39. A múlt visszanéz

Új fejezet érkezett. Maradok őszinte hívetek: Esperansa DeLavega

James szemszöge

A szokásos gyerekzsivaj, kulik görgése és állathangok fogadtak minket Belle-lel, ahogy beléptünk a King’s Cross állomásra. Körülnézve megláttam, hogy Sirius és a Black család többi tagja a peron mellett beszélgetnek Augusta Longbottommal a mágusok között elvegyülve. Belle elindult feléjük, majd mikor észrevette, hogy nem követem, megfordult.

• -          Mi a baj, apa? – kérdezte.
• -          Semmi, kicsim… csak… - sóhajtottam egyet, és megvakartam a tarkómat. – Olyan hihetetlen, hogy az én angyalkám már tizenegy éves.
• -          Apa, kérlek szépen – lépett közelebb Belle, és nézegetett körbe, hogy ki figyel minket. – El ne kezdj itt nekem sírni.
• -          Oh, ne aggódj emiatt – guggoltam le mellé, és simogattam meg a haját. – De ugye tudod, hogy vannak magániskolák London közelében is. Nem olyan hatalmasak, mint a Roxfort, de nem kellene egész évben távol lenned tőlünk.
• -          Apa, ezt már megbeszéltük – nézett rám Belle aranyos mosollyal. – Ha nagyon nem érzem jól magam, akkor küldök baglyot, és jöhetsz értem.
• -          Azonnal.
• -          Azonnal – ismételte meg. Ismét sóhajtottam egyet, majd felálltam, és Siriusékhoz sétáltunk.
• -          Sziasztok – köszöntünk mindenkinek.

Nem sokkal később Siriusszal kicsit odébb léptünk, ahogy Elena Belle-t kérdezgette, az ikrek pedig próbáltak túlozni a Roxfort szépségét illetően.

• -          Caramel nem tett semmi óvintézkedést – mondta Sirius, ahogy lopva körbenézett, hogy nem hallgat-e ki valaki minket. – Nem tetszik ez nekem, James.
• -          Nekem se. De a miniszter azt hiszi, hogy Dumbledore professzornak mániája lett Voldemort visszatérése, hogy azt a szegény Diggory gyereket csak valami beteges utánzó ölte meg, és hogy nincs ok a pánikra. Nem fogja fel, hogy téved.
• -          Inkább nem akarja felfogni – morgott Sirius. – Reménykedik benne, hogy az, amit már tudunk egy rossz álom, és hogy az, amit megálmodott, a béke lesz a valóság.
• -          A legnagyobb baj nem az, hogy Caramel azt hiszi, hogy Dumbledore hazudik, hanem hogy paranoiás lett annak kapcsán, hogy az igazgató át akarja venni a mágiaügyi miniszter szerepét is. Sajnos biztosította, hogy a professzor erre még csak esélyt se kapjon.

Sirius követte a tekintetemet, ahogy egy hatalmas, rózsaszín vattacukrot kísért néhány auror az Expresszhez.

• -          Ki ez? – kérdezte egy új hang. Oda sem kellett fordulnom, hogy tudjam, Lily áll mögöttünk.
• -          Dolores Umbridge. A miniszter jelölte ki Sötét Varázslatok Kivédése tanárnak – válaszolta Sirius.

Lily sápadt volt és vékonyabb, mint amikor legutóbb láttam. Fekete talárja alatt fekete ruhája mutatta, hogy még gyászol. Persze tudtam, hogy a gyászt egy évig hordania kell, de még mindig összefacsarodott a szívem, ha feketében láttam. Mellette Harry szeme sarkából figyelte a környezetet. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy milyen jó auror lenne belőle, pedig még csak tizenöt éves volt. Lily másik oldalán Selena állt. Hatalmas barna szemeiben kíváncsiság ült, de mintha egy kis félelmet is láttam volna. Selena sosem volt félős, így nem tudtam ezt most mire vélni. Kis kezével Lily talárjába kapaszkodott.

• -          Ha jól sejtem, ő sem lesz igazi tanárunk – szólalt meg Harry.
• -          Nem – értett egyet vele Sirius. – Ő azért lesz ott, hogy mindent elkövessen, hogy Dumbledore-t leváltsák az igazgatói székből.
• -          Sok sikert hozzá – reagálta le Harry a mondatot. Mielőtt Lily rászólhatott volna, Harryre néztem.
• -          Harry, beszélhetnék veled egy kicsit?

