggel felkeltek már nagy halom ajándékcsomag állt ágyaik lábánál.

- Boldog karácsonyt, Harry – köszönt vidám mosollyal Ron.

- Boldog karácsonyt, Ron – vigyorgott vissza Harry.

Azonnal nekiálltak kibontani az ajándékokat. Ron inkább letépte a csomagolást, de ez már csak szépségprobléma. Harry az ajándékai közt talált egy Hagrid által faragott furulyát és Mrs. Weasley kötötte smaragdzöld pulcsit, valamint házilag készített karamellát, amit azonnal meg is köszönt Ronnak, aki vöröslő füllel magyarázta, hogy édesanyja minden évben köt nekik egy-egy pulcsit karácsonyra. Harry egy picit szégyellte magát, amiért nem kérte meg Lilyt, hogy süssön valami finomat Ronnak, de nem kellett sokáig ezzel foglalkoznia, mivel Ron kibontott egy újabb csomagot, amiben egy csudli csúzlis mezt talált, amelyet minden tag aláírt, valamint egy doboz krémest. Ron teljesen el volt ájulva mindkét ajándéktól és alig bírta kezébe venni a csomaghoz tartozó kártyát, melyen Lily boldog karácsonyt kíván az egész Alvarez család nevében és reméli, hogy elnyerte Ron tetszését az ajándék. Szépen bontogatták tovább a maradék ajándékokat és közben megették a Lily által küldött sütit. Harry utolsó ajándékáról nem tudta megmondani, hogy ki küldhette. Se a csomagolást, se a tartalmát nem ismerte fel. Amikor kibontotta egy lágy esésű anyag hullott a padlóra. Ezüstös csillogása Ron figyelmét is felkeltette, aki még az előző ajándéknál is nagyobb ámulattal figyelte az új tárgyat.

- Hallottam már ilyenről. Könyvben is láttam, de saját szememmel, élőben még sose – mondta és szinte csorgott a nyála utána.

- Mi ez? – kérdezte Harry, aki úgy nézte az anyagot, mintha azt várná, hogy megmozdul.

- Egy láthatatlanná tévő köpeny – suttogta Ron.

Harry magához vette a köpenyt és belebújt, Ron pedig áhítattal figyelte, ahogy nyaktól lefele eltűnik. Harry felemelte a csomagolásból a hozzá tartozó kártyát és figyelmesen elolvasta.

„Apád még születésed előtt rám bízta ezt a köpönyeget. Úgy vélem eljött az ideje, hogy továbbadjam neked. Használd belátásod szerint. Nagyon boldog karácsonyt kívánok.”

Harry megbénultan ült és figyelte a kis pergament. Az apja? Diegót Lily csak két évvel a születése után ismerte meg. Akkor… a vérszerinti apjáról lenne szó? Jamesről? De az hogy lehet? Ki küldte a köpenyt és mit akar, Harry mit csináljon vele?

Tovább gondolkodni nem volt ideje, mivel a Weasley ikrek szó szerint berobbantak az ajtón már Weasley-féle pulcsiba öltözve. Nyaggatták Ront, hogy miért nem veszi fel a sajátját. Gyönyörködtek Harryében, majd szokásuk szerint Percyt kezdték nyúzni.

A karácsonyi lakoma fantasztikus volt. Jó hangulatban és rengeteg ajándékkal ért véget. A délutánt Harry a Weasley testvérekkel töltötte hógolyózás közepette. Este ismét sakkjátszmában szenvedett vereséget, de jókedvét ez sem tudta elrontani. Vacsora után Ron hamar álomba merült, de Harry nem volt képes elaludni. Órákon keresztül a ládája mélyén elrejtett köpenyen gondolkodott. Éjféltájban magához vette és leült a holdfényben fürdő ablakba. Nézte és nem tudta, hogy mit csináljon vele. James köpenyével. Annak az embernek a tulajdonával, akinek az életét köszönheti, de közben elhagyta őket. Pontosabban tudta, hogy James rosszat tett és Lily ezért vált el tőle, de a lényeg, a lényeg… James miatt nem élhetnek úgy, mint egy család. De hát mit érdekli őt James? Van egy nagyszerű élete, boldog, szerető családja. Húga, nagynénje, unokatestvérei, nagyszülei. Nincs neki szüksége Jameshez hasonló alakokra. Aki nem volt ott, hogy megvédje őket Voldemorttól. Aki cserbenhagyta az anyját, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Igen, ezért nem akart soha tudni Jamesről. Mert fájdalmat okozott az édesanyjának. A legdrágább embernek, aki valaha is törődött vele. Diego tökéletes apa és nem kell neki senki más, akit ezen a néven illethetne. Be is vágta a köpenyt a ládájába és durcásan lefeküdt az ágyába. De a gondolatok csak nem hagyták nyugodni. Ezzel a köpennyel bármit elérhetne. Bármire képes lehetne. Se Frics, se senki nem tudná megakadályozni, hogy oda mehessen és azt fedezhesse fel, amit csak akar. Újra felkelt és magához vette a köpenyt. Beleburkolózott és elindult az ajtó fele. Ron horkant egyet álmában és Harrynek megfordult a fejében, hogy felébreszti, de aztán elvetette az ötletet. Hisz ez mégiscsak Jamesszé volt. Ronnal még sosem beszélt Jamesről és nem most akarta elkezdeni. Ellenben az első alkalommal, csak egyszer egy kicsit mégis közel akarta érezni magához a valódi apját. Kilépett hát az ajtón és elindult a folyosókon. Először a könyvtárba ment, hogy a tiltott részlegen addig kutathassa Nicolas Flamel személyét, amíg meg nem találja. Ez azonban hamar abba maradt, mivel egy ostoba könyv sikítozni kezdett, amikor kinyitotta. Így azonnal visszacsúsztatta a helyére, kibújt a hirtelen megjelenő Frics karmai közül, majd egy folyosón ismét összefutott a púpos hátú gondnokkal, ám ez esetben Perselus is megjelent. Az egyetlen menekülési út egy ajtó boltíve volt, ahova gondolkodás nélkül beállt. Amikor a cipőkopogások is elhaltak belépett az ajtón. Egy elhagyatott osztályteremre bukkant. Az asztalok és székek letakarva álltak a falak mentén. Egyetlen különbség a többi használatban levő teremmel ellentétben, hogy az ajtóval szemben egy különös tárgy állt. Keskeny, díszes arany keretbe foglalt pompás tükör volt. Egy felirat is állt rajta, melyet Harry a latinhoz tudott volna hasonlítani, de még ahhoz sem. Közelebb ment és belenézett. Látott már tükröt bőven, de kíváncsi volt, vajon a köpeny alatt is meglátja-e magát. A válasz igen volt. De mégse volt egyedül. Tucatnyi szempár nézett vissza a tükörből. Hátrafordult, de senkit sem látott a teremben. Ismét a tükröt nézte. Látta saját arcát, közvetlenül maga mögött pedig az édesanyját, mellette egy férfit és mögöttük sorakozott fel az a rengeteg vörös és fekete hajú, barna és zöldszemű ember, akiket az előbb megszámolt. Közelebb lépett. Az édesanyja mosolyogva integetett, a férfi átkarolta és Harry ekkor vette észre, hogy Lily könnyezik. Kis csíkokban patakzott a könnye, de mosolygott. Harry ekkor a férfire nézett. Fekete hajú, magas, vékony alkatú, aki szemüveget viselt és hasonlóan borzas haja volt, mint neki.

