25. Egy varázslatos nap

Őszintén sajnálom ezt a hosszabb kimaradást. Sajnos sikerült életem fonalára gordiuszi csomót kötnöm és jelenleg még nem találtam meg a megfelelő kardot, ami elvágná. Na visszatérve az ókori Görögországból, meghoztam a következő fejezetet. Ez egy ünnepi fejezet, ugyanis kereken egy éve tettem fel a prológust. Ez 25 fejezetet, 10 205 megtekintést, 140 kritikát, 1 blogot, 4880 kattintást, 7 rendszeres olvasót jelent és egy Arany Főnix Díjat jelent. Meglepő és megható számok ezek, melyekre álmomban sem mertem gondolni, mikor belekezdtem a történetbe. Szeretnék köszönetet mondani ezért a kellemes csalódásért mindenkinek, aki támogatott. Remélem a hossza kárpótolni fog titeket! :D Maradok őszinte hívetek: Esperansa

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Isten hozott titeket az Abszol úton!

Hagrid és Lily jót derültek Harry, Selena és Diego elképedésén. Habár mindhárman ismerték a spanyol Abszol teret, azért az mégis egy olyan hely, ahol mindent egyszerre belátni, de itt kacskaringós, macskaköves utak vezettek a varázslók úti céljához. Mikor maguk mögött hagyták az átjárót, Harry hátrapillantott a válla fölött – a nyílás villámgyorsan bezárult mögöttük, ismét szilárd falnak álcázva magát.  Egy közeli bolt előtt egész halomnyi üst csillogott a napsütésben. „Üstök minden méretben – Sárga-és vörösréz, ón, ezüst üstök – Önkeverő és kompakt üstök” – hirdette egy tábla az áru fölött. Habár ez is ismerős volt otthonról, de az egymás mellé zsúfoltan felállított és fénylő kondérok azért szemet kápráztató látványt nyújtottak. Harry érdeklődve nézett fel a mellette sétáló Lilyre, aki ugyancsak mosollyal az arcán, de valami megmagyarázhatatlan félsszel a szemében nézett a fiára.

*****************

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Igen, ilyenre is szükséged – bólintottam -, de először célozzuk meg a Gringotts épületét.

Hagrid vigyorgott és kis csapatunk továbbindult. Diegóval még otthon megbeszéltük, hogy átváltjuk a spanyol galleonokat angolra, de nem akartuk a Minisztériumban ezzel húzni az időt, úgyhogy inkább kiveszünk némi pénzt az itteni számlámról. Miközben sétáltunk családom tagjai valószínűleg azt kívánták, bár tíz szemük lenne, hisz nem bírtak betelni a látvánnyal. A boltokkal, a kirakatokkal, no meg az utca népével. Valahogy én is így nézhettem ki, amikor először jártam az Abszol téren. Elhaladtunk egy kövérkés hölgy mellett, aki egy patika előtt állt, a fejét csóválta, és ezt morogta:

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Tizenhét sarlót kérni egy uncia sárkánymájért! Kész rablás…

Halk, lány huhogás szűrődött ki egy sötét üzletből, amelynek cégérén ez állt: „Uklopsz Bagolyszalon – Kuvikok, füles- és macskabaglyok. Uhuk több színben.” Harryvel egykorú kisdiákok egész csoportja nyomta az orrát egy kirakatüvegnek, ami mögött seprűk sorakoztak.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Nézzétek! – lelkesedett az egyik gyerek. – Az új Nimbusz Kétezres … A leggyorsabb…

Láttam  Harryn, hogy legszívesebben ő is odaküzdötte volna magát a többiekhez és együtt csodálta volna velük a kviddicsezők új játékszerét, de Harry tudta, hogy mindent megnézhetünk, nem tiltunk meg semmi olyat, amit szeretne, ha előtte megcsináljuk amiért idejöttünk és lesz időnk nézelődni. Azért egy gyors pillantást Diego sem volt rest vetni a kirakatra, majd cinkosan összenéztek Harryvel. Ahogy haladtunk a Spanyolországban már jól ismert árucikkekkel kirakott üzleteket vettük szemügyre és mégis láttunk újdonságot és természetesen a hangulat is más volt. Düledező halmokban rakott varázsige-gyűjtemények, lúdtoll- és pergamentekercs-készletek, bájitalos üvegek, holdgömbök…

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Íme a Gringotts – szólt Hagrid.

