Boldog születésnapot!

Hát elérkeztünk ide is! Első szülinapját ünnepli a blog. 

1 történtet, 28 fejezet, 70 vélemény, 6732 látogató, 3 díj  és 7 rendszeres olvasó  !!!

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott és olvasta a történetemet. Külön kiemelném Alicia Mirza és neywyw ( Vivi ) segítségét, akik a kezdetektől támogattak és legtöbbször pozitív kritikákkal tartották bennem a reményt, ha pedig valami nem tetszett nekik bátrak voltak megjegyezni és tanultam belőlük. 

Remélem az érdeklődésetek nem lappant ez után a három hónapos kihagyás után sem, amit mellesleg nagyon bánok, de sajnos a nyári munka és egy új családtag mellett nem volt időm folytatni az írást. Hamarosan talán minden visszaáll a régi kerékvágásba és úgy tudom folytatni a storyt, ahogy eddig. Nem tervezek sok kitérőt, így legfeljebb 10-15 fejezetre számíthattok, de a tíz a valószínűbb. 

Most pedig nem is szaporítanám tovább a szót, meghoztam az új fejezetet. 
Címe: Anyai aggodalom
Remélem tetszeni fog. Maradok őszinte hívetek: Esperansa

„Az élet nem mese, nem romantikus költemény. Van akinek könnyű, másnak örök szenvedés.”

A napok a szokottabbnál hol gyorsabban, hol lassabban teltek. Egy boldog pillanat, egy mosoly sokszor rövidebb ideig tartott, mint addig bármikor. Harry távozásával Selena kedvessége és bája ugyan nem illant el, de sokszor csak ült egymagában bátyja szobájában és nézte a képeket a falon és a polcokon. Diego és én is nehezen viseltük fiunk távollétét, és aggódtunk a lányunkért. Szerencsére a szomszéd lány, Bianca sokat játszott Selenával. Hol nálunk, hol náluk, hol a parton, hol a játszótéren. Vasárnaponként Ricardóéknál vacsoráztunk és a nagyszülők azért mindig felvidítottak minket. Volt, hogy Alfonso és családja, valamint Melissa is velünk étkezett és töltötte a hét utolsó napját. Örömmel láttam, hogy Selena egyre jobban hasonlít a nagynénjére. Bár ahogy észrevettem Diego ezért nem lelkesedett annyira. Amikor rákérdeztem, hogy miért, csak annyit válaszolt: „Melissát is zárdába kellett volna adni, talán Selenánál még nem vagyunk megkésve.” Erre oldalba böktem és tovább ittam a teámat.

Harry naponta küldözgetett levelet az első hetekben. Aztán ahogy beilleszkedett és nőtt a tananyag mennyisége ezek az alkalmak inkább csak heti kettőre csökkentek. Természetesen nem bántam, hisz foglalkozzon csak az iskolával, azért ment oda, valamint ne feledkezzen el jól érezni magát. Sok minden történt vele ez alatt a néhány hónap alatt. Elsőévesként bekerült a griffendél ház kviddics csapatába egy olyan incidens miatt, amit Narcissával a baglyot követő alkalommal meg is beszéltünk. Elmondta, hogy Perselus… (hogy is fogalmazott?) nem igazán kedveli a griffendéles nebulókat, valamint, hogy a többiek nagyra nőtt denevérnek nevezik és mi tagadás, igazuk is van. Jó barátok lettek a legkisebb Weasley fiúval és persze Neville-lel. Egy következő levélben azt is megírta, hogy csatlakozott hozzájuk egy lány is, akit megmentettek Halloweenkor egy trolltól. Mikor ezt elolvastam azonnal beálltam a kandallóba és a Roxfortba igyekeztem, hogy kifaggassam apámat a történtekről. Elvileg a troll helye az iskola falain kívül kellett volna hogy legyen, de gyakorlatilag nem jött össze a dolog. A kérdésemre, hogy mire kell az iskolának egy troll, apám szűk szavú választ adott: „Elég, ha azt ő tudja”. Harry következő levelében beszámolt arról is, hogy Frics és Mrs. Norris nem igazán kedvelik, amire csak elmosolyodtam és felidéztem James miket művelt szegény gondnokkal. Ezután karácsonyig már hetente csak egy levél érkezett. Minél jobban haladt az idő, annál rövidebb, tömörebb és lényegretörőbb lett. Aztán rájöttem, hogy ezek csak a nekünk, szülőknek szóló verzió.