Még nem sikerült mindent elrendeznünk egymás között… legalábbis nem elég dolgot. Amikor tavaly karácsonykor találkoztunk, Harry hűvösen viselkedett, de kíváncsi volt. Majd következőleg akkor láttam, amikor érte mentünk a temetőbe. Diego temetésén, illetve az azutáni halotti toron nem tudtam a közelébe kerülni, és még ha lehetett is volna, képtelen lettem volna bármit is mondani. A nyár folyamán háromszor-négyszer találkoztunk, de az sem volt az a kimondott apa-fia diskurzus. Mégis minden alkalommal elmondtam, hogy számíthat rám bármiben és bármikor. Úgy látszott, hogy megértette, de még nem állt készen rá, hogy el is fogadja.

Odébb mentünk a többiektől néhány lépést, és szembefordultunk egymással.

• -          Nem tudom, milyen veszélyek leselkednek rátok idén, de mindenről tudni szeretnék. Nem kérek regényeket, de egy héten egyszer örülnék, ha küldenél egy néhány soros levelet arról, hogy vagytok, és mi folyik az iskolában – mondtam a fiúnak. Harry bólintott. – Szeretném, ha vigyáznál a többiekre… az ikrekre és a húgaidra…
• -          Ne aggódj! Mindannyian tudják, hogy számíthatnak rám – nézett a szemembe Harry. – Selena tudja, hogy mi folyik körülötte. Elszánta magát, hogy így is úgy is keresztbe tesz a halálfalóknak, úgyhogy örülök neki, hogy Belle is ott lesz vele a Roxfortban. Szerintem jól sejtjük, hogy mindketten a Griffendélbe kerülnek majd. Remélem, Belle vissza tud hozni valami kis fényt Selena szemébe.
• -          Ott leszel nekik te.
• -          Ha igazak a sejtéseitek, meg lesz kötve a kezem. Az a nő nem olyannak tűnt, mint akit könnyen le lehetne rázni.
• -          Nem tudja, hogy ki vagy – tettem rá a kezem a vállára. Láttam a szemében, hogy ő is félt. De nem volt ötletem, hogy nyugtassam meg. Próbáltam másra terelni a szót. – Hogy sikerült a tárgyalás?

Harryt és az unokatestvérét megtámadta néhány dementor egy mugli játszótéren. Harry el tudta őket üldözni a patrónusával, de kiskorú lévén, hogy varázslatot használt egy mugli szeme láttára, a Wizengamot tárgyalást írt ki neki. Ráadásul az ügyet nagyon szigorúan vették, teljes hírzárlat keletkezett az eset kapcsán. Akik részt vehettek a tárgyaláson, azok a Wizengamot tagjai voltak, Caramel mágiaügyi miniszter, illetve egy-két nagyfejű. De érdekes módon, én, mint a minisztériumi aurorok parancsnoka, nem léphettem be a terembe. A nyakamat tettem volna rá, hogy Lucius Malfoy intézte így a dolgot.

-          Nagyapa megjelent, és kihúzott a pácból – vont vállat Harry. – Figyelmeztetéssel elengedtek.

-          Jól van. Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra!

-          Megígérem! – mondta halkan. Megpaskoltam a vállát, majd a többiekre néztem.

-          Tudod, érdekes – kezdte Harry, miközben én visszafordultam hozzá. - , hogy anya is pont ugyanezeket mondta nekem, mielőtt elindultunk volna reggel.

Erre nem tudtam, mit válaszolni. Harry elment mellettem, és megtalálta a barátait, így velük kezdett beszélgetni.

Egy húsz perccel később segítettem Selena és Belle ládáit felrakni a vonatra, majd még egyszer jól megölelgettem mindenkit, és a vonat kigurult az állomásról. Mellettem Lily integetett az utolsó vagonnak.

