21. Álomból valóság

Üdv mindenkinek! Ismét itt egy új fejezet. Igaz, egy héttel később, mint szerettem volna, de sajnos így alakultak a dolgaim. Nem tudom, hogy merjem-e a következő fejezetet a jövő hétre ígérni, mivel nagyon sok minden közbejött és időm sincs gép elé kerülni. Majd meglátom, hogyan alakul a hetem, de abban biztosak lehettek, hogy nem fogom abbahagyni. Őszintén sajnálom a kimaradást és remélem nem pártoltatok el nagyon tőlem és a történettől. Mindenkinek jó olvasást kívánok! Esperansa

Sokat gondolkodtam, hogy mit kellene csinálnom. Lehet, hogy legjobb lenne, ha visszatérnék Angliába és élném tovább az életem úgy, ahogy Voldemort hatalma alatt és utána. Ha az utcán összefutnék Jamesszel és meglátná Harryt, akkor a sors akarta, hogy úgy legyen. Aztán rögtön megfeddtem magam, amiért egyáltalán eszembe jutott ilyen ötlet. Volt, hogy hajnali kettőkor még forgolódtam az ágyban és néha elkezdtem a bőröndbe be, majd utána onnan kipakolni. A gondolataim cikáztak és habár tudtam, hogy James akkor sem keresne itt, ha halálos veszély fenyegetné őt, vagy akár engem, én mégsem voltam nyugodt. Minél távolabb akartam kerülni tőle. Azért is jöttem ide, hogy elfelejtsem, hogy új életet kezdhessek. Hogy ne az eminens és tökéletes Lily Evans legyek, aki fél év házasság után elvállt a nagy James Pottertől. Eljöttem Valenciára, de még így is sokszor rettegtem a gondolattól, hogy James egyszer csak beállít, és elviszi Harryt. Azt hittem beleőrülök. Aztán itt megtaláltam a békét. A város nyugtató hatása, az emberek természetes kedvessége sokat segített abban, hogy ne érezzem magam kívülállónak. Senora Josefina a háztartás és a konyha vezetésében adott remek ötleteket, míg Don Felipe és a kollégáim pedig a Szt. Maddalénában nyújtottak segítséget. Több mint négy hónapja éltem már Valencián, de hiába került közel hozzám hirtelen annyi ember, ha egyetlen egy nem lett volna, két héttel később visszautaztam volna Londonba. Ki másról beszélhetnék? Természetesen Diegóról! Diego a maga kedvességével, szerénységével, de tiszta és igazságos észjárásával sok mindenben felnyitotta a szemem.

Amikor kiderült, hogy varázsló, nem tudtam, hogy mit gondoljak. Meg merjek-e bízni benne?! Aranyvérű varázsló, akinek remek kapcsolatai lehetnek. Azonnal kiderít rólam mindent és ha ez nem lenne elég, auror is, akinek szintén elég sokan tartozhatnak szívességgel. Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek akkor. Két héten keresztül csak köszönő viszonyban voltunk. Legalábbis az én részemről. Ő megpróbált beszélni velem, de mindig leráztam. Aztán egyik délután, amikor nem kellett bemennem az ispotályba, nekiálltam porolgatni. Harry a fotelben ült és az egyik plüssét szorongatta. Láttam, hogy valami nincs rendben vele. Forgatta a fejét jobbra-balra. Szinte biztos voltam benne, hogy keres valamit, vagy valakit. Mikor közelebb mentem és felvettem, akkor sem szűnt meg ez a fejforgatás. Járkálni kezdtem vele, hátha megnyugszik. Aztán odamentem az ablakhoz és hirtelen mosoly szaladt a szájára és a kezecskéivel csapkodni kezdett. Követtem a tekintetét és a járdán Diegót láttam meg. Egy idősebb férfivel beszélgetett és csak hirtelen állhattak meg. Diego szemlátomást rossz hírt kapott, mert a kezével a halántékához nyúlt, majd az orrnyergét kezdte masszírozni. Felnézett a férfire és mondott valamit, majd továbbindultak a szomszédba. Harry arcát néztem és rájöttem, hogy ki hiányzott Harrynek. Diego! Leültem Harryvel a fotelbe és ringatni kezdtem. Az alvásidő már elkezdődött, így nem is csodálkoztam, hogy hamarosan elaludt. Újra belemerültem a gondolataimba.