- James – ejtette ki a száján az édesapja nevét. Valóban nagyon hasonlított rá. James mosolyogva nézett rá. Harry ismerte ezt a mosolyt. Diego is mindig így nézett rá, vagy Selenára, ha valamiért büszke volt rájuk.

Ismét közelebb lépett, szinte már belesétált az üvegbe. A szülei háta mögött felismerte anyja képeiről, a nagymamáját, a nagynénjét, a nagyapját, a bácsikáját, még néhány unokatestvért is. James oldaláról viszont csak találgatni tudott. Egy idősebb házaspár, akik a nagyszülei, vagy a dédszülei lehetnek. Ahogy tovább nézte a tükörlakó rokonokat, egy élő is megjelent mögötte.

- Szóval megtaláltad Edevis tükrét… - szólalt meg egy mosolygós hang a háta mögött. Harry először ijedten fordult meg, majd a nagyapja vidám arca láttán felengedett a félelme. - … a szüleid fia vagy, eddig sem volt kétséges – folytatta Albus. Harry nem tudta, mit mondjon.

- Edevis tükre… a családunkat mutatja? – kérdezte a nagyapját.

- Nem. Miért? Te mit láttál benne? – érdeklődött Albus és leült egy letakart székre.

- Anyát, apát, Jamest… és nagyon sok vörös és fekete hajú, vörös, vagy barna szemű embert.

- Szerinted mit mutathat?

- Hát, ezek szerint nem a rokonainkat – hajtotta le fejét Harry. Albus jóságosan megpaskolta a vállát és azt mondta.

- Látod az a szöveget a tükör tetején? – Harry bólintott. – Ha rájössz, miként kell értelmezni, megkapod a választ.

Harry a tükör felé fordult és még közelebb is sétált, hogy jobban el tudja olvasni. De ismét csak azt az idegen nyelvű szöveget látta. Mérgelődésében azt vette észre, hogy elindult az ablak felé és a Tiltott rengeteg fáit vizsgálja.

„Hermione biztos meg tudná oldani. Vajon, mit kapott a szüleitől karácsonyra?” – gondolkodott és felnézett az égre. Visszafordulása közben pedig megakadt a szeme az üveg egy pontján. Két szó rajzolódott ki a koszos üvegen. „Nem arcod”

Hatalmas fordulattal pördült meg a sarkán és sietett vissza a tükörhöz, majd betűzve próbálta visszafele olvasni.

- Nem arcod tükre ez, hanem szívedé.

A tükörből látta, hogy Albus elmosolyodott és szemében megcsillant a büszkeség. Ám Harry csak annál jobban összezavarodott. „Szívemé? Miért akarnám én megismerni Jamest? Miért akarnám, hogy a közelemben legyen?” – de bárhogy is korholta magát, szíve mélyén tudta, hogy igenis meg akarja ismerni az apját. Tudni akarja, miért nem volt ő, Harry, elég fontos neki ahhoz, hogy megkeresse?!”

- Szóval, Harry? Mire jöttél rá?

- Te mit látsz a tükörben, nagyapa? – váltott témát a fiú. Albus felállt és Harry mögé lépett, majd hosszan belenézett a tükörbe. Szemei vizenyősek lettek, mint aki hamarosan elsírja magát. Elérzékenyült hangon szólalt meg.