• -          Hát elmentek – sóhajtottam egyet.
• -          Igen – bólintott ő. – Furcsa lesz, hogy üres a ház – mondta révetegen.
• -          De ha jól sejtem, te legalább biztos lehetsz benne, hogy Harry, vagy Selena írni fog neked. Én Belle-t olyan nehezen vettem rá, hogy a nyakamat tenném rá, amint leült az egyik kocsiban, el is felejtette, mit ígért az öregének. – Próbáltam viccelni, de Lily nem mosolyodott el.
• -          Minden rendben lesz – ismételgette, akárcsak egy mantrát. Nem tetszett, hogy ennyire nem önmaga. Megfogtam a vállát, és magam felé fordítottam.
• -          Lily, ez az év más lesz.
• -          Igen, eddig csak sejtettem, hogy Voldemort egyszer vissza fog térni, és most már tudom, hogy valóban itt is van – mondta olyan kétségbeesett hangon, hogy teljesen megrémisztett.
• -          Dumbledore újabb védőburkokat húzott fel az iskola köré. Nem tud bejutni. – Nem nyugtattam meg Lilyt. Ugyanúgy reszketett, mintha nem szóltam volna egy szót sem. – Lily! – ráztam meg egy kicsit, mire végre a szemembe nézett. – Nem lesz semmi baj – suttogtam. – A gyerekek együtt vannak, és vigyáznak egymásra.
• -          Tudom – nyögte ki nagy nehezen. A szeme már nem ugrált a peron, és az elszáguldó vonat között. Vett néhány mély levegőt, és úgy látszott, hogy lenyugodott. – Köszönöm, James. – Elengedtem, habár nagyon nehezemre esett. Lily körbenézett, gondolom Elenáékat keresve, de láttam, hogy Siriusék kicsit magunkra hagytak minket, és kisétáltak a kapun. – Hol van Adalaide?
• -          Tessék? – kérdeztem vissza, mert azt hittem rosszul hallottam.
• -          Adalaide? Azt hittem itt lesz, amikor Belle először megy el a Roxfortba – ráncolta a szemöldökét Lily.
• -          Igen, nos… Adalaide fontosabbnak érezte Milánóba utazni, hogy felkészítse a modelljeit a divathétre, mint itt lenni a lányunk életének egyik legmeghatározóbb pillanatában – mondtam sötéten.

Először el sem akartam hinni, hogy Adalaide nem kíséri el Belle-t az Expresszhez. Aztán amikor csomagjaival elhoppanált rájöttem, hogy mégis komolyan gondolta. Már nem is düh, vagy harag, hanem csalódottság söpört végig rajtam. Belle-nek szüksége lenne az anyjára, ehelyett őt csak az érdekli, hogyha már egyszer a kifutóról kiöregedett, azért még ott legyen a címlapokon, mint a divathét házigazdája.

Egy apró kezet éreztem meg a felkaromon. Annyira belerévedtem a gondolataimba, nem is figyeltem fel, hogy abban a pillanatban Lily zökkentett ki.

• -          Sajnálom.
• -          Nem, én sajnálom. Belle nagyszerű kislány, akinek anyára lenne szüksége, erre van egy olyan szülői példakép előtte, mint Adalaide – tettem zsebre a kezemet. – Részben örülök neki, hogy elment a Roxfortba, mert így legalább nem fog neki annyira feltűnni, hogy az anyja nincs vele.
• -          Ellenben téged nagyon fog hiányolni – mosolygott rám Lily, és tudtam, hogy ez a mosoly, egy olyan mosoly, amit hosszú ideig nélkülöztem. Egy gyengéd, szeretett teljes mosoly.
• -          Ajánlom is neki. Az, hogy én belepusztulok a hiányába egy dolog, de az, hogy ő meg ne is hiányoljon egy teljesen másik – húztam féloldalas mosolyra a számat.

Lily kicsit megsimogatta a karomat, majd elindult kifele. Szótlanul követtem. Tudtam, hogy tisztességtelen, amire vágyom. Ő most vesztette el a férjét, nekem feleségem van, és lassan a kialakuló háború kellős közepén találjuk magunkat, nekem mégis csak az járt a fejemben, hogy mennyire szép és igéző a mosolya, különösen, ha rám mosolyog.

*///*

December huszadika

A minisztériumi irodámban ültem, aktákat néztem át, majd úgy döntöttem, hogy szünetet tartok. Hátradőltem a székben, kezeimet a tarkóm alá helyeztem, és próbáltam pihenni. Szemem előtt azonban csak az a levél keringett, amit Harrytől kaptam néhány hónapja.

Elindítottak egy defenzív szakkört, mivel Umbridge nem tanított nekik semmit. Harry és a barátai nem nézték jó szemmel, hogy nemhogy az életre, de még a vizsgákra sem készíti fel őket. Úgyhogy azokat, akikről tudták, hogy nem árulnák be őket, összehívták, és megkérdezték: Akartok tanulni is, vagy megbuktok pont úgy, ahogy a minisztérium akarja?

