22. Esküvő és minden más

Újabb két hetes kimaradás után meghoztam az új fejezetet. Remélem tetszeni fog. Kicsit hosszabb lett az átlagosaknál. Mindenkinek jó olvasást kívánok: Esperansa

Egy héttel később…

„Ami álom volt, valóság lett. Ha a valóságon túllépsz, az álmok birodalmába kerülsz.”

-          … sokan úgy vélik, a házasság olyan intézmény, melyet sem halandó, sem halhatatlan nem bonthat fel. A házasság, két olyan ember esküje egymás felé, amely az örök térben és időben áll. A papíron megszárad az írásotok, az emlékezetetekbe belevési magát a pillanat. Mégsem tart minden örökké és mégis van, ami nem múlik el. Kívánom nektek, hogy sose felejtsétek el, a szerelem mindent legyőz és akkor is ott van, amikor az emberek már nem hisznek benne. A varázslótársadalom által rám ruházott hatalmamnál fogva férjnek és feleségnek nyilvánítalak benneteket. Csókold meg a menyasszonyt!

A Potter birtok mindig is gyönyörű és varázslatos hely volt számomra. A kúria előtt sövény labirintus, mely ugyan csupán térdig ér, de felülről és akár oldalról nézve is csodálatos. Az épület mögött erdős rész fekszik, melyből hat magas póznán álló karika dugja ki a fejét jelezve, hogy a kviddicsezésre tökéletes hely el van rejtve a kívülállók szeme elől. Kétoldalt pedig, ameddig a szem ellát, puha fű és illatos virágok terítik be a teret. A villa két szintes épülete vidáman mosolygott ránk a délutáni Nap ragyogó fényében. A belsejét és külsejét a Potter család valamennyi felmenője dekorálta, épített hozzá, fejlesztette. Nem lehet behatárolni, hogy pontosan melyik rész a ház gerince és melyik a fejdísze. Elenának sem tudtam megmagyarázni, hogy a keleti oldal nem kifejezetten barokk stílus, míg a déli sem tökéletesen romantika kori. De ő csak hajtotta az igazát és én igazat adtam neki. Ez az ő nagy napja. Egy ilyen kis vitával nem fogom elrontani.

Reggel nyolc órakor léptem át a birtok határát jelző kaput. Apró, fehér köves út mutatta az irányt és bár csukott szemmel is eltaláltam volna az épületig, hagytam magam és gyönyörködtem a tájban, felidéztem az emlékeket és sirattam a halott énemet. Mert habár fizikailag és lelkileg is teljesen ép vagyok, fél éve igenis meghalt bennem valami. Ezt a valamit pedig úgy hívták, hogy bizalom, naivitás és gyermeki ártatlanság. Itt pedig mind ez egy helyre csoportosul. Roxfortos évem utolsó pillanatait is itt éltem meg és boldogságom határtalan volt. Megráztam egy picit a fejem, szememet becsuktam, mély levegőt vettem és próbáltam kiűzni a fejemből a nem ideillő gondolatokat. Elértem a kúriát és a kilincset lenyomva beléptem az ajtón. Semmi sem változott. Még mindig ugyanazok a hatalmas terek, a gyönyörű, egyszerű díszek és az a barátságos légkör, ami mindig is jellemezte. Beljebb léptem és becsuktam az ajtót. A nappaliból beszélgetést hallottam, így közelebb mentem. A boltív alatt két ember állt. Charlus Potter, egy idősebb, ősz hajú férfi, de nem a sörhasas nyugdíjas típusból, és Remus. Volt apósom egy aurori problémát ecsetelhetett Remusnak, de mielőtt még köszönhettem volna nekik, megelőzött.

-          Lily! De rég láttalak, hogy vagy kedves? – kérdezte és közelebb lépve megölelt. Mindig is nagyon kedves volt velem és olyan közvetlen. Visszaöleltem és köszöntem.

