Egy kora őszi délután aki csak teheti a friss levegőn sétál, barátaival játszik, beszélget vagy egyszerűen élvezi a nyár utolsó pillanatait. Így van ezzel Lily Evans is. Kedvenc fűzfájának árnyékában ül és szokásához híven egy igen csak vaskos könyv fekszik az ölében. Lily volt az iskola első, a prefektus… De talán a legjobb, ha az elején kezdem.
Lily Evans hetedikes nebuló volt a Roxfort Boszorkány és Varázsló Képző Szakiskolában. Varázstalan szülei ellenére Őt is befogadták ebbe a nagy múltú intézménybe. Bár az igaz, hogy az iskolába járó tanulók legtöbbje aranyvérű volt, azaz felmenői mind varázslók, de Lilyhez hasonlóan sokan voltak még félvérűek, vagy mugli születésűek. Főhősünk vörös hajzuhataggal és mandulavágású zöld szemekkel rendelkezett. Törékeny testalkata, formás idomai, hosszú lábai mind előnyére váltak. De sajnos nem csak a kívánt pillantásokat sikerült beszereznie, hanem egy bizonyos illető véget nem érő zaklatására is szert tett. Ő volt James Potter. Egy magas, izmos, feltűnően jóképű srác. Kócos fekete haja, nőket a karjaiba igéző barna szempárja miatt rengeteg rajongóra tett szert. És ha a külseje nem lenne elég, még kviddics kapitány is volt. A Griffendél fogója, majd később vezére lett. És akkor most azt kérdezitek, miért nem akar egy ilyen „iskola-legjobb-pasijával” járni a mi drága Lilynk. Azonkívül, amit az előbb felsoroltam, James szeretett keresztbe tenni a mardekárosoknak, közülük is legjobban Lily gyerekkori legjobb barátjának, Perselus Pitonnak. Amúgy pedig az egója elég lett volna a fél Roxfortnak is. Sajnos tavaly óta, mikor is a fiú először kért tőle randit és ő elutasította, folyton az ő életét keserítette meg. Minden szabad pillanatában őt fűzte, hogy járjon vele. Persze Lily mindig elutasította, de hiába mondogatta, hogy nem akar újabb trófea lenni, mégis akárhányszor meglátta más lánnyal mindig tőr nyilallt a szívébe. Hát megígérte magának hogy akkor sem adja be a derekát ha James a csillárról lógna lefele. Persze ezzel csak azt érte el, hogy James mindenképpen őt akarja megszerezni és nem csak egy újabb kalandnak, hanem mert szerelmes. De Lily nem is önmaga lenne, ha ezt elhiszi. Most a tó partján ül és gondolkodik. James ismét túlságosan feltűnő volt a lány ízlésének, Ő pedig nem bírta tovább és idefutott, hogy egy kicsit lenyugodjon.
„Lassan fél órája ülök itt, de még mindig ideges vagyok. Miért nem lehet rólam leszállni? Ezer más lány van a suliban, aki jobban is néz ki és oda is van Potterért. Miért én vagyok csak ilyen szerencsétlen? Már olvasni sem tudok, csak rajta jár az agyam. Az az idióta meg az idegesítő haverjai. Most örülnék, ha Tuney lenne itt, én meg egy mugli iskolában. Mégis mikre nem gondolok? Hisz az a legjobb dolog az életemben, hogy kiderült boszorkány vagyok. De mégis, csak egy kis időre szeretnék elmenekülni Potter elől. Csak addig, hogy feltöltődjek és nyugodtabban tudjak hozzáállni a dolgokhoz. Akkor talán még esélyt is adnék neki. Nem! Dehogy adnék neki bármit is. Kész csoda, hogy nincs még elege. Sajnos túl nagy az önbizalma és a kitartása. Teljesen mindegy. Már csak egy év és örökre megszabadulok tőle” – gondolta Lily.