- Egy pár gyapjú zoknit – ránézett Harry értetlen arcára. – Ismét eltelt egy karácsony és senkitől sem kaptam gyapjú zoknit.

Harry úgy gondolta, talán a pletykáknak lehet valami alapja, miszerint Albus egy kicsit már szenilis. De ezt azonnal elvetette. Visszanézett a tükörbe, ahol még mindig mosolyogva, integetve álltak a rokonok.

- Harry, a tükör el fog kerülni innen. Kérlek, ne keresd.

- Rendben – mondta Harry, majd magára terítve a láthatatlanná tevő köpenyt, jó éjszakát kívánt a nagyapjának és kilépett a folyosóra.

A téli szünet utáni hónapokban gyorsan telt az idő az iskolában. A nebulók házi feladatokkal, beadandókkal és természetesen a kviddics meccsekre való felkészüléssel foglalatoskodtak. Habár az első versenyek kétségtelenül érdekesek voltak, sokan kételkedtek benne, hogy Harry a következő játszmát is bírni fogja. Az edzések valóban kegyetlenek voltak és Oliver nem kímélte még az őrzőt sem, hát akkor a fogót.

A meccs napján derült ki, hogy Perselus lesz a játékvezető. A griffendélesek, hugrabugosok és hollóhátasok egyöntetűen ellenezték az ötletet, míg a mardekáros diákok a zsebükben érezték a játszmát. Nem sokat tévedtek, de aztán Harry egy csalafinta mozdulattal megszerezte az Arany cikeszt, ezzel megnyerve a csapatának a győzelmet. A Griffendél ház örömünnepként élte meg a napot. Harry még a meccs után gyorsan vissza akarta vinni a seprűjét a tárolóba, hogy aztán csatlakozhasson a díszmenethez fel a toronyba. Csak aztán meglátta, hogy Perselus hatalmas léptekkel és csuklyában siet a kastélytól a Tiltott rengeteg felé. Harry gondolt egyet és aggódva keresztapjáért elindult utána. Az egyik fa mögött megbújva hallgatta, ahogy Perselus Mógus professzort akarta meggyőzni, igazából zsarolni, hogy együtt szerezzék meg a Bolyhoska által őrzött kincset. Harry lesokkolódva tért vissza a Griffendél klubhelyiségébe. Nem hitte el, hogy Perselus volt az, aki beengedte a trollt az iskolába, hogy addig megszerezhesse azt a valamit. Csak a számításaiban Bolyhoska nem szerepelt.

„Nem, kell erre lenni valami magyarázatnak.” – tiltakozott a szíve és az esze is. Ahogy felért a klubba leült Ron és Hermione mellé és elmondta, hogy mit látott és hallott. Ron azonnal szidni kezdte Pitont, ahogy csak a száján kifért, de Hermione csak csendben és kifejezéstelen arccal ült a fiúk mellett. Harry azon gondolkodott, hogy mi lehet, amit ő nem tud, vagy nem vett észre, de Hermione igen. De nem sok ideje maradt ezen törni a fejét. Neville ugrált be a klubhelyiségbe egy gumiláb rontással a nyomában. Mint kiderült Malfoy átkozta meg. Hermione azonnal segített neki, Harry pedig odaadta neki az utolsó csokibékáját. Végül ki gondolta volna, de Neville segítségével jött rá Harry, hogy Nicolas Flamel az a férfi, aki a bölcsek kövét alkotta meg. A trió repesett az izgalomtól, hogy ezt sikerült megfejteniük.

Sajnos több ötletük és gondolatuk nem volt, így csak teltek a hetek, de semmi újat nem tudtak meg. Egyik nap a fiúk elkísérték Hermionét, aki már rendesen vizsgalázban égett, a könyvtárba, ahol összefutottak Hagriddal. Furcsa volt a félóriást a könyvtárban látni. Beszélgetni kezdtek vele, majd elmondták, hogy mit tudtak meg, mire Hagrid idegesen lepisszegte őket és körbenézett, látta-e, hallotta-e valaki őket. Harry észrevette, hogy valamit dugdos a háta mögött, de egyszerűen képtelen volt rávenni Hagridot, hogy mondja meg, mi az. Hagrid megkérte a gyerekeket, hogy menjenek le hozzá a vadőrkunyhóba később és mesél nekik. Ők le is mentek, de amit megtudtak, az elszomorító és félelemkeltő is volt. Először is a professzorok nevei, akik segítettek Dumbledore-nak megvédeni a bölcsek kövét. Mikor Ron meghallotta, hogy Piton is köztük van, azonnal előállt a Piton ellenes tervével, de kivétel nélkül le lett pisszegve. Valamint azt is észrevették, hogy Hagridnak sikerült megvalósítani a nagy álmát és a házába hozott egy sárkánytojást. Csakhogy ez veszélyes volt mindenkire nézve, de ezt Hagrid szokás szerint nem látta be.