Nem tudtam, hogy erről Lily tudott-e, vagy sem, de Harry értesített, és segítséget kért. Hol tudnának tanulni? Milyen bűbájokkal kezdjenek neki? Hogy legyen belőle jó tanár, olyan, aki képes segíteni is, nemcsak megmutatni, hogy ő mit tud…

Piszok büszke voltam rá. Ezt meg is kívántam mondani neki, amikor karácsonykor visszatér Londonba.

• -          James – lépett be az ajtón Sirius. – Te meg mit csinálsz? Alszol?
• -          Menj ki! – szóltam rá ki se nyitva a szememet. Tény, ami tény, az elmúlt hónapokban feleannyit pihentem, mint azóta, hogy auror parancsnok lettem. Habár Caramel nem foglalkozott a halálfaló ügyekkel, azért nekünk bőven jutott munka. Mondjuk az eltűnések sorozata… emellett pedig újra életre hívtuk a Főnix Rendjét. Sirius felajánlotta a Grimauld téri házát, amit a szülei után örökölt, mint főhadi szállást. Úgysem használta semmire, hisz gyűlölt ott lenni, akkor legalább nekünk is lett egy biztonságos, titkos helyünk, ő pedig végre megszabadulhatott tőle. – Mit akarsz? – kérdeztem, ahogy közelebb lépett, fejbevágott az iratokkal, ami a kezében volt, majd helyet foglalt a szemközti széken.
• -          Írtak az ikrek, huszonharmadikán este érkeznek vissza az Expresszel.
• -          Végre egy jó hír – fordultam szembe vele. – Legjobb lenne, ha a Grimauld téren rendezkednénk be karácsonykor.
• -          Én is így gondoltam. Az az egyetlen hely, amiről Voldemort nem tud. Ott mindannyian biztonságban leszünk.
• -          A kérdés csak az, Lilyt hogy vesszük rá, hogy ne menjenek vissza Valenciára – dobtam fel a labdát.
• -          Lily is félti a gyerekeit. Be fogja látni, hogy nem térhetnek vissza Spanyolországba, mert bármikor rájuk törhetik az ajtót. Voldemort még gyenge, de az olyan követők, akik már a kviddics kupadöntőt is megzavarták nem fogják kivárni a sorukat, amíg „Őméltósága” úgy nem véli, hogy elegen vannak.
• -          Furcsa, hogy most te vagy a felelősségteljes… - somolyogtam, mire csak vállat vont.
• -          Elena ellenben nem lesz elragadtatva. A szülői ház konyhája közel sincs akkora, mint a miénk, tekintve, hogy ott csak manók dolgoztak, emberek nem. – Egy rövid csend után megkérdeztem.
• -          Még mindig áll a bál köztetek? – Sirius nem válaszolt azonnal.
• -          Már nem olyan rossz a helyzet. Én próbálkozom, tényleg… de valahányszor eszembe jut, hogy másfél évtizeden keresztül hazudott nekem…
• -          Csak azt bizonyította, hogy igaz barát.
• -          Ne gyere te is ezzel – állt fel Sirius. – Tudom, ha te kértél volna engem, hogy tizennégy éven keresztül tartsak titokban valamit, megtettem volna, mert már olyan vagy, mint a testvérem. Elena és Lily ugyanilyen közel áll egymáshoz, habár feleannyi ideje ismerik egymást, mint mi… nehezen heverem ki, hogy becsapott. Azt meg még nehezebben értem meg, te hogyhogy olyan könnyen megbocsátottál nekik.
• -          Csalódtam bennük ezt nem tagadom. De tudom, hogy én is bármit elkövettem volna, hogy megvédjem azt, akit szeretek.
• -          Na, jó, térjünk át más témára – ült vissza a helyére, majd átnyújtotta a mappát, amit egész eddig szorongatott. – Visszahoztam az egyik ügyet. Átnéztem, de még hiányzik egy fontos bizonyíték…

A következő órában próbáltuk megtalálni a kirakós utolsó darabját egy fontos esetben. A szemeim már elfáradtak az állandó olvasástól, úgyhogy felnéztem, és megdörzsöltem őket. Az üvegajtóm előtt akkor vezettek el egy nőt. Magas volt, szőke, és ránézésre is meg tudtam állapítani, miből keresi a kenyerét. A torkom kiszáradt, és a hitetlenkedés mellett harag lett úrrá rajtam. Mindenféle magyarázat nélkül felugrottam, és kivágtam az ajtómat. Hallottam Sirius értetlen hangját, ahogy utánam szólt, de csak mentem előre. Mire megtaláltam az egyik kihallgató szobában ült. Egy fiatal auror épp levette róla a kötöző bűbájt, majd kijött a kihallgatóból. Az üvegen keresztül néztem, és nem akartam elhinni.