Eddig behunyt szemmel dőlt a fa törzsének, de most, hogy gondolatmenete befejeződött kinyitotta gyönyörű smaragdjait és elkezdte élvezni az utolsó napsugarak melegét. Végignézett a Roxfort 100 tornyú épületén, a hatalmas zöld parkon, a nevetgélő alsósokon, a szerelmes felsősökön, a kviddicsezőkön, Elena-Black pároson, Hagridon…
„Na álljon meg a díszmenet! Elena és Black?” - A legjobb barátnője és egy tekergő? – „Ugye ez valami vicc!” - Felállt és nyugodtan indult el feléjük. Megfogadta, hogy nem fog Elena előtt ordítozni Blackkel. Ám minél közelebb ért annál dühösebb lett. Nem, nem a párosra, hanem a mögöttük álló személyre. Amikor már fél méteres közelségbe ért észrevette, barátnője milyen boldognak látszik. Szíve szerint lassított majd elfutott volna, de a lábai vitték előre. Sajnos nem úgy tűnt, hogy Elenáéknak feltűnt volna, hogy ott van, így megköszörülte a torkát, mire a még mindig elbódult Black le nem véve szemét barátnőjéről odaszólt Lilynek.
- Bocs Ágas, de mint látod nem érek rá, majd később beszélünk, rendben haver? – majd újra megpróbálkozott, hogy megcsókolja Elenát, de Lily közbeszólt.
- Ő valószínűleg megértené, de mivel én vagyok itt helyette inkább nekem mondd ilyen burkoltan, hogy kopjak le. - Lily hangjában nem kis él volt felfedezhető, ami valljuk be, tönkrevágja a hangulatot.
- Evans?- Úgy tűnt Black előbb várta volna a kínai császárt mint őt. Elena is eléggé megijedhetett, hisz egyből Lilyre nézett. A vörös először csak kíváncsiság látott barátnője szemében, majd egy perc múlva Elena lehajtotta a fejét. Lily nem tudta mire vélni, de nem is nagyon foglalkozhatott vele, hisz Sirius szólalt meg a maga goromba stílusában.
- Mit akarsz Evans? – Lily már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Black megelőzte.
- Tudod mit? Nem érdekel. Nem vagyok kíváncsi a dühkitörésedre. Arra meg pláne nem, hogy veszekszel a barátnőmmel. Mert igen, Elena a barátnőm. Neked is lehetne végre normális pasid, ha lenne némi eszed és hajlandó lennél igent mondani Ágasnak.
- Black – szólította meg a legnyugodtabb hangján, amit produkálni tudott vele szemben.
- Nem. Nem érdekelsz, most én beszélek és elmondom, amit akarok, majd miután elmentünk annyit dühöngesz, amennyit akarsz és…. – Lily innen vesztette el a fonalat, mert a mögöttük álló alakra tévedt a tekintete. Az még mindig nem figyelt fel rá és mozgásba lendült. Amint meglátta, hogy mire készül hihetetlen harag gyúlt benne. Pálcájáért nyúlt, majd olyan fagyos stílusban szólalt meg, hogy Sirius és a csendben álldogáló Elena is felkapta a fejét.
- Elena! Ne mozdulj!- Lily a pálcáját barátnője válla fölé tartotta. Elena sejtette, hogy valami nincs rendben, mert Lily sose fogna rá pálcát, így csak állt és Lily szemébe nézett. Eközben Black elkezdett ordítozni, hogy: „Evans te megvesztél? Azonnal ereszd le a pálcád!” Ám mielőtt Ő maga bármit is tehetett volna Lily hirtelen megszólat.
- Obstructo – nem hangosan, de ahhoz elég volt, hogy a két érintett hallja és az átok eltalálja azt, akit el kellett. Néhány másodperc múlva pedig egy hatalmas reccsenést lehetett hallani. Mire odanéztek egy ájultan fekvő Pitont láthattak a fa tövében, a törzsön pedig egy ember testétől keletkezett repedést. Sirius tátott szájjal figyelte, ahogy a zsírosbödön felkel a földről és pálcája után kutat. Elena üres szemekkel nézte Lily arcára kúszó csalódottságot és fájdalmat, ami számára egy kés szúrással is felért. Lily nyugodt, majdnem suttogó hangon szólt Siriushoz, aki úgy kapta a fejét Lily felé, hogy a nyaka is belereccsent.