-          Jó reggelt Charlus, köszönöm, ép vagyok és egészséges. És Önök?

-          Kicsit már öregen, de szerencsére minden rendben velünk is. Úgy tudom, ti is régen találkoztatok már! – intett felém és Remus felé. Remus is olyan volt, mint néhány évvel ezelőtt. Betegnek nézett ki, fakó arcszínével és csupa csont testével. Elegáns talár volt rajta, ami erősen elütött borzas, némileg hosszabb hajával. Odamentem megöleltem és beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy boldog, amiért Sirius is az és, hogy Elenával is megismerkedhetett. megígérte, hogy később még beszélünk és mondtam neki, hogy biztos lehet benne, ezt behajtom rajta.  

Néhány perccel később elköszöntem a férfiaktól és megtudakoltam, hol van Elena. Felmentem az emeletre, majd elértem azt a szobát, amely az enyém is volt egy időben. Mély levegőt vettem és lenyomtam a kilincset. Bent már javában zajlott a készülődés. Elena fehér fürdőköpenyben ült egy tükrös kisasztal előtt és hosszú hajával egy szakképzett fodrász bajlódott. Menyasszonyi ruhája egy fogasra volt felakasztva az ágy baldachinjára. Ahogy belépett, a tükörben Elena meg is pillantott és hatalmas mosolyra húzódott a szája, majd meg akart fordulni, de a frizuráját készítő boszorkány ebben megakadályozta.

-          Úgy örülök, hogy itt vagy, Lily! – mondta köszönésképp.

-          Én is, Elena.

-          Nagyon szép vagy – dicsérte meg egyszerű ruhámat. Egy térdig érő, lágy esésű, vörös selyemből készült, spagetti pántos alkalmi ruha volt. Egyetlen dísze a mell alatti néhány cm vastag vörös szalag, melyre fehér cérnával virágokat hímeztek. Egy vörös körömcipőt viseltem és egy fehér boríték táskát hordtam hozzá. Fehérarany nyakláncom és fülbevalóm volt egyetlen kiegészítő, amit viseltem. Hajamat laza kontyba tűztem a tarkómra és néhány tincsem szabadon maradt. Sminket szinte nem is tettem fel, csupán  a szememet húztam ki fekete szemceruzával és vörös rúzst tettem fel. Oké, beismerem ez egy kicsit érdekes lehet, de ha Elena az angyal, akkor én most az ördög leszek.

-          Köszönöm. Nem túl sok? – kérdeztem kicsit aggódva, mégis csak az Ő nagy napja.

-          Túl sok? Egyáltalán nem. James el fog ájulni – mosolygott Elena.

-          Tudod, hogy nem neki öltöztem ki – sóhajtottam egy kicsit.

-          Tudom, de ismerd be, várod már, hogy találkozhass vele.

-          Ezt nem is cáfolom, de most nem rólam van szó. Na, hadd lássalak – mentem közelebb Elenához. Haját lágy hullámokba göndörítették, majd a bal fülétől három félvastag tincset elkezdett befonni, át a fejtetején egészen a jobb füléig. A fonatot pedig kis, fehér virágos csattal rögzítette. Egyszerűen gyönyörű lett. A smink nagyon egyszerű. Egy nagyon kevés pirosító Elena márvány bőrére, a szemhéjfestéke a szem belsejétől szemével megegyező kék, majd kifele egyre sötétedik, de a végén még mindig nem fekete. A szájára világos rózsaszín rúzst tettek, inkább csak egy matt szájfénynek látszott. Elképesztő volt.

-          Csodálatos – ámultam a profi munkán.

-          Szerintem is – hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül. Megfordultam és Charlus feleségével, az idősödő Doreával találtam szemben magam. Elegáns és visszafogott volt, mint amilyen mindig is. Mosolygott és éreztem, hogy tőle sincs félni valóm.