A hét vége felé a három jóbarát már kezdett megbarátkozni a sárkány gondolatával. A probléma csak az volt, hogy a sárkány hamarosan ki is kelt. Harry és barátai ott voltak abban a pillanatban, amikor a kis sárkány kibújt a tojásból, de nem csak ők. Hermione meglátta az ablakban Malfoy szőke haját, aki nem várta meg őket, hanem a kastély felé sietett. A következő héten mindig figyeltek, hogy Malfoy közelében még csak rá se nézzenek egymásra, nem hogy a Norbertről, a sárkányról beszéljenek. Kitalálták, hogy eljuttatják Charlie-hoz, Ron bátyjához, aki sárkányokkal foglalkozik Romániában. Ehhez segítségükre voltak Charlie barátai is. Ron sajnos nem tudott velük menni a találkozóra, mivel Norbert megharapta és ennek hatására a gyengélkedőre került. Azonban így is hárman tették meg az éjszakai kirándulást. McGalagony professzor a fülénél fogva húzta az éjszakai császkáláson kapott Malfoyt az irodájába, aki folyton Harryt és a sárkányt emlegette, majd a sárkányleszállítás után Frics Harryt és Hermionét kapta el, akik a láthatatlanná tévő köpenyt a csillagvizsgáló toronyban hagyták.

McGalagony tajtékzott. Lehordta Harryt és Hermionét, és az utánuk siető Neville-t, aki figyelmeztetni akarta őket, hogy Malfoy követi őket. A Griffendél 150 pontos mínuszba került aznap éjjel. Másnaptól fogva Harryt nagyon nem szerették a griffendélesek, folyton szekálták és mondogattak neki. Hermione szégyenében legtöbbször csendben figyelt órákon és lehajtott fejjel lejegyzetelt minden szót, ami elhagyta a tanár száját. Neville, csak Neville volt.

Péntek délután a gyerekek levelet kaptak McGalagonytól, miszerint este 11-kor legyenek az előcsarnokban és megkapják a büntetőmunkájukat. Frics pedig ott várta őket pontban 11-kor, a mellette álló sápadt Malfoyjal. Ahogy elindultak csak morgott és morgott és ijesztegette őket, hogy mit és hol kell csinálniuk. Ahogy azonban meglátták Hagridot elhallgatott és átadta a gyerekeket a vadőrnek. Mivel Frics már elmondta, hogy a Tiltott rengetegbe mennek, Malfoy elővette arisztokrata mivoltját és vitatkozni kezdett Hagriddal, aki nem adta be a derekát és a végé mindannyian elindultak az erdőbe. Hamarosan két csapatra váltak, így Harry, Hermione és Hagrid a sebesült unikornis nyomába szegődött. Egyszer csak valami rossz suhant el mellettük és Harrynek megfájdult a feje. Majd két kentaur is színre lépett, aki barátságosak voltak, de kitérő választ adtak a vadőrnek. A két nebuló és Hagrid folytatta a keresést, de megálltak, amikor a másik csapat piros szikrákat lőtt az ég felé. Hagrid elsietett magára hagyva Harryt és Hermionét, aki aggódtak Neville-ért. Mikor Hagrid visszaért a fiúkkal kiderült, hogy Malfoy megijesztette Neville-t, aki ijedtében jelzett a vadőrnek.

Hagrid új csapatot hozott létre, aminek végeredményeként Harry Malfoyjal és Agyarral indult tovább. Útközben nem szóltak egy szót se, majd Harry észrevette az egyszarvú kicsavarodott holttestét. Közelebb akart menni, de hirtelen megjelent az, ami megölte. Görnyedt, csuklyás alak volt, aki szinte négykézláb járt. Lehajolt a tetemhez és inni kezdte a vérét. Malfoy halálra ijedt és ordítva menekült visszafele, nyomában Agyarral. Harry lebénultan állt a bestiával szemben, aki gyorsan közeledett felé. A sebhelye ismét megfájdult, ám ezúttal sokkal intenzívebben. Mire ismét felnézett a szörny eltűnt és egy fiatal kentaur állt előtte, aki a hátára vette és visszasietett vele Hagridhoz. Vágtatás közben Harry megkérdezte, mi volt az a valami, ami megtámadta őt. A fiatal kentaur, Firenze egy elejtett megjegyzéséből arra következtetett, hogy a nagyapjának igaza volt, mikor nem hitte el, hogy Voldemort valóban meghalt, azon a tíz évvel korábbi éjszakán. Visszaérve a vadőrhöz elbúcsúzott Firenzétől, aki sok szerencsét kívánt neki.

Visszatérve a büntetésről, Ront a klubhelyiségben találták. Harry elmondta barátainak, hogy Firenze szerint Voldemort tért vissza. Ron ismét előhozakodott a Piton ötlettel, amiből megint az lett, hogy Harry mérgében, Hermione pedig meg nem győződésében pisszegte le. A gyors beszélgetés után felmentek aludni és Harry az ágyában a láthatatlanná tévő köpenyt találta, rajta egy cetlivel… „Jól jöhet még”

Harry nem is tudta, hogy volt képes letenni az évvégi vizsgákat. A félelem és a rettegés ott volt minden porcikájában azóta, hogy Firenze közölte vele, Voldemort nem halt meg. A sebhelye fájt és égetett. Sokszor gondolkozott rajta, hogy ír egy levelet Lilynek, vagy beszél Albusszal, esetleg Minervával vagy Perselusszal. Aztán mindig elvetette az ötletet. Lily belehalna az aggodalomba. Perselusnak meg kellene magyarázni, hogy mióta próbálják kikövetkeztetni a dolgokat és, hogy őt is számításba vették, mint tolvajt. Minerva és Albus pedig azonnal leszednék az ügyről és átíratnák abba a varázslóképzőbe, ahova Diego is járt, mivel annak semmi köze Angliához és Voldemorthoz.