- Komolyan azt hitted, hogy megátkoznám a legjobb barátnőmet? – Lily tett egy 180 fokos fordulatot majd a kastély felé igyekezett és otthagyta az álmélkodó párost.
Lily amint a Griffendél klub helyiségéhez ért, meglátta a másik három jómadarat. Potter épp varázslósakkozott Remus Lupinnal. Remusról annyit kell tudni, hogy úgyszintén iskola első, prefektus, valamint elég csendes és szerény. Lily sose értette, mit keres James és Sirius mellett. Aztán ott volt a másik csodabogár. Peter Pettigrew. Egy alacsony, kövérkés gyerek, akinek az alvás és az evés a lételeme. Ő se volt az a kimondott, sőt egyáltalán nem volt jó pasi, de aztán Lilyt nem is érdekelte, ki van a tekergők csapatában és ki nincs. Már majdnem elérte a lépcsőt, amikor James sóhajtott egy nagyot és szánalmas arckifejezéssel zsörtölődni kezdett.
- Ez így nem fair Holdsáp, már megint nyertél.
- A lényeg a türelem James. Te olyan gyorsan akarsz nyerni, hogy nem is igazán figyelsz a játékra.
- Naná, hogy nyerni akarok. Ez ma már az ötödik vereségem.
- James, hol jár az eszed? Általában kettőt elvesztesz aztán megvilágosulsz és a harmadikat megnyered.
- Szerinted mégis min gondolkodtam?
- Rosszul tetted fel a kérdést. Szerintem a helyes forma, az a kin? Már megint Lily?
- Addig úgyse nyugszom, amíg nem jön el velem egy randira.
- Szerintem viszont nem mész vele semmire, ha így állsz hozzá a dolgokhoz.
- Tudom Remus már annyiszor elmagyaráztad, mit tegyek ha a közelemben van, de olyankor nem bírok magammal.
- James, szerintem jobb, ha mára befejezzük a sakkot.
- Igen. És mit szólnál, ha segítenél kitalálni, hogy csábítsam el Lilyt.
- Sajnos azon kívül, hogy sok szerencsét kívánok nem tehetek mást. Én már mindenről kikérdeztem Lilyt, a te dolgod összerakni a képet.
- Ilyen egy barát - mondta és vágott egy fintort. Lily hirtelen sajnálatot érzett a fiú iránt, hisz tényleg mindent megtett a kedvéért, még ha a saját stílusában is.
Már azon volt, hogy odamegy és beszélgetni kezd vele, amikor megjelent a portrélyukon Elena és Sirius. Mikor meglátta őket fogta magát és felsietett a szobába. Becsukta az ajtót és bement a fürdőbe. Tudta, hogy csak percek kérdése és megjelenik Elena, majd elkezdi kimagyarázni magát. Megmosta az arcát, nézte néhány másodpercig a tükörképét, majd egy „Gyerünk essünk túl rajta!” felszólalás után kilépett a szobába. Igaza lett. Elena tényleg ott volt a szoba közepén és az ajtót nézte. Mikor Lily kilépett lesütötte a szemét. De Lily nagyon jól ismerte, ezért egyből rájött hogy ez egy hosszú beszélgetés lesz, ha nem kezdi Ő maga.
- Lily én…
- Elena, ne. Hadd kezdjem én. Rendben? – úgy tűnt a másik lány nem igazán fogta fel a szituációt, mert nem válaszolt, így Lily kapva az alkalmon belekezdett.