A hófehér épület, amely elé érkeztünk, messze kiemelkedett a környező alacsony boltok közül. Fényes bronzkapuja mellett vörös és aranya egyenruhában ott állt egy…

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Nézd csak Selena, az ott bizony, egy kobold.

Szólt halkan Hagrid, miközben felfelé kaptattunk a fehér kőlépcsőn. Szegény Hagrid… Azért Selena sem volt már olyan pici és igenis látott már koboldot. De Selena nagyon aranyosan hatalmas szemekkel nézte a Hagrid szerint számára idegen lényt és kis színésznő lévén valamivel az apukája mögé is bújt. A kobold körülbelül egy fejjel alacsonyabb volt Harrynél. Kreol arcában ülő szeme okosan csillogott. Hegyes szakállat viselt és feltűnően hosszú volt a lábfeje és az ujjai. Mikor áthaladtak a kapun, a kobold meghajolt, amit Diego enyhe szemöldökráncolással fogadott. Én sem lettem volna kivétel, ha nem jártam volna már itt ezerszer. Diego és egész családja nem az a tipikus aranyvérű família. Többre tartanak egy hűséges és kedves házimanót, mint egy megfélemlített és folytonosan bántalmazott rabszolgát. Egyetértettünk a varázslények terrorizálásának helytelenségén, de egyenlőre nem tudtunk semmit tenni azon kívül, hogy a saját és környezetünkben élő varázslényeknek megpróbálunk segíteni. Belépve újabb ajtó várt ránk. Ez ezüstből volt és a következő felirat állt rajta:

„Lépj be, vándor, de vigyázz:

Nem csak kincset rejt e ház.

Ha csak vinnél, de nem hozol,

Fejedre csak bajt halmozol.

Ki idegen kincset áhít,

Annak e hely csapdát állít.

Add fel, tolvaj, ne légy dőre,

Varázslat e kincsek őre.”

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Bolond, aki megpróbálja kirabolni – csóválta a fejét Hagrid.

Persze nem volt ez olyan ritkaság. A varázsvilág legtöbb és legjobban őrzött bankjai mind fel vannak szerelve hasonló funkciókkal és varázslatokkal. Az ezüstajtót két kobold őrizte, ők is meghajoltak előttünk, majd beléptünk a hatalmas márványcsarnokba. Egy hosszú pult mögött vagy száz kobold ült magas székeken, tételeket jegyeztek be jókora főkönyvekbe, érméket méricskéltek rézmérlegeken, nagyítólencsével drágaköveket vizsgálgattak. A teremből megszámlálhatatlanul sok ajtó nyílt minden irányba. Ezeken át további koboldok embereket kalauzoltak ki-be. Kis csoportunk a pult fel indult.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Jó reggelt – szólítottam meg egy szabad koboldot. – Pénzt szeretnék kivenni Viola Balcombe nevére feljegyzett széfből.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Láthatnám a kulcsot, hölgyem?

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Azonnal adom – mondtam és a táskámból elővettem azt a kis aranykulcsot, amit anya adott, mikor feltárta előttem, hogy ki is ő és én.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Úgy látom rendben van. Egy munkatársam elkíséri önöket a széfhez. Ampók!