November végén Selena és az osztálya tanulmányi kirándulásra mentek a madridi Pradóba, vagyis a világ legnagyobb művészeti kincstárával rendelkező múzeumba és gondoltam kitakarítom a szobáját. Amúgy is esedékes volt egy portörlés és hasonlók. Véletlenül lelöktem az egyik rajzmappáját és kiborult a tartalma. Rajzok, festmények, levelek. Megnéztem a feladót, majd az írást és bizony Harrytől jöttek Selenának címezve. Leültem az ágyra és kibontottam az elsőtől kezdve, ami Halloween után két nappal érkezett. Lehet azt mondani rám, hogy paranoiás, hogy megsértem a magányszférát, még ha a lányomé is, de aggódtam. Így elkezdtem őket elolvasni. Mondhatom, hogy a félelmem nem volt alaptalan. Harry részletre pontosan beszámolt a húgának a Hermione mentés akciójáról (ő az a lány, akit a troll bezárt az egyik mosdóba), a Frics és Perselus elleni „merényletekről”, az ifjú Malfoy és Harry barátai közt megesett vitákról és nem egyszeri pálcahasználatról. Végül, ami kiborított, Fricsnek köszönhetően Harry, Ron és Hermione a harmadik emeleti lezárt résznél kutakodtak. Ennek következtében beléptek Bolyhoska birodalmába. Harry leírása szerint Bolyhoska egy háromfejű kutya volt, akinek az egyik mancsa mindig egy csapóajtón állt, pont ezért tudtak kimenekülni a teremből. Ha ez nem sikerül, ma már lehet, hogy nincs fiam.

Eljutottam arra a pontra, hogy megkérdőjelezzem a Roxfort biztonságát és apám épelméjűségét. Nem mintha a troll nem lett volna épp elég bizonyíték, hogy valami nem stimmel, de Bolyhoskával igenis kihúzták a gyufát. Félve vettem kezembe a következő levelet. Szerencsére ebben nem volt aggasztó hír, csupán olyan, amire nem számítottam és nem is értem Harry miért nem közölte velünk is. A tartalma az volt, hogy mikor Minerva beválogattatta a griffendél csapatába, a következő nap reggelére egy bagoly egy teljesen új Nimbusz 2000-es seprűt hozott, melyet az igazgatóhelyettestől kapott. Beszámolt még arról, hogy milyen gyorsan lehet vele repülni, a manővereket, melyeket végre hajtott, az edzéseket és a csapattársakat is bemutatta, valamint a Mardekár-Griffendél és a Hugrabug-Griffendél kviddics meccsről is beszélt.

Miután minden levéllel végeztem visszatettem őket és a rajzokat a mappába, majd azt is visszaállítottam a polcra. Muszáj volt leülnöm. Tudtam én, hogy valami nincs rendben, de erre nem számítottam. Mit titkolnak? Apám, Harry, a barátai? Miért nem mondják el nekem, ha baj van? Miért?

Nem sokkal később, hogy magamhoz tértem és lementem a földszintre, megjött Diego. Hosszú napja volt, így vártam egy kicsit, míg felkészül a dolgokra. Addig megfőztem a vacsorát és legyúrtam a tésztát egy tortához. Nem sok kedvem volt most sütögetni, de ha Selenának egyszer már megígértem, hogy megsütöm neki ezt a sütit, akkor legyen. Diego hamar rájött, hogy valami baj van. Érezte rajtam a feszültséget és a rosszkedvet. Sajnos az ilyen eltitkolásában sosem voltam jó. Odalépett mögém és átölelt. A nyakamba puszilt és várta, hogy belekezdek-e. Hozzádőltem és vártam néhány percet. Aztán kirobbant belőlem. Nagy vonalakban elmondtam, hogy miket olvastam és hogy mennyire felzaklatott. Láttam rajta, hogy neki sem egyszerű feldolgozni ezeket a tényeket. Leültünk a konyha asztalhoz és öntöttem magunknak teát. Mire Selena hazaért a kirándulásról, már nem fojtogatta a torkomat semmilyen gombóc. Vidáman és mosolyogva lépett be az ajtón. Kabátját felakasztottam a fogasra, csizmáját az előtérbe állította és táskájával megindult a szobája felé. Mielőtt azonban elérte volna a lépcsőt… Diego megállította.