„Végül is, én sem mondtam meg neki, hogy boszorkány vagyok, szóval e miatt nem haragudhatok rá. De az, hogy pálcát fogott Harryre rosszabbul esett, mintha párbajra hívott volna. Azután, hogy Voldemort megtámadott minket, nem kellene megbíznom az emberekbe, hisz Pettigrew-ban is hittem és mi lett a vége?! És mégis, hirtelen a szívembe zártam Senora Josefinát, Don Felipét és még Diegót is. A legszörnyűbb, hogy Diego olyan kalitkát kapott, amely nagyon közel van a Jameshez kötődő érzéseimhez. Két hét alatt nagyon hiányzott a társasága. A közös étkezések, a beszélgetések, az, ahogy Harryvel bánt. De mi van, ha rá bízom a barátságomat, sőt rosszabb, az érzéseimet és Harryt, és elárul minket? Nem élném túl. De, ha nem békülök ki vele, abba belerokkanok. Szükségem van valakire, aki támogat, aki kedvel és akit én is kedvelhetek.”

Harryt óvatosan felemeltem és beletettem a bébi hordózóba, majd bevittem a konyhába. Elővettem a kötényemet, hajamat laza kontyba fogtam és nekiálltam, hogy elkészítsek egy békülő süteményt. Három órával később a kész tortával és Harryvel a karomon sétáltam a szomszédba és reméltem a legjobbakat. Megkértem Harryt, hogy  nyomja meg a csengőt, amihez kis segítségre volt szüksége, de megoldottuk. Pillanatokon belül egy hulla fáradt Diego nyitott ajtót. Mikor meglátott minket a szemei kikerekedték, de azonnal felvette azt a kedves mosolyt, amit hozzánk szokott intézni. Még mielőtt ő megszólalt volna, kinyitottam a számat.

-          Ne haragudj, hogy így hívatlanul rád törünk, de szerettük volna átadni ezt a „Bocsájtsd meg, hogy olyan ostoba és hisztis fruska voltam” tortát – hadartam el egy szuszra. Még szélesebb mosollyal vette át tőlem és állt félre az útból.

-          Gyertek be – mondta. Amint átléptem a küszöböt, éreztem valami bizsergést az egész testemen. Nagyon ismerős volt.

-          Védelmi bűbáj. Nagyon jó – mondtam elismerően.

Miután levettem a cipőmet Diego adott egy papucsot, amely akkora volt a lábamra, mint egy csónak. Ezután a nappalin keresztül az étkezőbe, onnan pedig a konyhába vezetett. Azonnal elő is vett egy kést és két tányért. Megkért, hogy üljek le, majd elém tett egy torta szeletet és egy villát. Falatozás közben beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunkat. Megemlítettem, hogy nyúzottnak tűnik. Nagyot sóhajtott és azt mondta, hogy azt a férfit, akit karácsony előtt olyan nehezen sikerült elkapniuk a társával, szabadlábra fogják helyezni, mivel alkut kötött az ügyésszel és bemártja a főnökeit.

-          Egy alávaló és kegyetlen féreg, ők meg csak hagyják elmenni, mivel szerintük a cél szentesíti az eszközt. Ők nem fogják fel, hány embert ölt meg az a szemét és hányat fog még megölni, ha elengedik.

Teljesen meg tudtam érteni Diegót. Vegyük például Rodolphus Lestranget. Mivel őt elkapták vagy húsz mugli származású varázsló megöléséért, valamint Alice és Frank kínzásáért, ha most azt mondanák nekem, vagy Augustának, hogy elengedik, mert tegyük fel, hogy Voldemort még él és tudja, hogy hol tartózkodik és kik vannak vele, kik lesznek a következő áldozatok, valószínűleg nem érdekelt volna se engem, se Augustát és akár a Winzengamot előtt tekertük volna ki a nyakát. Végül ejtettük a témát és tisztáztuk a dolgokat.

-          Lily, szeretném, ha elmesélnéd, hogy ki elől menekülsz.

Lenyeltem a sütemény utolsó falatját és hosszú időn keresztül az asztallapot néztem. Fenyőfa. Masszív, erős, egyszerű, mégis kellően díszített és elegáns. Akárcsak minden, amit eddig Diego otthonában láttam. Hallottam, hogy Diego levegőt vesz, hogy folytassa.

-          Megígérem neked, hogy el fogom mondani. De ez nem egy két perces mese. Ennek… ennek érnie kell még egy kicsit. Ne gondold azt, hogy nem bízom meg benned, mert hidd el, nem ülnék itt veled, ha kétségeim lennének. De, szükségem van még egy kis időre, és ha azután, amit elmondok, nem fogsz más szemmel nézni rám, vagy elrohanni a volt férjemhez, akkor egy nagyon hosszú és bizalmas barátságba kezdünk.