- Nézd, nem akarom hogy magyarázkodj, oké? Észre kellett volna vennem, hogy van köztetek valami. De annyira el voltam foglalva, hogy gyűlölni próbáljam Pottert, hogy mindent kizártam. A legjobb barátnők vagyunk első óta, így teljesen megértem, hogy nem adtál külön nyilatkozatot az érzéseidről. Te mindig rájöttél, ha velem valami baj volt. Nekem is veled kellett volna foglalkoznom. Nem tudom mikről maradtam le, de remélem egyszer megbocsátod nekem, hogy nem voltam melletted. Nem kell aggódnod. Nem fogok közétek állni. Tény, hogy nem bírom Blacket, de megígérem, hogy nem teszek semmit, hogy elszakítsalak tőle. Nem fogok vitát kezdeményezni. Sajnos ennél többet nem tudok nyújtani. Remélem ez elég lesz.
Miután befejezte a mondókáját, Lily Elenára nézett. Eddig fel sem tűnt neki, hogy fogadott nővére sír. Legszívesebben odament volna és jó szorosan megölelte volna, ha nem épp Ő miatta sírt volna. És pont ezért fogadta még rosszabbul. Az ajtó felé indult. Keze már a kilincsen volt, amikor Elena szipogós hangja megállította.
- Meg...meg…megátkoztad miattam Pi…Pitont.
- Igen. Most már én is elhiszem, hogy megváltozott. Mond meg Blacknek, hogy sajnálom, hogy eddig nem hittem neki– mondta még mindig az ajtónak, majd feltépve azt elindult lefele.
Legszívesebben Ő is Elena példáját követte volna és elbújt volna sírni egyet. De még erősnek kellett lennie, hisz még Blackkel is van megbeszélni valója. Amint leért a lépcsőn, meg is látta az említettet. Ott ült, szinte szorongva a barátai körében, ám amint meglátta a lányt felállt. Lily odafele vette az irányt majd amikor elérte féloldalasan megállt, hogy utána tovább tudjon menni, de közben azért a srác szemébe is nézhessen.
- Ha megbántod… tönkreteszlek! Ha kihasználod… megöllek! Ezt vésd jól az eszedbe. – Lilynek olyan jeges tekintete volt ebben a percben, hogy Siriust nem kellett győzködni, azonnal elhitte, Lily kétségek nélkül képes lenne megtenni.
Lily kilépett a portrélyukon, majd az előcsarnokba indult, utána meg ki az udvarra. Nem is vette észre, mennyi idő eltelt és már majdnem vacsoraidő volt. Nem egy diák elment mellette, ő pedig örömmel konstatálta, hogy minden emberrel üresebb lesz a park. Elindult a tópart felé, de utolsó pillanatban mégis megváltoztatta útirányát.
Eközben Elena, miután kisírta magát, könnyeit törölgetve indult a klubhelyiségbe. Amint leért megpillantotta Siriust, majd egyből felé indult. Leült mellé és hagyta, hogy barátja átölelje. Mindketten néztek a semmibe és a körülöttük lévőkből semmit nem vettek észre. Csak amikor James megunta a Csendkirályt és ráordított Siriusra. „Na ez legalább használt” – gondolta Ágas.
- Mi…mi van? – nézett fel Sirius.
- Mi van? Azt kérdezed, mi van? Már vagy öt perce szólongatunk, de ti olyanok vagytok mintha megsüketültetek volna! Megjöttök, Elena felmegy, majd lejön egy mardekárosnak elmenő Lily. Te egész végig tiszta ideg vagy, majd a csaj egyszerűen megfenyeget, most meg mindketten mintha meghalt volna belőletek valami. Mi folyik itt Tapmancs? – kérdezte James idegesen.
- Hát, Evans meglátott minket a parkban. Majd odajött, én elkezdtem mondani a betanult szöveget, de egyszer csak pálcát rántott és megátkoz...
- Lily? Megátkozott? De jól vagytok, nincs semmi bajotok ugye? – idegeskedett Remus.
- Nem, nem miránk célzott. Hanem Pitonra!
- Pitonra? – kérdezte egyszerre James és Remus.
- Nos, igen. Az a szemét hátba akart támadni és Lily, azaz Evans vette ezt észre előbb. Egy szót se szólt csak megátkozta. Feljött, gondolom beszélt Elenával, majd engem fenyegetett meg.