-          Dorea, örülök, hogy újra látom! – mosolyodtam el én is. Dorea közelebb lépett és szorosan megölelt. Az első pillanattól kedve jól megértettük egymást és sose volt köztünk konfrontáció, de most aggódtam a reakciója miatt. Hisz, mégiscsak elválltam Jamestől, az egyetlen fiacskájától.

-          Csodaszép vagy – mondta, amint elengedett és megnézett.

-          Köszönöm, de Elena százszor szebb – fordultam vissza barátnőmhöz, aki felállt a székből, megköszönte a fodrásznak a munkát és az ágy felé indult. Azt hittem leveszi a fogasról a ruhát és felöltözik, ehelyett viszont leült az ágyra és térdei közé hajtotta a fejét.

-          Elena, jól vagy? – mentem oda hozzá.

-          Nem, nem vagyok – mondta gyenge hangon.

-          Nehogy nekem most beteg legyél. Hallod Elena, Sirius számít rád – ültem le mellé és simogattam a hátát.

-          Lily, én félek.

-          De mitől?

-          Hogy Sirius meggondolja magát. Hogy belép az ajtón és azt mondja, mégsem akarja ezt az egészet. Hogy én nem fogom tudni kimondani az igent, ha eljön az ideje. Hogy ismét becsapnak. Akármitől, mindentől. – Nagyot sóhajtottam és Doreára néztem. Ő leült Elena másik oldalára és megfogta a kezét. Viszonozta a pillantásomat, majd belekezdtem egy újabb kisbeszédbe.

-          Elena, emlékszel, hogy mit mondtam neked a múlt héten, amikor eljöttél hozzám? – Elena bólintott – Remek, akkor nem ismétlem meg, csupán két sort. Sirius imád téged és te is őt. Titeket egymásnak teremtettek.

-          Honnan tudod? – kérdezte felnézve.

-          Ismerem Siriust és ha megkéri egy lány kezét, akkor biztos, hogy nem viccből teszi.

-          Nem is találkoztál vele, mióta elváltál Jamestől – makacskodott és tudtam, hogy csak a félelem beszél belőle, de nem estek jól a szavai. Jól tudja, hogy miért nem mutatkoztam a fiúk előtt. De most félre a saját sértődöttségemmel, Elena a fontos.

-          Tény és való. De akkor úgy mondom, hogy amióta csak ismerem sok mindent elmondhatok róla. Beképzelt, egomániás, kibírhatatlan, szoknyapecér. De egyről sosem mondana le – tartottam egy kisebb szünetet, hogy Elena felfogja a mondataimat, majd folytattam – a szeretetről. Sirius gyerekkorában nem kapta meg, így ha sikerül rátalálnia az igazi boldogságra, akkor azért foggal-körömmel harcol. Elena, te megtestesítesz mindent, amit Sirius csak remélhetett. Gyönyörű vagy, kedves, önálló, törődsz vele és a legfontosabb, hogy szereted. Nincs miért rettegned. Sirius olyan, amilyen, de az élete árán is megvédene téged. Higgy nekem!