Figyeltem az arcát és az elején érdeklődő, majd döbbent kifejezéssel nézett rám. Kicsit megkavarhattam, mert habár titkolni próbálta, néha-néha megremegett a hangja. Lehet, hogy azt hitte bűnöző vagy, bár akkor szerint egyből elővette volna a Veritaserumot és kihallgatott volna. Ismertem már az aurorok módszereit, hisz egy ideig csak velük voltam körülvéve. De Diego nem olyan. Megkért, hogy meséljek neki magamról úgy, ahogy boszorkányhoz illik. Bele is kezdtem, de Harry nagyon kapálózott és Diego átvette tőlem, majd játszani kezdett vele. Harry nevetése mellett az én szavaim szinte elhaltak, úgyhogy csak ültem és figyeltem ezt a két férfit. Harryn már délután látszott, hogy igencsak megviseli, hogy nem láthatja Diegót, de  most vettem csak észre, hogy Diegónak is legalább annyira hiányzott a fiam. Ezek ketten nagyon jóban lettek. Szinte, családi hangulat lengi be őket. Kicsit irigykedtem Diegóra, de azonnal elnyomtam ezt az érzést magamban. Mindig is tudtam, hogy Harrynek szüksége lesz egy apára is, vagy legalább egy férfire, akire felnézhet és akitől megtanulja a férfiak dolgait. Kviddicsezni, bevágódni a lányoknál, rájönni, hogy ha az apjuknak elmondják, milyen problémába keveredtek, akkor azt is együtt kell kitalálniuk, hogy mondják el ezt az anyának. És így tovább. Tíz perccel később Diego leült az asztalhoz és úgy néztem nem csak Harry fáradt el, hanem ő is. Visszaadta nekem Harryt, én pedig azonnal magamhoz öleltem. Három méterre volt tőlem, mégis úgy érzem, hogy most kaptam vissza. Két hónapig még csak rá sem nézhettem, mivel abban a merlinverte kómában voltam, úgyhogy minden pillanat, amit a fiammal a karomban tölthetek öröm.

Diegóval még sokáig „ismerkedtünk”, aztán elköszöntem és fiammal a karomon hazamentem.

1982. 05. 03.

A konyhában álltam és az utolsó simítást végeztem a desszerten, mikor megszólalt a csengő. Gyorsan szóltam Diegónak, hogy maradjon csak a nappaliban Harryvel, megyek én és kinyitom az ajtót. Konyharuhámban megtöröltem a kezem és az ajtóhoz indultam. Nagy levegőt vettem és lenyomtam a kilincset. Ahogy az ajtó kitárult megláttam egy nagyon régen látott ismerőst, már-már családtagot.

-          Lily! Merlinre, de jó, hogy látlak!

-          Elena! Hogy vagy? – kérdeztem gyorsan és hatalmas mosoly keretében öleltem meg fogadott nővéremet. Beljebb invitáltam, majd a nappali fele kormányoztam. Ahogy belépett őt is elfogta az a megmagyarázhatatlan csodálat a hatalmas ablakok láttán, így nem egyszer, nem is kétszer fordult körbe, mire megállt.

-          És hol van Harry? – kérdezte, mikor végre újra egyenesben volt.

-          Itt – hangzott a válasz Diegótól, aki ölében a fiammal közelebb jött. Elena arcán pillanatnyi csodálkozás és egy „terepszemle” pillantást fedeztem fel. Igen, én is így néztem Diegóra első alkalommal. Gyorsan Elena mellé léptem és bemutattam őket egymásnak.

-          Elena Windjammer, Diego Alvarez. Diego a szomszédom és egy nagyon kedves barátom. Elena pedig a legjobb barátnőm és egyben volt főnöknőm.

-          Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Sokat hallottam már rólad és Fekete Rózsáról – nyújtott kezet Diego, amit Elena el is fogadott, egy újabb meglepett arc kíséretében. De azért nem hiába kapott királynői nevelést, ezt a helyzetet is pillanatok alatt kezelni tudta.

-          Részemről a szerencse. – Egy pillanat múlva már hatalmas mosollyal az arcán pillantott Harryre, aki felismerte és viszonozta. – Átvehetem a kicsit?

-          Természetesen! – Diego átadta Harryt Elenának, majd felvette a dzsekijét a fotelből és ránk nézett. – Nos, akkor én nem is zavarok tovább. Elena, remélem még találkozunk.