Ampók is kobold volt. Kitárta előttünk az ajtót és kis családom tagjainak ismét leesett az álluk. Selena egy sóhajjal fejezte ki meglepődöttségét, hisz a további márványtermek helyett egy fáklyákkal megvilágított, lejtős folyosó várt ránk. A szűk járat kövezett padlója keskeny nyomtávú sínpárt rejtett. A valenciai Gringotts a tengerbe lett beépítve, míg az angol barlangrendszerbe. Van egy kis különbség a kettő között. Ampók füttyentett, mire egy csille robogott oda hozzánk. A kobold intett, hogy szálljunk be, de nem hallottam Hagrid hangját, de még csak léptei súlyát sem. Hátra fordultam és épp láttam, hogy az előző kobold visszaad neki egy levelet, amit Hagrid körülményesen a kabátzsebébe rejtett, majd azonnal felénk is sietett.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Mi történt? – kérdeztem, mire csak egy reszketeg sóhajt kaptam válaszul és nekikezdett a mellébeszélésnek. Végül csak annyit nyögött ki.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Roxfortos ügy. Dumbledore professzor rám bízta. Ha szeretnéd kérdezd meg tőle, de én nem mondhatok semmit. Most egy másik széfhez megyek, de megkereslek még titeket.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Rendben – mondtam és néztem, ahogy egy másik kobold elkíséri.

Ahogy visszafordultam láttam, hogy Harry érdeklődő szemekkel figyelt minket. Mintha legalább ő is tudta volna, hogy Hagrid rosszban sántikál. Gyorsan rá mosolyogtam és beültem melléjük a csillébe. Hamarosan a kocsi el is indult. Az út első szakasza kanyargós járatok labirintusán át vezetett és úgy tűnt, a csille tudja az utat, hisz Ampók nem irányította. Mindannyiunk szemét csípte a hűvös menetszél, Diego és Harry mégis kitartóan nézelődött. Egy ízben kicsapó lángnyelveket pillantottunk meg egy oldalfolyosó végén, de mire megfordultunk, hogy megnézzük, sárkány volt-e az, már egy föld alatti tó mellett robogtunk el, a padlóból és a mennyezetből kiálló öles sztalaktitok és sztalagmitok közt. Amikor végre megálltunk Ampók kinyitott egy, a folyosó falába süllyesztett, alacsony ajtót. Zöld füst gomolygott fel, s mikor eloszlott megpillantottuk a halmokban heverő aranypénzeket, az oszlopokban álló ezüstérméket és a kupacszám csillogó kis bronz knútokat. Nekem természetesen egyedül nem lett volna ennyi pénzem, hisz alig dolgoztam a Szt. Mungóban, csupán csak pár hónapot, vagy még annyit sem. Utána pedig már a Szt. Maddalénából kaptam a fizetésemet, ami a spanyol számlámra ment. És mégis, anya egy régi aranyvérű varázslócsalád leszármazottja, szóval van mit a tejbe aprítani. De még sosem nyúltam hozzá. Nem éreztem szükségesnek. Beljebb léptünk és Diegóval megbeszéltük, mennyit viszünk el, majd  a táskámba tettem, amennyit kiválasztottunk. Harry és Selena addig, amíg mi el voltunk foglalva Ampókot figyelték, majd fogócskázni kezdtek az oszlopok körül. Végezetül visszatértünk a csilléhez. Visszarobogtunk a „földszintre” és abban a pillanatban Hagrid is megjelent.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Nos, minden rendben? – kérdezte és mintha egy picit idegesnek tűnt volna.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Igen. Kivettünk annyit, amennyit jónak láttunk és indulhatunk is vásárolni – válaszolta Diego és összekulcsolta az ujjainkat. Rámosolyogtam és vissza Hagridra.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Sikerült elintézned, amit apám rád osztott?

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Igen, igen, itt van a… De mindegy is. Hova mentek először? – váltott gyorsan témát, miközben kabátja egyik belső zsebével bajlódott. Próbálta minél jobban elfedni és ez nem volt jó taktika. Egy szemfülesebb zsebtolvajnak már el is mondta, hogy hol tartotta a legértékesebb dolgot, amit magánál hordott. Ránéztem a gyerekekre, Selena még mindig a napfényhez próbálta szoktatni a szemét, míg Harry homlokráncolás közben nézte Hagridot. Tudtam, hogy okos gyerek és azt is, hogy megérezte, valami nagyon fontos dolog lehet most Hagrid birtokában és első dolga lesz megkérdezni a nagyapját, amit találkozunk.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Szerintem először meg kellene vennünk az egyenruhát, nem gondolod? – kérdezte Diego, mire egyetértettem vele.