-   Selena! Anyáddal szeretnénk megbeszélni veled néhány dolgot! – Selena megfordult és értetlen tekintettel nézett ránk, de azért bement a nappaliba és leült a kanapéra. Tapmancs a földön ült és Selenával együtt várta a fejleményeket. Diego a lányunk mellett foglalt helyet, én viszont a dohányzó asztal és a kandalló között járkáltam.
-   Mi ez az egész? – Kérdezte Selena. Megfordultam és beszélni kezdtem.
-   Ma nem mentem dolgozni. Itthon maradtam, hogy egy kicsit rendbe szedjem a házat. A te szobádban is takarítottam és megtaláltam Harry leveleit – vártam, hogy majd kiakad. Sosem volt egy hisztis kislány, de én az ő helyében biztos, hogy sikítottam volna. De ő nem. Csak nézett rám és még mindig nem tudta, hogy miért vagyok ilyen zavarodott. – Mikor akartátok elmondani, hogy Harry mennyi veszélybe került? Hogy a nyugodt diákélet helyett egy mugli kalandfilmhez hasonló labirintusban él, amiben a csínyek, a háromfejű kutyák és a titkos kincsek csak… kellékek.
-    Nem akarta, hogy aggódjatok – felelte nyugodtan a szemembe nézve.
-    Ez nem válasz – folytattam.
-    De igen, az. Amikor megírta, hogy mi történt a trollal, te rögtön szaladtál nagyapához és kérdőre voltad, mint most engem. Harry nem akarta, hogy megharagudj nagyapára, Minerva nénire, vagy Perselus bácsira. Azt sem akarta, hogy infarktust kap minden levele után.
-    Minden levele? – kérdeztem elhűlve. – Hogy érted azt, hogy minden levele? Miről nem tudok még?
-    Pont erről beszéltem – előzött meg Selena, de hangja nyugodt maradt. – Anya, Harry nem átlagos elsőéves és ezt te tudod a legjobban. Természetes, hogy nem a bájitaltan házi, vagy a fogas-frizbi köti le minden idejét. Ő arra született, hogy tegyen valamit. Valami nagyot.
-    Már megtette. Végzett azzal, akivel senki sem tudott. Legyen ennyi elég a világnak.
-    De ezt senki sem tudja, csak mi. Összesen húsz ember a négy milliárdból. A varázsvilágnak hálásnak kellene lennie Harrynek és neked, mert megszabadítottatok minket Voldemorttól. Mégis mindenki azt hiszi, hogy a világ leggonoszabb sötétmágusa egyszerű végelgyengülésben halt meg. Ebben hol az igazság? – kérdezte a végén már ő is hangosabban.
-    Selena, figyelj rám, kislányom – guggoltam le elé. – Azért nem tudta meg senki, hogy mi történt, mert így az életben nem lett volna egy perc nyugtunk sem. Az újságírók és politikusok mind egytől egyig a bátyádat akarták volna. Beszélni nem tudott még, de ez őket nem érdekelte volna. Sőt, pont így lett volna kényelmes nekik.

-          Ezt nem értem – mondta Selena apja karjai közé bújt. Felültem melléjük és simogatni kezdtem a vállát.

-          Úgy értettem, hogy én egy mugliszületésű boszorkány voltam. Egy egyszerű ember, akinek még végzettsége sem volt, nem hogy karrierje, vagy egy több száz éves múltú családja. Ha kiderül, hogy mi történt, akkor nagyon sok ember fáradozott volna azért, hogy elvegyék tőlem Harryt. Akár pénzért, akár hatalomért, akár mindezek nélkül, elrabolva. Ezt nem kockáztathattam meg.

Néztem Selenát és lassan kezdte felfogni, hogy miért tettem amit tettem. Diego egy szót sem szólt eddig, most viszont lánya feje tetejére tette az állát és úgy folytatta, amit én elkezdtem.

-          Nem azt kérjük tőled, hogy érts meg mindent, amit teszünk, vagy mondunk. Csak azt, hogy engedd meg nekünk, hogy vigyázzunk Harryre és rád. Nem bírnánk ki, ha valami bajotok történne. Rendben?

-          Rendben – mormolta Selena apja mellkasába, majd felém fordult és megölelt.

-          Mostantól nincsenek eltitkolt levelek, jó? Ha Harry küld valamit, kérlek, mutasd meg nekünk. Nem kell, hogy ő tudjon róla. Higgye csak azt, hogy megvéd minket a fájdalomtól.

-          Oké.

-          Most pedig, légy szíves, mondd el nekünk, hogy mi is lett volna az a nagy tett, amiről beszéltél – kérte Diego. Selena a dohányzóasztalt nézte, de válaszolt.

-          Harry szerint Bolyhoska őriz valamit. Valamit, ami nagyon értékes és a nagyapa nem véletlenül állította oda azt a kutyát. Viszont valaki meg akarja szerezni azt a tárgyat. Bentről, az iskolából. Nem diák, nem tanár. De fogalma sincs, hogy ki és ki akarja deríteni. Az egyik barátja szerint Perselus bácsi akarja megkaparintani azt az izét.