A vizsgák utáni napon Mógus professzor nem ment be órára. Bimba professzor úgy közölte a diákokkal, hogy nem érezte jól magát, ezért elhalasztotta az órát. Ám a három barátnak hamar összeállt a kép. Most már Harry mindenképpen beszélni akart a nagyapjával, akár észérvekkel alátámasztva, akár csak Hagridra hagyatkozva. Tudta, hogy a vadőr nem hagyná, hogy hazugnak bélyegezzék. Hermionéval és Ronnal a nyomában az igazgatói iroda felé vette az irányt. Nem törődött azzal, hogy barátainak fogalma sem volt róla, hol van Dumbledore professzor irodája, sőt a legtöbb diák nem tudja megmondani, hol dolgozik napközben az igazgató, akkor egy elsőéves honnan tudná. Csak rohant, hogy minél előbb tisztázhassa Perselust Ron és Hermione, de főleg Ron előtt.

„ Ő nem lehet gonosz. Nem és nem. Valami történt, hogy kell neki a kő”- győzködte magát, míg rohantak. Perselus hasonlóan fontos volt számára, mint Diego. Nem érezte azt a közvetlen szeretetet, amivel az apja közelsége élteti, de Perselusnak nem is lételeme a kinyilvánított érzelmek. De tudta, hogy fontos neki. Sokszor beszélgettek és avatta be a bájitalfőzés és a sötét varázslatok kivédésének technikáiba, amikor Harry az iskolában tartózkodott, még kicsiként. Mindig volt egy jó kapcsolatuk, mégis sokban különböztek. Perselus egyszer elejtett egy olyan megjegyzést, hogy „Pont olyan vagy, mint apád.” És Harry tudta, hogy Jamesre célzott és nem Diegóra. Lily többször is mondta, hogy Perselus és James rossz viszonyban voltak az iskolában. Többször átkozták meg egymást a folyosókon, vagy az udvaron, mint ahányszor pálcát használtak az órákon. De Harry bízott Perselusban és nem akarta elhinni, hogy Perselus a nagyapja ellen fordulna. Amikor felértek a negyedik emeletre Harry már szólt volna a kőszörnynek, de megjelent McGalagony professzor.

- Ti meg mit csináltok itt? – kérdezte érdeklődve. Harry kicsit még meg is örült, hogy láthatta Minervát.

- Dumbledore professzort keressük, sürgősen beszélnünk kell vele – válaszolta magabiztosan Harry.

- Dumbledore professzornak el kellett utaznia Londonba.

- Hogy hova? – kérdezte Harry már kicsit sem nyugodtan. Minerva minden valószínűség szerint elmagyarázta volna Harrynek, hogy hova és miért ment, ha egyedül lett volna, de két diákkal a háta mögött nem személyeskedhetett a fiúval.

- Talán valami problémájuk van?

- Professzorasszony… a Bölcsek kövéről van szó – cincogta Harry. Harry szinte előre sejtette, hogy Minervában az ütő is megáll, ha rájön, hogy mindent tudnak a kőről, de az asszony arcából szó szerint a vér is kiszaladt.

- Honnan tudnak maguk a kőről?

- Az nem számít, de arra gyanakszunk, hogy valaki el akarja lopni még ma este.

Harry mindenre számított. A kioktatásra, hogy azonnal ír Lilynek, hogy bezárja a toronyba és csak azután engedi ki, hogy a nagyapja visszaérkezett, de arra nem, hogy semmibe veszik. Márpedig Minerva pont ezt csinálta.

- Biztosíthatom önöket, hogy a kő teljes biztonságban van. Most pedig menjenek és egy szót ne haljak erről többet. – Azzal sarkon fordult és elment, mielőtt még Harryék annyit mondhattak volna neki, hogy bú, vagy bá.

Mivel Minerva nem vette komolyan Harryt, eldöntötte, hogy maga veszi kezelésbe a dolgokat. A vacsora után felment a láthatatlanná tevő köpenyért és mikor már mindenki visszavonult, lesétált a klubhelyiségbe. Azonban várakozásaival ellentétben, nem volt egyedül. Hermione és Ron hétköznapi ruhában álltak a társalgó közepén és beszélgettek. Harry meglepődésében megállt, majd a két barát hangjára eszmélt fel.

- Ti meg mit csináltok itt? – kérdezte és közelebb ment. Ron sopánkodni kezdett, hogy nem engedik el Harryt egyedül Bolyhoskához és ki tudja, lehet, hogy Tudjukki is megjelenik. Harrynek szüksége lesz minden segítségre. Hermione csak karba fonta a kezét és állta Harryvel a szemcsatát. Harry szívesen visszaküldte volna mindkettejüket, de belátta, hogyha valami problémája akad Hermione esze és Ron „hűsége” jól jöhet. Épp magukra akarták teríteni a láthatatlanná tevő köpenyt, mikor hangokat hallottak a kandalló elől.

- Hát ti meg miben sántikáltok.

Ahogy odafordultak meglátták Neville-t. Több, mint valószínű, hogy elaludt a fotelben, mivel ruhája gyűrött volt és egy salátává aszalódott beadandó házi feladatot próbált kisimítgatni. Mikor meglátta, hogy nincsenek pizsamában szinte rögöt összerakta a képet.

- Megint ki akartok surranni.

- Mi? Dehogy! Még csak az kellene – próbálkozott Hermione, de Neville ez esetben hajthatatlan volt. A végén már szembe is szállt a barátaival, aminek következtében Hermione kénytelen volt sóbálvánnyá változtatni.