Hagrid elköszönt, és elmondta, bedob egy szíverősítőt a Foltozott Üstben, mivel kikészült a barlangi hullámvasutazástól. De biztosított, hogy a mai nap folyamán még összefutunk. Diego felvette Selenát, hogy a nagy tömegben ne tűnjön el, Harrynek meg én fogtam meg a kezét. El is indultunk Madam Malkin Talárszabászata felé. A boltba belépve Madam Malkint azonnal fel lehetett is. Mályvaszínű ruhába öltözött zömök, mosolygós boszorkány volt.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Merlin hozta Önöket! Roxfortba készülsz, kis drágám? – kérdezte, mielőtt bármelyikünk megszólalhatott volna, - Nem te vagy az egyetlen… Most csinosítunk ki egy másik fiatalembert is.

A következő pillanatban megragadta Harryt és a bolt hátsó helyisége felé kezdte húzni. Ismertem azt a szegényes félelmet, amivel Harry nézett vissza ránk. Majd húsz évvel ezelőtt Madam Malkin ugyanezt eljátszotta velem is. Diego leült egy  kihelyezett fotelbe, Selena és én pedig megnéztük a kínálatot, és nagyokat nevettünk egy-egy ruhakölteményen. Néhány perccel később egy kisfiú lépett ki a hátsó szobából. Sápadt, hegyes arcú fiú, tejföl szőke hajjal és elegáns, méregdrága talárban. Biztosra vettem, hogy Malfoy gyerek, de nem volt száz százalék, hogy Lucius fia. Erre nem esküdtem volna meg. Mondjuk azzal a gőggel és lenézéssel a szemében és a tartásában nagyon más nem lehetett az apja. Hamarosan Harry is megjelent, egy kicsit mogorván és lelombozódva, de hiába kérdeztem, hogy mi a baj, nem akart felelni. Na sebaj, majd otthon úgyis elmondja – gondolattal le is zártam a témát, de az aggodalom megmaradt. Reméltem, nem az előbbi gyerek mondott neki valami csúnyát, vagy gonoszat. A következő boltban pennákat és lúdtollakat vettünk, és még egy olyanra is rávettek a gyerekek, élükön Diegóval, hogy igenis szükség van színét változtató tintára. Majd Harry könyveit a Czikornyai és Patza cég üzletében szereztük be. A boltban a mennyezetig érő polcokat zsúfolásig megtöltötték a könyvek. Voltak ott utcakő méretű, bőrkötéses művek, levélbélyeg nagyságúak selyemkötésben, sajátos szimbólumokkal teli kötetek. Ez a hely mindig lenyűgözött és majd megevett a méreg, hogy nem tölthettem itt egy teljes napot. De akkor mi lenne a gyerekekkel, a munkámmal, vagy Diegóval, ha én egész nap csak olvasnék. Selena is nagyon szereti a könyveket. Amilyent csak lehetett a művészetről, az állatvilágról és természetesen mesekönyvet kapni, az mind megvolt nekünk otthon. Harry és Diego sem állt távol a könyvek világától, de ők inkább a tettek embere, mint a tervezgetésé. Mondjuk Diegónak úgy kellett elrángatni egyetlen fiát Vindictus Viridián professzor művétől, mely a következő hangzatos címet viselte: Átkok és ellenátkok, avagy: hogyan bűvöljük el barátainkat és hozzuk zavarba ellenségeinket a legújabb ártásokkal, úgymint hajhullás, lábcsuklasztás, nyelvcsomózás stb. Erre mivel védekezett a szentem? A múltkor, mikor Petunia születésnapját ünnepeltük, Dudley elhívta néhány barátját és egész délután Harryt piszkálták, szóval kisfiam csak szeretett volna nekik visszavágni, hogy megértsék, jobb békében élni. Még valamilyen szinten meg is értettem.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Tudod jól Harry, hogy a muglik világában csak bizonyos kivételes esetekben szabad varázslatot végrehajtani. Egyébként se tudnád szakszerűen kiszórni azt az átkot. Ahhoz előbb még bele kell pakolnod a fejedbe egyet s mást – állt mellém Diego. Ezután Harry nem szólt egy szót sem, de azért néha-néha visszapillantott a kis keménytáblás kötetre. Elmosolyodtam és feljegyeztem magamnak, hogy esetleg karácsonyra megkaphatja. Akkor már valamilyen szinten pálcát forgatni  is tud majd.