-          Biztos vagyok benne – válaszolta barátnőm és Harryre fordította figyelmét, de láttam, hogy szeme sarkából minket néz. Diego a fiam elé guggolt és elköszönt tőle.

-          Vigyázz a mamára jó, prücsök? – Azzal felém jött és megismételte a kérést, de fordítva. – Vigyázzatok magatokra!

-          Légy óvatos! – mondtam, hisz tudtam, hogy bevetésre megy. Mugli civil öltözetben volt, elméletileg egy pszichopata a legújabb páciens, és így könnyebben felhívja magára a figyelmet. Nem kell mondanom, hogy nem kicsit aggódtam. Diego erre azt válaszolta, hogy a mondás szerint: Rossz pénz nem vész el. Való igaz, de nem igazán nyugtatott meg. Kikísértem Diegót és ahogy visszafele jöttem Elena már nyitotta  a száját.

-          Nem az, amire gondolsz – előztem meg, de csak azt értem el, hogy jobban mosolyogjon.

-          Most már gondolatolvasó is vagy? – kérdezte. Megmutattam az utat a konyháig, leültünk az asztalhoz és megittunk egy csésze teát és felvágtam a desszertet.

-          Isteni, sokszor nem tudom eldönteni, hogy süteményeid, vagy Te hiányoztál-e jobban?

-          Ezen most nem sértődöm meg – mosolyogtam rá, majd beszélgetni kezdtünk.

Elmesélte, hogy mit mondtak az orvosok Alice és Frank állapotáról, milyen a kávézó forgalma és beszélt a két hét múlva kezdődő rendezvényszervezői kurzusról is.

-          Mivel a varázslóknál ilyen szakmát nem oktatnak, ezért a mugliknál csinálom meg a tanfolyamot, aztán ha már lesz egy kis sikerem a varázstalanok között, akkor a kávézóval párhuzamosan nyitok egy ilyen vállalkozást is. Remélhetőleg sikerülni is fog.

-          Persze, hogy fog. Amit te egyszer eltervezel, az úgy is lesz, ahogy a nagykönyvben meg van írva. – Ezen elmosolyodott és belekortyolt a teába. Harry még mindig az ölében volt és nem tudom megmondani miért, de úgy láttam, hogy igen csak szorosan, de gyengéden is tartja. Mintha attól félne, hogy kiröpül a kezéből, ha kicsit elengedi. Eddig is nagyon vigyázott a keresztfiára, de ez valahogy más volt. Hogy kizökkentsem magam az ilyen gondolatokból, felhoztam egy másik témát.

-          Hogy van Sirius? – érdekes változások mentek végbe az arcán. Egyszerre volt boldog, szomorú, kétségbeesett és tartózkodó. Fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak. Amikor hónapokkal ezelőtt eljöttem Angliából, el sem lehetett választani őket. Turbékoló galambok voltak. A csészét letette az asztalra és közelebb vonta magához Harryt. Mindkét karjával átölelte és homlokát a fejecskéjére hajtotta. Követtem a példáját és letettem a saját bögrémet. – Elena, mi történt? Elena! – csak valami morgást hallatott és kezdtem aggódni. Felálltam a székből és elé guggoltam. Harry csodálkozó szemekkel nézett rám és kis kezecskéivel hadonászott. – Elena, ugye nem történt semmi baj? Csak nem …, pedig olyan jó páros…

-          Megkérte a kezem!

Nem tudtam befejezni a mondatomat. Egyrészt mert megakadt a szó a torkomon. Másrészt nem értettem, hogy miért nem ugrál örömében?! Hetekkel ezelőtt madarat lehetett volna vele fogatni. Sőt, még a kisbaba gondolata is egészen felvillanyozta. Most pedig, mint aki citromba harapott. És nem tudtam rájönni, hogy miért.

-          Elena, szívem, kérlek, nézz rám! – Felemelte a fejét és a szemembe nézett. – Mit érzel? – Tudtam, hogy nem erre a kérdésre számított, de ezt kellett feltennem. Az, hogy igent mondott-e, vagy nemet, igenis érdekel, de tudnom kell, hogy teljes odaadással ugrik-e bele a házasságba, vagy időt kért-e Siriustól?

-          Meg vagyok zavarodva. Amikor megkért, nem is tudom honnan, de Kevin ugrott be. Normális ez? Itt van egy férfi, akit szeretek, akivel lehetne egy normális életem, családom és, akivel szemben úgy érzem teljesen megbízhatok benne. És én ahelyett, hogy boldog lennék, vagy legalább elsírnám magam, azon töprengek, hogy túlélném-e, ha ismét csalódnék egy férfiben. Mi a baj velem?