Ahogy kislisszoltak a klubhelyiségből azonnal belefutottak Mrs. Norrisba, akit Ron csak nagy nehezen nem rúgott fel. Sietős léptekkel hamar elérték a harmadik emeletet. Azonban Hóborc nélkül egy nap sem lenne öröm. A szellem habár nem látta a gyerekeket, tudta, hogy ott vannak és már készült beárulni őket Fricsnek, mikor Harrynek az az ötlete támadt, hogy a Véres Bárónak adja ki magát, így az örökké idétlenkedő Hóborc fülét farkát behúzva menekült a harmadik emeletről. Az örökké zárt ajtó mögül halk zeneszó hallatszott, ami megerősítette a gyerekeket, hogy az a valaki, Ron csökönyösen ragaszkodott a Piton elmélethez, már átvágta Bolyhoskát. Ahogy beléptek a terembe a hárfa elhallgatott, így Harry kénytelen volt gyorsan előkapni a furulyát, amit Hagrid kunyhójából csórt el valamelyik nap, hogy átjuthasson a kutyán, ha esetleg szüksége lenne rá. Bolyhoska viszonylag könnyen álomba merült újra. A csapóajtó alatt mélységes fekete lyukat láttak, melynek a fenekét sehogy sem találták. A gyerekek egyesével csúsztak le, aminek hatására egy furcsa növénybe gabalyodtak bele, ami, mint Hermione segítségével kiderült, ördöghurok volt. Ebből viszonylag hamar kiszabadultak.

Most már óvatosabban mentek tovább. Úgy vélték, ez volt Bimba professzor akadálya. A következőben egy hatalmas ajtó állt egy terem egyik végében és csak egy bizonyos kulcs nyitotta. Csakhogy a kulcsoknak szárnyuk volt és több tucatnyi volt belőlük a teremben. Egyetlen reményük az volt, ha kitalálják, hogy melyik kulcs illik a zárba, és a lent levő seprű segítségével el is kapják. Harry, mint kiváló fogó, Ron megállapítása nyomán el is kapta a megfelelőt. Ezt Flitwicknek tulajdonították.

Harmadik akadályként egy hatalmas sakk tábla tárult eléjük, melyben a három gyereknek három figurát kellett alakítani. A játszma könyörtelen volt és csak Ron tapasztalatának hála menekültek meg, habár Ron a játszma közben megsérült és elájult.

Miután McGalagony professzor akadályán is túljutottak, Harry és Hermione kényelmesen elhelyezték Ront és mentek tovább tudva, hogy meg kell állítaniuk valakit. Ahogy haladtak előre egy újabb szobába érkeztek, azonban itt már nem volt semmi dolguk, hisz az, aki megelőzte őket elbánt a trollal.

Végül Perselus varázslata, vagyis próbatétele választotta el őket a kőtől. Ebben a helyiségben egyetlen asztal állt és rajta hét kis palack. Egy levél volt még az asztalon, mely fejtörő volt. Hermione felsóhajtott és mosolyogva elolvasta a rejtvényt még egyszer, amíg Harry csodálattal bámulta a lány optimizmusát. Hamar kiderült, hogy melyik üvegcse kell az átkeléshez. De mivel csak egy embernek volt elég, Harry visszaküldte a lányt az ájult Ronért, hogy vigye fel Madam Pomfrey-hoz. Hermione aggódva hagyta ott barátját, de megtette, amit kért. Harry megvárta, míg a lány eltűnik, majd kiitta a saját üvegcséjét is és megérkezett a Bölcsek köve termébe, ahol nem Voldemortot, de főleg nem Pitont találta.

Mógus professzor állt a terem közepén. Amint megérezte Harry jelenlétét megfordult és szemtől szemben beszélgetni kezdett vele. Harry meglepődése több volt, mint amit bárki el tudott volna képzelni. Mógus minden rosszat beismert, ami az elmúlt évben Harryvel történt. A kviddics baleset, a halloweeni trollt, hogy Perselus meg akarta menteni Harry életét minden alkalommal és hogy gyanakodott Mógusra, azért találkoztak az erdőben, hogy megfélemlítse Mógust, aki kénytelen lett volna elmondani, amit tud. Harryt időközben megkötözte egy egyszerű varázslattal, amiből nem tudott kiszabadulni.

Harry látta, hogy a professzor Edevis tükre előtt áll és közben folyton arról beszélt Harrynek, hogy Voldemort segített rátalálni a helyes útra, a hatalomra. Azonban ő a tükörből nem értett semmit, így segítséget kért a nagyúrtól. Harry azt hitte megőrült, amikor Mógus testéből egy másik hang szólalt meg, hogy használja őt magát, Harryt a rejtvény megfejtéséhez. Ahogy odaállították a tükör elé és belenézett, saját magát látta. Sápadtan és félelem csillogott a szemében. Eszébe jutott, hogy egyszer már túlélte a Voldemorttal való találkozást. Most mi baja lehetne… Aztán ahogy jobban megnézte a tükörképét látta, hogy az mosolyog rá és a zsebébe nyúl, ahonnan egy vérvörös követ vesz ki, majd kacsint és visszateszi a zsebébe. Ahogy a tükörbeli Harry beleejtette a követ a zsebébe, az megjelent a fiú valódi zsebében. Mógus kérdezte, hogy mit lát, mire Harry hazudott és Mógus fel sem fedezte volna, hogy nem igaz, amit Harry válaszolt, ha a hang nem szól. Harry most már tényleg megijedt és próbált hátrálni. Mógus elkezdte letekerni fejéről a turbánt, majd hátat fordított a fiúnak, így Harry megláthatta az a groteszk arcot, amitől egész Anglia retteget alig tíz éve. Az arc krétafehér volt, apró szemeiben vörös tűz égett és orr helyet csak orrlyukai voltak, mint egy kígyónak. Érdes, sziszegő hangon szólalt meg.