Megvettük az üstöt, beszereztük a varázsfőzetek hozzávalóinak mérésére alkalmas szép mérlegeket és egy összecsukható réz távcsövet. Azután ellátogattunk a patikába, ami olyan izgalmas helynek bizonyult, hogy még az átható záptojás- és rohadtkáposzta-szagot is érdemes volt elviselni. Gyógyítóként persze nem újdonság se nekem, se a családomnak, de azért ez mégis egy olyan hely, amit nem lehet megunni. A padlón nyálkás anyagokkal teli hordók álltak, gyógyfüveket, szárított gyökereket és porokat tartalmazó edények sorakozta a fal mentén, a mennyezetről pedig toll-csokrok, agyar-füzérek és karom-gubancok lógtak le. Amíg a patikárius és én összeállítottunk egy gyűjteményt a legfontosabb varázsszer-alapanyagokból, addig Harry az ezüst unikornis-szarvakat és a pirinyó, fényes-fekete bogárszemeket nézegette, majd Selenát ijesztgette néhány karom és agyarfajtával. Amikor ezzel is kész voltunk átnéztem a listát még egyszer és kijelentettem a nyilvánvalót.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Már csak a varázspálca hiányzik – erre Harry szeme felcsillant, mi meg összenevettünk Diegóval. – Akkor nézzünk is be Ollivanderhez. Nála lehet a legjobb varázspálcákat kapni.

Az utolsó üzlet szűk volt és szegényes. Az ajtó fölött hámló arany felirat hirdette: „Ollivander – Minőségi varázspálcák – Alapítva: i.e. 328.” A porlepte kirakatban kifakult bársonypárnán egyetlen pálca árválkodott.  Ez a hely nem sokat változott húsz év alatt – gondoltam, majd lenyomtam a kilincset. Ahogy beléptünk csengettyűszó hangzott fel valahol az üzlet mélyén. Diego leült a helyiségben található egyetlen bútordarabra és ölébe vette a már kissé fáradt Selenát. Harry tátott szájjal nézett körbe és valószínűleg ugyanazt a reakciót váltotta ki a bolt nála is, amit nálam. Millió meg egy kérdés fogalmazódott meg bennem akkoriban és úgy éreztem, mintha egy szigorú könyvtárban lennék. Harry szemügyre vette a sok ezer hosszúkás dobozt, melyek szép rendben, mennyezetig érő oszlopokba tornyozva álltak a fal mentén.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Jó napot! – szólt egy lágy hang. Harry láthatóan összerezzent. Diego megmozdult, Selena pedig még jobban apja ölébe süllyedt. Én nyugodtan figyeltem, ahogy egy öregember lépett ki két polc közül, majd megállt előttünk. Nagy, sápadt fényű szemei holdként világítottak a bolt félhomályában.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Jó napot, Ollivander úr! – köszöntem és Harry megismételte. Ollivander úr közelebb lépett és a szemembe nézett, majd megszólalt. – Lily Evans. Mintha csak tegnap lett volna, hogy eljött ide megvenni az első varázspálcáját. Tíz és egynegyed hüvelyk hosszú, suhogós fűzfapálca. Igézéshez, elbűvöléshez kiváló. – Láttam, hogy Diego az elbűvölés szón elmosolyodik és nem tehettem róla, nekem is el kellett. Ollivander most Harryhez lépett.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Gondolom ő a fia, Lily.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Harry Alvarez, nagyon örülök Ollivander úr – mutatkozott be Harry és kezet is nyújtott az öreg felé, aki habozás nélkül el is fogadta.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Nagyon jó, Mr. Alvarez. Hát akkor lássuk, melyik pálcát fogja kedvelni? Persze azt mondtam, hogy maga fogja kedvelni, de mindannyian tudjuk, hogy valójában a pálca választja a varázslót és nem fordítva. – Ezüst vonásokkal ellátott mérőszalagot húzott elő a zsebéből. – Melyik kezébe fogja a pálcát?