Elena nagyot sóhajtott, majd kiegyenesedett és azonnal megölelt. Úgy ölelt, mintha el kellene szakadnunk egymástól. Nagyon szeretem Elenát, mintha a húgom lenne. Tudtam, mit beszéltem és hittem benne, hogy Sirius nem fogja úgy átverni Elenát, ahogy James tette velem. Ha mégis megteszi, meghal. Elenának nincs senkije, aki megvédhetné. Hát, most itt vagyok neki én. És Sirius biztos lehet benne, hogy az Antarktiszra is elmegyek utána, ha nem viselkedik rendesen. Elengedtem Elenát és megróttam a buta gondolataiért és, hogy majdnem elfolyt a sminkje. Dorea kis mosollyal figyelt minket és amikor találkozott a tekintetünk… büszke volt. De nem tudom, mire. Kivette a ruhát a tartóból és felsegítettük Elenára. Olyan volt benne, mint egy istennő. A legegyszerűbb ruha, amit valaha is láttam. Elefántcsont fehér selyemből, földig érő csoda. A japán kimonóhoz hasonló nyakkal és apró rövid ujjal. Az anyag tapadt barátnőm idomaira, mégsem volt olyan, mint egy kötözött sonka, majd a csípőjétől lefele lágyan esett. Nem volt benne minta, se virág, se semmi. Csak a szűz anyag. Ellenben a fátyolt hátsó része a feneke alá is leért, az eleje pedig Elena csípőjét is takarta. A fátyol első rétege finom csipke volt. Még sosem láttam olyan szép anyagot. A fátylat három csattal rögzítettük a fonathoz reménykedve, hogy ki tudjuk majd szedni anélkül, hogy a fonatban bármi kárt tennénk. Doreán látszott, hogy már most el szerette volna sírni magát. Habár Sirius nem a vér szerinti fia, de legalább olyan fontos volt neki, mint James. Gyorsan elhabogta, hogy megkeresi a papot és elmagyarázza neki a dolgokat. Nem akartam magára hagyni Elenát, de meg kellett néznem, hogy a nászajándékom épségben megérkezett-e Spanyolországból. Megígértem neki, hogy perceken belül visszajövök és megparancsoltam, hogy semmihez sem szabad hozzányúlni és ne izguljon. Már a kilincsen volt a kezem, amikor megszólalt.

-          Odakísérnél az oltárhoz? – visszafordultam. Egy álomszép nőt láttam a délelőtti napsütésben. Ez a nő pedig az én fogadott húgom. Elena hangja remegett, vagyis még mindig izgult. Elmosolyodtam és visszasétáltam hozzá.

-          Természetesen. De akkor meg kell ígérned, hogy most azonnal abbahagyod a pánikolást. Megismétlem neked. Sirius szeret és te is őt. Nincs semmi okod a félelemre.

Kinyitottam az ajtót, majd kimentem és becsuktam magam mögött. Két lépést tettem a lépcső felé, amikor egy régen annyira szeretett hang megszólított.

-          Elbűvölő vagy.

Megfordultam és szembenéztem az illetővel. James a falnak támaszkodva nézett rám, karjait a zsebébe süllyesztette. Talárját még nem viselte, csupán a fekete nadrágot és fehér inget. Nem sokat változott, mióta nem láttam. Viszont, a szín visszaköltözött az arcába. A szeme élettelien csillogott. Másfél évvel ezelőtt, mikor utoljára láttam kész roncs volt. Most már összeszedte magát.

-          Te is jól nézel ki – mondtam. Néhány pillanatig álltunk és figyeltük a másikat. James ellépett a faltól és közelebb jött. A szívem hevesebben kezdett verni és éreztem, hogy élesednek az érzékszerveim. Pont, mint akkor, a saját esküvőnkön. Ahogy az oltár felé sétáltam apa oldalán, nem láttam mást, csak Jamest. De az az idő elmúlt. Mikor James elém ért finoman elmosolyodott. Ez volt az a mosoly, amely szívből jött és nem az üresfejű libák szédítésére fejlesztett ki. Én is elmosolyodtam és reménykedtem, hogy nem hallja szívem verésének ritmusát.

-          Köszönöm – mondta a szemembe nézve.

-          Mit? – kérdeztem elbizonytalanodva.

-          Azt, amit bent tettél. Sirius is legalább annyira fél attól, hogy Elena visszakozni kezd, amennyire Elena.

-          Hallgatóztál? – kérdeztem hamiskásan, mire megdöntötte a fejét és csokoládébarna szemeivel kiskutya mód pillantott rám.

-          Igen. – Ezt szeretem Jamesben. Mindig egyenesen kimondja, amit gondolt.

-          Elenát egyszer már becsapták. Nem akarom, hogy ez megismétlődjön – mondtam végig James szemébe nézve. Bólintott.