- Harry Potter… látod, mivé lettem miattad?

Harry először azon rendült meg, hogy az a valami megszólalt Mógus tarkóján és még a szája is mozgott, majd feltűnt neki, hogy nem Evansként, vagy Alvarezként, hanem Potterként szólította. Honnan tudja, hogy James az apám? Vagy jobb kérdés, honnan tudja, hogy én vagy az a Potter, mikor már a nevem sem az?

- Ne légy bolond és add oda a zsebedből a bölcsek kövét. – Harry lábaiba azonnal visszatért az élet és ugrálni kezdett a kötelek szorításában is hátrafelé. Voldemort kacagni kezdett, majd azt mondta. – Becsülöm a bátorságot. Anyád is bátor volt, a halála pillanatáig. – Harryben megfagyott a vér. „Anya meghalt? Mikor? Hogyan?” – Akár hiszed, akár nem, nem volt szükségszerű a halála. Sok száz embernek vettem el az életét egyetlen suhintással, de őt nehezemre esett megölni. Gondolom ezért kerültél egy olyan családba, ahol senki sem a rokonod.

Harry nem tudott megszólalni. Tudta, hogy Lily az anyja. Hisz ott volt rá megannyi kép bizonyítékként a Elena, a nagymama és nagyapa, Perselus emlékei kicsi korától kezdve. De akkor ez miről beszél. Nem is érdekelte már a kő, vigye ha annyira kell neki, de magyarázza meg miről van szó.

- Nem tudom, miről beszél. Anya él és jól van. – Voldemortnak először kikerekedtek a szemei, majd éles fájdalom hatolt Harry fejébe. Pörögtek az emlékképei amióta csak emlékezni tudott. Perseken belül, mintha baltával verték volna a koponyáját, majd a fájdalom hirtelen megszűnt. Voldemort értetlennek tűnt, majd megszólalt.

- Szóval nem halt meg. Hm… ez érdekesebbé teszi a meccset.

- Miért mondja, hogy meghalt? Él és semmi baja. Sosem volt még csak beteg sem…

- Nem mondták el neked? Gondolom kímélni akartak azt a gyermeki szívedet. Akkor tőlem tudod meg az igazságot! Anyád meghalt azon az éjszakán. Én öltem meg.

- Hazudik! – ordította a fiú, mire Voldemort elmosolyodott, de folytatta.

- Kicsaltam az erdőbe és bekerítettem. Könyörgött az életedért és már majdnem meg is szántam. Aztán úgy gondoltam mégis megölöm. Ráemeltem a pálcámat, a szívére céloztam és kimondtam a halálos átkot. Ott esett össze előttem úgy, hogy a karjaiban voltál.

- NEM!

- Most pedig add ide a követ.

Mógus elindult Harry felé, akiről lekerültek a kötelek. Futásnak indult, de Voldemort hangjára „Kapd el”, Mógus utána eredt és valóban elkapta a csuklóját. Ám ahogy Harry szabadulni próbált megfogta a professzor kezét, aki elengedte. A férfi a kezét figyelte, ami hólyagosodni kezdett, majd a bőr lemállott róla. Ordított, mint a sakál, de mestere parancsára azonnal elkapta a már újra menekülő fiút. A földre lökte és rátérdelt. Harry nem tudta, hogy csinálta, de ösztönből Mógus arcához tartotta a kezeit, ami pont úgy járt, mint a bőr a kezén. A fájdalomnak azonban ára van. A saját feje is majd szétment, hasogatott, látni már alig látott. Perceken belül elvesztette az eszméletét úgy, hogy Mógus ordítása csengett a fülében.

*********

Hangokra ébredt fel. Valaki sírt, valaki mérgesen beszélt, valaki dünnyögött és valaki a kezét fogta. Ólomsúlyú volt a szemhéja, de fel akarta őket nyitni. Ahogy sikerült neki, bár homályosan látott, kivette nagyapjának, nagyanyjának, Perselusnak és Lilynek a sziluettjét. Perselus fennhangon magyarázta, hogy miként történhetett ez meg? Hogy engedhették, hogy ilyen veszélybe sodorja magát? Albus csitítani próbálta a síró nagymamát, Lily pedig csendben, a karját simogatva nézte őket. Ahogy Harry próbálta felemelni a kezét, hogy megsimogassa anyja karját, Lily rápillantott és megmerevedett. Valaki sikeresen rátette a szemüvegét és Harry látta, hogy Diegót eddig észre sem vette a szobában, aki a másik oldalán állt.

- Harry – suttogta elhalóan az anyja.