Kérdezte mélyen a szemembe nézve és láttam, hogy valóban rágja magát a válasz miatt. Vettem egy mély levegőt és bevetettem a legjobb diplomáciai hangomat és gondolkodás módomat. Na jó, egy picit megfűszereztem némi Sirius mellett szóló érvekkel is. És kész a tökéletes érvtorta.

-          Nincs veled semmi baj. Nagyon fiatalon beleszerettél egy férfibe, aki kihasznált és eldobott magától. Természetes, hogy aggályaid vannak. De Elena, nem szabad a múltban élned. Igen, valóban, Kevin egy szemét volt, akit nem érdekeltek az érzéseid, vagy a tapasztalatlanságod és a naivságod. De Sirius más. Ismerem őt kölyök kora óta és sok mindent el tudok róla mondani. Egoista, piperkőc, szabályszegő, sokszor csak magára gondol, szoknyapecér – most kellene abbahagynom és egy nagy levegőt vennem, különben még holnap reggel is itt ülünk - ,de nagyon jól tudom, hogyha valakit megszeret, akkor annak semmilyen úton-módon nem okozna csalódást. Szeret téged. Teljes szívéből és lelkéből. Nincs hozzád hasonló, Elena. Soha, senki nem volt képes ennyire megfogni őt. Láttam mikre képes egy lányért és azt is, hogy utána hogyan bánik velük. De amióta veled találkozott, mintha kicserélték volna. Kétszer, vagy háromszor futottam csak össze vele az elmúlt évben és csak néhány percre találkoztunk, de az is elég volt, hogy lássam a változásokat. Javíts ki, ha tévedek. Nem figyelmes? Nem kedves és gyengéd? Nem lesi minden kívánságodat? Ismerem a hűségét egy személy felé. Megismétlem, szeret téged. Úgy, ahogy eddig senki mást. Értékeld Elena! Te is szereted őt, hisz az előbb mondtad. El tudnád vele képzelni az életedet. És hidd el nekem, Sirius lehet bohókás és nyughatatlan, de olyan férjed lesz, akivel még ötvenéves korodban sem unod meg az életet és nagyszerű apa!

Kis beszédem végére Elena szemeiből potyogtak a könnyek és kisebb zokogás rázta. Nem hittem volna, hogy ennyire meghatódik. Átvettem tőle Harryt és a szomszédos székre leülve átöleltem. Néhány perc múlva megnyugodott, haját kifésülte a szeméből, majd rám nézett.

-          Köszönöm.

-          Mire valók a barátok? – kérdeztem elmosolyodva. Letörölte a könnyeit, majd folytatta.

-          Ráérsz a jövő hétvégén?

-          Azt hiszem, igen. Elméletileg most szombaton vagyok éjszakás, mivel jövő hétvégén valami vallási ünnep lesz és nem kell bemennem dolgozni.

-          Remek. Leszel a tanúm? – Szinte hallottam, ahogy koppant az állam a padlón. Ő meg olyan pimasz mosollyal és ártatlan tekintettel nézett rám.

-          Szóval, igent mondtál? – kérdeztem nyugodtan és nagy levegőt véve.

-          Igen.

-          Akkor minek is tartottam én ezt a lelkesítő szónoklatot? – kérdeztem egy kicsit mérgesen.

-          Ne haragudj, de szükségem volt rá. Igent, mondtam, mert láttam, hogy mennyire várja a válaszomat. Láttam a szemében, hogy teljesen összetörném a szívét, ha nemet mondanék. Aztán azt kérdeztem magamtól, hogy miért is mondanék nemet? Hisz mindent meg tud adni, amire szükségem van. Szeretetet, odafigyelést, gyengédséget és biztonságot. De beszélnek kellett erről valakivel és nem ismerek mást, akivel ezt megtárgyalhattam volna.

-          Akkor minden rendben? Elmúlt a vihar a paradicsomban? – kérdeztem mosolyogva.

-          Igen – azzal felemelte a bal kezét és megláttam az eljegyzési gyűrűjét. Gyönyörű fehérarany karika, egy apró gyémánttal a közepén. Egyszerű és mégis kifejező.

-          Elképesztően szép.

-     Most már csak egyetlen kérdésem van! Milyen nevet adjak a születendő gyermekemnek, ha fiú lesz?