-          Én sem. De te magad mondtad, Sirius jobban szereti Elenát, mint az életét. Ha ő egyszer kötődni kezd valakihez, akkor Ő már nem menekülhet. Hidd el, tapasztalatból mondom – vigyorgott a végére, mire nekem is kacagnom kellett.

-          Komolyan mondtam, amit az előbb mondtam – nézett rám pillanatok alatt megkomolyodva. Nem akartam elszúrni a pillanatot, de nekem is lelohadt a mosoly az arcomról.

-          Kérlek, James, hagyjuk ezt.

-          Miért? Eltelt több, mint két év.

-          És ez mire jogosít fel téged? – kérdeztem talán egy picit bántóbban, mint ahogy akartam.

-          Átkutattam egész Londont, az után a liba után, hogy megtudjam, mit tett velem. Eléd akartam vinni, kiszedni belőle az igazságot. De sehol sem találtam.

-          James, kérlek, nem akarom tudni…

-          A föld nyelte el. Amikor kinyitottad az ajtót felkapta a ruháit, rám nézett és vigyorogva hoppanált. Visszamentem a kocsmába, de a pultos azt mondta sosem látta ott előtte. Átvert.

-          Ez már akkor sem változtat semmin – suttogtam halkan.

Könnyeimmel küzdve próbáltam elmenni mellette, de elkapta a csuklómat és magához rántott. Milliméterekre volt egymástól az arcunk és karjaival átfogta a derekamat. Mozdulni sem tudtam. Lehajtottam a fejem, mert már több, mint szúrni kezdett a szemem. James egyik kezével elengedett, de még így sem tudtam megmozdulni. Nem hiába volt a kviddics csapat kapitánya és a következő aurorparancsnok jelölt. Elenának eljárt a szája ez ügyben. Felemelte az államat, így szemem egy vonalba került az orrával. Amint belenéztem a szemébe, elvesztem. Mint mindig. Nem tartottam többet magam. Még jó, hogy varázslattal egy kicsit rásegítettem a sminkemre. Szépen néznék ki lefolyt fekete szemfestékkel. Egy könnycsepp, kettő, három és folytatódott, amíg James le nem törölte őket. Nagyot sóhajtottam és megpróbáltam elkapni a fejemet, de nem engedte. Esküszöm, mintha rab lennék. És az is voltam. A karjaiban mindig a foglya voltam és így is marad, amíg világ a világ.

-          Nézz a szemembe és úgy mondd, hogy már nem szeretsz!

Hangja parancsoló volt, ilyet velem szemben eddig sose használt. Beharaptam az alsó ajkamat és makacsul a nyakkendőjét néztem. Vörös. Persze, hisz Elena ott volt, amikor kiválasztottam a ruhát. Meg sem kellene lepődnöm. Szorítása egy picit enyhült, de nem annyira, hogy kiránthassam magam, … és nem is akartam. Évek óta először éreztem ismét, hogy a közelemben van. Nem volna szabad tudom, de ha így érzek, akkor nem tudok mit tenni. Felnéztem a szemébe, ahogy kérte, majd gyenge hangon megszólaltam.

-          Ne kérd, hogy hazudjak!

Szememből potyogtak a könnyek és láttam rajta, hogy megrendülve néz rám. Arca közeledett az enyémhez. Néhány pillanatig azt hittem nem fogom kibírni, de ahogy eszembe jutott Harry, tudtam mit szabad és mit nem szabad megtennem. Elfordítottam az arcomat és tudtam, hogy ezzel végleg megszabadultam az esélytől, hogy mi valaha is újra együtt legyünk. James karja már inkább csak dísznek volt a derekamon. Megfogtam és levettem. Hátráltam néhány lépést, szememet megtöröltem és úgy néztem rá.