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->A jobban.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Emelje fel a jobb karját. Így ni… - Ollivander lemérte, milyen messze van Harry válla az ujjától, válla a földtől, térde a hónaljától és megmérte a feje kerületét is. Eközben tovább magyarázott. – Jegyezze meg, Alvarez úr, minden Ollivander-varázspálca magját intenzív varázserővel bíró anyagok alkotják. Erre a célra az egyszarvú szőrét, a főnix faroktollát és a sárkány szívizomhúrját használjuk. Nincs két egyforma Ollivander-pálca, ahogy két egyforma egyszarvú, sárkány vagy főnix sincs. A varázsló tökéletes munkát természetesen csak a saját pálcájával végezhet.

Hamarosan Ollivander úr abbahagyta a méricskélést, de a mérőszalag a leglehetetlenebb helyeket is meg akarta mérni Harry testén. Már az orrlyukai távolsága következett volna, amikor Ollivander rá szólt, miközben a polcokon matatott.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Ezt próbálja ki. Bükkfa, sárkányszívhúrral. Kilenc hüvelyk. Elegáns, rugalmas darab.

Harry átvette a pálcát és zavartan integetni kezdett vele, de Ollivander szinte azonnal kikapta a kezéből.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Juhar-főnixtoll kombináció. Hét hüvelyk. Igen pattogós. Próbája ki!

Harry kipróbálta, de alighogy felemelte a pálcát Ollivander máris elvette tőle.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Nem, nem… Tessék, ébenfa és egyszarvúszőr, nyolc és fél hüvelyk, olyan, mint a rugó. Gyerünk, gyerünk, próbálja csak ki!

Harry kipróbálta. És kipróbálta a következőt, meg a következő után következőt is. Selena közben elszundított Diego mellkasán. Én Diego kezét fogtam, vagyis pontosabban ő simogatta a kézfejemet, miközben Harry kétségbeesett arcát néztük. Szegénynek fogalma sem volt, hogy Ollivander mit vár a pálcáktól. A kipróbált darabok egyre növekvő kupacban halmozódtak a rozoga széken, de Ollivandert ez nem zavarta, sőt egyre vidámabbnak tűnt.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Nem könnyű kuncsaft, mi? De nem kell megijedni, megtaláljuk a nekik valót… Nocsak… de miért is ne? Szokatlan kombináció: magyal és főnixtoll, tizenegy hüvelyk, kellemesen rugalmas.

Egy újat hozott egy dobozban, amit úgy láttam nem szívesen, de utolsó reménysugárként ad Harry kezébe. Mikor Harry átvette a pálcát, a magasba emelte kezét és suhintott egyet, mire a pálca végéből vörös és arany szikraeső tört elő, táncoló fényfoltokkal szórva tele a homályba burkolózó falakat. Diego nagyot nevetett és bíztató szavakat küldött Harry felé, én tapsoltam, és még Ollinvader úr is felkiáltott:

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Oh, bravó! Remek, igazán csodás. Lám, lám, lám… milyen különös… felettébb különös… - Visszatette Harry pálcáját a dobozába, s a dobozt becsomagolta barna papírba, de közben tovább motyogott, ami nem tetszett és aggodalommal töltött el.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Bocsánat, de mi olyan különös? – kérdezte Harry rám nézve. Ollivander sápadt fényű pillantásával rámeredt Harryre.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Tudja, Mr. Alvarez, én emlékszem minden varázspálcára, amit valaha is eladtam. Minden egyes darabra. Történetesen az a főnixmadár, amelyiknek a faroktolla a maga pálcájában van, egy tollat adott ezen kívül, egyetlenegyet. Különös, hogy a Sors egy olyan pálcát szán egy másik országban élő, majdhogynem a mi országunkban idegen fiúnak, aminek a testvére több életet vett el itthon több évtizeden keresztül, mint amennyi jót tett. Amit el tudok képzelni magyarázatként, hogy az édesanyja tettei és tudása alakította így a sorsát. – Nyeltem egyet, Diego megszorította a kezem a bátorítás jeleként és láttam, hogy Harrynek is gombóc nőtt a torkába. – Bizony, a tizenhárom és fél hüvelykes tiszafa pálca. Furcsa dolgok ezek. Ne feledje: a pálca választja a varázslót… Azt hiszem, nagy tetteket látunk még magától, Alvarez úr. Elvégre Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén ugyancsak nagy tetteket vitt véghez, borzalmas, de nagy tetteket.

Megborzongtam és tudtam, hogy Ollivandernek igaza van. Odamentem Ollivander úrhoz, hogy kifizessem a pálcát, közben Diego kiterelte a még kicsit kábult Harryt az ajtón és Selenával az ölében egyensúlyozva kilépett a fia után, majd becsukta az ajtót.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Nagyon vigyázzon Lily! A fia különleges gyermek, és ha Albus Dumbledore-nak igaza lesz, és a Sötét Nagyúr valamilyen oknál fogva visszatér tíz évnyi béke után, akkor a fia nagyon nagy veszélyben kerül – mondta a szemembe nézve és láttam benne, hogy valóban fél. Hogy attól, hogy esetleg újra kezdődik-e az a rémálom, vagy Harryt félti, azt nem tudtam megfejteni.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Ne aggódjon, Ollivander úr. Nem lesz semmi baj. – Próbáltam a lehető legnyugodtabb és legmeggyőzőbb hangomat hallatni, de ne voltam benne biztos, hogy sikerült.

Megfogtam a kis csomagot és kiléptem a friss levegőre, hogy csatlakozzam a családomhoz, akik idő közben bővültek egy taggal. Hagrid állt Harry mellett, akinek a kezében egy kalitka fénylett, benne pedig egy kis, fehér hóbagoly pihent, fejét a szárnyai alá dugva. Harry el is felejtette az előbb történteket és most fültől fülig vigyorral nézte újdonsült állatkáját. Odaléptem Diego mellé és Hagrid nekem is elmondta az ünnepi köszöntőjét.

<!--[if !supportLists]-->-          <!--[endif]-->Remélem te sem bánod Lily, de szerettem volna valami ajándékot adni Harrynek,  ha már születésnapja van. Békát nem akartam, hisz az már nem divat és csak kinevetnék, a macskának Tekergő sem örülne és  én is allergiás vagyok rá, úgyhogy baglyot hoztam. Hasznos állat és kevesebb macera is van vele.

Ugyan mit várhattam volna Hagridtól? Tőle, akinek egy sárkány az álmai ne továbbja? De nem is számít. Harry nagyon örült az új baglyának, amit el is nevezett Hedvignek. Most már végleg elbúcsúztunk Hagridtól és kis családunk elindult vissza anyához. Mozgalmas napunk volt, de egy cseppet sem bántam, hogy így alakult. Azt hiszem Harrynek is ez volt az eddigi  legizgalmasabb szülinapja és már alig várja, hogy elmesélhesse Melissának, Yolandának és Antoniónak, ha visszaérünk Valenciába vacsorára.