-          Ezt miből gondolja? – kérdeztem, hisz tudtam, hogy Perselus hűségesebb apámhoz, mint saját magához.

-          Halloweenkor a fiúk látták, ahogy Pers bácsi Bolyhoska felé tart és amikor vége lett a kavarodásnak azt is látták, hogy megsérült. Húzta a lábát és amikor nem figyelt oda, Harryék látták, hogy hatalmas karomnyomok vannak a lábszárán. Mintha Bolyhoska az egyik mancsával odacsapott volna.

-          Harry mit szólt ehhez? – kérdeztem.

-          Nem hiszi el, hogy igaz lehet. Azért kutat tovább, mert a barátja mindenképpen szólni akar a professzoroknak, hogy tegyék ki Pers bácsit az iskolából. Meg akarja mutatni, hogy Ron téved és Pers bácsi nem rossz ember.

-          Értem. Akkor mostantól nincs titok? – néztem a lányomra. Felemelte kisujját és az enyémmel összefűzte.

Ezután elküldtem kezet mosni. Diego átölelt még a kanapén és megcsókolt. Amikor Selena visszaért kiindultunk a konyhába és megterítettünk, majd megvacsoráztunk. A desszert után megkértem Diegót, hogy Selenával vigye el sétálni Tekergőt. Tudta, hogy nem maradok otthon és megértett, így kabátot és csizmát adva Selenára, pórázt kötve a kutyára elindultak egy hosszú esti sétára. Én gyorsan elpakoltam a maradékokat és egy varázslattal elmosogattam. Felvettem a vastag taláromat és beálltam a kandallóba, majd Roxfortot kiáltottam. Szerencsére apa előre látta, hogy ha Harry az iskolába fog járni, sokat, nagyon sokat fogok utána mászkálni. Így rákötötte a saját kandallóját a mienkre. Mire újra kinyitottam a szemem, már a megszokott millió kacattal teli szobában voltam. A helyiség üres volt, az addigi igazgatók és igazgató asszonyok portréit és Fawkes-t kivéve. Köszöntem a festményeknek és megsimogattam a főnixet. Ezután leültem az íróasztallal szemközti fotelbe és kényelmesen elhelyezkedtem. Tudtam, hogy vacsoráznak, hisz évszázadok óta mindig ugyanabban az időpontban jelenik meg az a sok finomság az asztalokon. Nagy volt a kísértés, hogy lemenjek és magamhoz öleljem Harryt, de tudtam, hogy ezt akkor sem tehetem, ha az igazgató lánya vagyok. Negyed óra múlva lépéseket hallottam az ajtó felöl és néhány pillanat múlva apám már át is lépte a küszöböt. Amint meglátott elmosolyodott és mindig vidáman csillogó kék szemeivel nézett rám.

-          Lily, örülök, hogy látlak. Hogy vagy? – kérdezte és jött közelebb, majd megpuszilt és leült az igazgatói székbe.

-          Jól vagyok – válaszoltam, majd én is helyet foglaltam.

-          Olyan… fáradtnak látszol, nyúzottnak. Ki kéne venned egy kis szabadságot. Tudom, hogy a Szent Maddalena legjobb gyógyítójának nehéz elszakadni az épülettől és a betegektől, de itt lenne az ideje, hogy pihenj egy kicsit. Nem is tudom mikor voltatok utoljára nyaralni Diegóval. Talán mielőtt Selena megszületett.

-          Köszönöm, hogy aggódsz, de nem vagyok kimerült, csak aggódom.

-          Miért? – kérdezte apa és úgy nézett rám, mintha valami nagy titkot készülnék elmondani. Könyökét az asztallapra tette és ujjait sátorként fűzte össze a szája előtt.

-          Mindig őszinte embernek ismertelek. Már akkor is, amikor csak egy diák voltam, és nem a lányod. Szeretném, ha nem kertelnél.

-          Lily,… - próbált közbeszólni, de nem hagytam.

-          Egyszer már megkérdeztem, hogy mit keres egy troll nem csak az iskola területén, hanem bent az épületben. Nem kaptam választ. Akkor hisztis voltam és féltettem a fiamat. Most nyugodt vagyok és csak válaszokat akarok – ránéztem és vártam valami reakciót, de csak egy nyugodt pillantást vetett rám – Apa, Harry és a barátai veszélyben voltak és vannak. Mit rejtegetsz a kastélyban? Mit őriz egy mugli felhőkarcoló magasságát megszégyenítő háromfejű kutya a harmadik emeleten? Mi köze ehhez az egésznek Perselusnak?