-          Nagyon kérlek, felejts el! Azt, ami volt, már nem hozhatod vissza. Ne akard még fájdalmasabbá tenni a dolgokat. – Hangom remegett és tudtam, hogy érzi benne a kétségeket.

-          Van valakid.

Kijelentés volt és nem kérdés, de az ő szájából hallani felért egy ordítással, pedig csak suttogott. Nem tudtam, mit mondjak. Ha megcáfolom, biztos, hogy nem fog békén hagyni és kiszedi Elenából, vagy a Mungóból, hogy hova költöztem, meglátja Harryt és elvesztem. De ha egyetértően bólogatok, akkor életem végéig gyűlölni fogom magam azért, mert ekkora fájdalmat okoztam neki. Végül ő válaszolt helyettem.

-          A hallgatás beleegyezés. – Felnéztem rá és egy megbántott kisfiút láttam. Pont olyan volt, mint amikor Harry egész eddigi életében egyszer nem tudta elkapni a cikeszt. Majdnem elsírta magát a szentem. James pontosan olyan arcot vágott.

-          Nem – mondtam végül – Udvarolnak nekem, igen. Jól érzem magam vele, igen. De nem te vagy. Téged senki sem tud, sem helyettesíteni, sem kitörölni a szívemből.

Mintha azt mondtam volna neki, hogy kövessen, próbáljon visszaszerezni. De nem így értettem és azt hiszem, ő is tudta. Még egyszer megtöröltem a szemem.

-          Hamarosan kezdünk. Itt lenne az ideje, hogy visszamenj Siriushoz – mondtam és ismét elindultam a lépcső felé.

Az első lépcsőfokra rálépve hallottam, amint még azt mondja: Szeretlek. Könnyeim ismét potyogni kezdtek, de nem álltam meg. Leértem a földszintre és kerestem egy mosdót. Ahogy beléptem nem tudtam magam tovább türtőztetni és hangos zokogásba kezdtem. Leroskadtam az ajtóba és csak sírtam. Nem tudtam megnyugodni. Egy negyed órával később feltápászkodtam és a tükörhöz sétáltam. Iszonyatosan néztem ki. Elővettem a pálcámat és mindent a helyére tettem. Mire végeztem nem is látszott, hogy az elmúlt fél órában újraéltem a válásomat. Nagy levegőt véve kiléptem és gyors iramban a konyha felé mentem. Ott a manók és a mester szakács az embereivel együtt biztosított, hogy megérkezett a csomag. Megköszöntem és visszasiettem az emeletre Elenához. Épp időben érkeztem. Elena kicsit sem nyugodott meg, de már nem látszott úgy, hogy bármelyik pillanatban elhányhatja magát. Mellé léptem és kivettem a táskámból egy ékszert. Egy igazgyöngy sorból készült karkötő volt.

-          Az anyai nagymamámé volt. Ő is ezt viselte az esküvőjén. Anya is és én is. Most rajtad a sor.

-          De Lily…

-          Csak, … engedd, hogy feltegyem és induljunk – próbáltam megelőzni a hárítást. Elena elmosolyodott és tartotta a csuklóját. Becsatoltam a kapcsot, odaadtam neki a fehér fréziából készült csokrot és a karomat nyújtottam neki. Nem nézett rám, csak a földet bámulta. Nem tudtam, mit mondjak még neki. Mitől nyugodna meg.

-          Mindent hallottam – ennyit mondott és nem is kellett többet. Sóhajtottam egyet és elé álltam – Nem volt jó ötlet. Igazad van. Meg se kellett volna tartani ezt az esküvőt és akkor sosem kellett volna ismét átélnetek azt a fájdalmat…