Harry mosolyt próbált kierőszakolni magából, aminek valószínűleg egy fintor lett a vége, hisz a mellkasa és a feje eszméletlenül fájt. Az apró sóhajra azonban mindenki feleszmélt a teremben. Viola odasietett az ágyhoz és megölelt Harryt, majd millió puszit nyomott az arcára. Albus elmosolyodott és megpaskolta a vállát. Perselus szemében is megenyhülés mutatkozott. Diego megkérdezte, hogy érzi magát, mire a válasz egy „jól vagyok” volt. Egyedül Lily maradt csöndben. Fogta Harry kezét és nézte. Diego valahonnan megsejtette, hogy ez most egy anya-fia beszélgetés lesz, így lassan kiterelte az embereket a teremből, még utoljára rámosolyogva a fiára és megcsókolva a felesége homlokát.

Mikor mindenki kiment Harry megpróbált felülni, ami csak Lily segítségével ment. Miután kényelmesen elhelyezkedett ivott egy korty vizet az éjjeli szekrényen álló hideg vizes pohárból. Látta az anyján, hogy nagyon nincs jól. A szemei alatt sötét karikák húzódtak és az arca beesett. „Mennyi ideig lehettem eszméletlen, ha így megváltozott?” – tette fel magának a kérdést Harry.

- Mondd meg nekem, Harry, miért csinálod ezt? – suttogta Lily. Hangja fásult volt és Harrynek majd megszakadt a szíve érte. Nem akarta, hogy féltse, hogy aggódjon, hogy belebetegedjen a rettegésbe. De ezt, hogy mondja el neki?

- Ha úgy gondolod, hogy a titkolódzás megment a félelemtől, akkor nagyon tévedsz. – Harry felkapta a fejét. Az anyja mindig is belelátott, na de ennyire? – Nem azzal védesz meg, hogy nem mondasz el semmit. Ezzel csak azt éred el, hogy beleőrülök minden napba. A trollos kalandod után azt hittem az a legjobb, ha foglak és hazaviszlek, majd beváglak a szobádba, majd magántanárokat fogadok. De tudtam, hogy ez nem megoldás. Hát vártam, hogy komolyabban vedd az iskolát, hogy lefoglaljanak a kviddics edzések, hogy a barátaiddal töltsd a hétvégéket… na de nem így – Harry szemébe nézve azt kérdezte – Miért akarsz meghalni? Miért akarod, hogy összetörjön a szívem?

Harry tudta, hogy Lilynek igaza van. Eddigi életében mindig mindent elmondott az anyjának és sosem bánta meg. Lily tanácsot adott, bíztatta, intette a rossztól és jutalmazta, ha jót cselekedett. Sajgott a szíve az anyjáért. Egyetlen mondat viszont megakadályozta, hogy bocsánatot kérjen és megölelje. „Nem mondták el neked?” Hát megkeményítette a szívét és könnyeit visszanyelve vette át a szót.

- Azt mondod, hogy ha valaki titkolózik, akkor máris sok mindenkit megbánt a környezetében?

- Igen – mondta Lily, de felfigyelt Harry érdekes hangnemére.

- Légy szíves magyarázd el nekem, te miért titkoltad el előttem, hogy meghaltál azon az estén? – nézett egyenesen Lily szemébe Harry. Lily könnyei még mindig folytak és csak törölgette a könnyeket, míg egy zsebkendővel sikerült felszárítania az összest. Nagyot sóhajtott, majd mesélni kezdett.

- Azt hittem, bőven lesz elég időm mindenről mesélni neked. Majd ha felnősz és lesz egy világnézeted. Ha szerelmes leszel és úgy érzed bárkinél jobban szereted az illetőt. Ha megházasodtál és már van saját gyermeked… Akkor megérted, hogy van olyan, amikor fontos egy titok.

- Hazudtál nekem – mondta ki könyörtelenül Harry. – Azt mondtad, azon az estén téged megátkozott Voldemort, hogy ne tudj nekem segíteni és azért vagyok életben, mert különleges vagyok. De ez nem igaz. Azért élek, mert az életedet adtad értem. Hogy vagyunk még életben? – kérdezte a végét már erőteljesebben. Nem akart ordítani, de tudni akarta az igazat.

- Mikor Voldemort felszólított, hogy lépjek el mellőled, egy világ dőlt volna össze bennem. Nem mentem. Nem tudtam és nem akartam. Hát megölt. Téged ez mentett meg. Engem pedig ez – húzta elő a zsebéből a Bölcsek kövét. Harry most, hogy jobban megnézte, már nem is akarta még csak megfogni sem. – Nagyapád valahogy megérezte, hogy jobb, ha elhozza a házhoz. Életet lehelt belém.

Lily fogta a követ és letette az asztalra, majd Harry ágyának szélére ült és megsimogatta a fia fejét.

- Soha többet ne hazudj nekem és ne is titkolj el előlem semmit. Ha van bármi, ami aggaszt, ami kétségbe ejt, vagy amin csak felhúzod magad, azonnal írj, vagy beszélj a nagyapával, hogy hazajöhess. De ne tegyél még egyszer ilyet! Megértetted?

- Igen!

A Liliom titka

2012. december 25., kedd

Nagyon boldog karácsonyt!

2012. december 24., hétfő

Karácsony

4. gyertyagyújtás = Arany vasárnap

2012. december 16., vasárnap

3. adventi gyertyagyújtás

2012. december 10., hétfő

2. adventi gyertyagyújtás

2012. december 6., csütörtök

1. adventi gyertyagyújtás és "Karácsonyi izgalmaktól az első megpróbáltatásig"

Hohohóóó... mit hozott a Télapó?

Csak nem... de igen... a következő fejezetet!