- Micsoda? Megfenyegetett? – aggodalmaskodott Elena.
- Nem úgy igazán. Csak kijelentette hogy megöl, ha kihasznállak. És szerintem szemrebbenés nélkül megtenné ha sor kerülne rá.
- Én nem hiszem. Nekem azt mondta, azt mondta… - majd itt újra rátört a sírás és Sirius vállába fúrta az arcát.
- Téged lehordott a sárga földig, majd leszedte magáról a barátságkarkötődet, a földhöz vágta és kirohant, igazam van? – kérdezte félvállról James
- Teljes mértékben tévedsz! Ez sokkal rosszabb volt annál. Olyan nyugodt és kedves volt, hogy az már fájt. Bárcsak dühöngött volna, vagy legalább a nyakamba zúdított volna egy halom rágalmat. Akkor legalább lenne miért sírnom. De nem. Azt mondta… - és elmondta a fiúknak is, akiknek az álluk a végére valahol a konyhában lehetett. Mindegyik teljesen meglepődött, talán kivétel Remust, aki mindig mondta, hogy nem kellene titkolózniuk, hisz ha Lily igazi barát, akkor megérti. S mind általában igaza lett.
- Csak azt nem értem, te miért érzed magad rosszul! Mert oké, hogy kicsit titkolóztatok, de nem lehetett tudni, hogy ilyen egyszerűen… - kezdte volna James, de Elena közbeszólt.
- Te ezt nem értheted. Megfogadtuk, hogy nem lesz köztünk semmi titok. Csak én maradtam neki és még én is a bolondját járatom vele. Azok után amik tavaly történtek…
- Mi? Mi történt? – ébredezett Peter, amire mindenki csak egy lesajnáló pillantást vetett rá. Elena viszont ugyanolyan komor maradt és csak nézett maga elé.
- Lily meg fog ölni, ha elmondom – suttogta inkább csak magának, de mégis mindenki hallotta.
- Elena, segíteni szeretnénk.
- Sirius, nem, nem mondhatom el. De… - bizonytalanodott el egy percre, majd megrázta a fejét és újra belekezdett- Nem! Biztos, hogy nem mondhatom el.
- Elena. Hidd el, hogy tényleg segíteni szeretnénk. Kérlek – mondta James.
- Én elhiszem nektek, de már így is sokat mondtam. Lily tényleg ki fogja tekerni a nyakamat.
- Ugyan már, drágám. Hisz soha nem bántana. Ezt a szemembe is mondta – fogott bele Black.
- Ha engem nem is, de téged simán. Emlékezz azt mondta megöl, ha megbántasz. Szerintem egyesével tépné le a körmöd, ha ezt elmondanám nektek – horkant fel a lány, de nem érte el a kívánt szájzárat.
- Azért én nem vagyok Piton. Megbocsáss édesem, de ha rám támad, nem hagyom magam – hajtotta az igazát Black
- Na Elena, mi történt tavaly?- kérdezte Remus
- Rendben. Rendben győztetek, de nem tudhatja meg, hogy elmondtam!
- Rendben – válaszolták mind a négyen.
- Szavatokat adjátok?- hangzott Elenától.
- Tekergői becsületszavunkat. – Mondták egyszerre, mint a négyes ikrek.
- Hát, mielőtt még meggondolom magam. Emlékeztek, milyen magába forduló és ideges volt Lily tavaly a 2. félévben?
- Ja – mondta James és Sirius.