-          Fejezd be Elena. Ennek,… így kellett lennie. Tudtam jól, hogy egyszer beszélnünk kell róla. Tudtam és most eljött az idő. Elég pocsék helyszínt és időpontot választott, hogy elkapjon, de ennyi. – Néhány perces csend után elindultunk az ajtó felé. Kiléptünk és a lépcső felé tartottunk. A lépcső tetején megállítottam és szembe fordítottam magammal. – Ez a te nagy napod. Mosolyogj. Ha mosolytalanul indulunk az oltár felé Sirius azt hiszi, hogy baj van. Elena, ne foglalkozz most semmivel sem. Se velem, se Jamesszel, se senkivel. Csak arra figyelj, hogy Sirius odakint vár, és azért epekedik, hogy ma este a feleségével indulhasson el nászútra. Szóval ne vágj olyan képet, mint akinek a világ összes fájdalmát kell elviselnie. Különben is, szeretném látni az arcodat, amikor meglátod a nászajándékotokat – mosolyodtam el a végére, mire neki is sikerült kicsikarnia magából egyet.

Elindultunk és nagyon figyeltünk, hogy se a cipő sarka ne akadjon be semmibe, se a ruha szegélye, semmi. Kiléptünk az épület hátsó teraszára. Elenával egyetemben én is először láttam. A kertbe vörös szőnyeg vezetett, melynek két oldalán Charlus állt Doreával, Remus, James és a rózsalugas bejáratát idéző pavilon alatt a pap mellett Sirius. Ő sem változott sokat, de őt is újra megtöltötte az élet. Szemei csillogtak, és ahogy meglátta Elenát. Valahol a pázsit alatt kell keresni az állát. Mindenki így volt vele és nem is csodáltam. Elena a legszebb menyasszony, akit életemben láttam. Elindultunk kart karöltve az oltár felé és Charlus beindította a gramofont, melyből megszólalt egy lágy esküvői dallam. Lassan haladtunk, de úgy éreztem Elena kezd felengedni. Már nem szorította olyan görcsösen a karomat, mint eddig. Teljesen véletlenül Jamesre néztem, ahogy haladtunk. Ő is hasonló érzésekkel küzdött, mint én. Legalábbis úgy láttam. Boldogan mosolygott Siriusra és Elenára, de szemében láttam a fájdalmat. Az oltár elé érve átadtam Siriusnak Elena kezét és még gyorsan elmondtam neki, hogy ő nem macska, szóval viselkedjen. Ezen elmosolyodott és átvette tőlem Elenát. Bíztatóan még egyszer rámosolyogtam barátnőmre és mögé álltam, ahogy James tette Siriusszal. A szertartás rövid volt, de a pap gyönyörűen beszélt.

-          Sirius Orion Black, akarod-e hites feleségedül az itt megjelent Elena Holly Windjammert? Mellette leszel egészségben, betegségben, gazdagsásban, szegénységben, háborúban és békeidőben míg a halál el nem választ?!

-          Csak próbáljon valaki megakadályozni – mondta, mire mindannyiunknak nevetnünk kellett és még a pap is elmosolyodott.

-          Szóval igen a válasz?

-          Igen.

-          Elena Holly Windjammer, akarod-e hite férjedül az itt megjelent Sirius Orion Blacket? Mellette leszel egészségben, betegségben, gazdagsásban, szegénységben, háborúban és békeidőben míg a halál el nem választ?!

-          Igen.

A csóknál tapsolni kezdtünk, majd aláírták az anyakönyvet és mi is Jamesszel, mint tanúk. Ezután bementünk a kúriába és leültünk ebédelni. Elena és Sirius kerültek az asztalfőre, Elena mellé én és Remus, míg Sirius oldalára James és Dorea, a másik asztalfőt pedig Charlus foglalta el. A manók kihozták az ételeket, nevettünk a régi roxfortos emlékeken és Dorea az összes csínytevést felemlegette, amiért levelet kapott Minervától. Az ebéd jó hangulatban telt és nagyon finom volt. A desszert előtt kimentem a konyhába és segítettem a meglepetést tálcára tenni. Mikor a manók behozták mindenki tányérját két kukta segítségével kivittem az ajándékomat.