• -          James! Mégis mi történt? – ért utol Sirius. – Úgy rohantál, mintha üldözött volna valami.
• -          A múltam – mondtam. A kettős üvegben láttam magamat. A szemem égett… lángolt…
• -          James… - nyújtotta el a nevemet Sirius, mint amikor tudta, hogy valami olyan fog következni, ami nem mindig eredményezett jót.
• -          Perkins – szólítottam magamhoz a fiatal srácot, aki behozta a nőt.
• -          Uram – pattant mellém a kölyök.
• -          Ki ez a nő? - intettem az ablak felé.
• -          Még nem azonosítottuk. Shiela a művészneve.
• -          Miért tartóztatták le?
• -          Több magas rangú miniszteri alkalmazott is jelentette, hogy kirabolták. Mind férfiak.
• -          És gondolom, nem az otthonukba törtek be.
• -          Nem, valóban. Több áldozat is elismerte, hogy igénybe vette egy bizonyos hölgy szolgáltatásait, és az aktus után nem volt náluk minden értékük.
• -          James, miért húzott fel egy szimpla utcalány? – nézett rám Sirius.
• -          Mert ő az – fordultam Sirius felé.
• -          Ki? – kérdezte ő.
• -          Uram, csak nem… - kezdett habogni a fiatal tiszt. Mérgemben rámordultam.
• -          Ne legyen nevetséges, nem járok kurvákhoz. Menjen vissza dolgozni!
• -          Ig-igen-is – dadogta a kölyök. Nem volt szokásom felemelni a hangomat, de most nem volt idegem ehhez a gyerekhez.
• -          James, áruld már el, ki ez a nő – könyörgött Sirius.
• -          Ő tette tönkre a házasságomat – mondtam, mire Sirius az ablak felé kapta a fejét. – Miatta vesztettem el Lilyt és Harryt.

Néhány percig csendben figyeltük a nőt. Erősen ki volt sminkelve, látszott, hogy a haja már csak festett szőke. Rikító talárban volt, de már régen nem volt olyan nő, akire másért felfigyeltek volna.

• -          Fél évig kerestük – kezdte Sirius. – Átkutattunk mindent, de sehol sem találtuk.
• -          Erre most itt van. – Újabb csend állt be közénk. Amikor kicsit megnyugodtam, Sirius felé fordultam. – Végre megtudhatom, hogy ki ő, és miért akarta tönkretenni az életemet.
• -          Hát akkor – lépett közelebb az ajtóhoz Sirisus. – Derítsük ki!
• -          Nem – szóltam neki, mire megemelte a szemöldökét. – Hadd menjek egyedül.

Sirius szó nélkül bólintott, hátralépett, és átengedte a kilincset. Kellett néhány pillanat, hogy összeszedjem magam. Vettem egy mély levegőt, kifújtam, és megragadtam a kilincset. Ahogy beléptem nem tudtam arra gondolni, hogy auror vagyok. Csak azt a nőt láttam, aki elindította a lavinát felettem, és hosszú évekbe telt, mire összeszedtem magamat.

• -          Nem vagyok hajlandó beszélni, csak a főnökkel – jelentette ki a nő fennhéjázó hangon. Leültem vele szemben.
• -          James Potter auror parancsnok vagyok.
• -          Végre valaki, aki nemcsak magas rangú, de ki is néz valahogy – mosolygott rám kihívóan. – Nos, miért hoztak be?
• -          Az auror parancsnokság vádat emel maga ellen prostitúció gyanújával, illetve, hogy meglopta a kuncsaftjait.
• -          Rágalom minden pont.
• -          Szóval nem fekszik le férfiakkal pénzért?
• -          Olyan csúnyán tudják mondani… - rázta a fejét. – Örömet okozok a pasiknak, az hogy mit kapok én, már rajtuk múlik.
• -          És gondolom nem órákkal, ékszerekkel, vagy nyaralásokkal fizetnek a szolgálataiért.
• -          A legtöbb fickó sóher bunkó. Nekem kell mondanom egy összeget, hogy el tudjunk indulni valahogy.