- A karácsonyi szünetben történt. Náluk töltöttem az ünnepeket. Huszonnegyedikén délután Mrs. Evans elküldött minket Lily nagymamájához. Maximum másfél órát töltöttünk ott, de mire visszaindultunk már besötétedett. Vidáman beszélgettünk a karácsonyról, az évről és mindenről. Még akkor is megvolt ez a boldogság, amikor hazaértünk. Levettük a havas dolgainkat és bementünk a nappaliba. Amíg mi elvoltunk feldíszítették a karácsonyfát, odatették az ajándékokat és az égőket is bekapcsolták. Nagyon meghitt volt minden. De a szülőket nem láttuk. Gondoltuk megijesztjük őket így belopóztunk a konyhába. De nem számítottunk arra amit ott találtunk. – Elena hangja megremegett, de folytatta. – A mindig vidám és bolondos Mr. Evans ott feküdt vérbe fagyva a konyha padlóján. Kés volt a kezében, amit gondolom nem tudott használni, hisz minden csupa vér volt, de azon az acélpengén egy csepp se látszott. Kicsit odébb üres szemekkel a hátán feküdve találtuk a szigorú, de nagyon kedves Mrs. Evanst. Amint Lily meglátta őket, mint egy kisgyerek sietett hozzájuk és próbálta őket ébresztgetni. De semmi értelme nem volt. Odamentem hozzá és ki akartam vezetni a nappaliba, amikor ránéztem a falra és sikíthatnékom támadt. A fal hiába volt tiszta vér, azt a szörnyű mintát akkor is ki tudtuk venni. Voldemort volt. Ő ölte meg Lily szüleit. Miután kisírtuk magunkat értesítettem a Mágiaügyi Minisztériumot. Nemsokára megérkezett a miniszter egy rakat auror kíséretében, az igazgatóval és McGalagonnyal. A tanárnő felvitte a sokkot kapott Lilyt, engem meg Dumbledore kérdezett ki, majd az emeletre küldött. Másnap reggel McGalagony és a professzor még ott voltak. Miután megreggeliztünk így négyesben, már amennyit mi Lilyvel ettünk és kinyilvánították részvételüket, biztosítottak róla, hogy ezt az iskolában más nem fogja tudni csak ők, mi és akinek Lily elmondja.
- Ez szörnyű. Szegény Lily – suttogta Remus. Peter csak nézett előre, Sirius Elenát ölelte, míg James remegett az indulattól.
- És mind ezt szentestén. Annak az átokfajzatnak tényleg nincs szíve. Csak egyszer kapnám a kezem közé… - mondta James, miközben felállt és elkezdett fel-alá járkálni. Mérhetetlen szomorúságot érzett, dühöt, bosszúszomjat és részvétet. Nem hitte el, amit Elena alig néhány perce mondott nekik. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy Lily ilyen szörnyű helyzetbe keveredett és nem volt mellette. Nem nyújthatott neki vigaszt, nem mondhatta neki, hogy megfogják bosszulni. Semmit sem tehetett és még most sem csinálhatott semmit, hisz Iza megeskette őket.
- De, Lilynek volt egy nővére. Legalább egy családtagja maradt – mondta Remus, de a lány erre csak megrázta a fejét. Bár könnyei még mindig hullottak, újra beszélni kezdett.
- Petunia nem volt olyan, mint amilyet az ember elvárt volna. Ő megúszta, mert a barátjánál karácsonyozott. De amint lefolyt a temetés, ő már férjhez is ment. Még azt se várta meg, hogy egyáltalán el ne sírja magát, ha a szülei eszébe jutottak. A temetés után négy nappal volt az esküvője. És Lilyt még csak meg se hívta. A lakodalom másnapján kijelentette, hogy még elmegy a szüleik végrendeletének felolvasására és utána soha többet nem akarja látni Lilyt. Hogy az ő húga hat éve meghalt, amikor eljött a Roxfortba. Ott voltam. Szó szerint azt mondta: „Ő már évekkel ezelőtt elvesztette a testvére. Ő nem fog szégyenkezni egy boszorkány miatt.” És beváltotta. Már majdnem egy éve nem hallottunk róla. Tény, hogy nem voltak jóban, de ez úgy érzem már kegyetlenség. – Ismét alábbhagyott a beszélgetés fonala. Remus csendbe burkolózva próbálta megemészteni a hallottakat és közben azon gondolkodott, hogy megpróbálja levenni a felesleges súlyokat Lily válláról. Peter csak ült a kanapén és próbált beleolvadni a kárpitba.