-          Elena, Sirius – mondtam az ajtóban, eltakarva a meglepetést – Fogadjátok sok szeretettel, higgyétek el én azzal készítettem. Nem ragozom tovább.

Ahogy odébbálltam megjelent egy háromemeletes torta. Egyszerű oroszkrém torta volt, mivel tudtam, hogy mindkettejük kedvence. Fehér krémmel vontam be az oldalát és apró marcipán virágokkal díszítettem. Sok munkám volt benne, és remélem ízleni fog nekik. Ahogy Elena meglátta akkora mosolyra szaladt a szája, hogy azt hittem szétreped az arca, ellenben Sirius olyan megdöbbenten figyelt, hogy féltem, kiesik a szeme a helyéről. Néhány  pillanat múlva azonban ő is vigyorogni kezdett.

-          Lily, ezt te csináltad? – kérdezte Elena.

-          Igen – mondtam és elvettem a tálcáról a kést, majd odaadtam neki.

-          Hihetetlen – kommentálta Sirius, majd ujjával belenyúlt a krémbe. Tudom, hogy fel kellene háborodnom, de annyira vicces arcot vágott, hogy elnevettem magam. Ellenben Dorea nem volt ennyire elnéző.

-          Na de Sirius… - próbálta megdorgálni, de Charlus leintette.

-          Ugyan, asszony. Nézz rá! Ez az ő nagy napja, azt tesz, amit akar. Persze a határokon belül – mondta volt apósom Siriusra nézve és Dorea szigorú tekintete után eljátszotta a szigorú apát.

James lefényképezte, ahogy Siriusék megvágják a tortát, majd ahogy egymást etetik meg vele, de még azt is, amikor Elena egy kis krémmel bekeni Sirius orrát. Előkerült a pezsgős üveg és a poharak is. James tósztot mondott rájuk, de olyat, hogy azt hittem Sirius izomból nekivágja a poharát. Ehelyett szerencsére, csak megkergette egy kicsit. Hamarosan ismét előkerült a gramofon és megszólalt a zene. Az első táncot Elena és Sirius járta el, majd mindenki csatlakozott hozzájuk. Először Remusszal táncoltam, akivel az ebéd alatt sokat beszéltem és tisztáztunk néhány dolgot. Majd Charlus is megpörgetett, végül James is sorra került. Mint mindig, most is tökéletesen értettük egymást szavak nélkül is. A táncunk pont olyan volt, mint a kapcsolatunk. Biztonságot adott, de szabadságot is. A tánc végeztével visszatértem a pezsgőspoharamhoz és onnan néztem milyen boldog Elena. A lagzi jó hangulatban telt és éjfél után nem sokkal Elena átadta nekem a csokrát mondván, én vagyok az egyetlen férjezetlen nő a teremben, más úgysem kaparinthatná meg. Hamarosan az ifjú pár elbúcsúzott tőlünk és elindultak nászúra, a Karibi-tengerre. Ahogy Elenáék elhagyták a Potter kúriát én is el akartam indulni, de Dorea nem engedte. Azt mondta, hajnalban már ne mászkáljak sehova. Megágyaztatott nekem az egyik vendégszobában, hozatott nekem egy hálóinget és mindenki nyugovóra tért. Zuhanyozás után kiléptem a teraszra és figyeltem a tájat. Sok érzelem a felszínre tört, de ennek így kellett lennie. Mély levegőt vettem, majd bemásztam az ágyba. Egész éjjel éberen aludtam, szinte fent is voltam. Talán egy órával azután, hogy mindenki lefeküdt, valaki járkált az ajtóm előtt. Hallottam a lépteit és tudtam ki az. Nem volt erőm felkelni és nem akartam belebonyolódni még jobban a dolgokba. Végül James meggondolta magát és visszatért a saját szobájába. A holdat nézve aludtam el és csak egy gondolatom volt. Holnap ismét a fiammal lehetek.