Nem szóltam többet. Figyeltem az arcát. Vártam, hogy mikor ugrik be neki, ki vagyok. De csak hallgatott. Mikor percekkel később is csak néztem, valamit félreérthetett, mert előredőlt, karjait összefonta a melle alatt, és csábítónak szánt mosollyal az arcán szólalt meg.

• -          Tudod, kell lennie valami oknak, hogy ezek a férfiak mindig visszajárnak hozzám. Biztos akad itt egy üres iroda, ahova be tudnánk vonulni, és megmutathatnám, mit tudok.
• -          Egyszer elég volt, köszönöm – mondtam, és én is előre dőltem, rátámaszkodtam az asztalra, miközben ő összeráncolta a szemöldökét. – És tudod, nem lehetett valami emlékezetes, mert sajnos egyetlen momentumra sem emlékszem.
• -          Ha valaha is lefeküdtem volna veled, arra emlékeznék – mondta teljesen őszintén, legalábbis úgy néztem, hogy őszinte. Ritkán tévedek abban, hogy ki hazudik, és ki nem. – Nem tűnsz olyan pasinak, akit el lehetne felejteni.
• -          Tudod, ki vagyok? – kérdeztem nyugodt hangon.
• -          Te vagy az auror parancsnok.
• -          Nem azt kérdeztem, hogy mi vagyok, hanem, hogy ki.
• -          Arra akarsz kilyukadni, hogy volt már dolgunk egymással? – nem szóltam, nem is bólintottam. Shiela megdöntötte a fejét, úgy nézett rám, majd a másik oldalra is. – Nem, nem emlékszem. Lehet, hogy egyszer már behoztál, de…
• -          Tönkretetted az életemet.
• -          Összetévesztesz egy kolleginával, kedvesem.
• -          Nem – álltam fel, és sétáltam mellé. – Kenhetsz magadra annyi sminket, amennyit csak akarsz, de biztosan tudom, hogy miattad hagyott el a feleségem.
• -          Nos, ha valaha valóban felkerestél, és a feleséged megtudta, akkor az nem az én hibám.
• -          Te akaszkodtál rám.
• -          Bemesélheted magadnak ezt, ha így könnyebb a lelkednek – vont vállat, mire legszívesebben felpofoztam volna. Még soha nem bántottam nőt, Bellatrix volt a kivétel, de őt is csak átokkal, nem puszta kézzel, de azt a ribancot saját kezűleg tudtam volna megfojtani. Mérgemben odarobogtam az ajtóhoz, és kivágtam.
• -          Perkinks – szóltam kicsit hangosabban, mint kellett volna. A kölyök haptákba vágta magát, és odasietett hozzám.
• -          Uram?
• -          Hozasson egy merengőt!
• -          Egy merengőt? Uram, honnan szerez…
• -          Tíz percen belül itt legyen, vagy mehet vissza az auror képzőbe, megértette?
• -          Ig-igenis, ur-uram.

Szembefordultam az ablakkal, és néztem, ahogy Shiela teljesen nyugodtan ül, és a körmeit nézegeti. Ideges voltam, kimondhatatlanul. Egy kezet éreztem a vállamon. Oda se kellett néznem, hogy tudjam Sirius az.

• -          Nem ment valami jól, mi?
• -          Sirius…
• -          Tiszta görcs vagy – paskolta meg a hátamat. – Mi volt a baj? Nem beszél?
• -          Elmondása szerint nem emlékszik rám.
• -          Ejha… szerintem még ilyet se hallottam egy nőtől sem, akivel valaha dolgod lett volna.
• -          Sirius – sziszegtem, de Sirius nem húzta tovább az idegeimet. Néhány pillanat csend után megszólaltam. – Kezdek kételkedni benne, hogy valami is történt kettőnk között.
• -          Hogyhogy?
• -          Elhiszem neki, hogy nem feküdtünk le egymással.
• -          Ezt állította?
• -          Azt mondta, hogy emlékezne rám.
• -          Gondolom a sok randa, sörhasú miniszteri alkalmazott között nem lenne nehéz rád találni – próbálta oldani a feszültséget.
• -          Felfogtad, hogy ha igazat mond, akkor valaki szántszándékkal küldte rám…
• -          Eddig is azt gyanítottad, hogy okkal…
• -          Eddig azt gondoltam, hogy a lány akart rajtam bosszút állni. Mit tudom én, lehet, hogy a Roxfortba járt, és néhány órás barátnő volt, aki nem viselte olyan jól, hogy hamar találtam mást helyette. De most…
• -          Pitonra tippelnék – morogta mellettem Sirius.
• -          Szerintem nem kockáztatta meg, hogy esetleg visszakapja Lilyt, majd mikor ő rájön az igazságra, újra elveszítse.
• -          Nekem akkor sem szimpi az a denevér…
• -          Eddig se volt az.
• -          De most meg pláne. Még hogy ő Harry keresztapja… Bah.

Sirius nagyon beletudta élni magát a régi sérelmekbe, kezdve ott, hogy „gyűlöljük-Pipogyuszt”. Mielőtt szólhattam volna, Perkins is megjelent egy merengőt lebegtetve maga után.

• -          Tal-találtam, uram – lihegte.
• -          Vigye a kihallgatóba – intettem fejemmel az üveg felé. A fiú bólintott, és már ki is nyitotta az ajtót.
• -          James, mit csinálsz? – kérdezte Sirius megemelt szemöldökkel.
• -          Ha nem emlékszik rám, akkor majd megmutatom neki, én hogy emlékszem rá.
• -          Veszélyes játék ez James.
• -          Muszáj kiszednem belőle, amit tud.
• -          Értem. Sok szerencsét – azzal odébb állt, hogy be tudjak menni.

Ahogy beléptem Perkins akkor tette le a merengőt az asztalra. Shiela különös tekintettel figyelt.

• -          Szivi, ha az arcod nem ugrik be, amihez általában más testrészt kapcsolok – majd erőteljesen lefele nézett. – Akkor esélytelen, hogy majd a kis jelenetünk visszahozza az emlékeimet.
• -          Egy próbát megér – mondtam.

Perkins elhagyta a termet, én pedig pálcámmal a halántékomhoz értem. Mindig súlyos teherként gondoltam arra a délutánra, most mégis könnyedén fel tudtam idézni, és mire kettőt számolhattam volna, az emlékfonál már a pálcám végén lengedezett. Beletettem a merengőbe. Shiela még mindig úgy nézett rám, mintha nem lennék teljesen normális. Majd sóhajtott egyet, és bekerült az emlékeimbe. Annyiszor éltem át újra, újra és újra a történteket, hogy másodpercre pontosan tudtam, hol találom a nőt, amikor kiemeltem a merengőből.

Figyeltem minden rezdülését, hogy tudjam, hazudik-e, meg van-e lepődve, emlékszik-e… Végül felnézett rám, tekintete azonban nem árult el semmit.

• -          Nos? – kérdeztem.
• -          Különleges eset voltál, ezért nem emlékeztem rád – mondta halkan. Karjait keresztbe fonta, és hátradőlt a székben.
• -          Hogyhogy különleges? – támaszkodtam meg az asztalon.
• -          Engem a pasik szoktak megtalálni, nem nekem kell utánuk rohannom.
• -          Én nem rohantam utánad – hangsúlyoztam a szavakat.
• -          Te nem is, de utánad küldtek.
• -          Ki? – mohón kérdeztem, és lélegzetvisszafojtva vártam a választ.
• -          Nem tudom.
• -          Ne szórakozz velem! – csaptam az asztalra. Ennyi év után végre megtudhatnám az igazat, erre ez a nőszemély nem hajlandó elárulni semmit.
• -          Ez az igazság.
• -          Valamit csak tudsz mondani a megbízódról.
• -          Azonkívül, hogy nő és mugli nem sokat.
•  
• Nem hittem a fülemnek. Nő és mugli. Nem ártottam egyetlen muglinak sem, sohasem kavartam mugli nővel, nem azért mert érdekelt a vére, vagy hogy tud-e rólunk, vagy sem, egyszerűen volt elég nő a varázsvilágban is, nem kellett egy számomra teljesen idegen környezetben keresgélnem barátnőt. És az, hogy nő…
•  
• -          Mit tudsz még mondani?
• -          Egyezzünk meg, szivi – mosolygott rám Shiela. – Én elmondom, amire emlékszem, te pedig nem emelsz vádat ellenem, és ugyanúgy élhetem az életem, ahogy eddig is tettem.
• -          Ha elmondod, amit tudsz, ha nem, vádat fogok ellened emelni. A különbség az, hogy választhatsz. Ha együttműködsz, ami jelen esetben csak velem tehető meg, akkor gyorsított tárgyalást kapsz, és csekély esélyed van Azkabanba kerülni, hisz az auror parancsnokság szintjén is vannak cellák, ahova a hozzád hasonló kisstílű bűnözőket zárjuk. De ha ellenszegülsz, akkor börtönbe kerülsz hosszú hetekre, amíg sor nem kerül a tárgyalásodra. Melyik tetszik jobban? – Shiela csettintett egyet a nyelvével, majd belekezdett.
• -          Fogalmam sincs, hogy ki volt az a nő. Nem tudom se a címét, se a nevét.
• -          Hogy kerültél kapcsolatba vele?
• -          Egyik éjszaka a vendégem elvitt egy kocsmába. Sokat ittunk, és mindketten jót éreztünk már, amikor elhagytuk a helyet. Hoppanáltunk, de egyikünk se tudta, hogy hova kerültünk. A vendégem jóval többet ivott, mint elviselte volna, úgyhogy leült egy fa alá, és mire feleszmélhettem volna, már elaludt. Én nem akartam ott maradni, úgyhogy sétálni kezdtem. Nemsokára megbotlottam, és orra estem. Egy ház ajtajából rám nézett egy nő, és úgy, mint általában a nők, ő sem akart tudomást venni rólam. Csakhogy a pálcám kiesett a taláromból, és gurult a köveken. Én megpróbáltam utána mászni. A nő egyszer csak ott termett előttem, felkapta a pálcámat, és gyorsan körbenézett. Ezután besegített a házába, és le a pincébe. Napokig lehettem ott nála. Először a másnapossággal küzdöttem, majd a megértésért, hogy miért segített. Az utolsó nap beszélgettünk egy kicsit, de végig olyan karót nyelt volt. Aztán, amikor mondtam, hogy menni akarok, azt mondta, tegyek meg neki valamit. Kérdeztem, hogy miért tenném? Azt válaszolta, hogy habár fogalma sincs, hogy lehet értesíteni a varázslók rendőrjeit, de a muglik rendőrei hamar ki szoktak érni. Látszott rajtam, hogy mivel foglalkoztam, és tudtam, hogy pálca nélkül esélyem sem lett volna eltűnni onnan, és mivel fogalmam sem volt, hogy működik a mugli igazságszolgáltatás, inkább végighallgattam a nőt, hogy esélyem se legyen nagyobb bajba kerülni.
• -          Ez a nő azt akarta, hogy szakíts el a feleségemtől?
• -          Nem tudom. Nekem annyit mondott, hogy keressem meg James Potter, aki nemrég házasodott, és vigyem el egy körre bármi áron. Az, hogy lefekszem-e veled vagy sem, az nem volt feltétele, csak a felesége tudja úgy, hogy igen. Hogy miért, arra nem kaptam választ.
• -          Mire emlékszel még? Hova hoppanáltatok?
• -          Fogalmam sincs – hangsúlyozta a szavakat. – Késő éjjel engedett ki a házukból, hogy még csak véletlenül se lásson meg senki. Furcsa is volt, mert nem csak a szomszédok, de a saját családja elől is rejtegetett. Aztán mindenképpen megtartotta tőlem a három lépés távolságot, mintha irtózott volna a jelenlétemtől… Igaz a pálcámat is valami zacskón keresztül fogta, hogy még véletlenül se érjen a bőréhez. Mintha az egész mágiától idegrohamot tudott volna kapni.
• -          Hogy nézett ki a nő?
• -          Magas, sovány, barna hajú… átlagos és sivár.
• -          Ezzel a leírással nem megyek valami sokra – sóhajtottam. Ki lehetett ez a nő? Miért tette, amit? Mit követtem el ellene?
• -          Lehet, de furcsa neve volt.
• -          Azt mondtad, nem tudod a nevét.
• -          A teljes nevét nem is, de a keresztneve olyan furcsa volt…
• -          Mi volt az?
• -          Ötletem sincs, de valami virágnév volt.
• -          Virágnév? – kérdeztem, az agyam pedig pörögni kezdett.

Mugli, magas, sovány, barna hajú, virágneve van… gyűlöli a varázslatot.

• -          Petunia? – kérdeztem, és ránéztem Shielára, akinek felcsillantak a szemei.