- A szemét formáját. És én még azt hittem, Bellatrix a legrosszabb rokon, akit valaha el tudnék képzelni. Ehhez a Tulipánhoz képest Bella egy glóriás angyal. – Sirius csak ennyit tett hozzá, majd megadóan simogatta Elena hátát és közben felidézte az összes tavalyi vitájukat Lilyvel. Nagyon bánta, hogy olyan sokat idegesítette. És néha elküldte melegebb éghajlatra is. Valamint nem egyszer emlegette a családját, amitől csak még nagyobb bűntudata lett.
James nem tudott olyan nyugodt lenni, mint a barátai. Sírni nem tudott, hisz mégse voltak a rokonai, vagy közeli ismerősei. Na jó, minden évben egyszer látta őket a tanévzáró után a King’s Cross-on. Most, hogy így visszagondolt, Mr. Evans nagyon szimpatikus középkorú férfi volt, aki mindig mosolyogva fogadta Lilyt és a barátnőit. Mrs. Evans pedig igen csinos, úgyszintén harmincas évei végén járó nő lehetett. Kedves és megértő személynek tűnt. Jamesben egyre csak forrt az indulat. „Nem lehet. Egyszerűen képtelenség. Hiszen mit ártottak annak a hatalommániás őrültnek? Semmit! Egy lányuk volt csak boszorkány és ő is gyógyítónak ment volna. Neki semmi köze nem lett volna a háborúhoz. Ha egyszer elkapom azt biztos nem éli túl”- A szobája felé indult, de még mielőtt a lépcsőt elérhette volna, Sirius utána szólt.
- Hova mész Ágas?
- Megkeresem Lilyt – válaszolta egyszerűen és már ment volna tovább, amikor Elena is bekapcsolódott. A hangja még mindig remegett.
- Ne! James, kérlek. Ne menj utána.
- Elena. Nem hagyom magára. Most, hogy már ismerem a történteket egyszerűen nem tudok nyugton ülni és várni. Ez nem az én stílusom. És mellesleg, ha most bajba kerülne, azt soha nem bocsátanám meg magamnak.
- Kérlek, most hagyd. Hadd elmélkedjen a dolgokon. Kicsit kiszellőzteti a fejét és visszajön. Ha pedig újra itt lesz, akkor kell majd neki valaki, akiben megbízhat és ez a valaki most nem én leszek. Nem fog elutasítani. Neki is kell majd a társaságod. Kérlek!
- De… - próbálkozott James, de Remus a szavába vágott.
- Elena, van még valami, amit nem mondtál el, igaz?
- Nem, nincs semmi. Csak kérlek titeket, főleg téged James, hagyjátok Lilyt. Rendben? – kérdezte kérlelő szemekkel, de mivel nagyon gyorsan vágta rá a választ senki nem dőlt be neki.
- Elena, mit titkolsz? Mit nem mondtál el nekünk?- kérdezte James.
- Én, én mindent elmondtam – válaszolta majd elfordította fejét, de amikor Sirius két ujjal visszafordította lemondóan sóhajtott egyet – Volt már olyan titkotok, amit nem akartatok és nem is állt módotokban terjeszteni? Ami megkövetelte a legnagyobb diszkréciót? Aminek ti csak az őrzői voltatok és nem is rólatok szól? – Ez hatott. Persze Ő nem tudta, hogy Jamesék mennyire jól ismerik ezt az érzést, de a hozzáfűzött remények legalább beváltak. Kis idő telt el csendben, majd Remus megszólalt.
- Persze, hogy tudjuk. Nem is kérdezünk semmit. Igaz fiúk? – Végighordozta tekintetét a kis társaságon, majd nyomatékosan James szemébe nézett. A fiú morogván, de bólintott. Ezután senkinek sem akaródzott megszólalni, ám amikor James újra a lépcső felé vette az irányt, már mindenki utána akart szólni, de megelőzte őket.
- Csak repülök egyet. Takarodóra vissza is érek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése