14. Rettegő jelen

Néhány nappal ezelőtt megígértem, hogy hozom a következő fejezetet és meg is tettem. Kiderül a jóslat és a döntés, hogy mit fog Lily csinálni. Remélem tetszeni fog! Olvassátok szeretettel. Maradok őszinte hívetek: Esperansa

-          Feltételezem, nem ez minden – mondtam és reménykedve vártam a választ.

-          Nem, valóban nem. Ha csak ennyiről lenne szó meg sem említettük volna – válaszolta Dumbledore professzor vicces hangnemben, de amikor ránéztem az arca arról árulkodott, hogy nem viccelt. Rettegve vártam mi az, ami ennél is rosszabb lehet.

-          Úgy egy évvel ezelőtt Smethly professzor a nyugdíjazását kérte és nem volt okom visszautasítani – kezdte Dumbledore professzor teljes nyugalommal – Feladtam egy hirdetést, miszerint jóslástan tanárt keresek, de természetesen csak azért, hogy ne bolygassuk meg az iskola ezer évre visszatekintő múltját. Mivel senki sem jelentkezett nem akartam erőltetni a dolgot, így elmondtam a kollégáknak, hogy törlöm a jóslástant az iskola órarendjéből. Viszont még azon a napon kaptam egy levelet egy pályázótól, aki szívesen vette volna, ha próbára teszem. Elmentem hát a megbeszélt időpontban a megadott helyre és találkoztam is az illetővel. A hölgy pedig megpróbálta bebizonyítani, hogy micsoda jóslás tehetség. Azonban mindenhol csak halált látott és ez nem tetszett. Nem szerettem volna magamra haragítani a természetet egy ilyen vészmadárral, már elnézést a kifejezésért. Udvariasan visszautasítottam az ajánlatot és elindultam, amikor a hangja megváltozott. Sokkal mélyebb lett, a szeme pedig ködösen meredt az ajtó felé. Majd tanúja voltam egy valódi jövendölésnek.

„Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött … azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt … A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik … Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli …”

Dumbledore professzor szavai vízhangként keringtek a koponyámban. És nem csak azok… Millió meg egy kérdés vetült fel bennem. Miért nekem mondta el mindezt? Mi az, hogy Egyetlen? Megjelöli? Mikor? Kit? Nem élhet az egyik, míg él a másik… Kinek kit kell megölnie? A másik keze által hal meg… Akkor nem csak az Egyetlen ölheti meg Tudjukkit, hanem fordítva is? Mi értelme van ennek?  - percek elteltével sem tudtam megszólalni úgy, hogy ne egy kérdés fusson ki a számon. Albus bűntudatosan állt az ablak előtt és kifele nézett. Nem hiszem, hogy bármi érdekes is felkeltette az érdeklődését, inkább csak nem akart rám nézni. Perselus pedig a lehető legjobban el volt kenődve. Nem értettem semmit. Csak néztem ki a fejemből és próbáltam összerakni a dolgokat.

A szülők háromszor harcoltak a Sötét Nagyúrral. Eddig értem, de millió ilyen pár lehet a világon. A hetedik hónap végén születik. Az július, de itt is ezer szer ezer variáció jöhet szóba.  És körül-belül ennyi, amire támaszkodni tudok. A többi mind csak feltételezés. Na nem mintha ez az egész jóslat dolog nem lehetne hamis. Végül is miért ne? Mikor az a nő látta, hogy semmi esélye bevetette a professzoron ezt, és ő meg bedőlt neki.

-          Miért hozzám jöttek? – Albus megfordult és mindig vidáman csillogó kék szemei aggodalmat és fájdalmat tükröztek. Nem tudtam nem észrevenni a kétségbeesést a félhold alakú szemüveg mögött.

-          Miközben hallgattam a jóslatot, az ajtó előtt egy férfi rángatott ki egy másikat az épületből. Ám ez a férfi a Sötét Nagyúr kémje volt, aki csak a prognózis első felét hallotta – folytatta a professzor nyugtalanul. Ekkor Perselus felemelkedett a kanapéról és felém fordult. Tisztulni kezdett előttem az kép, de nem akartam elhinni.

-          Én voltam. Én voltam az, aki hallgatózott a professzor után és most miattam vagytok halálos veszélyben.

-          Nem értelek – válaszoltam teljes őszinteséggel. Perselus a szemembe nézett, és olyan lett, mint egy esdeklő kiskutya. Csak egy csontot… Ő most azt kérte tőlem, hogy értsem meg. Hogy ne neki kelljen elmagyaráznia. Hogy ne kelljen kimondania.

-          Perselust megbízták, hogy folytassa a kémkedést utánam. Tudta, hogy ha nem teljesíti a feladatát, akkor meghal. Így mivel tudta, hogy hova és mikor kell mennem utánam jött. Követett és hallgatózni kezdett. Azonban a valódi jóslat alatt megzavarták és kipenderítették, így nem hallotta a végét. Két vagy három hétig halogatta a dolgot, végül augusztusban elmondta a Sötét Nagyúrnak, amit hallott – fejezte be Dumbledore professzor és Perselusra nézett, aki kelletlen, de folytatta a mesélést.

-          A Nagyúr nem hitt benne. Azt hitte egy részeges nő így akarta megfogni a professzort, hogy felvegye az iskolába. Aztán néhány nap múlva a Nagyúr eltűnt. Mármint, bevonult a szobájába és hetekig ki sem jött onnan. Kiadogatta az utasításokat, de senki sem tudta, hogy mit csinál odabent. November közepén újra feltűnt a megbeszéléseken. Hetekkel később magához hivatott, hogy megtudtam–e valamit az Egyetlennel kapcsolatban. Nem tudtam neki mit mondani, mert a professzor sosem beszélt erről a dologról, így csak azt közöltem, hogy a jósnő a Roxfortban van tanárként. Később elküldte hozzám Regulus Blacket, aki mindent tudni akart a jóslatról, és az esetleges lehetőségekről. Elmondta, hogy a Nagyúr a szobájában töltött idő alatt a harcokat és az embereket elemezte. Ki az, akivel háromszor harcolt és még él, vagy nem él? Esetleg volt-e gyermeke, aki júliusban született? Aztán leszűkítette a kört, de még mindig nem eléggé. Regulus feladata volt kb. harminc párból megtalálni azt az egyet, akinek a gyereke veszélyeztetheti a Sötét Nagyúr hatalmát. Hosszú keresgélés és lefizetések során Regulus két házaspárral állt a Nagyúr elé – fejezte be Perselus és rám nézett. Valamiért gombóc nőtt a torkomba és nagyon rossz előérzetem támadt.

-          Kik ők? – kérdeztem.

-          Alice és Frank Longbottom, valamint Te és Potter – mondta ki Perselus a számomra halálos ítéletet. A tüdőm összement és csak kapkodtam a levegőt.

A szám kiszáradt, ellenben a szemem könnyezni kezdett. Tudtam ez mit jelent. Azt, hogy nem vagyunk biztonságban. Hogy bármikor ránk támadhatnak és megölhetik Harryt. Berontanak az ajtón és elkapnak, Harryt pedig… . Abba belepusztulnék. Nem engedem. Nem!...

Égető fájdalmat éreztem. Nem csak a szívemben, hanem az arcomon is. Kinyitottam addig szorosan összezárt szememet és könnyfátyolon keresztül Perselust láttam magam előtt. Felém tornyosult, az arcán megrökönyödést fedeztem fel, a keze pedig még mindig a levegőben állt. A fejem fájt, de inkább az arcom jobb oldala. Hozzáértem a kezemmel és már tudtam mi történt. Nagy nehezen felálltam a fotelből és kimentem a konyhába. Elővettem egy csészét, töltöttem bele vizet és egy pálcamozdulattal felforraltam, majd vettem elő egy gyógyteás tasakot és beleáztattam a vízbe. Fél perccel később a forró, nyugtató teát kortyolgatva ültem le a konyhai székre és próbáltam megemészteni a hallottakat. De bármennyire is próbálkoztam nem ment. A kezem remegett, a szívem zakatolt, a fejem kongott és nem csak a kijózanító pofon miatt, amit kaptam.

„ Hogy volt képes erre Perselus? Hogy tudott, ahhoz a… szörnyeteghez csatlakozni? Miért? Miért nem ment egy másik városba, vagy országba és ott akart volna kísérletezni? A tehetségével bárki szívesen támogatta volna és nem lett volna belőle halálfaló. Egy gyilkos…” – gondolatmenetemet lépések zaja zavarta meg. A fejemet felkapva Perselust láttam a boltív alatt. Testtartása meggörnyedt, fejét lógatta és ismét nem nézett a szemembe. Közelebb jött és leült egy székre. Néhány percig csendben voltunk, majd megszólaltam.

-          Ki tud még erről?

-          Senki. Csak mi négyen.

-          Négyen? – kérdeztem vissza értetlenül.

-          A professzor, a Sötét Nagyúr, te és én – válaszolta.

-          Mi van a nővel és Regulusszal?

-          Trelawney nem emlékszik a jóslatra, mert transzba esett és ilyenkor nem tudja, hogy mit mondott, Dumbledore professzor pedig nem akarta felvilágosítani. Regulus pedig két hónapja meghalt.

-          Hogy mondod? – szaladt fel a szemöldököm a homlokomra.

-          Ellenszegült a Nagyúrnak. Az volt a feladata, hogy megöljön egy mugli születésű férfit, de nem tette meg és a halálos átok előtt a gyűlésen nyíltan felvállalta, hogy egyetért a bátyja döntésével és bárcsak már tizenegy évesen utánament volna a Griffendélbe.

Ismét csend telepedett a konyhára. „Regulus. Emlékszem rá elsős korától kezdve. Nem igazán lehetett elfelejteni egy olyan fiút, mint ő. Összesen két évvel volt fiatalabb, mint Sirius, de vele ellentétben neki nem volt saját akarata. Olyan embernek láttam, aki csak azt akarja, hogy a szülei és mindenki más is büszke legyen rá. Ezért eladta a lelkét az ördögnek. Pedig ha a Black szülők nem ragaszkodnak annyira a Sötét Nagyúrhoz, és támogatják a fiaikat, akkor nem csak egy, hanem két oszlopos taggal bővült volna a Főnix Rendje. Regulus kinézetre majdnem pontos hasonmása volt Siriusnak. Annyi különbséggel, hogy a bátyjának kifejezőbb volt az arca és megdolgozott a testéért. Regulusnak helyes arca volt, kedves szemei és okos volt. Tudtommal érdekelte a sport, de a tanulmányai is. Nagyszerű ember lett volna belőle, ha Walburga és Orion nem rontják el.” – Megköszörültem a torkom és újra kezdtem a beszélgetést.

-          Alice-t és Franket is értesíteni kell erről a dologról. Ha van bármi esély rá, hogy igaz, akkor nem akarom elveszíteni őket sem.

-          Dumbledore professzor úgy gondolta előbb idejövünk, aztán megy hozzájuk.

-          Megy? – kérdeztem rá az egyes szám harmadik személyre.

-          Igen. Te ismersz és tudod, hogy nem állt szándékomban senkit sem bántani. Csak a kísérleteimhez akartam anyagi támogatást. Viszont Longbottomék már az iskolában sem kedveltek. Szerintem amint betenném a lábam a házba meg sem kellene szólalnom és Frank nekem ugrana. Ha meg megtudják az igazat… Jobb, ha én visszamegyek a Roxfortba.

-          Lehet benne valami – válaszoltam, majd kortyoltam egyet a teámból. Az agyam egyre csak járt és eszembe is jutott valami. – Meg fog találni. Biztos vagyok benne. Bárhová is megyek megtalál és meg akarja majd ölni Harryt.

-          Pontosan ezért vagyunk itt, Lily. Hogy felajánljuk a védelmünket és a segítségünket – válaszolta egy hang az ajtóból és mikor odafordultam Dumbledore professzort láttam a fiammal a karján. Odajött hozzám és átnyújtotta a kicsit, majd leült Perselus mellé.

-          Nem költözhetek oda a Roxfortba – mondtam felé fordulva – Dolgoznom is kell és érdekes lenne, ha egy kisbabával mászkálnék a diákok között.

-          Valóban, erre én is gondoltam. Nekem más ajánlatom lenne.

-          Micsoda?

-          A Fidelius bűbáj.

-          Túl sokan ismerik ezt a házat ahhoz, hogy egyik napról a másikra eltűnjön – válaszoltam szinte azonnal. Nem szerettem volna, ha bezárnak. Azt meg végképp nem, hogy függenem kelljen valakitől.

-          A szomszédok emlékezetét módosítani lehet, Elena pedig több mint biztos, hogy egyetért majd az ötlettel. Alice és a családja szintén el fog tűnni, így nekik sem kell magyarázkodnia. A szüleidnek Minerva ugyanebben az időpontban tálalja az igazságot. Ők is azt fogják mondani, hogy mehetsz bárhova és csinálhatsz, amit akarsz, csak legyél biztonságban.

-          Ezt jól megfontolta, igaz? – kérdeztem halkan Harryt figyelve. Amióta tudtam, hogy terhes vagyok minden döntésemet úgy hoztam meg, hogy azt tartottam szem előtt, mi a jó a fiamnak. Ha most az kell, hogy rab legyek a saját házamban, de a fiam életben maradjon, akkor legyen.

-          Mi lesz a védő bűbájjal? – tettem fel utolsó kérdésemet.

-          Az lehullik, amint aktiváljuk a Fideliust.

-          Valahogy sejtettem.

-          Van itt még valami – kezdte a professzor nyugtalanul – Ne érts félre, nem szeretném felülbírálni a döntésedet, de most, hogy ez kiderül szerintem bölcs lenne beavatni Mr. Pottert is.

-          Nem – mondtam határozottan.

-          Lily, tudod jól, hogy ki nem állhatom, de ez most vészhelyzet. Szükséged van rá.

-          Valóban vészhelyzet – értettem egyet Perselusszal - , de főleg most nem fogom felhívni rá a figyelmét, hogy van egy fia. A Sötét Nagyúr eddig is figyeltette, nem kell se nekem, se neki az, hogy hirtelen megtudja szültem neki egy gyereket és tudják őt, vagy engem zsarolni a másikkal.

-          Lily, nem teljesen értelek…  - zavarodott meg egy picit Perselus

-          James tökéletes biztonságban van most a szüleivel együtt. Vagy nem?

-          Tökéletesben nincs, de valóban nagyobban, mint ha megismernék Harryt – bólintott a professzor

-          Akkor ezt megbeszéltük – zártam le a vitát.

-          Ez esetben elfogadod a Fidelius bűbáj használatát? – kérdezte a professzor

-          Igen – álltam fel és a többiek követték a példámat, majd Albus mellém sétált és megsimogatta Harry fejét.

-          Akkor akár fel is húzhatnánk a falakat – mondta a professzor és elindult a kijárat felé én pedig értetlenül mentem utána.

-          Hogyhogy? Mármint most?

-          Igen! Minél előbb annál jobb – válaszolta és megfordult.

-          De, ki lesz a titokgazda? – kérdeztem.

-          Oh, igen. Ha már itt tartunk, én önként vállalkozok erre a szerepre – felelte a professzor én pedig teljesen ledöbbentem.

-          Professzor én nem…

-          Lily, engedd meg, hogy a professzor vigyázzon rád – vágott a szavamba Perselus, de Albus leintette.

-          Professzor, nagyon köszönöm, hogy felajánlotta. Nagyon sokat jelent számomra, hogy bízhatok magában. De már így is annyi problémája van. Nem akarok én is még egy lenni – folytattam. Úgy láttam a professzor egy kicsit csalódott lett, egy másik részbe pedig büszke.

-          Megértelek, viszont akkor szeretném, ha elgondolkodnál rajta, hogy kiben bízol meg annyira, hogy rábízod az életeteket – mondta Dumbledore.

Az agyam kattogni kezdett. Ilyen esetben a legelső gondolatom Elena lenne, de mivel nem akarom, hogy veszélyben legyen az élete és elég sokat találkozik Siriusszal és Jamesszel nem szívesen bíznám rá a titkunkat. Persze biztos vagyok benne, hogy egy szóval sem említené a két jómadárnak, de teljesen véletlenül kicsúszhat a száján és akkor hatalmas bajban lennék. Nagyobban, mint ha a Sötét Nagyúr talál meg.

A következő Alice, de az ő élete is veszélyben van és neki most a családjával kell törődnie.

Aztán a szüleim, de mivel muglik nem tudják elsajátítani az okklumenciát, így bármelyik halálfaló simán kiszedheti belőlük és jobb esetben azonnal megöli őket, nem pedig kínozni kezdi el. Petuniát meg sem merem kérdezni.

Volt még néhány lány a Roxfortban, akire azt mondhatnám, hogy egész jól elbeszélgettünk, de a testvérük nevére nem emlékszem, így ez nem lenne az igazi.

James és Sirius azonnal kiesnek. Nem azért, mert nem bízom bennük, hanem mert túl sokat jelentenek nekem. Az életemet adnám értük és a biztonságukért. Nem keverhetem bele őket.

Aki még szóba jöhet az Remus. Nagyon kedvelem és tudom róla, hogy becsületes, tisztességes és szereti, valamint tiszteli Jamest és engem annyira, hogy sohase áruljon el minket. De amióta megkezdődött a minisztérium általi vérfarkas üldözés lehetetlenség utolérni. Pedig megpróbáltam. Küldtem neki néhány levelet, hogy szeretném tudni, hogy van, mi van vele és milyen az élete, de egyikre sem válaszolt, sőt még azt is elképzeltem, hogy meg se kapta a leveleket.

Az utolsó lehetőségem pedig a negyedik tekergő.

-          Eldöntöttem – mondtam az engem figyelő férfiaknak. Dumbledore professzor mosolygott, de Perselus nem tűnt túlságosan bizakodónak.

-          Rendben, akkor kérlek, beszélj a választottaddal, majd küldj egy baglyot, hogy mikor jöjjek ide és végezzem el a bűbájt.

-          Köszönöm, professzor – mondtam őszintén. A professzor megsimogatta Harry fejét, nekem adott a homlokomra egy puszit, majd a kandalló felé indult és hamarosan el is tűnt benne. Gyakori volt, hogy így köszöntünk el egymástól, így már meg se lepődtem a puszin. Szerintem Albus Harryt egy unokapótlékfélének látja, rám pedig vigyázni akar. Olyan aranyos tőle.

-          Jól választottál? – kérdezte a mellettem álló Perselus.

-          Úgy hiszem, igen – válaszoltam felé fordulva. Láttam rajta a Holdat is lehozná az égről, ha azzal meg tudna menteni minket. Iszonyatos bűntudat marta a lelkét.

-          Ha így gondolod, akkor jó. De nagyon szépen kérlek, légy óvatos. Nem tudhatod ki állt át melyik oldalra.

-          Ha már erről beszélünk… Te most a jó oldalt erősíted? – kérdeztem nyíltan a szemébe nézve. Pár pillanatig habozott, majd válaszolt.

-          A professzor megígérte, hogy vigyáz rád, ha kettős kém leszek.

-          Értem. Nos, szeretném elmondani, hogy nem teljesen értek egyet a döntéseddel, de nagyon hálás vagyok, amiért felvállaltad a hibádat és szóltál nekünk.

-          Eddigi legostobább hibám volt…

-          Nem, eddigi legbátrabb döntésed volt – vágtam közbe.

-          Ha bármi bajotok esik, sose bocsájtom meg magamnak.

-          Nem magadat kell ostoroznod. Az egyetlen felelős a történetekért a Sötét Nagyúr. Ha valaki volt olyan ostoba, hogy a gyilkolás vágyáért, vagy a hatalomért csatlakozott hozzá, az megérdemli az Azkabant. De te ne hibáztasd magad. Nem tudhattad.

-          Sose értettem, hogy lehet valakiben annyi jóság, mint benned. És sokszor gondolom úgy, hogy meg sem érdemlem a barátságodat – éreztem, hogy Perselus most nagyon mélyen a lelkébe nyúlt. Mármint eddig sose fedte fel előttem ennyire az érzéseit. De most nagyon jól esett. Közelebb léptem és megöleltem. Néhány percig állhattunk így, majd Perselus közölte, hogy ideje mennie. Megígérte, hogy itt lesz, amikor felhúzzuk a Fideliust. Kicsit könnyebb szívvel engedtem el és figyeltem, ahogy a kandallóba lépve eltűnik. Visszamentem Harry szobájába és leültem a fotelbe. Harry mocorgott és letettem a szőnyegre, hogy lássam, mit akar. Odament ahhoz a kis dobozhoz, amit a professzortól kapott és kiengedte a cikeszt. Egy pálcamozdulattal bezártam az ajtót, hogy ne tudjon kiszökni és figyeltem a fiamat, amint boldogan mászkál a repülő golyó után. Elmosolyodott, amikor sikerült elkapnia és lekunkorodott a szája, amikor kislisszolt a kezei közül. Nem tudtam elhinni, hogy ezt a pillanatot és az egész életemet elvehetik tőlem. Mert ha Harry meghal, akkor az életemnek is vége. Nincs tovább.