Nem szólt egy szót sem. Csak nézett. Úgy nézett, mintha először látna. Mintha először  hallott volna beszélni. Mintha… keresne bennem valami ismerőset. Akár az utcán. Rám köszön valaki, akit tudom, hogy ismerek, de nem emlékszem a nevére, vagy arra, hogy honnan ismerem. De azért elbeszélgetek vele, valahonnan előkerülnek a családtagok, barátok nevei, régi szép emlékek, de még mindig fogalmam sincs, hogy annak a személynek, aki velem szemben áll, mi köze hozzám? Percekig néztük egymást. Amikor öt perccel később is hallgatott, felálltam a fotelből és odasétáltam Fawkeshoz. Megsimogattam a fejét és a szárnyait. Majd visszamentem az íróasztalhoz és csípőmet a szélének nyomtam. Ismét apára néztem, aki még mindig a fotelt bámulta. Sóhajtottam egyet és megfogtam a taláromat, melyet levetettem és magamra tekertem, majd elindultam a kandalló felé.

-          Majd ha érdekel, hogy milyen veszélybe kerül az unokád, ha érdekel, hogy ismét a megkísértette a halál, akkor gyere el hozzánk. Addig nem akarlak látni. Se nálunk, se anyánál. De még a családom közelében sem.

Azzal kezembe vettem egy marék  hopp port és beállva a kandallóba könnyeimmel küszködve mondtam ki a címünket. Mikor hazaértem talárban, csizmában dőltem le a kanapéra és kezdtem sírni.

Nem vagyok kislány, akit meg kell védeni attól, ami a világban folyik. A fiam azért nem mond nekem semmit a kalandjairól, mert meg akar védeni. Apám is elhallgat előlem dolgokat, amiket jogom lenne tudni, ha már veszélynek teszi ki a fiamat. Te jó ég, a saját unokáját. Miért nem lehet nekem elmondani semmit?

Fél órán keresztül sírtam. Ezután felálltam, a helyére tettem a vastag holmikat és felmentem az emeletre. A fürdőbe sétálva ledobáltam magamról a ruhákat és forró fürdőt engedtem, melybe levendula olajat csöppentettem, hogy megnyugtassa az idegeimet. Hajamat csattal felkötöttem és bemásztam a kádba. Sokáig áztattam magam a habos vízben és lehet, hogy el is aludtam. Arra legalábbis nem emlékeztem, hogy Diegót és Selenát hallottam volna megjönni, csak arra lettem figyelmes, hogy drága férjem letelepszik a kád szélére.

-          Nem sikerült megtudnod semmit, igaz? – kérdezte. Annyira jól ismer. Minden mozdulatomból, hanghordozásomból, pillantásomból tudja, mikor mit érzek. Annyira szeretem és sosem mondtam még neki mennyire.

-          Nem vagyok egyszerű eset, ugye? – néztem a szemébe. – Sokkal jobban jártál volna egy hétköznapi boszorkánnyal. Akinek nem kell külön aggódnia, hogy a fia esetleg meghal az iskolában a nagyapja őrültségei miatt. Vagy aki nem retteg a jövőtől és a még mindig szabadlábon levő halálfalóktól. Vagy Voldemort esetleges visszatérése miatt. Vagy… - Diego szó szerint belém fojtotta a szót. Megcsókolt, de úgy, hogy éreztem, ezt többet ne mondjam.

-          Számomra nincs más boszorkány a földön. Ha veled nem találkozom, harmincnégy évesen is egyedülálló lennék.

-          Nehogy azt hidd – mondtam neki. – Mercedes és Melissa akkor valószínűleg naponta árasztanának el szingli nők fényképeivel és történeteivel. Szerintem ha nem költözünk ide Harryvel, legkésőbb három év múlva megnősültél volna.

-          Legyen neked igazad – mosolygott a számba és újra megcsókolt.

-          Selena? Hol van? – kérdeztem egy gyors ellenőrzésként.

-          A szobájában. Most pakolja össze holnapra az iskolás dolgait. Mindjárt megyek és megengedem neki is a vizet.

-          Akkor siess vissza – mosolyogtam rá.

-          Repülök – mosolygott vissza, majd kiment az ajtón és Selena fürdője felé tartva még visszanézett és kacsintott egyet. Hátradöntöttem a fejem a kád szélének és lecsuktam a szemem.